A botrányos földtörvény elfogadása, valamint az iskolagyümölcs és a krumplibotrány után a miniszterelnök nem tehet mást, mint hogy leváltja a gazdákat átverő és tönkretevő miniszterét - olvasható az MSZP közleményében.
Az olimpiai bajnok Pars Krisztián megnyerte a férfi kalapácsvetést szombaton az atlétikai csapat Európa-bajnokság első osztályának dublini versenyén, s ezzel a maximális 12 pontot szerezte meg a magyar válogatott számára, mely az első napot végül a 10. helyen zárta.
Két felnőtt és két gyerek sérült meg szombat délután egy balesetben a Pest megyei Üllőnél, a 400-as úton - tudta meg az MTI az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletesétől.
A külügyminiszter szerint örömteli, hogy a roma közösségek ma már egyre inkább önszerveződőkké válnak, és ezzel nyilvánvalóvá teszik, hogy nemcsak az elesettek felemeléséhez, hanem az ország társadalmi, gazdasági és kulturális fejlődéséhez is készek és képesek hozzájárulni.
Egyre nagyobb harag zúdul a tiniceleb Justin Bibeberre. A híresség teljesen betépve állt a kamera elé és egyetlen mondatot sem tudott kinyögni. Rajongói egyre többször csalódnak benne – írja a Bors.
A következő hetekben programegyeztetéseket folytat az MSZP és az Együtt-PM szövetség, majd ezt követően tárgyal közös jelöltekről, listáról, stratégiáról – ebben állapodott meg a két párt vezetője a szombati, első egyeztetésen. A miniszterelnök-jelöltség kérdéséről döntenek utoljára.
Kanadától Kínáig óriási árvizek pusztítanak. A kanadai Calgary belvárosát teljesen ki kellett telepíteni. Indiában pedig több tízezer ember rekedt a Himalája egyik tartományában, és egyes becslések szerint legalább ezren meg is haltak az áradásokban. Az északnyugat-kínai hegyekben is tízezer embert zárt el a külvilágtól a víz, sok helyen nincs áram. A napokban Dél-Franciaországban is hatalmas…
Várhatóan ősszel állapodik meg a közös jelöltekről az MSZP és az Együtt PM- Szövetség. Több kelet-magyarországi megyében is károkat okozott a viharos erejű szél és a felhőszakadás.
Vasárnapra a hőség miatt már nem adott ki figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat. A várható heves zivatarok és felhőszakadás miatt viszont az ország jelentős részén elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
A spermaadományozás néhány éve még egyszerű donorságot jelentett, ahol a gyermek felnevelésének célzata vagy az anyagi gondoskodás kérdése fel sem merült az adományozóban. Napjainkban egyre inkább terjed a szülőség szándékával egybekötött ivarsejt-adományozás, melyet a középkorú heteroszexuális és homoszexuális társadalom széles körben üdvözöl. Az úgynevezett társszülőség elterjedése gyökeresen…
Vasárnapra a hőség miatt már nem adott ki figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat. A várható heves zivatarok és felhőszakadás miatt viszont Pest megyében, Budapesten és az ország jelentős részén elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
Ismeretlen támadók agyonlőttek tíz külföldi turistát vasárnapra virradóan Pakisztán északi részén - közölte a rendőrség. Az áldozatok közül öt ukrán, három kínai, egy pedig orosz volt, a tízedik állampolgárságát egyelőre nem tudták megállapítani.
Edward Snowden, az amerikai CIA és a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt alkalmazottja, a titkos adatgyűjtés kiszivárogtatója vasárnap helyi idő szerint délelőtt, menetrendszerinti légi járattal Moszkvába távozott - erősítette meg hongkongi South China Morning Post című napilap online kiadása. Az orosz hatóságok közölték, hogy nem fogják feltartóztatni a határon. A férfi valószínűleg Venezuelába…
Az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) felszólítja Milos Zeman államfőt, hogy tegyen meg mindent a képviselőház feloszlatása és az előre hozott parlamenti választás kiírása érdekében - tájékoztatta Bohuslav Sobotka, a CSSD elnöke a párt központi bizottságának szombati ülése után Prágában a sajtót.
A házigazda brazil labdarúgó-válogatott kiváló mérkőzésen 4-2-re legyőzte az olasz együttest a Konföderációs Kupa A csoportjának szombati zárófordulójában. A dél-amerikai gárda így csoportelsőként, míg az európaiak másodikként zártak és készülhetnek az elődöntőre.
Vasárnapra a hőség miatt már nem adott ki figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat. A várható heves zivatarok és felhőszakadás miatt viszont az ország jelentős részén elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
Az ellenzéki pártok állítják, hogy megsértette a házszabályt a levezető elnök a tegnapi parlamenti ülésen. Azt mondják, ha egy frakció név szerinti szavazást kér, azt az elnök nem bírálhatja felül, ez áll a házszabályban. Az országgyűlés tegnap a jobbikosok hangos kiabálása közepette fogadta el például az új földtörvényt. A jogszabályról a Jobbik név szerinti szavazást kért, de Latorcai János…
Több mint három kilométer hosszan lezárták a 14-es főutat Vámosszabadi térségében a tiltakozók amiatt, hogy a belügyminisztérium a település határában akarja kialakítani az ország kilencedik menekülttáborát. A befogadóállomás két munkahelyteremtő beruházást is elriasztott a körzetből. A helyiek különösen sérelmezik, hogy a menekülttábor tervéről csak a sajtóból értesültek.
