A hamarosan leköszönő Tony Blair brit miniszterelnök veheti át júliustól a Világbank elnöki tisztét, állította a szervezet belső forrásaira hivatkozva a Le Journal du Dimanche című francia lap.
Ismét az Országgyűlés elé került egy, a körbetartozások felszámolását célzó javaslat. A tervek szerint nem lehet majd folyton a csődvédelem mögé bújni, a felszámolási eljárásnál pedig már nem lehet vita tárgya a fizetendő összeg. A közbeszerzéseknél minden nyilvános lesz. Mfor.hu háttér.
A Színes Bulvár Lap (SZBL) kivételével minden országos napilapnál csökkenést mutatnak az értékesítési adatok az év első három hónapjában - derül ki a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (Matesz) Napi Gazdaságban közölt gyorsjelentéséből.
A Magyar Turizmus (MT) Zrt. és a Magyar Szállodaszövetség által, a belföldi turizmus élénkítése érdekében meghirdetett "kettőt fizet hármat kap" akció 4500 plusz vendégéjszakát hozott - tájékoztatta az MT Zrt. az MTI-t.
Hazánkban az infláció átmeneti növekedése után az év második felében már dezinfláció várható. A kérdés az, mikorra és hogyan lehet tartósan két-három százalék közé szorítani a 2008-ban három-négy százalékra süllyedő mutatót. Az időszakos leszorítással ugyanis még nem feltétlenül felelnénk meg az euró bevezetéséhez szükséges uniós kritériumoknak, amelyekhez egyelőre Csehország és Szlovákia áll a…
Azt leszámítva, hogy még idén megalkotja a kormány az egészségbiztosítás új modelljét, nem sok minden derült ki a hétvégi koalíciós egyeztetésről kiszivárgott hírekből és a miniszterelnök parlamenti felszólalásából. Valamiféle vegyes rendszerünk lesz, de ez nem ment meg feltétlenül a gettósodástól. Mfor.hu háttér.
A visegrádi országok közül hazánkban látják legrosszabnak a vállalkozók saját helyzetüket az Ernst & Young nemzetközi felmérése alapján. Az idén először elvégzett hangulatjelentés szerint hazánk igencsak le van maradva. Magyarország mellett Csehország és Lengyelország is hasonló szintet képvisel, Szlovákia azonban elhúzott a mezőnytől. Mfor.hu tudósítás.
A mikrohitelezési konstrukció átalakításával a legkisebb vállalkozásoknak is esélyük lesz arra, hogy hitelhez jussanak, és így a következő hét évben az uniós és a magánforrások együtt mintegy 27 ezer mikrovállalkozás számára biztosíthatnak forrásokat - hangsúlyozta Kóka János gazdasági miniszter kedden a mikrohitelezés magyarországi jövőjéről rendezett konferencián.
Véget ért a nevezési időszak az Arany Penge Kreatív Reklámfesztiválon. A Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) által idén nyolcadik alkalommal megszervezésre kerülő eseményre a tavalyinál 20 százalékkal több, összesen 243 alkotás érkezett.
Új független médiaszolgáltató cégcsoport kezdte meg működését a magyar piacon. A MediaGo Holding sales house tevékenységet, online reklámbörzét, kutatás-outsource-ot és média képzést kínál leendő ügyfelei számára. Az alapítók között többen korábban a Pesti Est csapatát erősítették.
Egy cégnek súlyos veszteséget okozhat, ha a marketingbüdzsét nem a megfelelő célcsoportra fordítja, s az is hátrányos, ha a sales- és a marketingosztály keresztben áll egymással. Kis- és középvállalkozásoknak szóló sorozatunkban az mfor.hu által felkért szakértő ezúttal a leggyakrabban előforduló marketingköltési hibákat veszi számba.
Egyelőre úgy tűnik, hogy az autóreklámokra specializálódott IL Ferro ügyfelei végleg lemondhatnak pénzükről. A legfrissebb hírek szerint a társaság volt budapesti telephelyének udvarán több ezer ügyfél szerződéseit hagyták hátra, amelyeken azok személyes adatai, bankszámla- és személyi igazolványainak számai is megtalálhatóak. A korábban elrendelt nyomozás esetében még a szakértői véleményre…
A korábbi Gyártási és Műszaki Igazgatóság átszervezésével megalakult a székház-projekttel kapcsolatos munkákat is koordináló Digitális MTV Igazgatóság a Magyar Televízióban (MTV) - közölte a közszolgálati médium.
Újabb állomásához érkezett a Gillette márciusban piacra dobott termékcsaládjának kampánya. Május 7-től internetes szépségversenyt hirdetett a márka és Magyarország legszebben borotvált férfiarcát keresik.
