Budapest – Hétfőtől újra teljes létszámmal „üzemel" a ValóVilág Villa! Az elmúlt öt hónap folyamán kiesett játékosok ugyanis visszaköltöznek a villába, hogy egy kicsit feldobják a hangulatot a finalisták utolsó hetében.
Csehov — Nagy bajban van az MKB Veszprém férfikézilabdacsapata. A bakonyiak a Bajnokok Ligája-csoportkör 9. fordulójában 30-26-ra alulmaradtak a Csehovszkije Medvegyivel szemben, így az is előfordulhat, hogy nem jutnak be a legjobb 16 közé, vagyis nem lesznek érdekeltek az egyenes kieséses szakaszban.
A pénzt persze senki nem égeti el csak úgy, a Magyar Nemzeti Bank akciójáról van szó, melyben a leselejtezett papírpénzekből készült brikettet rászorulóknak ajánlották fel.
Debrecen - Az anyagi nehézségek miatt visszalépő Antwerpen helyett Debrecen rendezheti meg az úszók idei Európa-bajnokságát, így rövid időn belül immár harmadszor Magyarország lesz az esemény házigazdája, hiszen 2006-ban és 2010-ben Budapesten randevúztak a kontinens legjobbjai.
Abidjan - Kórházat épít hazájában Didier Drogba (33). A Chelsea elefántcsontparti labdarúgója 3 millió fontot (1 milliárd forintot) áldoz vagyonából arra, hogy egy minden igényt kielégítő egészségügyi központot létesítsen.
Harmincadik születésnapjára készül a Bikini! A jubileumi év legnagyobb jelentőségű eseménye a zenekar három évtizedét bemutató koncert lesz február 18-án. A legendás együttes a Papp László Budapest Sportarénában lép színpadra, ahol a tervek szerint közel 40 dal hangzik majd el.
Woking - Lewis Hamilton (27) lélekbúvárt szerződtetett! A McLaren Forma–1-es pilótája úgy véli, Didier Coton személyében olyan szakembert vett maga mellé, akiben tökéletesen megbízhat, és aki átsegíti a nehézségeken, megmutatja a kiutat számára.
Budapest - „Velem kapcsolatban ne kombináljon senki!" – fakadt ki Aczél Zoltán (44) a Blikknek. A bundaügyben vesztegetéssel és kötelességszegéssel gyanúsított fociedző siófoki munkásságát már vizsgálják a nyomozók, ám most kiderült, amikor a REAC trénere volt, a fogadási maffia négy rákospalotai meccset is befolyásolt.
Pálháza — Nem ismeretlen a rendőrök előtt Sz. Károly (58), akinek kisfia, Karcsika (6) – mint korábban megírtuk – egy pisztollyal véletlenül hasba lőtte nővérét, Csengét (8).
Budapest - A rendőrségen és a médiahatóságnál is feljelentették Bochkor Gáborékat, mert a Bumerángban a teknőcök agyonverésével viccelődtek, illetve döntöttek arról, milyen állatok pusztulhatnak még ki.
Budapest — Párkapcsolat nélkül is lehet boldog az ember! Falusi Mariann (52) szerint legalábbis nem szabad szenvedni akkor sem, ha az ember egyedül van, és még a szexuális élet sem kapcsolódik szorosan a szerelemhez.
Alekosz elárulta, egykori menyasszonyában főleg a feneke fogta meg. Veronika vádjegyévé vált szája egyébként szerinte kifejezetten jól áll a lánynak. Arról is beszélt, ő nem engedné el a barátnőjét a nyuszilány-válogatásra, mert álmatlan éjszakákat okozna neki, ugyanis nagyon féltékeny típus.
Három napon át tartottak fogva egy floridai családot a pénzükért. Amikor megkapták, a támadók menekülés helyett orosz rulettet kezdtek játszani a szülők 5 éves gyerekével.
Lezárt kifutópálya, árokba borult kamion és járhatatlan utak. Az ország nyugati és középső részén reggel óta hull a hó, de napközben felmelegedés várható, ezért nem valószínű, hogy a csapadék megmarad.
