Az Eurostat egy friss elemzése szerint a magyar a magyar emberek átlagosan 16 évet töltenek betegségben, ami jóval magasabb az európai átlagnál. Torzsa Péter, a Semmelweis Egyetem docense elemezte, mi állhat a rossz statisztika mögött.
Pogátsa Zoltán szerint Amerikában és Németországban is rosszul állnak a gazdasági mutatók. A közgazdász elmondása szerint a magyar gazdaság a külső környezettől, és a belső folyamatoktól is függ.
Az elmúlt két évben több mint 9 ezren kaptak tartózkodási engedélyt "egyéb célból". A legtöbben Iránból jöttek, de sok köztük a kínai, orosz és amerikai is. A bevándorlási hatóság állítja, hogy nekik nincs összesítésük arról, hogy pontosan miért is érkeztek ide.
A Magyar Időkből lett Magyar Nemzet Boross Péter volt miniszterelnökkel közölt interjút. Demeter Szilárd a világhírre vágyó írók műveinek fordításába nem tenne közpénzt – nyilatkozta a Népszavának a PIM főigazgatója. Árpa- és zabvetőmagból is hiány lehet az idén – írja a Világgazdaság. A Magyar Nemzetnek Tállai András nyilatkozott. A Világgazdaság
Az amerikai vállalatok azon túlmenően, hogy tovább kívánják bővíteni és modernizálni magyarországi beruházásaikat, kapacitásaikat, növelni tervezik ezeken belül a kutatás-fejlesztés arányát - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután Washingtonban találkozott amerikai vállalatok vezetőivel.
Orbánt és Gyurcsányt is kritizálta Puzsér Róbert kedden egy pécsi rendezvényen. A megmondóember szerint a kormányzó pártok leváltására „az összefogás szent jelszava” nem működik.
2024-ig megépül az új utasterminál, addig pedig további 6,5 milliárd forintból fejlesztenek, például több ponton automatizálják a bejelentkezési folyamatot.
A jobbikos Lukács László György megkérdezte Kásler Miklóst, az emberi erőforrások miniszterét, hogy mekkora napi összegből kell az élelmezést megoldani a közfinanszírozott egészségügyi intézményekben.
Utoljára négy évvel ezelőtt jelent meg a lap, most ezzel a címmel - "Négy év után" - indították immáron harmadjára útjára a címlapon egykori alapítójával, Pethő Sándorral.
Az OTP Bank Nyrt. adásvételi szerződést írt alá a Societe Generale Csoport moldáv leánybankja, a Mobiasbanca - Groupe Societe Generale S.A. (SGMB)87,85 százalékos részesedésének megvásárlásáról - közölte a pénzintézet szerdán a tőzsde honlapján.
Elárulta az államtitkár, hogy mennyi pénzből etetik a betegeket a kórházakban. Kiderült: az egészségügyi intézmények nem külön támogatást kapnak az élelmezésre, hanem ez részét képezi a finanszírozásnak. Jelenleg egy élelmezési...
Frans Timmermanst, az Európai Bizottság első alelnökét, az Európai Szocialisták (PES) választási csúcsjelöltjét ki kell vonni a bizottság munkájából arra az időre, amíg aktívan részt vesz az európai választási kampányban - tudatta a magyar kormány álláspontját Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter levélben Jean-Claude Junckerral, a
Nem engedtek felszállni a Wizz Air hétfő reggeli, Londonba tartó járatára egy fiatalembert és vakvezető kutyáját, noha az állat minden papírja rendben volt. A légitársaság szerint a londoni bonyodalmaktól akarták megkímélni az utast, ezért vizsgálták a szokásosnál hosszasabban a kutya papírjait.
Megszólalt L. Simon László Varga István lemondása ügyében. Tegnap a Klubrádióban a barátjának nevezte a fideszes sajtóholding lemondott vezetőjét, aki szerinte hibázott. Azt tanácsolta neki, forgassa a Figyelőt, és más jobboldali lapot, és akkor majd megtalálja bennük az értéket.
Nagyobb lehet az évszázad végére a világtengerek szintjének emelkedése, mint ahogyan azt az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete, az IPCC korábbi jelentésében megállapította. Ezért már dolgoznak a különjelentésen – mondta az InfoRádióban Ürge-Vorsatz Diána, a testület egyik alelnöke.
Magyarországon és a kelet-közép-európai régióban évek óta emelkednek a fizetések, miközben a lakásárak is egyre magasabbak, de azért vannak eltérések - áll az ingatlan.com legfrissebb elemzésében.
Feltételeket is szabna, de alapvető célként tűzte ki a Jobbik, hogy anyagi megbecsülésben részesítsék a főállású szülőket – közölte Hegedűs Lórántné, a párt alelnöke.
Csődközeli állapotba került a Jobbik, miután az Állami Számvevőszék újabb, több százmilliós bírságot szabott ki a pártra. Az ellenzéki erő rendkívüli kongresszust hívott össze február végére, ahol a „hogyan továbbról” fognak tárgyalni. A megkérdezett elemzők szerint aligha fűzi érdek ahhoz a Fideszt, hogy megszűnjön a legerősebb ellenzéki párt.
A Fidesz egyetlen háború elől menekülő emberen sem volt hajlandó segíteni, miközben mintegy harmincezer embert „telepített be az országba ellenőrizetlenül” – közölte a DK politikusa, Gréczy Zsolt szerdán.
A tavaly decemberi MTVA-s történésekben részt vevő országgyűlési képviselők közül hárman, Szél Bernadett, Hadházy Ákos, valamint Varju László is az ügyészségen tekintett be az feljelentések nyomán indult nyomozás irataiba.