Moszkva ellenzi, hogy az Európa Tanácsban (ET) monitoring eljárást indítsanak Magyarország ellen - közölte Alekszej Puskov orosz delegációvezető Strasbourgban, az ET Parlamenti Közgyűlésének hétfőn kezdődő nyári ülésszaka kapcsán.
A Fidesz esztergomi szervezetének tisztújító ülésén György Róbertet választották elnökké - tájékoztatta a Fidesz választókerületi elnöke hétfőn az MTI-t.
Hosszan tartó, súlyos betegség után életének 68. évében elhunyt Arnold Mihály, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és pénzügyőri szakmai elnökhelyettese - közölte a NAV hétfőn.
Augusztus 27-én a vádlott, majd a tanúk meghallgatásával megkezdődik annak a szlovák nőnek a pere, aki tavaly augusztusban négy halálos áldozattal járó balesetet okozott az M3-as autópályán - tájékoztatta a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője hétfőn az MTI-t.
Mindössze néhány héttel franciaországi bemutatása után a Mitsubishi Motors vadonatúj Space Star modellje megkapta az MAAF 2013-as “Auto Environment” díját.
A várható heves zivatarok és felhőszakadás miatt másodfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat hétfőn kora délután. Békés és Csongrád megye nagy részén már a következő órákban számítani lehet olyan heves zivatarokra, amelyeket nagy mennyiségű csapadék, károkat okozó szél és nagy méretű jég kísér.
A Jobbik szakértői, illetve a jobbikos képviselők asszisztensei péntek óta nem tudnak bemenni a parlamentbe, illetve a Képviselői Irodaházba, ezért az ellenzéki frakció hétfőn levélben fordul Such Györgyhöz, az Országgyűlés főigazgatójához - mondta el Tokody Marcell, a Jobbik frakciójának hivatalvezetője az MTI-nek. Emellett továbbra sincs a teljes frakciónak névleadási jogosultsága, így egyetlen…
A dohánytermékek árusításával kapcsolatban fogadott el népszavazási kezdeményezést az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfői ülésén. A testület által hitelesített kérdés azt célozza, hogy a dohányboltokban csak dohánytermékeket lehessen árusítani.
A földbérleti pályázatok és a földvásárlás tekintetében is számos kiskaput tartalmaz a pénteken elfogadott földtörvény – erről a Párbeszéd Magyarországért agrárpolitikusa beszélt az ATV Start című műsorában.
A várható heves zivatarok és felhőszakadás miatt másodfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat hétfőn kora délután. Békés és Csongrád megye nagy részén már a következő órákban számítani lehet olyan heves zivatarokra, amelyeket nagymennyiségű csapadék, károkat okozó szél és nagyméretű jég kísér.
A Rio de Janeiro külvárosából származó Romário de Souza Faria a világ leghíresebb futballistáinak az egyike volt, 2010-ben pedig politikusnak állt. Kiáll a fogyatékkal élők és a szegények mellett. Szerinte „Brazília széttárta a lábait a FIFA-nak, a labdarúgó világot vezető testületnek”. A szocialista parlamenti képviselő haragjának alapját azok a milliárdok jelentik, amelyeket a stadionok…
Csaknem háromhetes, politikusokkal való találkozókat is magában foglaló látogatásra érkezett hétfőn Tajvanra Csen Kuang-cseng vak kínai emberi jogi aktivista. A vizit minden bizonnyal Peking nemtetszését váltja majd ki.
A Magyarország elleni megfigyelési (monitoring) eljárás megindítására irányuló javaslat az egyik napirendi pont az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése nyári ülésszakának keddi ülésnapján.
A földtörvény visszautasítását kéri a köztársasági elnöktől a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ). A közlemény szerint, mivel a szóban forgó "sarkalatosnak" minősített törvény csak a mindenkori Országgyűlés kétharmados többségével módosítható, a MOSZ különösen fontosnak tarja, hogy megakadályozza a törvény hatályba lépését.
Augusztus 27-én a vádlott, majd a tanúk meghallgatásával megkezdődik annak a szlovák nőnek a pere, aki tavaly augusztusban négy halálos áldozattal járó balesetet okozott az M3-as autópályán – tájékoztatta a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője hétfőn az MTI–t.
Jövő héttől már nem dolgozhat a Péterfy Sándor utcai Kórházban az a sebészorvos, aki állítólag előre megszabott összegeket követelt a betegeitől a beavatkozásokért - így döntött az intézmény főigazgatója, Sásdi Antal.
Szigorú, de nem kegyetlen és differenciálatlan az új büntető törvénykönyv (Btk.) - mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára az egy hét múlva hatálya lépő új kódexről. Az erőszakos, visszaeső bűnözők szigorú büntetésekre számíthatnak, a kisebb súlyú cselekmények első bűntényes elkövetői esetében ugyanakkor van lehetőség a differenciált elbírálásra és szankcionálásra -…
A kormány 217 milliárd forint költségvetési spórolás reményében drasztikusan csökkentette a rokkantak pénzbeli ellátását és fenekestül felforgatta a megváltozott munkaképességűek ellátórendszerét - olvasható az MSZP közleményében.
