12 pillérből 7 csökkent, 2 nem változott, 2 javult. Magyarország a világ versenyképességi rangsorában 12 hellyel csúszott vissza. Matolcsyék szerint "a pénzügyi konszolidáció áldozatokkal járt ugyan, de sikeres volt".
Várhatóan még az idén megegyezik a kormány a Nemzetközi Valutaalappal, a megállapodás miatt pedig valószínűleg változtatni kell a költségvetésen - mondta Rogán Antal, aki álkonfliktusnak tartja a választási regisztrációról szóló vitát, ám az erről szóló törvényről a kihirdetés előtt alkotmánybírósági állásfoglalást kérne.
Munkabeszüntetést is kilátásba helyez január 1-jétől a Közmunkások Szakszervezete arra az esetre, ha az őszi parlamenti ülésszak során, a költségvetési vitában nem sikerül elfogadtatni ötpontos javaslatcsomagját - erről Nyakó István, az MSZP országgyűlési képviselője beszélt szerdán sajtótájékoztatón Debrecenben.
Törökországban egy teherbe ejtett 26 éves nő lelőtte és lefejezte az őt megbecstelenítő férfit, majd a levágott fejet a falu főterére dobta. Amikor a rendőrség letartóztatta, és kérdőre vonta, közölte: „annak a feje, aki semmibe vette a becsületem”.
Lóránt Péter már csatlakozott a magyar férfi kosárlabda-válogatotthoz, amely szerda este játszik Schwechatban Európa-bajnoki selejtezőmérkőzést Ausztria csapata ellen.
A Lehet Más a Politika elítéli a magyar kormány hozzájárulását az örmény katonatársát Magyarországon megölő azeri tiszt, Ramil Sahib Safarov kiadatásához és elnézést kér az örmény néptől a gyilkos szabadlábra helyezése miatt.
Nem úszható meg az IMF-hitel, a valutaalap-program, ettől a lehetőségtől pedig nem félni kell, hanem okosan használni, hogy a magyar gazdaság szerkezetét javítsuk - mondta Varga Mihály főtárgyaló, tárca nélküli miniszter a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) tanévnyitó ünnepi szenátusülésén szerdán.
Az Athena Intézet leírta és értékelte azokat az eseményeket, amelyek 2012-ben a magyarországi szélsőjobboldali extrémista csoportok aktivitásának erősödésére utalnak, valamint arra engednek következtetni, hogy az e csoportokkal kapcsolatot tartó Jobbik a párt kampányához ismét a különböző gárdákat kívánja majd felhasználni.
Amennyiben Azerbajdzsán nem kereste mg Magyarországot, vagy a magyar kormány nem járult hozzá a kegyelemhez, úgy az semmisnek minősül, Safarov pedig szökevénynek.
A rokonság azt jelenti, hogy nem vagyunk egyedül, hogy vannak, akikkel közös múltunk, jelenünk, jövőnk van, hogy vannak, akikért önmagukon túl is felelősséggel tartozunk. A nyelvrokonság is ilyen - jelentette ki Áder János köztársasági elnök szerdán Siófokon a Finnugor Népek VI. Világkongresszusát megnyitó beszédében.
Az azeri baltás gyilkos kiadása nem a magyarok, hanem a magyar kormány szégyene, bár ennek következményeit természetesen Magyarországnak kell viselnie – mondta az ATV Start című műsorában Vadai Ágnes, aki szerint az elmúlt két év külpolitikájának következménye, hogy ilyen zsákutcába lehet vinni az országot.
Az Örmény Tudományos Akadémia (NAS) kedden bejelentette, hogy felfüggeszti kapcsolatait a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA) amiatt, hogy a magyar hatóságok kiadták Azerbajdzsánnak az örmény tiszttársa meggyilkolásáért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Ramil Safarov azeri katonatisztet. Az atv.hu azonban szerdán úgy értesült, hogy a döntést Radik Martirosyan, a NAS elnöke önkényesen, az…
Bár a Vidékfejlesztési Minisztérium augusztus közepén bejelentette, hogy a sertéstartók észrevételeit figyelembe véve nem kezdeményezi a fordított áfa bevezetését a sertéságazatban, a tárca szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a kormány kedden tárgyalt ennek lehetőségéről a szakértői hatástanulmányok vizsgálata után, és az élősertésre valamint a félsertésre vonatkozóan támogatta a fordított…
Az LMP véleménye szerint mára kiderült, hogy az unortodox gazdaságpolitika megfojtja a gazdaságot és a vállalkozásokat - jelentette ki szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Vágó Gábor.
Nem úszható meg az IMF-hitel, a valutaalap-program, ettől a lehetőségtől pedig nem félni kell, hanem okosan használni, hogy a magyar gazdaság szerkezetét javítsuk - mondta Varga Mihály, egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszter a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) tanévnyitó ünnepi szenátusülésén szerdán.
