Idén május 1. és szeptember 30. között - kísérleti jelleggel - a motorkerékpárok vezetői fél áron vásárolhatják meg a 4 napos autópálya-matricát. A megállapodás része, hogy a motorosok kampányt indítanak a közlekedési szabályok betartása mellett, valamint, hogy az új matricatípust az ÁAK Zrt. ügyfélszolgálatain kívül csak virtuális matricavásárlással lehet megváltani.
A Synergon Informatika Nyrt. "Liberalizált távközlés a közép-kelet európai régióban" címmel tartott konferenciát az MVNO (Mobile Virtual Network Operator) területén lehetséges szerepvállalásáról.
Akár több millió forintra is megbüntethetik azt a céget, amelyik a május eleji hossző hétvégén nem biztosít a törvényekben előírt pihenési lehetőséget munkavállalóinak.
Ha fogyasztóvédelemről hallunk, általában vásárlóra vagy megrendelőre gondolunk, akit különféle jogszabályok védenek, nehogy büntetlenül kár érje őt. Ritkábban esik szó arról, hogy milyen kockázattal jár egy-egy vállalkozás számára, ha nem körültekintően jár el a piacon.
Vegyen részt Ön is települése, környezete természet- és környezetvédelmi szempontból jelentős vízgazdálkodási problémáinak feltárásában! - ezt kérik a Nyírségben, a Rétközben, a Beregben és a Szatmári-síkságon élőktől. A vízi környezet állapota iránt érdeklődők, észrevételeivel segíteni akarók véleményére a Felső-Tisza-vidéki, illetve az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság…
2010-ig a kelet-európai és a törökországi piacon terjeszkedne tovább az OTP Bank. A pénzintézet elnök-vezérigazgatója az Inforádió Aréna című műsorában elmondta: 2010 után megvizsgálják az ázsiai felvásárlások lehetőségét is. Csányi Sándor hangsúlyozta: 2010-re 2 milliárd euró eredményre számítanak. Szólt arról is, hogy álláspontja szerint el kellene törölni a forint árfolyamsávját, mert csak így…
A Budapesti Közlekedési Zrt. az év második felére készíti el a dunai hajózással kapcsolatos stratégiáját - mondta a cég vezérigazgatója. Az elképzelések szerint a tervek között szerepel a kik...
A magyar kormány álláspontja Magyarország energiabiztonságával kapcsolatban változatlan: Magyarország nem kötelezte el magát egyik gázvezeték mellett sem, mint ahogyan nem is zárta ki a részvételt egyik projektben sem. Ezzel nem állnak ellentétben Szekeres Imre szavai sem. - magyaráz a kormányzat
Kanada várja a magyar szakképzett munkaerőt - mondta Merényi Miklós, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára újságíróknak, miután a calgaryi városházán előadást tartott M...
Új megoldást jelentett be a kiskereskedelmi szektor számára a vezető üzleti intelligencia szállító SAS éves felhasználói konferenciáján, az Orlandoban (Florida, USA) megrendezett SAS Global Forumon. Az új alkalmazással a cégek ingatlanportfoliójukat optimalizálhatják a megfelelő telephelyek, üzlethelyiségek és raktárhelyiségek kiválasztásával. A SAS továbbá négy korábbi szoftveréhez mutatott be…
Dr. Kovács Attila, az SZDSZ tagja, a budaörsi Egészségügyi Központ igazgatója lesz az Egészségügyi Minisztérium új államtitkára - legalább is a Magyar Nemzet értesülései szerint.
A legtöbb halálos ítéletet Kínában hajtják végre, Oroszországban továbbra is komoly gondok vannak az emberi jogokkal, Guantánamo léte pedig negatív üzenet - olvasható az EP 2006-os emberi jogi jelentésben. A parlament továbbra is elfogadhatatlannak tartja a halálbüntetést. A képviselők aggodalommal figyelik az oroszországi finnugor kisebbségek helyzetét.
Piet Hein Donner, szociális miniszter javaslatát elfogadva, a holland parlament jóváhagyta, hogy május 1-jétől a 2004-ben csatlakozott tagállamok állampolgárai is szabadon vállalhassanak munkát Hollandiában.
Május elsejétől a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. foglalkozik a MÁV európai uniós projektjeivel - nyilatkozta Reményik Kálmán, a NIF Zrt. elnök-vezérigazgatója.
A mikrohitelezés magyarországi jövőjéről rendez nemzetközi szemináriumot a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) Budapesten 2007. május 8-9-én - közölte a tárca kommunikációs főosztálya.
Vadász Iván adószakértő minden olyan személynek javasolja az egészségbiztosítási jogviszonyának tisztázását, aki nem munkaviszonyban dolgozik, hanem valamilyen szociális ellátásában részesül, munkanélküli, vagy éppen háztartásbeli. Bár decemberig még türelmes az egészségbiztosító, nem árt időben rendezni ezt a problémát.
Becslések szerint minden második ember rendelkezik majd mobiltelefonnal az év végére. A leggyorsabban az indiai piac nő, ahol havonta hatmillió mobilt adnak el.
Töretlenül és meredek ütemben gazdagodott tovább az elmúlt egy évben a brit pénzarisztokrácia felső ezre, amelynek összvagyona a jelenlegi munkáspárti kormány eddigi tíz éve alatt csaknem megnégyszereződött - áll a The Sunday Times vasárnap közzétett éves vagyonlistájában.
