2013-2014-ben Magyarország tölti be a visegrádi csoport és a Közép-európai Kezdeményezés elnöki tisztét. A kormány főbb céljairól és a Közép-európai év fontosabb lehetőségeiről is beszéltek a felszólalók a Külügyi Intézet konferenciáján.
Odébb áll a munkavezető, fél, hogy elveszti állását; már két és fél éve nincs lakása; attól tartanak, hogy ha belépnek, márciustól nem lesz szerződésük - közmunkás-helyzet márpedig Budapesten is van.
Az országgyűlési képviselők esetében is csak a kettős vagy többes állampolgárság ténye nyilvános adat, az viszont nem, hogy az illető melyik más állam állampolgára - közölte Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke.
Nagyszabású offenzívát indított a szíriai hadsereg a főváros délkeleti részén, így a damaszkuszi repülőtérre vezető út mentén is – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).
December elején egységes sztrájk lehet a BKV-nál. Az IMF szerint jelenleg nincsenek hivatalos tárgyalások Magyarországgal. Fehér csekket vezet be jövőre a Magyar Posta. A nap legfontosabb hírei november 29-én.