Budapest — Minden menyasszony vágya a tökéletes esküvői torta, arról azonban a legtöbben álmodni sem mernek, hogy a ruhájukhoz megszólalásig hasonlító desszertkölteményt szolgáljanak fel a nagy napon.
Tököl — A pályán még nem, de a levegőben már szárnyalnak a zöld sasok. A Ferencváros labdarúgói tegnap a tököli repülőtéren hat-hétszáz méter magasan élhették át, milyen is az, ha az ember felülről tekint le a világra.
Budapest — Már útban a második Éden-baba! Az első széria focistája, Levi és barátnője, Sarah hamarosan családot alapít, de augusztusban egy újabb szereplő is apuka lesz.
Budapest — Húszéves a Bravo! Ennek alkalmából idén kissé más lesz a nagyszabású díjátadó: a mostani csillagok és kitüntetettek mellett a tinimagazin a kilencvenes évek ikonjait is meghívta, ők is színpadra lépnek.
Pécs — Letöltendő büntetés fenyegeti a hazai fogadási botrány első vádlottját! Az egykori barcsi futballista, B. Tamás (26) és a beidézett tanúk meghallgatásával tegnap a Pécsi Törvényszéken megkezdődött a hazai focibundaügy tárgyalása, kiderült, az ügyben szinte mindenki másképpen emlékszik arra, mi is történt.
Budapest – Ilyen még nem volt: a híres, dögös playmate-ekhez hasonlóan tegnapi címlaplányunk, Bacskai Krisztina is az autószerelő-műhely falára kerülhet!
Budapest — Ez nem április 1-jei tréfa! Orbán Viktor (48) az említett napon Budapest egyik legfelkapottabb éttermében, a New York Palace-ban költötte el ebédjét, mégpedig Gáspár (20) fia társaságában.
Budapest — Családjával töltötte hazaérkezése utáni első estéjét Rakonczay Gábor (31). Az Atlanti-óceánt 61 nap alatt átevező kenust a fárasztó utazás után kedvenc ételével, pincepörkölttel várták a szülői házban.
Budapest - A valódi célpont Nagy Feró (66) volt a Roast című műsor első adásának felvételén, az este folyamán azonban az őt bírálók szinte több kritikát kaptak, mint a nemzet csótánya.
Budapest — Színházkedvelők, Csillag Születik-rajongók, lányuk miatt kétségbeesett édesanyák és még férfi hódolók is írtak, telefonáltak, kérdeztek Hernádi Judittól (55), aki tegnap délelőtt szerkesztőségünk vendége volt.
Budapest - A szállodai dolgozók gyakran ki vannak téve a nagyképű világsztárok vegzálásának. Kordos Szabolcs Luxushotel, Hungary című könyvből az is kiderül, hogy Eddie Murphy kezelésre szoruló zaklató, Demis Roussos pedig egy hajcsár – legalábbis Anett, a vendégkapcsolati menedzser szerint.
A fiúk most aztán valóban megtudhatják, mit gondol róluk a vágyott lány. Mégpedig egy olyan ruha segítségével, amely átlátszóvá válik, ha a nő érdeklődését felkeltette egy pasi.
Gloucestershire - Pornófilmet készített egy 14 éves fiú a barátnőjével. A videót megosztották az Facebookon. A pikáns felvételeket több száz diák nézte meg és posztolta a közösségi oldalon.
Chicago - Huszonnyolc lövést adtak le rá, de nem sikerült megölniük a járőröknek azt a férfit, akit egy közúti ellenőrzés során állítottak meg az Egyesült Államokban.
Fairplay - A coloradói Christopher Smith (30) és barátnője, Merete Mueller együtt építette 11,6 négyzetméteres házikóját. Álomotthonuk nemcsak kuckós, de energiatakarékos is.
A miniszterelnök támogatja, hogy mindenki megismerhesse és nyilvánosságra hozhassa a rá vonatkozó, állampárti titkosszolgálati adatokat, de álláspontja szerint a diktatúra áldozatait meg kell védeni attól, hogy újra áldozatokká váljanak. Az ellene indított, állampárti vizsgálatokról szóló, rendszerváltás előtti aktákat a miniszterelnök az internetes oldalán tette közzé.
New York - A repülő autó mostantól nem csak sci-fi, egy használható, működő modellel állt elő a Terrafugia nevű cég, a gépet nemrég egy kiállításon be is mutatták.
Sawasdee bii mai! – így hangzik thai nyelven az újévi jókívánság. „Boldog új évet!" – hallják majd számtalanszor és mindenfelé azok, akik a Songkran három napja alatt látogatnak Thaiföldre. Az április 13-tól 15-ig tartó Songkran nem csupán a királyság legnagyobb és legfontosabb ünnepe, hanem olyan élmény, amelyet Thaiföld szerelmeseinek legalább egyszer az életben meg kell tapasztalniuk.
Talán az immár hagyományos orfűi medvehagyma fesztiválnak is köszönhető, hogy egyre többen ismerik és kedvelik a vadfokhagymát. Felhasználható nyersen vagy sütve, főzve, télire le is fagyaszthatunk belőle. Ahhoz pedig, hogy miként tálaljuk, íme néhány receptötlet Serényi Ákostól, az orfűi Muskátli Vendéglő és Kemencés Udvar vezetőjétől.
London — Egy orvosi szerepen edzett színésznek köszönheti életét az a brit férfi, akinek a BlackBurry telefongyártó cég egyik partiján vágták el a torkát egy verekedés során.
Bath — Hatvan kilométert „utazott" egy autó hűtőrácsába szorulva egy fácán Angliában, a szerencsétlen jószág csodával határos módon élte túl a kalandot.
Budapest – Látványos színpadi show-val, csupán egyetlen előadásra érkezik a Budapest Congress & World Trade Centerbe jövő szombaton a Broadway Musical & Dance Társulat.
Manchester — Micsoda alak! Mario Balotelli (21), a Manchester City olasz futballcsillaga közel 50 ezer szurkoló előtt vallott szerelmet párjának, a Blackburn Rovers elleni február 25-i meccsen mezét felhúzva mutatta „Ti Amo Raffaella" (Szeretlek, Raffaella) feliratú pólóját – ám kiderült, két nappal korábban még más ágyában feküdt...