A víz a fenntartható fejlődés kulcsa, az egészségügyi, a biztonsági helyzet és a gazdasági fejlődés szempontjából is nagyon fontos - mondta Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a Budapesti Víz Világtalálkozó megnyitóján kedden.
A Fidesz véleménye szerint nem éjszakázni és facebookozni kell, hanem kormányozni és dolgozni kellett volna a pedagógusokért - írta a párt szóvivője az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében. Hoppál Péter arra reagált, hogy Gyurcsány Ferenc pártelnök bejelentette: az iskolarendszer átalakítása elleni tiltakozásul a napirend lezárása után a parlamenti ülésteremben éjszakáznak a Demokratikus…
Elsöprő többséggel, 620 igen szavazattal, 43 ellenében, 14 tartózkodással elfogadta kedden az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülése a dohánytermékekről szóló új irányelvet, amely azonban csak akkor lesz hatályos, ha a tagállamok minisztereit tömörítő tanács is elfogadja.
Megugrik az autók sérülésével járó balesetek száma az őszi hónapokban: a genertel.hu online biztosító adatai szerint a havi átlagos töréskárhoz képest októberben 17,3, novemberben 18,1 százalékkal több olyan baleset történik, amely az autók törésével jár.
Fogvájót is használtak a grúz előemberek csaknem 1,8 millió éve, és az erős fogkopás is hozzájárult arckoponyájuk változatos formáihoz - derül ki az állkapocscsontjaikat tanulmányozó nemzetközi régészcsoport kutatásából.
Nagy erőkkel keresik a kínai hatóságok Kováts Viktor extrémsportolót, a szárnyasruhás ugrás 2011-es magyar bajnokát, aki kedden gyakorlatozás közben egy sziklás terepen a mélybe zuhant 700 méteres magasságból.
Nagy erőkkel keresik a kínai hatóságok Kováts Viktor extrémsportolót, a szárnyasruhás ugrás 2011-es magyar bajnokát, aki kedden gyakorlatozás közben egy sziklás terepen a mélybe zuhant 700 méteres magasságból.
A jövő évi országgyűlési választások felé haladva egyre inkább felértékelődnek a helyi időközi választások, mert közelít az az időpont, 2014, amikor a magyarok ismét kezükbe vehetik a sorsukat, és megszabadulhatnak az országot rossz útra vivő kormánytól - mondta Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője képviselőjelölteket bemutató keddi, békéscsabai sajtótájékoztatóján.
Ferenc pápa rendkívüli püspöki szinódust hívott össze, amelyet 2014. október 5. és 19. között tartanak meg. A jelentős egyházi döntésekre készülő tanácskozás témája a család lesz - közölte kedden a szentszéki szóvivő.
Katasztrofális következményei lesznek, ha az amerikai kongresszus nem hagyja jóvá az adósságplafon megemelését - jelentette ki az amerikai elnök keddi washingtoni sajtótájékoztatóján.
Jó kompromisszumnak tartaná a gazdasági minisztérium, ha bevezetnék az úgynevezett banki alapszámlát. Az isteni részecske létezését megjósoló két tudós kapta az idei fizikai Nobel-díjat.
Csoportos szexpartin vett részt a www.extra.cz prágai bulvár hírportál szerint a cseh köztársasági elnök lánya. Katerina Zemanová tagadja a portál állítását, az elnöki hivatal szerint a közzétett képek hamisítványok.
Türelmi időt kért az adótörvények ügyében Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter egy keddi konferencián elmondta: jövőre megindulhat a magyar gazdaság lassú növekedése. Szólt arról is, hogy anno a rendvédelmi dolgozók tüntetései idején volt a kormány tagjaiban egy kis aggodalom az események kimenetelével kapcsolatban.
A veterán magyar szárnyasruhás ugró kedden negyedikként ugrott, s már kezdetben egy széllökés eltávolította tervezett útvonalától. Ejtőernyője technikai okok miatt nem nyílt ki.