Válaszd a hazait elnevezéssel kampányt indít a kormány a hazai előállítású termékek népszerűsítésére - mondta csütörtökön, Dunaharasztiban az agrárminiszter.
Akár lesz második hullám miatt iskolabezárás, akár nem, az otthoni tanulást, a leckeírást feltehetően egyetlen diák sem úszhatja meg. Éppen ezért érdemes kialakítani számuka ideális környezetet erre, hogy nyugodt körülmények között
A napokban jár le a menesztett Dull Szabolcs után távozó indexes szerkesztőség munkatársainak felmondási ideje, ezzel párhuzamosan pedig kiderült, kik irányítják majd az újságot.
Minden eddiginél korábban, 1,5 évvel a választások előtt döntött au együttműködés mellett az ellenzék a kormányváltás érdekében. Folynak az egyeztetések, legkésőbb jövő év szeptemberéig pedig szeretnének elkészülni a közös ellenzéki listával – árulta el Horváth Csaba, aki elképzelhetőnek tartja, hogy Karácsony Gergely legyen a közös miniszterelnök-
Az idősek - nyugdíjasok és közvetlenül a nyugdíj előtt állók - életkorukból adódó problémáik kezelésére, életminőségük javítása érdekében Fővárosi Idősügyi Tanács (FIT) létrehozásáról döntött a Fővárosi Közgyűlés
A lap arról ír, hogy Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára munkatársával nyaralt Törökországban, ahol megfertőzödhettek az új típusú koronavírussal.
A mosás a napi rutin része, éppen ezért mindenki úgy gondolja, hogy olyan egyszerű, mint az egyszeregy, amihez mindenki ért, és mindenki szívesen ad tippeket is a témában. Azonban ezek a tippek nagyon gyakran nem valós tapasztalatokon alapulnak
A támadások megelőzése érdekében augusztus 31-től kötelező lesz a testkamera használata a vasúti jegyvizsgálóknak a bántalmazásokban leginkább érintett budapesti elővárosi vasútvonalak kijelölt járatain - közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel.
A Pedagógusok Szakszervezete szerint megosztja a pedagógustársadalmat, hogy csak négyszáz, hátrányos helyzetű településen dolgozó tanár kap egyszeri, bruttó 500 ezer forintos jutalmat. Egyetért ezzel?
Az MTI rendezte grafikonra az iskolai ebéd térítési díjának alakulását Magyarországon 2003-tól 2019-ig, hogy mennyi egy menzás ebéd országos fogyasztói átlagára.
A Budapest-Esztergom, a Budapest-Pusztaszabolcs, a Budapest-Cegléd-Szolnok, a Budapest-Újszász-Szolnok, a Budapest-Göd-Vác-Szob, a Budapest-Veresegyház-Vác és a Budapest-Lajosmizse-Kecskemét vasútvonalakon kötelező lesz az eszköz alkalmazása.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Orbán Balázs miniszterhelyettes is részt vett azon a múlt szombati kertipartin, amin ott volt a később pozitív eredményt mutató Hollik István.
Ma délután egyeztet az Innovációs és Technológiai Minisztériumban a Színház és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriuma, és a Színművészeti kancellára. A megbeszélésre meghívták Upor Lászlót is, ám az intézmény szenátusa úgy döntött, hogy a rektorhelyettes ne vegyen részt az egyeztetésen.
Újabb politikusokról derült ki, hogy karanténba vonultak. Kovács Zoltán, Dömötör Csaba és Farkas Örs is találkozott egy hétvégi kertipartin a Fidesz kommunikációs igazgatójával, Hollik Istvánnal, akinek a koronavírus-tesztje pozitív eredményt mutatott.
A japán Hidetomo Kimura akváriumok kiskereskedelmével kezdte karrierjét, ami egy idő múlva szenvedélyévé vált. 2007-ben Art Aquarium címmel kiállítást rendezett az általa megálmodott művészi tartályokból, ami évről évre turisták tízezreit vonzó időszaki kiállítássá nőtte ki magát. Az idei rendezvényre már a 21. század vizualizációs formáit is bevet
A DK hívta fel a figyelmet, milyen problémákat okoz az M0-s, illetve komolyan fel kell készülni, milyen közlekedési roham várható szeptember elsejével, az iskola kezdetével.
A koronavírus-fertőzéseknek a fiatalok körében gyorsan növekvő számára hívta fel a figyelmet csütörtökön Koppenhágában az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális irodájának vezetője, hozzátéve, hogy a kontinens mindazonáltal felkészültebb, mint februárban volt.
Szánthó Miklós megerősítette az atv.hunak: az Alapjogokért Központ szombati magánrendezvénye volt az a szombati szabadtéri esemény, melynek egyik résztvevőjének a koronavírus tesztje pozitív lett.
Elnapolták a temetkezési díjak emelését a fővárosi közgyűlésben. Ennek kapcsán Gy. Németh Erzsébet A Nap Hírében bejelentette, hogy kérni fogják az Országgyűlésben a temetés áfájának csökkentését.
Valamint a menedzsment is, mivel az egyik sportoló koronavirusos lett. A futballistának egyelőre enyhe tünetei vannak, senkit nem kellett kórházba szállítani. A város minden augusztusi és szeptemberi közösségi programját lemondta. Közben Szigetvár polgármestere is bejelentette, hogy az önkormányzat egyik dolgozója megfertőződött.
A főpolgármester szerint a járványügyi adatok miatt óvatosnak kell lenni, és elsősorban az intézményeket kell védeni. Elárulta, hogy milyen korlátozásokat tervez a főváros, hogy mi lesz a kerékpárutak sorsa, valamint a kormányváltással kapcsolatos személyi ambícióról is beszélt.
A tavaszi felvételin rekord alacsony volt a jelentkezők száma: 91,4 ezren döntöttek úgy, hogy megpróbálnak bejutni valamelyik egyetemre, ami 20 ezerrel kevesebb jelentkezőt jelentett 2019-hez képest.
A járványügyi védelmi intézkedések látványos betartásával zajlott a Fővárosi Közgyűlés ülése. A több mint 40 napirendi pont közül végül kimaradt a temetkezési díjak emeléséről szóló javaslat, viszont döntöttek a hajléktalanszállók és idős-otthonok számára fenntartott többletforrás elkülönítéséről. A 373 milliós pluszpénzzel már a járvány várható má