A szombati viharok miatt országszerte mintegy 200 esetben volt szükség a tűzoltók beavatkozására - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője vasárnap reggel.
A szombati viharok miatt országszerte mintegy 200 esetben volt szükség a tűzoltók beavatkozására - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője.
A szombati viharok miatt országszerte mintegy 200 esetben volt szükség a tűzoltók beavatkozására - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője vasárnap reggel az MTI-vel.
Négy kollégájával, egy taxissal és egy katonával végzett egy gyári munkás szombat este Sanghajban. A férfit nem sokkal tette után elfogták a rendőrök - jelentette a Hszinmin című helyi újság honlapján.
Reformokat ígért a brazil elnök, aki most először tartott televíziós beszédet az eredetileg a tömegközlekedési jegyárak emelése miatt kitört tiltakozási hullám kezdete óta. Dilma Roussef szerint többet kell tenni a korrupció ellen és emelni kell a közszolgáltatások színvonalát Brazíliában. Közben a FIFA cáfolta azt a hírt, mely szerint az utcákon zajló erőszakos cselekmények miatt fel akarják…
A szentszéki szóvivő közleményben cáfolta, hogy Ferenc pápának egészségi problémái lennének, miután az egyházfő nem jelent meg szombaton a Vatikánban a tiszteletére rendezett koncerten.
Mindig újabb rendbetételre váró terület kerül elő az igazságszolgáltatásban, amelyet túl sokáig hagytak magára, így egymásra torlódnak megoldatlan problémái - mondta az MTI-nek Darák Péter, a Kúria elnöke, aki szerint ennek a hatalmi ágnak a kelet- és közép-európai régióban sok esetben egészen másféle nehézségekkel kell szembenéznie, mint a sok évtizede működő nyugati demokráciákban.
Mindig újabb rendbetételre váró terület kerül elő az igazságszolgáltatásban, amelyet túl sokáig hagytak magára, így egymásra torlódnak megoldatlan problémái - mondta az MTI-nek Darák Péter, a Kúria elnöke, aki szerint ennek a hatalmi ágnak a kelet- és közép-európai régióban sok esetben egészen másféle nehézségekkel kell szembenéznie, mint a sok évtizede működő nyugati demokráciákban.
Rendőrségi akció volt a Belvárosban vasárnap délelőtt, több utcát is lezártak, az ott lakókat sem engedték be, a helyszín felett rendőrségi helikopter körözött.
Rendőrségi akció kezdődött a Belvárosban vasárnap délelőtt, több utcát is lezártak, az ott lakókat nem engedik be, a helyszín felett rendőrségi helikopter köröz.
A Chicago Blackhawks hatalmas csatában 3-1-re győzött a vendég Boston Bruins ellen, így összesítésben 3-2-re vezet az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) döntőjében, és már csak egyetlen siker választja el a Stanley Kupa megnyerésétől. A párharc magyar idő szerint kedden hajnalban folytatódik Bostonban.
Az elmúlt ötven évben többszörösére növekedett a melanóma előfordulása, holott ha időben észreveszik, a bőrrák teljes mértékben gyógyítható. Évente ajánlott a szűrővizsgálat, ám akinek világos a bőre, vagy különösen sok anyajegye van, az félévente menjen el bőrgyógyászhoz - tanácsolja a Budai Egészségközpont szakorvosa.
A Kúria várhatóan kedden dönt egy lakossági devizahitel-szerződés semmisségének megállapítása iránt indított perben - közölte a legfelsőbb bírói fórum.
A Kúria várhatóan kedden dönt egy lakossági devizahitel-szerződés semmisségének megállapítása iránt indított perben - közölte a legfelsőbb bírói fórum az MTI érdeklődésre.
Összesen mintegy nyolcmillió euró (mintegy 2,5 milliárd forint) kárt okoztak a mezőgazdaságnak szombat este jégesők Ausztria keleti felében - közölte a jégkárokra szakosodott osztrák biztosítótársaság.
Két tömegrendezvényt is félbe kellett szakítani a szombat esti vihar miatt Szolnok térségében, az időben történt riasztásnak köszönhetően személyi sérülés nem történt - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelmi szóvivő vasárnap.
Elkezdődött a szárszói találkozó. 10 év után idén újra összegyűltek a demokratikus ellenzék jeles képviselői, támogatói a Balatonnál - adta hírül a Klubrádió.
Kisebb árhullám levonulása várható a magyarországi folyókon a bajor és osztrák, valamint a kárpátaljai és erdélyi vízgyűjtőterületen lehullott és még várható csapadék miatt - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT), az Országos Vízügyi Főigazgatóság védelmi szerve vasárnap az MTI-vel.
Komoly kihívásokkal kell megküzdenie gazdasági szerkezetátalakítása során Kínának, annak sikere ugyanakkor egyenes utat jelent majd a magas jövedelmű országok klubjába - vélték a szakértők a New York Egyetem (NYU) Leonard N. Stern üzleti iskolájának hétvégén Sanghajban tartott konferenciáján.
A Fidesz szerint azzal, hogy az unió megszüntette Magyarország ellen a túlzottdeficit-eljárást, a továbbiakban az önkormányzatok, vállalkozások fejlesztésére lehet koncentrálni, ami munkahelyeket fog teremteni.