A dohányzás visszaszorítása, a nemdohányzók védelme érdekében végzett munkájáért vett át díjat Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Parlamentben Margaret Chantól, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatójától.
A Negyedik Köztársaság Párt (4K!) nem fog részt venni az Együtt-PM szövetség által kezdeményezett ellenzéki demonstráción október 23-án - közölte kedden Salha Omár, a 4K! alelnöke nyílt levelében, amelyet Juhász Péternek, az Együtt-PM társelnökének írt.
A Nyugat-Balkán országai közelebb kerültek az Európai Unióhoz, erőfeszítéseik lassan, de meghozzák eredményüket - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke kedden a nyugat-balkáni parlamentek házelnökeinek konferenciáját megnyitó beszédében.
Nem palástolta véleményét a hazai közéletről Frei Tamás, a "Dosszié" és a "Riporter" egykori sztárja. Az ATV Húzós című műsorának vendégeként beszélt Orbánról, a bérgyilkosokról, Gyurcsányról és a hazai újságírókról is.
A dohányzás visszaszorítása, a nemdohányzók védelme érdekében végzett munkájáért vett át díjat Orbán Viktor miniszterelnök kedden a Parlamentben Margaret Chantól, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatójától.
Léhmann György szerint a pécsi bíróság ítélete alapján a devizaadósoknak visszajár az a mintegy két-háromezer milliárd forintnyi vagyon, amit a bankok jelenleg sajátjukként kezelnek.
A győri Rokob József nyerte meg a világon először megrendezett olaszországi 30-szoros Ironman-versenyt, melyen összesen 114 kilométert úsztak, 5400 kilométert kerékpároztak és 1260 kilométert futottak a résztvevők.
Az "isteni részecske" létezését megjósoló brit Peter Higgs és a belga Francois Englert kapta az idei fizikai Nobel-díjat - jelentették be kedden a Svéd Királyi Tudományos Akadémián Stockholmban.
Egy kenyai árvaház életéről forgatott dokumentumfilmet Jaksity Kata, az ATV Híradó műsorvezetője. A film a Taita Alapítvány által támogatott kenyai árvaház lakóinak világát igyekszik bemutatni.
Halált okozó testi sértéssel és rablással vádolt két ember ügyét tárgyalta a Szegedi Törvényszék kedden. A huszonkét éves férfi és a huszonöt éves nő is tagadta bűnösségét.
Az Európai Bizottság nem mond véleményt az egyes tagállamok energiaár-szabályozási mechanizmusairól, de általánosságban kijelenthető, hogy Brüsszel ellenzi az árszabályozást, a szabadpiaci ár híve - közölte Marlene Holzner, a brüsszeli testület energiaügyekért felelős szóvivője kedden.
Az iskolarendszer átalakítása elleni tiltakozásul a parlamenti ülésteremben éjszakáznak a Demokratikus Koalíció független képviselői - jelentette be tervüket Gyurcsány Ferenc pártelnök kedd délután.
Az iskolarendszer átalakítása elleni tiltakozásul a parlamenti ülésteremben éjszakáznak a Demokratikus Koalíció független képviselői - jelentette be tervüket Gyurcsány Ferenc pártelnök kedd délután.
Többéves börtönre ítélte a rendőrjárőrre 2011-ben intézkedés közben rátámadó férfiakat kedden kihirdetett elsőfokú, nem jogerős döntésével a Budapest Környéki Törvényszék - közölte a bíróság sajtószóvivője az MTI-vel.