Negatív nyitás várható ma reggel a Budapesti Értéktőzsdén. Tapaszti Attila, a Takarékbank elemzője szerint csökkenéssel indulhat a kereskedés, miután a nemzetközi piac...
A német RWE-EnBW többségi tulajdonában lévő Elmű Nyrt. nettó árbevétele az év első felében az előző év azonos időszakához viszonyítva 27,3 százalékkal 132,11 milliárd forintra...
A vesztegetés és a csalás egyre gyakoribb a brit üzleti világban - állítja a BDO Stoy Hayward intézet, amely a területen rendszeresen végez kutatásokat
A fogyasztói árak júliusban nem változtak júniushoz képest, és 8,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az elemzők júliusra 8,4 százal...
Lengyelországban jelentősen növekszik az újszülöttek száma: a korai nyolcvanas években születettek nagy létszámú korosztálya most kezd családot alapítani
Az érdekképviseletek mindenképp a zöld asztalnál kezdenék a tárgyalásokat - ki a bérekről, ki a gyerekek érdekében. A szakszervezetek is vizsgáznak majd, ha tömegmegmozdulások lesznek - írja a Napi Gazdaság.
Lengyelországban várhatóan még az ősszel előre hozott választások lesznek - erről állapodott meg a hétvégén a két legnagyobb parlamenti párt, a kormányzó konzervatív Jog és Igazságosság és az ellenzéki Polgári Platform. A rádiónk által megkérdezett politikai elemző szerint az őszi voksoláson a jelenleg ellenzékben lévő liberális párt nyerhet, ez gazdaságpolitikai fordulatot hozhatna az országban.…
Az elmúlt hetekben az erősen spekulatív részvények közé sorolt Humet papírokkal kiemelkedően nagy forgalom mellett kereskedtek a Budapesti Értéktőzsdén, a gyógykészítményeket gyártó cég árfolyama 1 hónap alatt 30 százalékkal emelkedett. Ebben egyebek mellett közre játszhatott az is, hogy a Humet a múlt hét végén tette közzé gyorsjelentését. Ebben a társaság csoportszinten 186 millió forintos első…
A kamatplafon bevezetésével vetne véget a kormány a többszáz százalékos teljes hiteldíj mutatókkal kihelyezett kölcsönöknek. Az uzsorakamat pontos definiálásával a költségvetési törvényben meghatároznák a jogszerűen kiköthető kamat felső mértékét. Ezt is a kabinet elé terjeszti Gaál Gyula miniszterelnöki megbízott, aki a lakossági pénzügyi szolgáltatásokat vizsgáló szakértői bizottság javaslatait…
A mezőgazdasági termékek termelői árszintje júniusban 6,4%-al volt magasabb az egy évvel korábbinál - jelentette a KSH. A piaci feszültségeket követve a gabonafélék termelői ára csaknem 30 százalékkal emelkedett 12 hónap alatt. Erdős Szabolcsot, az ICEG Európai Központjának tudományos munkatársát hallják
A vonalban Herczenik Ákos a Raiffeisen Bank részvényelemzője. Nem volt nagy meglepetés az OTP jelentése, hozta a várakozásokat. Az érdekességek a többi szám mögött rejlenek.
Stúdiónk vendége a Magyar Demokrata Fórum frakcióvezetője, Herényi Károly. Az MDF szeretné, hogy minnél több vállalat jelenjen meg a budapesti tőzsdén. "A tőzsde élénkülésének vannak törvényi akadályai; ha ezeket elhárítjuk, a tőzsde élénkülni fog... és az öngondoskodás elve is jobban fog érvényesülni a lakosság körében"
Az idén a második negyedévben - az előző év azonos időszakához viszonyítva - 1,4 százalékos volt a gazdasági növekedés kiigazítás nélkül és a naptári hatás kiszűrésével egyaránt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal az előzetes adatok alapján.
Az idén a második negyedévben - az előző év azonos időszakához viszonyítva - 1,4 százalékos volt a gazdasági növekedés - közölte a Központi Statisztikai Hivatal az előzetes adatok alapján. Ez jóval elmarad a várakozásoktól
A fogyasztói árak szintje júliusban nem változott júniushoz képest, az egy évvel korábbit 8,4 százalékkal haladta meg - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A júliusi adat megegyezik az elemzői várakozásokkal. Jelentősen, 28,1 százalékkal nőtt a liszt, 53,3 százalékkal a vezetékes gáz ára egy év alatt.
Az egyetemet és főiskolát végzettek bére toronymagasan vezet az alacsonyabb iskolai végzettségűekkel szemben a versenyszférában Magyarországon - írja a Világgazdaság.
A német gazdaság növekedési üteme erőteljesebben lassult a második negyedévben, mint ahogyan a szakértők azt várták, az építőipar tevékenysége rontotta le a változatlanul erősen bővül...
Szlovákiában 9,2 százalékra gyorsult a gazdasági növekedés üteme a második negyedben az egy évvel korábbihoz képest az első negyedévi 9 százalékról. A növekedés motorja az export volt...
