Az eddigi stabilról felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította Izrael már most is elsőrendű szuverén devizaadós-osztályzatának kilátását pénteken a Fitch Ratings.
A Munka Törvénykönyve módosítását kezdeményezi a vasárnapi bérpótlékkal összefüggésben három érdekvédelmi szervezet. Hiába szólította fel a magyar jegybank-elnök, az Európai Unió pénzügyi biztosa nem mond le.
Őrizetbe vették a Kaposváron bántalmazott csecsemő halálának okozásával gyanúsított férfit - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken az MTI-vel.
A Brompton Road állomás London legdrágább részén található, valószínűleg egy ukrán milliárdos vette meg 50 millió fontért. Luxuslakásokat alakíthatnak ki belőle.
Az Együtt-PM, a DK és a Jobbik is támogatja, hogy parlamenti vizsgáló bizottság elé kerüljön az áfacsalási botrány. Mindhárom párt arra szólította fel a Fideszt, hogy írja alá az erről szóló kezdeményezést. Az Együtt-PM Szövetség és a DK a Fidesz-t hibáztatja a történtek miatt, a Jobbik szerint azonban a baloldali kormányoké a felelősség.
Az Országgyűlés elnöke szerint a jelenlegi kormány az elmúlt három és fél év minden napján Magyarország megújításán, illetve azért dolgozott, hogy kijelenthessük: ma már könnyebb a "hátizsák", amit megörököltünk.
Miért találjuk a társadalom csúcsán és legalján is a férfiakat? Miért jár egy férfi prostituálthoz? Mivel lehet „agyonütni” egy férfit? Ki a felelős a családon belül erőszakért? Miért nem működik a nemek egyenlőségének feminista értelmezése? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Tamási Erzsébettel, az Országos Kriminológiai Intézet főmunkatársával. A Hetek interjúja.
A Kormányzati Információs Központ (KIK) szerint a kormány körültekintően járt el a trafikok elhelyezésével kapcsolatban, az államnak semmilyen kártérítési kötelezettsége nincsen.