BUDAPEST – Úgy tűnik, Liptai Claudiát (38) már egyáltalán nem hatják meg volt férje, Gesztesi Károly (48) viselt dolgai. A csinos műsorvezetőt az sem rendítette meg, hogy a színészről kiderült: nevére vette egykori élettársa legkisebb gyermekét.
BUDAPEST – Nem gondolnak még a KEK-döntőre az FTC női kézilabdázói. Pedig a zöld-fehérek parádés játékkal győzték le az orosz Dinamo Volgográdot az elődöntő első mérkőzésén, nyolcgólos előnnyel utaznak a jövő szombati visszavágóra. Ráadásul a fradisták azért is bizakodhatnak, mert a sorozatban két másik orosz együttest, a Rosztov-Dont és Zvezda Zvenyigorodot is búcsúztatták.
MAGYARORSZÁG – Szex közben sem tagadhatjuk meg önmagunkat – kedvenc pózaink ugyanis menthetetlenül elárulják, milyenek vagyunk valójában, vagy milyenek szeretnénk lenni.
BUDAPEST – Kétesélyes a hazai focibajnokság, a Győr és a Debrecen fut versenyt az aranyért. Hiába érkezett szombaton lőtávon belülre az üldöző ETO, ez sem törte meg az éllovas DVSC futballcsapatának lendületét. A bajnoki listavezető Loki Újpesten is nyerni tudott 5-1-re, így a 22. forduló után is őrzi négypontos előnyét.
WATTISHAM – Három részeg katona erőszakolta meg egy negyedik társát azon a katonai bázison, ahol Harry herceg (28) is szolgál – állítja a brit The Sun napilap.
VALCEA – Hiába vezetett, mégis hátrányból várja a szombati visszavágót a Győr női kézilabdacsapata a román Oltchim Valcea ellen. A zöld-fehérek a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén 35-31-re kaptak ki, így nyolc éve már, hogy nem tudnak győzni a román sztárcsapat otthonában.
TATÁRSZENTGYÖRGY – Hajtóvadászatot indított az Interpol Horváth Lídia és élettársa ellen. A nő a halálbrigád gyilkosságait kihasználva saját házát gyújtotta fel a biztosítási pénz reményében – tudta meg a Blikk.
BUDAPEST – Veszélyben Baricz Gergő (22) és Kováts Vera (17) kapcsolata?! Az X-Faktor második szériájának fiatal énekese, Baricz Gergő úgy érzi, válaszút előtt áll: karrier vagy szerelem.
BÓLY – Kevesen mondhatják el magukról, hogy madártávlatból is úgy ismerik az országot, mintha a két lábukon járták volna be. Varjú Vilmos (57) közéjük tartozik. Lélegzetelállító égi kalandjait széltől duzzadó ernyővel és egy parányi motorral a hátán tette meg. Szárnyalásait kamerával rögzíti.
BUDAPEST – Szörnyű betegségek üthetik fel a fejüket annak a soroksári bombagyárnak a nyomában, amelyről évtizedekig mindenki megfeledkezett, holott olyan anyagokat rejtett, amelynek életveszélyes hatásai vannak.
BUDAPEST – Nincs közöm Nikolett (†17) halálához – úgy tudjuk, ezt állította a rendőröknek a tanzániai fiatalember, M. J. (36), akit kenyai társával azzal gyanúsítanak, hogy bedrogoztak és megerőszakoltak két 17 éves lányt. A kábítószer okozta légzésösszeomlásba hat nap után T. Nikolett (†17) belehalt. A kenyai férfit másnap, barátját napokkal később vették őrizetbe.
BUDAPEST – Megdöbbentő kijelentést tett Medveczky Ilona (69). A táncművész, akinek egyetlen boldogságát kutyái és virágai jelentik, ma már örül annak, hogy nem áldotta meg a sors gyerekkel. Azt ugyanis nagy fájdalommal tudná csak végignézni, ahogy a mostani gazdasági helyzetben küszködne.
