A Tolna megyei Bátánál ma várható a dunai árhullám tetőzése, a községben szerdára virradóra is folytatták a megelőző védekezést - közölte a Tolna megyei katasztrófavédelmi szóvivő az MTI-vel.
Az ATV és az atv.hu munkatársainak, valamint olvasóinknak és az MTI-nek a felvételeiből és képeiből válogattunk, melyek az elmúlt napokban készültek a Duna áradásáról.
Több ezren tüntettek éjjel a görög közszolgálati tévé épülete előtt Athénban, miután a kormány éjféltől felfüggesztette az állami televízió és rádió működését.
Jelentősebb apadás tapasztalható a Duna Fejér megyei szakaszán, óránként 1-1,5 centimétert is csökkenhet a vízszint - közölte a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Fejér megyei szakaszmérnökségének vezetője szerda reggel az MTI-vel.
Árvízi helyreállítási megbízottnak nevezte ki a kormány Bakondi György katasztrófavédelmi főigazgatót - közölte Orbán Viktor miniszterelnök szerda reggeli győrújfalui sajtótájékoztatóján.
Felháborító a matricázás, mit lehet erre mondani – így reagált az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Szigetvári Viktor arra, hogy a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara lapja a Bajnai Gordonról közölt cikket Szijjártó Péterről készült írással ragasztotta le.
Árvízi helyreállítási megbízottnak nevezte ki a kormány Bakondi György országos katasztrófavédelmi főigazgatót - közölte Orbán Viktor miniszterelnök szerda reggeli győrújfalui sajtótájékoztatóján.
Szabaddá válhat csütörtök reggelre a Kisorosziba vezető egyetlen út, mivel a számítások szerint 720 centiméterre apadhat a Duna a településnél - közölte a község polgármestere az MTI-vel szerdán.
A legutóbbi, 9 órai mérések szerint 799 centiméterre apadt a Duna vízszintje a fővárosban - derül ki a Vízügyi Főigazgatóság adataiból. Budapesten a folyó vasárnap 891 centiméteren tetőzött.
Figyelmen kívül hagyta az árvíz miatt lezárt területet jelző táblát egy török férfi a Komárom-Esztergom megyei Dömösnél, és szerdára virradóra autójával belehajtott a fél méteresnél mélyebb vízbe - tájékoztatta a megyei főkapitányság az MTI-t.
Módosította a Fővárosi Közgyűlés az áprilisban elfogadott, de csak szeptembertől hatályos taxirendeletet: egyebek mellett enyhült a gépjárművek korhatári megkötésére vonatkozó szabályozás.
Június 30-a helyett szeptember 1-jéig kell végrehajtani a kisvállalatok által üzemeltetett pénztárgépeknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz való online bekötését - közölte a kabinet döntését Giró-Szász András kormányszóvivő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Június 30-a helyett szeptember 1-jéig kell végrehajtani a kisvállalatok által üzemeltetett pénztárgépeknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz való online bekötését - közölte a kabinet döntését Giró-Szász András kormányszóvivő szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Döntött a kormány arról, hogy az Európai Bizottság jelzései alapján javaslatot tesz az alkotmány módosítására, amelynek nyomán kikerülhet az alaptörvényből a bírósági döntések miatti adókivetésnek, valamint a bíróságok közötti ügyáthelyezésnek a lehetősége - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő szerdai sajtótájékoztatóján.
Több mint száz személyt tartóztattak le szerda reggel az olaszországi Nápoly városában: a Di Lauro-klán tagjai a kábítószer-kereskedelmet irányították a városban.
Döntött a kormány arról, hogy az Európai Bizottság jelzései alapján javaslatot tesz az alkotmány módosítására, amelynek nyomán kikerülhet az alaptörvényből a bírósági döntések miatti adókivetésnek, valamint a bíróságok közötti ügyáthelyezésnek a lehetősége - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő szerdai sajtótájékoztatóján.
Hat fővárosi társaság vezetője múlt évi prémiumfeladatainak teljesítettségéről és a kapcsolódó kifizetésekről döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés. A prémiumok mértékét a főváros vagyonrendelete szabályozza.
A Margitszigeten a talaj teljes felázása miatt akár fakidőlésekre is lehet számítani - hívta fel a figyelmet az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) szerdán, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Június 30-a helyett szeptember 1-jéig kell végrehajtani a kisvállalatok által üzemeltetett pénztárgépeknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz való online bekötését - közölte a kabinet döntését Giró-Szász András kormányszóvivő.
Az információszabadságról szóló törvény most elfogadott változata egy nyomeltakarító törvény – ezt Schiffer András mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A sürgősségi betegellátásban és a központi ügyeletszervezésben várhatók fejlesztések idén az egészségügyben. Erről Szócska Miklós egészségügyi államtitkár beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában.
Átszakadt a gát szerdán a Duna Baja feletti szakaszán fekvő, Gemenchez tartozó Veránka-szigeten, a víz elárasztott csaknem 200 hektárt - tájékoztatta Sipos Sándor, a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. erdőgazdálkodási és műszaki igazgatója az MTI-t. Az ár lakott területet nem veszélyeztet.
Döntött a kormány arról, hogy az Európai Bizottság jelzései alapján javaslatot tesz az alkotmány módosítására, amelynek nyomán kikerülhet az alaptörvényből a bírósági döntések miatti adókivetésnek, valamint a bíróságok közötti ügyáthelyezésnek a lehetősége - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő.
Az árvízi védekezésben 13 700-an vesznek részt, az összefogás számlaszámára és az adományvonalra eddig mintegy 260 millió forint érkezett - ismertette Giró-Szász András a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.
Közel negyven háznál illegálisan vételeztek áramot a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaburán - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel.
Horváth Csaba, az ellenzéki párt fővárosi frakcióvezetője szerdán a Fővárosi Közgyűlés ülése előtt tartott sajtótájékoztatón megdöbbentőnek nevezte, hogy a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalásáig továbbra isegy "vállaltan antiszemita és fasiszta" írónő nevét viselné egy közterület.
Módosította a Fővárosi Közgyűlés az áprilisban elfogadott, de csak szeptembertől hatályos taxirendeletet: egyebek mellett enyhült a gépjárművek korhatári megkötésére vonatkozó szabályozás.
A kirovi bíróság újra elutasította Alekszej Navalnij védőinek azon kérését, hogy a perrendtartás megsértése és az ügy előítéletes megközelítése miatt távolítsák el a helyéről Szergej Blinovot, a Kirovlesz-per bíróját – olvasható az orosz Interfax hírügynökség híradásban.
A műszaki értelmiségnek egyre inkább kulcsszerepe van az ország felemelkedésében, és ez a szerep erősödni fog a jövőben - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a magyar műszaki értelmiség napja alkalmából rendezett ünnepi konferencián szerdán a győri Széchenyi István Egyetemen.