Kilencmillió lakosa lesz Magyarországnak 2050-ben a demográfusok egybehangzó véleménye szerint - évi 130 ezren halnak meg, de csak 99 ezren születnek Magyarországon. A kutatásokból az derül ki, hogy a gazdasági fejlődés vonzza a migrációt
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) lehetővé tette, hogy a lakossági energiatakarékossági pályázaton indulók követhessék a beadott anyagok állását a tárca honlapján - közölte a GKM.
Az idén januártól használja élesben a Fővárosi Kerületek Földhivatala az Oracle és az Autodesk szoftvereire épülő új térinformatikai rendszert, s ennek köszönhetően 50 százalékkal gyorsabban frissíthetők a térkép- és telekadatok, és 75 százalékkal gyorsult az ügyintézés az új Lehel téri irodában
Az amerikaiaknak hozzá kell szokniuk, hogy egyre több óriásvállalatuk veszíti el vezető szerepét a világgazdaságban; az Egyesült Államok immár nem a vitathatatlan gazdasági szuperhatalom - írta a The New York Times.
Ideiglenesen eltiltotta a Fővárosi Bíróság pénteken a TV2-t a "NCIS - Tengerészeti Helyszínelők" megjelölés használatától a műsorsugárzás és a műsor reklámozása tekintetében is - közölte a Viasat3.
Adószakértők és kiadók is megpróbálnak hasznot húzni a vagyonosodási vizsgálatokból: több könyv és előadássorozat is született már a témában. Vadász Iván adószakértő szerint nagyon fontos például, hogy nehogy nőket bízzunk meg az ügyintézéssel. Meg az is, hogy ne a barátainkra hivatkozzunk, ha azt állítjuk, kölcsönt kaptunk. Mfor.hu tudósítás.
A Magyar Tőkepiac a jövőben az online kiadás mellett megújulva, napilapként is megjelenik a magyar újságpiacon - mondta a lap hétfői sajtótájékoztatóján Mátray Mihály, a lapot kiadó Geo.hu Kommunikációs Zrt. vezérigazgatója.
A magyar adóhatóság a régiót tekintve előkelő helyen áll: egyre fontosabbá válik a prevenció és a megfelelő adómorál kialakítása. Európai szinten is vannak kiemelkedő eredmények, de azért bőven van hová fejlődni, például a revizori képzésben - mondta Erdős Gabriella, a PriceWaterhouseCoopers cégtársa egy keddi sajtóbeszélgetésen. Mfor.hu tudósítás.
Rosszkor és rosszul készítik elő a digitális átállást a TV2 kereskedelmi televíziós csatorna vezérigazgatója szerint; Kereszty Gábor erről kedden beszélt Tihanyban, a Media Hungary konferencián.
Valamivel több mint tizennyolcezer regisztrációs adó (regadó) visszatérítési kérelem érkezett be a vámhatósághoz a múlt hét végéig - tájékoztatott a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP). Ennek felét már el is bírálta a szervezet.
Az első három - várhatóan ez év ősztől - megpályázható frekvenciatartomány (multiplex) egyaránt 75 százalék feletti lefedettséget biztosít majd; a kiírás pedig ösztönözni fogja egy új kereskedelmi csatorna indítását - tudta meg a Világgazdaság a kedden kezdődött Media Hungaryn.
A rádiók vezetői úgy érzik, jóval kevesebb figyelem irányul a digitális átállás során erre a piacra, mint a televíziósra - derült ki a Media Hungary konferencia több szerdai fórumán is.
Több fogyasztói panasz is érkezett a Reklámszövetség Etikai Bizottságához a Media Markt születésnapi kampányával kapcsolatban. A hülye szót már öt éve használja a vállalat, ám eddig a "Mert hülye azért nem vagyok" egyes szám első személyű formával élt, senkinek sem szúrt szemet. A bizottsági döntés még nem publikus. Mfor.hu körkép.
Április óta ötvenezren jelezték az adóhatóságnak, hogy egészségügyi szolgáltatási járulékot fognak fizetni, mert nincs biztosítási jogviszonyuk. Emellett a potyautasok kiszűrése is halad: másfél hónap alatt 160 ezerszer kezeltek az orvosok biztosítási jogviszonnyal nem rendelkező személyeket. Mfor.hu háttér.
Az adóverseny ellenére 1995-2005 között a GDP-arányos adóterhelés nőtt az Európai Unió régi 15 tagjánál, miközben az új EU-tagoknál csökkent - mondta Pitti Zoltán, a Corvinus Egyetem tanára, az APEH egykori elnöke az Európa Klub keddi rendezvényén. A szakember szerint túl magasak a munkáltatókat terhelő adók, amelyek egy részét a munkavállalókra kéne terhelni, miközben névre szóló járulék…
Az amerikai külügyminiszter közbenjárt a Világbank elnöke érdekében, miközben egyes lapok már arról cikkeznek, hogy kik jöhetnek szóba Wolfowitz udódaként.
Az Union Biztosító internetes licitálással értékesíti az ügyfelei totálkáros autóit. Ha az ötlet beválik, hosszabb távon akár a biztosítási díjak is csökkenhetnek - közölte a biztosító.
Az Európai Unió is áldását adta az Új Magyarország Fejlesztési Programra: az megfelel az uniós fejlesztéseknek is, jelentette be egy csütörtöki konferencián Budapesten Bajnai Gordon kormánybiztos.