Ötven évre szóló közterület-használati szerződést kötött egymással az V. kerület és az USA budapesti nagykövetsége; 1.800.000 dollárt kap az önkormányzat
SkyEurope-részvényeket vásárolt fel a tőzsdén a Citigroup: a papír közel egynegyedes árfolyamvesztését követően a bank vasárnap közölte, hogy több mint tíz százalékos részesedésre tett szert a szlovák diszkont légitársaságban.
A Fővárosi Munkaügyi Bíróságon támadta meg a BKV vezetésének 400 dolgozó elbocsátásáról szóló döntését a több mint 8 ezer munkavállalót képviselő szakszervezet. A sztrájk láthatáron
A főváros tervei szerint 2009-ben már szabadon internetezhetünk Budapest közterein. A városvezetők várhatóan ősszel pályázatot írnak ki egy, a közterületet lefedő wifi, vagyis drótnélküli internethálózat kiépítésére.
Lapértesülések szerint kicsi az esélye annak, hogy elkészül az M6-os a 2010-re ígért határidőre; a közlekedési tárca ezt cáfolja és kiáll a dátum mellett
Javaslatcsomagot dolgoz ki a kormány a lakossági banki szolgáltatások javítása érdekében - jelentette be Gaál Gyula miniszterelnöki megbízott. A bankszövetség által is támogatott elképzeléseket hamarosan a kormány is tárgyalhatja.
Az amerikai Blackstone csoport, a világ vezető vagyon- és befektetési alapkezelő cége az idei második negyedévben 774 millió dolláros eredményt ért el, ami 550 millióval nagyobb, mint a tavalyi másodi...
Bulgáriában a múlt hónapban átlagosan 2,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és ezzel az éves szintű drágulás 8,4 százalékra ugrott - közölte a dél-európai ország statisztikai ...
Nagy emelkedéssel kezdett a Wall Street: a nyitás idején ment híre, hogy a Fed további pénzügyi segítséget nyújt a bankokon keresztül az értékpiacoknak, bár az összeget nem közölték, ...
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium a Szigeten is az aktív környezetvédelem elkötelezett támogatója, a helyszínen folyamatosan működő szelektív hulladékgyűjtési akció mellett "Emeld fel a hangod" kampánnyal népszerűsíti a környezettudatos életmódot.
Az élelmiszerellenőrző hatóságok a nyár kezdete óta tartó ellenőrzéseken összesen 302 millió forint bírságot szabtak ki - tájékoztatott a hatóságok munkáját koordináló Magyar Élelmiszerbiztonsági Hivatal
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint a mezőgazdasági árak első féléves adatai tartogatnak meglepetéseket. Bizonyos élelmiszerek termelői ára nagy mértékben emelkedett: a krumplié több mint a felével, a gabonáé pedig negyedével került többe, mint tavaly ilyenkor. Ez pedig komoly hatással lehet az inflációra, így akár a jegybanki alapkamat változására is. Mfor.hu háttér.
Az elmúlt hét tőzsdepánikja után, úgy tűnik, mostanra megnyugodtak a kereskedések, így a BUX is. A portfolio.hu elemzője szerint nem valószínű, hogy a következő két hónapban globális gazdasági visszaesést okozzon a bankok közötti bizalmatlanság. Takács Szabolcs úgy véli: addigra megnyugszanak a piaci viszonyok.
Kamatplafon, uzsorakamat, teljes körű lakossági hitelnyilvántartás és sok más változtatás is szerepel a lakossági banki szolgáltatások javítását célzó csomagban
Több ellenőrzési akciót hajt végre a héten az APEH a Balaton környékén. A nyugta- és számlaadási ellenőrzések mellett nagy figyelmet fordítanak a munkavállalók foglalkoztatásának jogszerűségére.
Nem gyűlt össze a helyi népszavazás kiírásához elegendő aláírás Kulcson, ahol a Hankook számára tervezett lakópark építéséről akarták kikérni a lakosság véleményét
A héten három régió revizoraival megerősítve, a társszervek - munkaügyi felügyelőség, vámhatóság, fogyasztóvédelem - bevonásával több APEH ellenőrzési akcióra is lehet számítani a Balaton körül.
Munkaerőhiánnyal küzd a csehországi cégek mintegy 75 százaléka - írja a Hospodárské Noviny című politikai és gazdasági napilap hétfőn egy felmérés eredményére hivatkozva, amelyet a lap számára készített a cseh Gazdasági Kamara. A széleskörű ankét során mintegy 1900 csehországi céget kérdeztek meg.
A vesztegetés, csalás egyre gyakoribb a brit üzleti világban - állítja a BDO Stoy Hayward intézet, amely a területen rendszeresen végez kutatásokat. Az ilyenekkel létrejött üzletek első félévi értékét Nagy-Britanniában 538 millió angolt fontra számolta ki, ez a tavalyi első félévi értéknél több mint 40 százalékkal nagyobb.