Óriási a különbség a hazai nagyvárosokban fizetendő távhődíjak között: a szolgáltatás Pécsett a legdrágább, ahol egy átlagos lakás évente 51 ezer forinttal költ többet, mint egy győri
Rekord nyereséget ért el a második negyedben a svájci UBS, mindamellett a világ legnagyobb befektetési bankja közölte: az amerikai hitelválság miatt bekövetkezett felbolydulás a következő fél ...
A Nokia mobiltelefon gyártó társaság kedden bejelentette, hogy a telefonban használt akkumulátorok túlhevülése miatt 46 millió akkumulátort kicserél és a csere költségeit is állja.
Az SAP középvállalati megoldásai piaci sikereinek újabb jeleként az SAP AG ma bejelentette, hogy immár 10 000 ügyfél használja az SAP All-in-One mikrovertikális iparági megoldásait világszerte.
A Nokia mobiltelefon gyártó társaság bejelentette, hogy a telefonban használt akkumulátorok túlhevülése miatt 46 millió akkumulátort kicserél és a csere költségeit is állja.
Köztudott, hogy a legmagasabb béreket pedig a nagyvállalatok vezetői, igazgatótanácsok tagjai kapják. Ám már vannak olyan speciális munkakörök is amelyekben az átlagosakhoz képest "csillagászati" fizetést ígérnek. Íme, néhány extrán fizetett munkahely ezek közül.
A kormány 928 millió forintot csoportosított át az Országgyűlésnek a tavalyi költségvetés maradványából a Kossuth tér rendezésére, jelentette be Daróczi Dávid kormányszóvivő. Mint mon...
A gazdasági minisztérium honlapján már olvashatóak a tárca által kötött 5 millió forint érték alatti szerződések. A Kóka János vezette tárca szerint olcsóbb volt a piaci szereplőket megbízni, mint köztisztviselővel ellátni a feladatokat. Chikán Attila, illetve Matolcsy György is alkalmazott korábban külsős tanácsadókat.
Átlagon felüli kémiai tudással rendelkező, kísérletező kedvű fiatalok robbantották a Bonyhád határában lévő búzatáblában talált krátert - közölték a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságo...
A 2007. júliusi járatok ülőhely-kihasználtsága 84,8 százalékos volt a Germanwings Légitársaságánál, s 19,2 5-kal szállítottak több utast, mint egy éve.
Ismét megnyitotta a pénzcsapot az Európai Központ Bank, miután újabb 7,7 milliárd euró hitelt ajánlott fel a kereskedelmi bankoknak az egy napos hitelnyújtási gyorstenderen
A török külügyminiszter megerősítette, hogy az országot kormányzó párt ismét őt jelöli az államfői posztra. Az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) előző nap jelentette be, hogy Abdullah ...
A bankcsoportnál azt ígérik, tartható az idei eredményterv, kockázatot nem a hitelállomány összetétele, hanem az orosz és szerb leány teljesítménye jelent
A júniusi 8,4 százalékos éves inflációs adatból kiderül, mi, mennyivel drágult. Ősszel jöhet egy egyszeri árlökés az élelmiszer fronton, miközben 12 hónap alatt a liszt 28 százalékkal, a kenyér már 19 százalékkal drágult.
Kósa Lajos szerint égbekiáltó aránytalanság és igazságtalanság van a közúti operatív program kormány által elfogadott első etapjában, amelyben egyébként a kiemelt programok között
Várhatóan szeptember közepe után az ország minden területén 200 forint felett lesz egy kilogramm átlagos minőségű kenyér - mondta Ilonka Boldizsár, a Magyar Pékszövetség elnöke.
Hathetes mélypontra süllyedt az euró a dollárral szemben kedden: felerősödtek az aggodalmak az amerikai hitelválság okozta likviditáshiánnyal kapcsolatban, miután híre ment, hogy
A régi, fémcsík nélküli 1.000 forintos bankjegyek kivonása a tervek szerint halad, ma már alig lehet ilyennel találkozni a fizetések során, szeptembertől pedig már nem lehet a régi ezresekkel ...
Magyarország negatív példájával próbálta meggyőzni a cseh képviselőket Mirek Topolánek miniszterelnök a reformok szükségességéről. A cseh kormányfő azt mondta, "Gyurcsány Ferenc beismerte, hogy kormánya a gazdaság állapotát illetően hazudott. Ennek ellenére szeretném elismerésemet kifejezni Gyurcsánynak".
Várhatóan idén nem lesz nyereséges a Sziget fesztivál, ugyanis a rendezvény utolsó, keddi napján telt háznak kellene ahhoz lennie, hogy elérjék azt a 385 ezres heti látogatószámot, amelynél má...
Gyenge nyitás után a nap folyamán tovább veszített árfolyamából a forint a bankközi piacon kedden. Délután négy órakor az eurót 254,55/65 forinton jegyezték, több mint két forinttal ...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 399 pontos csökkenéssel, 27485 ponton zárt kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 1,43 százalékos gyengülés.