Egy fegyverrel fenyegetőző öngyilkosjelöltet fogtak el a terrorelhárítók szerda délután Budapesten a belvárosi Váci uta egyik társasházának második emeletén; a nőt a mentők a pszichiátriára szállították - értesült az MTI a helyszínen.
A legfrissebb statisztikai adatok szerint Magyarország nyelvtudás terén utolsó helyen áll az európai uniós országok között. A Szakmai Nyelviskolák Egyesületének alelnöke az ATV Start-ban elmondta, a felmérések szerint a magyarok közel fele anyagi okokkal magyarázza, hogy nem kezd el nyelveket tanulni.
Magyar környezetvédőt is elvittek szerdán a rendőrök a Greenpeace aktivistái között, akik a Gazprom székháza előtt tiltakoztak a sarkvidéki jegesmedvék élőhelyének védelmében.
Súlyos aggodalmának adott hangot Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár amiatt, hogy Afganisztánban elszaporodtak a nemzetközi haderő elleni olyan támadások, amelyek az afgán fegyveres erők tagjainak számlájára írhatók.
Az elmúlt három napban azon voltunk, hogy a baltásgate-tel kapcsolatban kormánypárti képviselőket szólaltassunk meg, azonban próbálkozásainkat alig kísérte siker.
Nincs semmi ok arra, hogy megszűnjön a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE), mert a második legnépszerűbb a diákok között - mondta Varga Mihály tárca nélküli miniszter szerdán Budapesten, a BCE tanévnyitó ünnepi szenátusülésén.
Sikertörténetnek nevezte a Magyarország európai uniós soros elnöksége idején elfogadott Európai Duna Regionális Stratégiát Medgyesy Balázs kormánybiztos szerdán Dunaújvárosban a Duna térségi kohézió konferenciát megelőző sajtótájékoztatón.
Tévesnek bizonyult bombariadó miatt rövid időre kiürítették szerdán Brüsszelben az amerikai nagykövetség, az Egyesült Államok EU-képviselete, valamint a belga védelmi minisztérium épületét.
A BruxInfo értesülései szerint szeptember 27-én megindíthatja az Európai Bizottság a kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen a pénzügyi tranzakciós illeték miatt. A BruxInfo forrásai megerősítették, hogy az Európai Központi Bank mellett a Bizottságnak is „nagyon erős kétségei vannak” azzal összefüggésben, hogy megfelel-e az uniós jogszabályoknak a Magyar Nemzeti Bank egyes műveleteire is…
Szeptember 30-án bezár a Csodák Palotája a Millenárison, miután nem hosszabbította meg szerződését a Millenáris Nonprofit Kft. A hét éve megnyílt népszerű tudományos kiállítás új helyszínt keres.
Eddig összesen mintegy negyedmillió devizahiteles helyzetén segített a kormány, több százmillió forint maradt a családoknál, azoknak pedig, akiknek továbbra is nehézséget jelent jelzáloghitelük törlesztése, rendelkezésükre áll az árfolyamgát rendszere, valamint a Nemzeti Eszközkezelő (NET) általi segítség - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Igazán nemzetközi versenynek nézünk elébe, hiszen három nemzet bajnoksága zajlik majd szeptember 6-8. között Kassán. A Magyar Országos Bajnokság mellett a Szlovák Bajnokság, a Lengyel Országos bajnokság, sőt a közép-európai FIA CEZ (Central European Zone) Trophy is itt kerül megrendezésre ezen a hétvégén.
Az MSZP Kelet-Magyarország Programja a térség felzárkóztatását, a munkahelyteremtést és a szociális aránytalanságok csökkentését szolgája, a kormány gazdaságpolitikájának vesztesei ugyanis többségükben ebben a térségben élnek- jelentette ki Gúr Nándor kedden Gyöngyösön.
A Mazda Motor Corporation a 2012. évi Párizsi Autószalonon tartja a vadonatúj Mazda6 kombi (Japánban Atenza) világpremierjét. A párizsi közönség a kombi verzió mellett megtekintheti az új Mazda6 Sedan modellt is, amely a Moszkvai Autószalonon mutatkozott be a nagyközönségének. A Párizsi Autószalonon kiállított mindkét karosszériaváltozatot a Mazda új SKYACTIV-D 2.2 Clean Diesel erőforrásával…
A brit The Economist magazin szerint Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára találhatta ki a baltásgyilkos Ramil Safarov kiadatását és nem a hagyományosan megbízhatóan működő magyar diplomáciát vezető Külügyminisztérium.
Az Örményország és Magyarország közötti kapcsolatok normalizálásához nincs feltétlenül szükség közvetítésre - jelentette ki szerdán Jerevánban Tigran Balaján örmény külügyi szóvivő.