Nem lehet dicsőíteni egy olyan gyilkosságot, mint amilyet Ramil Safarov követett el - jelentette ki keddi nyilatkozatában Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára.
További hullámokat vert kedden a magyar-azeri kiadatási ügy külföldön és Magyarországon egyaránt. Azerbajdzsán budapesti nagykövetsége fenyegető üzenetet kapott a Titkos Örmény Hadsereg Örményország Felszabadítására (ASALA) nevű örmény terrorszervezettől.
Magyarország elkötelezett a magyar-örmény barátság mellett - szögezte le a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden a Duna TV Közbeszéd című műsorában. Németh Zsolt azt mondta, az azeriek megtévesztették Magyarországot a baltás gyilkos kiadatása ügyében. Jogászok szerint azonban a magyar félnek tudnia kellett volna, hogy Azerbajdzsán bármikor kegyelemben részesítheti a gyilkost.
A Budapesti Nyomozó Ügyészség elutasította azokat a büntetőfeljelentéseket, amelyeket egy magánszemély és jobbikos képviselők tettek Efraim Zuroff, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi igazgatója ellen hamis vád gyanújával - írta szerdai számában a Magyar Nemzet a Fővárosi Főügyészség szóvivőjére hivatkozva.
Ezen a héten Barack Obamának kell bizonyítania a demokrata párt küldöttei és az amerikai közvélemény előtt, hogy érdemes még négy évre rábízni az ország vezetését. A charlotte-i küldöttgyűlés hasonlóan indult, mint a múlt héten a republikánus konvenció. Ahogy Tampában Ann Romney, itt is a jelölt felesége, jelen esetben Michelle Obama volt az első nap főszónoka. A demokrata konvenciónak magyar…
Elképesztőnek nevezte a szíriai harcok áldozatainak számát az ENSZ és az Arab Liga új szíriai különmegbízottja. Lahdar Brahimi a világszervezet közgyűlése előtt beszélt erről kedden, New Yorkban. Szerinte a rombolás is katasztrofális méreteket öltött, és szenvednek az emberek.
Totális háborút indítottak Irán ellen a nyugati országok az olaj- és pénzügyi szankciók meghirdetésével - állította kedden Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök.
Bordatörést szenvedett Erdei Zsolt korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú profi ökölvívó-világbajnok, akinek így veszélybe került a malawi Isaac Chilemba ellen szeptember 29-ére kiírt egyesült államokbeli mérkőzése.
Pályázattal osztják szét a konszolidáció után a kórházaktól visszavont 8,8 milliárdos összeget - írta szerdai számában a Népszabadság. A Magyar Nemzet arról lehet olvasni, hogy panaszt jelentett be a MÁV Informatika Zrt. képviselője a Fővárosi Főügyészség nyomozást megszüntető határozata ellen.
A Költségvetési Tanácsnak (KT) elhúzódó vitája van a gazdasági növekedés 2012-2013-as várható számairól a nemzetgazdasági tárcával, emiatt tett fel többek között kérdéseket a jövő évi büdzséhez kapcsolódóan a Nemzetgazdasági Minisztériumnak (NGM) a KT - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke kedden az M1 Az este című műsorában.
A hét eleje óta tartott mozgási sávon belül gyengült kissé a forint szerdán reggel: az euró jegyzése kora délelőtt 285,60 forinton állt a reggeli 284,25 forint és a kedd esti 284,13 forinttal szemben.
Részegen kezdte autóval kergetni gépkocsival menekülő barátnőjét egy fiatal férfi szerda hajnalban Hódmezővásárhelyen, a nő járművével végül lecsúszott az útról, és egy villanyoszlopot is kidöntött - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Nem akarják az 1970-es éveket visszahozni az iskolákba, de azt kár kidobni, ami jól működik – erről Hoffmann Rózsa beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Kerékpárost gázolt halálra egy teherautó Balatonederics közelében; a 71-es utat félpályán lezárták - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szerdán az MTI-vel.
A Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint az azerieknek az a lényeg, hogy kaptak egy nemzeti "hőst", ezek után pedig örömmel bújnak ki a magyar államkötvény vásárlás alól.
A paralimpián 50 méteres gyorsúszásban ezüstérmet szerzett a korábban 84 év szabadságvesztésre ítélt Sebastián Rodríguez Veloso egykori spanyol terrorista, aki a börtönben éhségsztrájkkal okozott magának maradandó egészségkárosodást.
Súlyosan megsérült az a taxisofőr, akire szerdán hajnalban támadt rá három férfi, a főváros VI. kerületében, a Podmaniczky utcában - értesült a HavariaPress.