Magyarországi, oroszlányi termékközpontú speciális víztisztító technológiát vetnek be a pekingi olimpián. A tisztítóberendezés a GE ultraszűrős membrán technológiájára épül.
A Föld barátai elnevezésű társaság The Big Ask (A nagy kérés) címmel indították útnak a tavalyi év során kampányukat, melyre 130 ezer ember volt kíváncsi.
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) Tanácsa az elektronikus hírközlési piacok 2004-ben megkezdett elemzésének második körében újabb öt határozattervezetet tett közzé, amelyek révén a hatóság újabb akadályokat számol fel az infrastruktúra alapú verseny útjából, s ezzel tovább javítja az alternatív szolgáltatók piaci lehetőségeit.
A magyar társadalom kevésbé mobil, mint a nyugat-európai. Sokan azért nem költöznek el egy másik városba egy jó állás kedvéért, mert "röghöz köti" őket a házuk.
A 2007-2013. között várható közel 1300 milliárd forintnyi fejlesztési támogatás 47 százaléka közvetlenül agrárprogramok finanszírozására fordítható, az agrártárca szerint nem stabilizálni kell a magyar agrárgazdaságot, hanem fejleszteni. Erről Gőgös Zoltán, a mondta a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára beszélt Sümegen, a közép-dunántúli régió első helyi vidékfejlesztési…
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség őszre ígéri a pályázati lehetőségek tömeges közzétételét. Ekkor jelennek meg a Környezet és Energia Operatív Program első pályázati kiírásai is, amelyek a környezet fenntartható használatára irányulnak.
Kedden publikált gyorsjelentése szerint az OTP Bankcsoport az idei év második negyedében 50,7 milliárd forintos konszolidált, adózott nyereséget ért el. A bankcsoport konszolidált IFRS szerinti átlagos mérlegfőösszege ugyanebben az időszakban 7536,4 milliárd forint volt, ezzel az előző negyedévit 3,4 százalékkal, az előző év második negyedévit 34,8 százalékkal haladta meg.
Az első csatát a jegybankok nyerték: látszólag sikerült megfékezni az amerikai másodlagos jelzálogpiaci problémák továbbterjedését. A tőkepiacokon azonban tegnap is inkább a bizonytalan korrekció jelei tükröződtek
Jelenleg nem szerepel napirenden a Mol átvétele, és a közeljövőben nem is várható ellenséges ajánlat - mondta Wolfgang Ruttenstorfer, az OMV vezérigazgatója
Az OTP Bankcsoport 2007 második negyedévében 50,7 milliárd forint konszolidált, adózott eredményt ért el kedden publikált gyorsjelentése szerint, ami megfelel az elemzői várakozásokna...
A német RWE-EnBW többségi tulajdonában lévő Émász Nyrt. az év első felében 55,361 milliárd forint nettó árbevétel mellett 2,942 milliárd forint adózott nyereséget ért el, 293,9 százal...
A Fotex Első Amerikai-Magyar Vagyonkezelő Nyrt. az év első félévében 205,9 millió forint adózott nyereséget ért el, szemben a múlt év azonos időszakának 266,3 millió forint veszteségé...
A Fotex Első Amerikai-Magyar Vagyonkezelő Nyrt. 206 millió forint adózott nyereséget ért el az év első félévében, szemben a múlt év azonos időszakának 266 millió forintos veszteségével - közölte a cég konszolidált gyorsjelentésében.
A Rába Nyrt. árbevétele az első félévben 9 százalékkal emelkedve 27,433 milliárd forintot ért el, az adózás előtti nyereség 40 millió forint volt, szemben a bázisidőszaki 882 millió f...
Több ipari, logisztikai fejlesztés valósulhat meg Szabolcsban azzal, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében uniós források igénybevételével megújul a közúti és közlekedési infrastruktúra - mondta Veres János.
Bruttó 5 forinttal csökkenti a Mol a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát holnap, a gázolaj ára nem változik. A Mol legutóbb július végén változtatott a ben...
Az OTP Bankcsoport 2007 második negyedévében 50,7 milliárd forint konszolidált, adózott eredményt ért el ma reggeli gyorsjelentése szerint, ami megfelel az elemzői várakozásoknak
A Danubius Hotels Nyrt. az év első felében egy százalékos éves emelkedéssel 21,805 milliárd forint árbevételt ért el, adózás előtti nyeresége 634 millió forint volt, szemben a bázisid...
A héten három régió revizoraival megerősítve, a társszervek - munkaügyi felügyelőség, vámhatóság, fogyasztóvédelem - bevonásával több APEH ellenőrzési akcióra is lehet számítani a Balaton körül.
A Linamar Hungary Nyrt. árbevétele az első félévben 4,1 százalékkal 14,343 milliárd forintra nőtt, üzemi eredménye 41 százalékkal elmaradt a tavaly első félévitől, és 911 millió forintot tett ...