BUDAPEST – Hiába hallgatnak a kormánypártok a köztársasági elnökről, a háttérben éles viták zajlanak arról: maradhat-e székében, annak ellenére, hogy doktorija nagy részét másolta, és ezért a SOTE elvette tőle ezt a címet. A kormánypárti politikusok közti viták az elkövetkező napokban erősödhetnek fel. A Blikk megtudott néhány kulisszatitkot. Sokan nem merték névvel vállalni nyilatkozatukat.
BUDAPEST – Visszaszámolta a perceket a Blikk szépe szavazás lezárása előtt Németh Andrea (27), akire kollégái és barátai az utolsó pillanatban is voksoltak.
BUDAPEST – Lebukott a Megasztár két versenyzője, Talán Attila (25) és Nagy Kristóf Bozont (24). A fiúk egy szórakozóhelyen múlatták az időt szombat éjjel. Olvasó-riporterünk lencsevégre kapta őket, akkor még nem sejtve, mibe nyúlt bele. A TV2 tehetségkutatójának döntősei a megaházban laknak, ahol tartaniuk kell magukat a házirendhez.
Magyarország - Az ötcsillagos szállodák alkalmazottjai a saját stiklijeikről is tudnak mit mesélni. Minden „ház" kész kis bűnszervezet, amelynek fondorlatos machinációiba a legfelsőbb vezetőség hasztalan próbál újra és újra betekintést nyerni – áll kollégánk, Kordos Szabolcs Luxushotel, Hungary című, most megjelent könyvében.
Egy vasúti átjárónál égett ki a kocsi, az autó sofőrje meghalt. A rendőrség részleteket még nem közölt, de a katasztrófavédelem szerint a járműben gázpalackok voltak, amik fel is robbantak.
Boldogan ölelte magához édesanyja azt a két éves kisfiút, akit egy szűk, több mint 10 méter mély betoncsőből mentettek ki a tűzoltók Kína délnyugati részén.
Ausztria – A besurranó tolvajnak általában senki sem szokott örülni. Nem így volt ez Gerhard és Gitta Hönigl esetében, hiszen ők a betörőnek köszönhetik, hogy előkerült a férfi 41 évvel ezelőtt elveszett karikagyűrűje.
Nem titok, hogy 3 év elmúltával a legtöbb ügyfél „elveszik" a márkaszervizekből, ez az a pont,amikor a gépkocsi alkatrész szükséglete drasztikusan megnő
A Megasztár pénteki kiesője úgy érzi elizgulta a produkcióját. Horváth István szerkesztőségünk vendége volt, olvasóink kérdésére elmondta, hogy nem gondolta volna, hogy három élő adás alatt sem fogja megszokni a színpadot. Szerinte a lámpaláz legyőzte őt.
A Megasztár pénteki kiesője úgy érzi, elizgulta a produkcióját. Horváth István szerkesztőségünk vendége volt hétfőn. Olvasóink kérdésére elmondta: nem gondolta volna, hogy három élő adás alatt sem fogja megszokni a színpadot. Szerinte a lámpaláz legyőzte őt.
A Fidesz frakcióvezetője azzal számol, hogy még hétfőn dönt az Országgyűlés Schmitt Pál köztársasági elnök lemondásáról, és mihamarabb új államfője lesz az országnak. Schmitt Pál hétfőn, délután 13 óra után nem sokkal jelentette be, hogy lemond megbízatásáról.
Cambridge - Artemis Paterson (11) életében először vált meg hosszú hajától, hogy beteg gyerekeken segítsen. A kislány hajából parókák készülnek rákos gyermekek részére.
Olümpia — A legkorszerűbb 3D-s technológiával fogott neki az időszámításunk előtti ötödik században épült olümpiai Zeusz-templom rejtélyének felderítéséhez Patay-Horváth András régész és kutatócsoportja.
Írország — Újabb nagy dobásra készül Molnár Gábor (30), aki miután 33,7 kilométert megtéve átúszta a La Manche csatornát, majd 45,8 kilométert tempózva megkerülte a Manhatten-szigetet, októberben a Catalina-csatornának is nekiveselkedik.
Los Angeles — Egy magándetektív, William C. Dear szerint nem O. J. Simpson (64), hanem fia, Jason (41) ölte meg 18 éve a világhírű amerikai focisztár feleségét és annak szerelmét.