Egy magas rangú brit tisztségviselő a felesége szeme láttára erőszakolt meg egy alig 16 éves lányt. Az 59 éves férfi neje állítólag a hitvesi ágyban mellettük fekve nézte végig az akciót.
Southend-on-Sea - Üldözi a szerencse azt a brit utcaseprőt, aki egy héttel ezelőtt egy Rolexet talált a csatornában – most pedig újabb három értékes karórára bukkant ugyanott.
A jó vita önmagában tudomány, és az, hogy eredményesen záruljon, pedig olyan képesség, amit kevés ember tud elsajátítani. Tesztünkből megtudhatja, hogy ön milyen érvelő, s hogyan kezeli a konfliktushelyzeteket.
Fort Lauderdale — Ítélethirdetés közben kísérelt meg öngyilkosságot egy floridai férfi – legalább is azt állította, hogy a folyadék, amit egy aszpirines üvegből felhajtott, méreg.
Magyarország - Nem csoda, hogy mindenki megbolondul a későn jött ítéletidőben: az egymást kergető frontok még azokat is megviselik, akik egyébként nem érzékenyek az időjárás változásra.
Ontario - Élő adásban, a riporter háta mögött esett el egy nő, mert telefonján éppen sms-t írt. A videó pillanatok alatt a videómegosztó-portálok kedvence lett
Brüsszel — Elveszítette veretlenségét az Európa-ligában az Anderlecht, de a belga csapat labdarúgója, Juhász Roland (28) nem csak emiatt gondol rossz szájízzel az Alkmaar elleni találkozóra. A labdarúgó-válogatott védője ugyanis megsérült az 1-0-ra elveszített mérkőzésen.
München - Karrierje eddigi legjelentősebb mérkőzéseként aposztrofálhatja Flórián Béla (58) bokszbíró Vitalij Klicsko (40) és Dereck Chisora (28) összecsapását.
Birmingham - Akár már a tavasszal visszatérhet, és hisz abban, hogy még évekig játszhat az angol élvonalban – erről beszélt klubja, az angol élvonalbeli West Bromwich Albion honlapjának Gera Zoltán (32).
Budapest — Három óra alvással is jól „működik" Vastag Tomi, az X-Faktor énekese. Nemrég lett túl több vizsgán, de a fellépéseket sem hagyta abba. Jól bírja a „kiképzést", mert nemcsak a két előbbit egyezteti jól össze, de még a párkapcsolata is kiválóan működik.
Miskolc - Győzött a Blikk, újabb milliókat spóroltunk meg! Lapunk elsőként számolt be a Miskolc Holding Zrt.-t vezetőinek milliós jutalmairól, s cikkeink hatására a fejeseknek vissza kell fizetniük a megszavazott extra pénzt.
Berlin - Dicstelen vég! Nem bírta tovább a rá nehezedő nyomást, az ellene indult sajtóhadjáratot, és tegnap lemondott hivataláról Christian Wulff (53) német szövetségi elnök.
Los Angeles - George Clooney (50) magányos, fájdalmak gyötrik, és álmatlanságban szenved. Az idén újabb két Oscar-díjra jelölt hollywoodi szívtipró a Hollywood Reporternek adott interjúban árulta el, kifelé irigylésre méltónak tűnő élete nem fenékig tejfel.
San Antonio — A legkegyetlenebb körülmények között tartották, és kínozták meg a szcientológusok egyik vezetőjüket, mert nem értett velük egyet, nem sejtvén, hogy mindez egyszer kitudódik.
Budapest - Feljelentés lett a vége egy képviselő és egy parlamenti kormányőr afférjának. A Blikk kiderítette: a Köztársasági Őrezred parancsnoka feljelentést tett hivatalos személy elleni erőszak bűntettének gyanúja miatt.
Dunstable — Két órán keresztül kellett kuksolnia a susnyásban Marac Andrev Kolodzinski fotósnak, hogy lencsevégre kapja ezt a szemmel láthatóan imádkozó vidrát.
Csévharaszt - Budapest - Rokonuk gyilkosa miatt nem jutnak az örökösök a házukhoz. I. Krisztián ugyanis minden bírósági döntést megfellebbez azért, hogy húzza az időt.