A Fidesz szerint az egy hét múlva életbe lépő új büntető törvénykönyvvel (Btk.) a Fidesz megalkotta Európa egyik legszigorúbb törvénykönyvét, amely nem hagyja válasz nélkül a magyar társadalmat "legjobban irritáló" bűncselekményeket, szemben a Gyurcsány-Bajnai kormányokkal, amelyek "hagyták, hogy szabadon fosztogassák" a magyar földet, a közpénzeket, a nemzeti vagyont és az emberek tulajdonát. Az…
Elkezdődhet annak a 178 mentőautónak a beszerzése, amelynek megvásárlását európai uniós forrás teszi lehetővé az Országos Mentőszolgálat számára - közölte a szervezet.
A vidékfejlesztési tárca mai közleményéből is sugárzik, milyen az Orbán-kormány demokráciafelfogása. A VM közleménye arra is rámutat, hogy fogalmuk sincs a pártok alapítványait szabályozó törvényről - írja Gőgös Zoltán, a Mezőgazdasági bizottság MSZP-s alelnöke.
Zömében 18-25 év közötti ukrán lányok vállalkoznak a "hétvégi prostitúciónak" nevezett másodállásra. Nagy részük a hétköznapokon tisztes állásban dolgozik egy ukrajnai cég vagy hivatal alkalmazottjaként, illetve egyetemre jár.
Villám csapott egy balatonlellei családi házba hétfő délután, a házban tartózkodó lakó épségben elhagyta az épületet, a tetőszerkezet teljes terjedelmében leégett - közölte a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Szigorú, de nem kegyetlen és differenciálatlan az új büntető törvénykönyv (Btk.) - mondta Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten az egy hét múlva hatálya lépő új kódexről.
Főként a gyártás, a kereskedelem, és a mezőgazdaság területére keresnek diákokat nyári munkára a cégek - olvasható a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DIÁKÉSZ) MTI-hez eljuttatott közleményében.
A katari emír hétfőn arról a szándékáról tájékoztatta az uralkodói család tagjait, hogy átadja az államfői hatalmat fiának - jelentette az al-Dzsazíra katari hírtelevízió.
Hét évre ítélte a milánói elsőfokú bíróság hétfőn Silvio Berlusconi volt olasz kormányfőt az úgynevezett Ruby-perben, egyúttal örökre eltiltotta a közhivatal viseléstől kiskorú prostitúcióra való kényszerítése és hivatali hatalommal való visszaélés miatt.
A baloldal valóban késésben van, de nem a közös miniszterelnök-jelölt megnevezésével, hanem a kampány részleteinek kidolgozásával és Orbán Viktor kihívójának újszerű kiválasztásával - mondta az InfoRádió által megkérdezett szakértő.
Idei eddigi csúcsa közelébe emelkedett a magyar államadósság-törlesztési kockázat fedezeti ügyleteinek költsége a hétfői londoni jegyzésben, egy nappal a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának kamatdöntő ülése előtt.
Július 8-án 10 órakor lesz Horn Gyula néhai miniszterelnök temetése a Fiumei úti temető 15-ös számú parcellájában - közölte a Kormányzati Információs Központ hétfőn az MTI-vel.
Július 8-án 10 órakor lesz Horn Gyula néhai miniszterelnök temetése a Fiumei úti temető 15-ös számú parcellájában - közölte a Kormányzati Információs Központ.
Egy balesetet is okozó olajfolt miatt csaknem tíz kilométer hosszan lezárták a 7-es főutat Zalában - közölte hétfőn az MTI érdeklődésére a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófőnöke.
Az utóbbi időszak forintgyengülése és több más kockázati mutató romlása ellenére is újabb 0,25 százalékpontos kamatcsökkentést vár a londoni elemzői közösség a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának keddi ülésén.
Magyarország első számú külkereskedelmi partnerének nevezte az arab országok között az Egyesült Arab Emírségeket a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára.
A kereszténység és zsidóság közötti párbeszéd és barátság jelentőségét hangsúlyozta Ferenc pápa hétfőn, amikor a Vallásközi Konzultációs Zsidó Bizottság (IJCIC) delegációját fogadta a Vatikánban.
Menekülteknek járó utazási okmánnyal látta el Ecuador Edward Snowdent, aki ennek köszönhetően tudott elutazni Hongkongból Moszkvába - közölte Julian Assange, a WikiLeaks portál alapítója hétfőn.
Karel Schwarzenberg, a kormánykoalíciós TOP 09 párt elnöke, külügyminiszter úgy véli, hogy a cseh képviselőház fel fogja oszlatni önmagát, és előre hozott parlamenti választásra kerül sor.