Perre készül és akár a hágai bíróságig is elmegy az azeri baltás gyilkos kiadatása miatt Hayk Makuchyan örmény katona, aki túlélte Ramil Safarov 2004-es budapesti vérengzését- írja a Blikk.
Szerinte az új oktatási rendszer kialakítása nem oktatáspolitika, hanem magasról érkező politikai döntés, ami arról szól, hogy hogyan lehet kézben tartani az országot.
A választások előtti előzetes feliratkozás is a témája lesz a Fidesz és a KDNP ma kezdődő három napos kihelyezett frakcióülésének, mondta Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Azt mondta, a párton belül nem találkozott a rendszer bevezetését elutasító véleménnyel.
Súlyos sérüléseket szenvedett egy taxis, akit három férfi bántalmazott Budapesten, a VI. kerületi Podmaniczky utcában szerda hajnalban; a gyanúsítottakat elfogták - közölte a rendőrség a honlapján.
Martonyi János külügyminiszter szerint "végtelenül sajnálatos, elfogadhatatlan és elítélendő", hogy az azeri kormány nem tartotta be ígéretét, és kegyelmet adott Ramil Safarovnak; a tárcavezető szerint Svájc segíthet a magyar-örmény kapcsolatokban kialakult feszültség enyhítésében.
A Policy Agenda heti elemzésében a kormány által közreadott 2011. évi zárszámadási törvény tényadatai, és a júliusi végi idei adatok alapján megvizsgálta, tartható-e az idei költségvetési hiánycél? Az adatok alapján úgy tűnik, hogyha nem is zökkenőmentesen, de tartható a három százalék alatti hiánycél.
Martonyi János külügyminiszter szerint "végtelenül sajnálatos, elfogadhatatlan és elítélendő", hogy az azeri kormány nem tartotta be ígéretét, és kegyelmet adott Ramil Safarovnak; a tárcavezető szerint Svájc segíthet a magyar-örmény kapcsolatokban kialakult feszültség enyhítésében.
Sokan tapasztalnak égető érzést étkezések után a gyomorban vagy a mellkasban. Ez a kellemetlen állapot kezdetben ártalmatlan, viszont az étkezés örömét rendszeresen elronthatja.
Martonyi János külügyminiszter szerint "végtelenül sajnálatos, elfogadhatatlan és elítélendő", hogy az azeri kormány nem tartotta be ígéretét, és kegyelmet adott Ramil Safarovnak; a tárcavezető szerint Svájc segíthet a magyar-örmény kapcsolatokban kialakult feszültség enyhítésében.
Winkfein Csaba az MSZP elnökségi tagja, Esztergom-Dorog választókerületi elnöke nem érti, Meggyes Tamás volt esztergomi polgármester, jelenleg fideszes országgyűlési képviselő miért nem segít városán.
Lelőttek egy embert az új québeci kormányzó győzelmi ünnepségén Kanadában. Pauline Marois éppen Québec függetlenné válásáról beszélt, amikor a férfi lövöldözni kezdett.
Magyarország hatalmasat zuhant a Világgazdasági Fórum (WEF) versenyképességi rangsorán: a listán, amelyen tavaly még a 48. helyen álltunk, idén csak a 60. helyet szerezte meg Magyarország. Ezzel nemcsak a térségben, hanem az egész Európai Unióban az egyik legrosszabb eredményt produkáltuk, a 27-ből a 23.-ak lettünk- írja az Index.
Több vasi kistelepülés is nehéz helyzetbe kerülne, ha az Országgyűlés elfogadná a fideszes Lázár János augusztusban benyújtott képviselői önálló indítványát, amely szerint csak azonos országgyűlési egyéni választókerülethez tartozó települések hozhatnának létre közös önkormányzati hivatalt - írta szerdai számában a Vas Népe.
Több mint 200 ezer forint értékű húsárut foglaltak le a rendőrök egy zalai férfinál, aki munkahelyéről lopta el a készítményeket - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán az MTI-t.
Őrizetbe vették a rendőrök azt a férfit, aki napokkal korábban polgárőrnek kiadva magát egy buszmegállóban igazoltatni próbált, megvert, majd kirabolt egy embert Győrben - közölte a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletes szerdán az MTI-vel.
Állatkínzás miatt indított eljárást a rendőrség az ellen a férfi ellen, aki hétfőn, vascsővel agyonverte szomszédja kismacskáját, Sárospatakon - értesült a HavariaPress.
A magyar válogatott az augusztusi rangsorhoz képest kilenc helyet visszacsúszva a 37. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, melyet továbbra is a világ- és Európa-bajnok Spanyolország vezet.
Sem a kormányzati reformcsomagot, sem az egyházi kárpótlást nem képes elfogadtatni a parlamentben a cseh kormánykoalíció, mert ehhez a saját soraiban sincs meg a szükséges támogatottság.