Budapest - Szandika nem érti: mit jelentsen az, hogy Attila nem akarja ágyba vinni? Hogyan fordulhat elő, hogy felajánlotta magát az összeférhetetlen férfinak, mégsem vonultak el a nyugiszobába?
Budapest ‒ Nem úszta meg a Story-gálán történt esését Medvezcky Ilona (70). A művésznő hatalmasra dagadt bokájával másnap reggel kénytelen volt a Sportkórházban kezdeni, ahol megállapították, hogy kifordult a lábfeje és ínszalagsérülést szenvedett.
Szolnok - Először kihíztam a birkózásból, aztán pedig elvettem egy jól főző nőt – sorolja versenyzővé válásának főbb állomásait Líbor Dezső (35), aki feleségével, Makai Erikával (29 ) együtt alkotja Magyarország egyetlen szumós házaspárját. Ketten 328 kilót nyomnak, amelyhez a férj 198 kilóval járul hozzá.
Budapest - DJ. D. Benkő, ismertebb nevén Benkő Dániel (64) azt mondja, ő maga lélekben 17 éves, így nincs abban semmi kivetnivaló, hogy egy 19 esztendős szépségben találta meg a múzsáját.
Budapest - Vastag Csaba le sem hunyta a szemét a 30. születésnapja előestéjén. Az énekes szombaton lépett be a harmincasok táborába, s nem bújt ki a bőréből örömében, hogy ehhez a közösséghez tartozhat.
Magyarország ‒ Sorra mennek tönkre, szűnnek meg a foci-NB I elmúlt két évtizedének bajnokcsapatai. Az elmúlt években három aranyérmes is kiesett az élvonalból, és hasonló sors várhat idén a felszámolás veszélyével is fenyegetett ZTE-vel. A 2002-ben első helyet ünneplő egerszegiek tulajdonosa, Nagy Ferenc (56) pénteken jelentette be, nem tudja tovább pénzelni a csapatot.
Kedves Olvasó! Férfitársaimnak üzenem, ne töprengjenek azon, hogy mire vágyik a szeretett nő: egy gyönyörű vörös rózsákból álló csokorral bármikor újra rabul ejthetjük kedvesünk szívét. De remélem, a hölgyek sem várják üres kézzel a nyilvánvalóan virágért elrohanó párjukat! A szív alakú süti önmagáért beszél: „én is szeretlek téged"! A Valentin-napi menünk 1380…
Budapest ‒ Az orosz asztronautáknak kifejlesztett eszközzel ér el fantasztikus eredményeket Valovics Nóra (25). A Kiskunhalas élvonalbeli női kézilabdacsapatának átlövője minden módszert kipróbált, hogy felépüljön porcsérülése után, s a tíz hónapos kényszerszünet alatt talált rá a speedfitre.
Veszprém ‒ „Hol a csapatunk, hol a csapatunk?" Skandálták a csalódott szurkolók, akik alig hittek a szemüknek: kedvenceik, a sok nagy sikert megélő veszprémi kézilabdázók a Bajnokok Ligája-csoportkörben 24-21-es vereséget szenvedtek a lengyel Kielcétől. Attól a csapattól, amelyet idegenben 29-25-re sikerült legyőzni.
Falusi Mariann életében minden kerek, egyedül az álomférfi nem akar előkerülni. Pedig az énekesnő immáron három éve várja, hogy elé álljon, és azt mondja: kellesz nekem!
Budapest - Róma - Keleti Györgyit (38) a szíve helyett a törvény húzza vissza Rómába: az olasz ügyészség ragaszkodik ahhoz, hogy – bár itthon már ítélet született az ügyben – Olaszországban is pálcát törjenek a volt modell felett.
Los Angeles - Meghalt Whitney Houston amerikai énekesnő - jelentette be helyi idő szerint szombaton Los Angelesben Kristen Foster publicista. Negyvennyolc éves volt. A sztár holttestére saját testőre talált rá, hotelszobájának fürdőkádjában. Az elsődleges jelentések szerint Whitney megfulladt.
Budapest - A szakértők szerint valószínűleg meg is kapja majd ezt az összeget. Ha igazunk van, az ország leggazdagabb sittese lesz Kaiser Ede (37), aki 25 millió forintra perli a fővárosi ügyészséget és a bíróságot.
Budapest ‒ Nem úszta meg a Story-gálán történt esését Medvezcky Ilona (70). A művésznő hatalmasra dagadt bokájával másnap reggel kénytelen volt a Sportkórházban kezdeni, ahol megállapították, hogy kifordult a lábfeje és ínszalagsérülést szenvedett.
Magyarország - A szerelmes ember szinte szárnyal, nem akadályozhatja meg semmi, és senki, hogy kedvese kedvében járjon. Valentin nap közeledtével pedig még nagyobb a késztetés, hogy, a szerelem ünnepén valami igazán különleges dologgal lepjék meg kedvesüket.
Barcelona - Szörnyű látványt nyújtott egy spanyol futsaljátékos szombaton egy helyi bajnoki mérkőzésen. A Penya Sang Culé–Cornellá találkozón a hazaiak csapatából José (26) szenvedett brutális sérülést, amikor egy letört parkettadarab átszúrta a combját.
Belek – Már megint nem bírt magával Paulo Sousa (41). A Videoton focicsapatának portugál mestere ismét botrányt okozott, azok után, hogy tavaly szeptemberben egy barátságos meccsen lefejelte Borbola Bencét (32), a Nemzeti Sport újságíróját.
Washington - Mindent bevet férje érdekében Michelle Obama (48)! Az amerikai First Lady eddig kifejezetten visszafogott volt elődeihez képest, azonban a közelgő elnökválasztás miatt szinte mindenre kapható lett, hogy Barack Obama újraválasztási esélyeit növelje.
Budapest - Akkora, mint a fejem! – mutatta Miléna (7) a galápagosi óriásteknőst. A kislány egyáltalán nem fél a hüllőktől, hiszen otthon már van egy leopárdgekkója.
Vatikánváros - Egy éven belül megölhetik a pápát – áll egy titkos vatikáni jelentésben, amelyről XVI. Benedek pápa jobb keze, Paolo Romeo bíboros beszélt kínai látogatásakor. A hivatalos irat múlt év szilveszterén készült, és a vatikáni pecséttel ellátott dokumentum létezéséről, tartalmáról maga az érintett, XVI. Benedek is tud.
Oslo - Egy bírósági végzés eredményeként egy teljes hónapig a nap 24 órájában vizsgálhatják a pszichiáterek Anders Behring Breiviket (32), miután nem akart együttműködni velük.
Mölltal-gleccser - Csoda, hogy túlélte a magyar sízőnő a hét végi döbbenetes kalandot! A fiatalasszony péntek délután egy síliften ragadt az ausztriai Mölltal-gleccsernél.
Budapest - Lelkileg eléggé megterhelő feladatot kapott a Megasztár-válogatókon Liptai Claudia (38), aki a felvételek alatt egy valóságos érzelmi hullámvasúton ment végig.
Budapest - Régóta dédelgetett álma vált valóra Kocsis Tibornak (31). Az X-Faktor győztese szombat este a Papp László Budapest Sportarénában a Budafoki Dohnányi Zenekar fantasztikus hangulatú hangversenyén énekelhetett.