Szörnyű tragédiába torkollt egy hat hónapos kislány hirtelen felszökött, magas láza, amivel össze-vissza küldözgették az orvosok. Végül fél nap leforgása alatt meghalt. A szülők ezután bíróságra mentek, három évnyi pereskedés után két orvost marasztaltak el.
Niki 9 évvel ezelőtt költözött Amerika legnagyobb városába. Zenei karrierjét nagyon tudatosan, fokról fokra építgette, de így is rengeteg buktatóval kellett szembenéznie.
Hétfői műtétjét követően kedden kiengedték a kórházból az olimpiai bajnok Liu Shaoangot, aki a rövidpályás gyorskorcsolyázók drezdai világkupaversenyének pénteki napján kézközépcsonttörést szenvedett.
A biztonságos internet napján a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Safer Internet Programjának koordinátora arra figyelmeztet, hogy a gyerekek egymás közötti internetes zaklatását, megfélemlítését és kiközösítését tartják a legnagyobb problémának.
Elbukott a túlóratörvény azon a hódmezővásárhelyi szavazáson, amelyet a Fidesz kérésére tartottak az önkormányzat dolgozóinak – írta a város önkormányzatának Facebookjára hivatkozva az Index.
Az orvosi kamara szerint kudarc ami az egészségügyben az elmúlt években történt. Bejelentésük szerint újrafogalmazták a követeléseiket és azonnal tárgyalni akarnak a kormánnyal.
Kiugró növekedést értek el az ATM-es készpénzbefizetések tavaly, a teljes piacon összegben és darabszámban is duplázás történt - közölte a K&H. A K&H-s ATM-ekbe 2018-ban közel 400 milliárd forint érkezett, ez éves összevetésben...
Szőke Gábor Miklós szerint megkerülhetetlen lesz pályafutásában a Falcon-szobor, amit az atlantai stadion elé tervezett. A szobrot darabokban szállították ki Atlantába, a szavannán keresztül.
Igazságtalannak, aránytalannak és méltánytalannak nevezte a vörösiszapper megismételt elsőfokú eljárásában a Győri Törvényszéken hozott hétfői ítéletet Devecser polgármestere.
Gyakorlattal és alapfokú nyelvtudással rendelkező szakképzett henteseket keresnek Nyugat-Európába. A cégek cserébe fizetik a dolgozók kiutazási költségét, ingyen szállást adnak neki, és havi 2400-2500 eurós, vagyis 700-800 ezer forint közötti fizetést kínálnak – számolt be a hírről az RTL Klub Híradója.
Már nyárra csökkenteni szeretnék a várakozási időt a repülőtéren - az utóbbi években ugyanis rekordmértékben nőtt a forgalom. Az összekötő vasútról, vagy a megkezdett, de leállított parkolóház építéséről azonban nem tudni semmit.
Hosszú, boldog időskorra vágyik? Erre nem sok esélye van! Honfitársaink többsége már mindenféle betegséggel nyűglődve ünnepli hatvanadik születésnapját.
Az Európai Unió legkevésbé demokratikus tagállama Magyarország, amely már csak a „részben szabad” kategóriába sorolható, noha tavaly még „szabad” ország volt – legalábbis ezt állapította meg a Freedom House (FH) nevű nemzetközi jogvédő szervezet a világ országait górcső alá vevő, 2019-es jelentésében.
Durván beszólt a magyar kormánynak a német uniós nagykövet, és még az uniós támogatások csökkentését is belengette, amiért Magyarország megvétózta az Európai Unió és az Arab Liga közti megállapodást az illegális migráció visszaszorításáról.
A túlóratörvény megszavazása ellen tavaly december 12-én példátlan eszközökkel fellépő 38 képviselőtől egyhavi tiszteletdíját vonná meg az Országgyűlés elnöke. Ezzel több mint 50 millió forintot bukhatnak az ellenzéki honatyák a botrányba fulladó parlamenti ülésnapon történtek miatt.
Információink szerint már nem dolgozik a NAV-nál az a nyíregyházi kormányhivatalnok, aki a gyanú szerint jogosulatlanul vett igénybe étkezési támogatást a lányának.
Közbeszerzési eljárást indított a dohánytermékek nyomon követési rendszerének kialakítására az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt., a beszerzés becsült értéke 4 milliárd forint.
2019. április 4-én és 5-én a Várkert Bazárban immár negyedik alkalommal rendezi meg az Antall József Tudásközpont a kelet-közép-európai régió legfontosabb innovációs fórumát, a think.BDPST konferenciát, amelynek szakmai partnere a Külügyminisztérium és a Nemzetközi Visegrádi Alap, fővédnöke Szijjártó Péter külügyminiszter.
Annak ellenére sem engedték felszállni a Wizz Air hétfő reggeli, Londonba tartó járatára Móricz Mátét (19) és vakvezető kutyáját, Fülöpöt, hogy az állat minden egészségi papírja rendben volt – közölte a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány, ahol kiképezték a négylábút.
Az MSZP csak akkor hajlandó hozzájárulni az előválasztás júniusi fordulójában online szavazáshoz, ha a regisztrációhoz a szavazó az ügyfélkaput veszi igénybe. Ezt Karácsony Gergely és Puzsér Róbert is elfogadja. Az érintettek ugyanakkor még nem keresték meg az ügyfélkaput működtető Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltatót, hogy tisztázzák: jogilag és