A 2018. szeptember-novemberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 494 ezer fő volt, 44 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 69,7%-ra emelkedett. Mindkét nem esetében javulás...
A gólyatöcsöt, vagy régi nevén a székigólyát választotta egy tavalyi internetes szavazáson a lakosság az idei év madarának, amely címmel a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a különböző fajok vagy madárcsoportok, illetve azok élőhelyeinek védelmére szeretné felhívni a társadalom figyelmét.
Első magyar női pilótaként már januárban bemutatkozhat egy Forma-3-as sorozatban Keszthelyi Vivien, aki a BlackArts Racing istálló versenyzőjeként az F3 Asian Championship Winter Series elnevezésű viadalon bizonyíthat majd.
Az eredetileg tervezettnél magasabb illetményemelést kapnak a katonák és a honvédelmi alkalmazottak – jelentette be a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.
Rengetegen keltek útra, és vállaltak munkát külföldön 2018 őszén. Ebben több mindennek is szerepe lehet: elindult a síszezon, és most igen kedvező feltételekkel lehet például Ausztriában vendéglátózni. Mások pedig a Brexit miatt iparkodnak...
Kevesebben lettek rosszul idén szilveszterkor, mint korábban – mondta el Zacher Gábor a szilveszter kapcsán az ATV Start című műsorban. A toxikológus szerint a szülői minta az egyik legfontosabb a későbbi alkoholfogyasztásban.
Egyre több fizetős autópályaszakasz, lejáró éves matricák, illetve számos más olyan dolog van, amit jó, ha az év elején tudnak az autósok. Például ne felejtsenek el megyei matricát venni, januárban még lehet!
Eddig több mint ötezren írták alá a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének az oktatásban dolgozók munkaidejének és bérének rendezését követelő négypontos petícióját, amely a szakszervezet sztrájkkövetelésének is része lesz - mondta az InfoRádiónak a PDSZ elnöke, Szűcs Tamás.
Közleményt adott ki a kormánypárti Civil Összefogás Fórum és Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány, amelyben azt írják, szerdán egy nyílt levelet "bocsátanak útjára" a holland EP-képviselőnek, Judith Sargentininek, aki a Magyarországot elítélő és 2018-ban az Európai Parlament által el is fogadott jelentést szerezte.
A Magyarságkutató Intézet fő célja, hogy a különböző szakágakban megszületett ismereteket összehozza, értékelje és magas tudományos színvonalon véleményezze. A kormány döntése értelmében az intézet főképp a honfoglalás előtti magyar történelemre és a magyarság őstörténetére fókuszál - nyilatkozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője.
Változik az IKEA nyitva tartása: a lakberendezési áruház a következő három hónapban vasárnap nem 9, hanem este hét órakor zár. Az áruház állítása szerint az így felszabaduló munkaórát a csúcsidőszakban fogják ledolgozni a munkavállalók...
A rengeteg pirotechnikai eszköz utcai szemét formájában "éli túl" a szilvesztert. Amúgy a szilveszteri tűzijátékok miatt 25 esetben keletkezett tűz - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Megvan a 2019-es minimálbér mértéke: 149 ezer a minimálbér és 195 ezer forint a garantált bérminimum. A munkaerőpiacon a 195 ezer forint diktál. A legkisebb (5-9 fős) boltok fizikai dolgozóinak átlagkeresete viszont jelenleg még a 190 ezer...
Január 1-től átlagosan további 5 százalékkal emelkedett az arra jogosult hivatásos állományú rendőrök illetménye a 2015-ben indított rendvédelmi béremelés ötödik ütemének megfelelően - nyilatkozta az MTI-nek szerdán Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Örülhetnek a vállalkozók: a Pénzügyminisztérium államtitkára ma a minimálbér emelkedéséről beszélt, de egy elejtett mondatából már az is sejthető, hogy nyártól újabb adócsökkentés jöhet, mégpedig a munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó csökkentése.
Január 1-től átlagosan további 5 százalékkal emelkedett az arra jogosult hivatásos állományú rendőrök illetménye a 2015-ben indított rendvédelmi béremelés ötödik ütemének megfelelően - nyilatkozta az MTI-nek szerdán Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
A fogyasztóbarát lakáshitel mintájára a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóbarát lakáshitel-biztosítás létrehozását is fontolgatja, amelyről 2019 második felében születhet döntés - mondta a növekedés.hu-nak adott interjúban Kandrács Csaba, az MNB pénzügyi szervezetekért felelős ügyvezető igazgatója.
A Pénzügykutató Zrt. főmunkatársa szerint jól alakult az exportunk, az infláció 3 százalék alatt marad, a munkanélküliség is csökkent, mindezek ellenére semmi nincs rendben a gazdaságban.
Újszülöttet tettek a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet Madarász utcai babamentő inkubátorába január elsején - közölte az intézet főigazgató főorvosa szerdán az MTI-vel.
Újszülöttet tettek a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet Madarász utcai babamentő inkubátorába január elsején - közölte az intézet főigazgató főorvosa szerdán az MTI-vel.
Az eredetileg tervezettnél magasabb illetményemelést kapnak a katonák és a honvédelmi alkalmazottak - jelentette be a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján. Németh Szilárd elmondta:...