Debrecen — Stílusosan adott életjelet magáról a Fekete seregként elhíresült banda két éve szökésben lévő feje, Magyar Róbert. Míg 28 társa a vádlottak padján próbál enyhébb büntetésért folyamodni a Debreceni Ítélőtáblán, addig Magyarért már a fél világot felforgatták. Távollétében levélben biztosította a bíróságot ártatlanságáról.
Magyarország - Lóháton, történelmi viseletben indul Kazahsztánba pénteken három magyar lovas, akik a közel hétezer kilométeres, embert próbáló út során a magyar, hun, szkíta és kipcsak nép közötti ősi, rokoni kapcsolatra kívánja felhívni a figyelmet.
Hajdúszoboszló - Szó sem volt arról, hogy veréssel fenyegetőzött volna Valkó Eszter (37). Ahogy arról kedden a Blikk olvasó-riportere beszámolt, a műsorvezető és társasága a hétvégén veréssel fenyegetőztek, amikor F.D. szóvé tette, hogy hangosak.
Epsom — Lóversenyei után kórházi patkányairól híresülhet el a legendás angliai Epsom, ahol a St. Ebba klinikán egy szellemi fogyatékos férfit csócsált meg alaposan a dühödt rágcsáló.
Mórahalom — A sárban dagonyázott hófehér esküvői ruhájában Kalmárné Dobó Eszter (25) és férje, Kalmár Tamás (28). Az ifjú pár nem mindennapi körülmények között örökítette meg élete nagy napját.
Antalya - Nem fog az idő Kovács Katalinon (36). Az olimpiai bajnok kajakos február 29-én született 1976-ban, és mivel ez a hónap csak négy évente áll 29 napból – s idén éppen ilyen esztendőt írunk –, így a naptár szerint csak a kilencedik életévét töltötte be szerdán.
Hiába fohászkodtak a veszprémiek, a férfi kézilabda-Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a lehető legerősebb csapatot sorsolták melléjük: a magyar bajnok MKB Veszprém a spanyol Ademar Leónnal került össze.
Budapest — Balesetet szenvedett Mészáros Árpád Zsolt (37). A Budapesti Operettszínház sztárja olyan szerencsétlenül lépett Szörényi Levente és Bródy János Veled, Uram! című rockoperájának próbáján, hogy csúnyán kiment a térde.
Budapest – Lenyűgözte a hólepte főváros a Pilobolus társulatot! Az amerikai csapat megérkezett Magyarországra, ahol azonnal ízelítőt kaptak a szeszélyes időjárásból is.
Budapest - Gyermekeken segít a Viszkis! A néhány hete szabadult hírhedt bankrabló eltökélte, soha többé nem téved a bűn útjára, és kizárólag a börtönben tanult szakmájából, a fazekasmesterségből akar megélni.
Budapest — Új szereplő érkezett kedden este a Mátyás király térre. A Fekete családot – Alizt és Szabit – látogatja meg rég nem látott nagymamája, Fekete Bözsi, akinek az érkezése okoz egy-két meglepetést.
Tata — Barátnője díjára pályázik Balogh Gabriella (24)! Mai címlaplányunk Sadi Mounirától kapott kedvet a vetkőzéshez, aki tavalyi versenyünkön különdíjas lett.
Nem érdemelte meg szörnyű sorsát az a diák, akit egy krikettlabda talált fejbe egy sportpályán. A 16 éves fiú meghalt. A rendőrség őrizetbe vette egyik osztálytársát emberölés gyanújával.
Nem érdemelte meg szörnyű sorsát az a diák, akit egy krikettlabda talált fejbe egy sportpályán. A 16 éves fiú meghalt. A rendőrség őrizetbe vette egyik osztálytársát emberölés gyanújával.
Lányok! Ha unjátok a várakozást, és nem értitek, miért nem kéri meg végre a pasitok a kezeteket, itt az idő, hogy változtassatok. Egy ősi hagyomány szerint ugyanis február 29. a hölgyválasz napja.
Garázdaságért perelhet Ryan Seacrest, az Oscar-gála riportere, akit Sacha Baron Cohen a piros szőnyegen hamuval öntött le, amiről azt állította, a néha észak-koreai diktátor, Kim Dzsong-Il földi maradványai.
Több milliárdnyi privát blogbejegyzés betekintési jogát adta el a Twitter egy brit cégnek, amely marketingkampányok áldozataivá teheti ezentúl a gyanútlan felhasználókat.
Saját otthonában érte baleset a kínai Li Xiufenget (95). Az idős asszonyt helyi hagyományokhoz híven felravatalozták, de egy nappal a temetés előtt eltűnt a koporsójából.
Michael J. Sandel egyetemi tanár talán a legismertebb kortárs morálfilozófus. Legújabb könyve „Az igazságosság" elnevezésű politikafilozófiai kurzusa anyagára épül, amiben többek között olyan erkölcsi és társadalmi dilemmákat jár körbe az író, mint az egyenlő arányú adózás, a kötelező katonáskodás, vagy a rabok kínvallatása.
Kilencszázezer felnőtt, vagyis Budapest lakosságának csaknem fele esett áldozatul valamilyen számítógépes bűncselekménynek – ez derült ki a Norton tavalyi felméréséből.
Média kategóriában az év Facebook oldala lett a Blikk a Fészbuker.hu versenyén. A magyar elemzőműhely azt díjazta, hogy a Blikk tavaly 70 ezer új rajongót szerzett a közösségi oldalon, amivel a legdinamikusabban fejlődő oldal volt az újságok és a televíziók között.
Az elkövetkező pár hónapban Ördög Nóra élete minden bizonnyal a Csillag születikről szól majd. Bár az RTL Klub egyik arcaként Nóri immár negyedszer vezeti a csatorna egyik legnézettebb produkcióját, mégis szentül hisz abban, hogy a közelgő széria legalább annyi örömteli pillanattal és meglepetéssel szolgál majd, mint az előzőek.
Kiskunfélegyháza — Végrehajtást indítottak Dobrády Ákos és testvére, Dobrády Zsolt cége, a Seven Music Record Kft. ellen, mert nem teljesítették a tavaly nyáron elmaradt kiskunfélegyházi koncertjük miatti fizetési kötelezettségüket.
Eger – Több mint tízmillió forintba került a február eleji háromnapos egri frakcióülés a Fidesznek. A szállásért, a terembérletért és a teljes ellátásért 10,15 millió forintot fizetettek az Eger-Park Hotelnek az országgyűlés honlapjára feltett szerződés szerint.
Budapest – „Nekem segített Charlie, segítsen másnak is" – ez járhatott Törőcsik Mari fejében, amikor levette az ágya melletti kredencről a lányától kapott plüsskutyus szomszédját, a barna játék mackót, hogy jótékony célra ajánlja fel.
Chardon — Golyóálló mellényben vezették ki a bíróságról azt a 17 éves fiút, akit immár három diáktársa megölésével vádolnak az Ohio állambeli Chardonban.
Megirigyelték a "legeket" Dubajtól Szingapúrban: a városállam felépítette a saját mega-szállodáját. Az eredmény, mitagadás, lenyűgöző. A Marina Bay Sands komplexum három toronyépületből áll, a tetőterüket pedig egybenyitották, hogy legyen hely az égi park, vagyis a Sky Park számára.
London - Egyre nagyobb bajban van Dereck Chisora (28). A brit profi bokszoló óriási botrányt kavart maga körül az elmúlt hónapban, amikor az ukrán Vitalij Klicsko (40) ellen lépett ringbe a Bokszvilágtanács (WBC) nehézsúlyú világbajnoki övéért.