2007. június 1-től dr. Oszkó Pétert nevezték ki a Deloitte Magyarország elnök-vezérigazgatójává, aki a Simor András jegybankelnöki kinevezését követően a Deloitte tevékenységét az elmúlt hónapokban ideiglenesen felügyelő Alastair Teare-től veszi át cég irányítását.
A Magyar Reklámszövetség 2007 májusától új tagozattal bővül. A DiRekTa (Digitális Reklámeszközök Tagozata) hosszas előkészítés után alakult meg azzal a céllal, hogy elősegítse az új generációs reklámeszközök elterjedését, növelje elismertségüket és részesedésüket a piacon, továbbá mérésekkel, kutatásokkal alátámassza azok hatékonyságát.
Az Avantgarde Group április végén stratégiai partneri szövetséget kötött a Financial Dynamics (FD) nemzetközi kommunikációs hálózattal, melynek értelmében kölcsönösen ajánlják egymást külföldi terjeszkedést tervező ügyfeleiknek.
A kelet-közép-európai bankrendszer eszközállománya 2006 és 2014 között éves átlagban 17,9 százalékkal fog nőni - állítja az European Financial Management & Marketing Association (EFMA) és a ZEB közös kutatása. A 2007-ben már másodszor megjelent felmérés szerint a régión belül a közép-európai államok egyre jobban lemaradnak majd a fejlődésben - olvasható a Napi Gazdaság cikkében.
A szakma készségesen elfogadná az ingatlanadót, ha az nem puszta adónövelés lenne, vagyis ha a mostani zavaros helyi adózásban egyúttal rendet tenne. Az ingatlanszektor az értékalapú rendszer bevezetését szorgalmazná, mert jóllehet bonyolultabb, ám igazságosabb. Az adót valószínűleg mindenki, cég és magánszemély is meg kell fizesse, az alany pedig vélhetően a tulajdonos, s nem a bérlő lesz.…
A Lastminute Advertising Kft. új ügyvezetője, Cservenka Norbert a HPS-től érkezett a reklámügynökséghez, ahol korábban üzletfejlesztési vezetőként dolgozott. A mindennapi ügymenet koordinálása mellett új munkahelyén meghatározó szerepet vállal majd az üzleti stratégia kialakításában és kivitelezésében.
Az Immola Kft. a Saatchi & Saatchi-t bízta meg az április közepén indult televíziós kampányához szükséges reklámfilmek elkészítésével. A cég március végétől elérhető honlapját két különböző szpottal népszerűsítették a kereskedelmi tévécsatornákon.
Götz Petrát nevezték ki a HPS Experience promóciós divíziójának vezetőjévé. A szakember korábban öt évet dolgozott a McCann Erickson Budapestnél, ahol a BTL-divíziót irányította.
A faktoring tevékenység piaci és jogi környezetének alakítását, a tevékenység ismertségének növelését, és a tagok számára nyújtott szolgáltatások fejlesztését tűzte ki egyebek között célul a Magyar Faktoring Szövetség három évre újraválasztott elnöke, Csáki Ferenc.
Tíz nap múlva jár le a személyi jövedelemadó bevallások beadási határideje, illetve május 21-ig kell elszámolniuk a munkáltatóval azoknak, akik munkaadói adómegállapítást kértek. Több mint négymillió bevallásról van szó, ebből 1,8 millió már megérkezett. Mfor.hu tudósítás.
A 2007-es ECHO Awards zsűrizésének első európai fordulóját Koppenhágában tartják május 8-án és 9-én. Az idei év az első, hogy a kreatív és marketinges szakemberekből álló nemzetközi zsűri tagjai között magyar képviselő is lesz, a Café Contact kreatívigazgatója, Nádassy-Bátor Marianna személyében.
Ideiglenesen eltiltotta a Fővárosi Bíróság pénteken a TV2-t a "NCIS - Tengerészeti Helyszínelők" megjelölés használatától a műsorsugárzás és a műsor reklámozása tekintetében is - közölte a Viasat3.
Adószakértők és kiadók is megpróbálnak hasznot húzni a vagyonosodási vizsgálatokból: több könyv és előadássorozat is született már a témában. Vadász Iván adószakértő szerint nagyon fontos például, hogy nehogy nőket bízzunk meg az ügyintézéssel. Meg az is, hogy ne a barátainkra hivatkozzunk, ha azt állítjuk, kölcsönt kaptunk. Mfor.hu tudósítás.
A Magyar Tőkepiac a jövőben az online kiadás mellett megújulva, napilapként is megjelenik a magyar újságpiacon - mondta a lap hétfői sajtótájékoztatóján Mátray Mihály, a lapot kiadó Geo.hu Kommunikációs Zrt. vezérigazgatója.
Az adóverseny ellenére 1995-2005 között a GDP-arányos adóterhelés nőtt az Európai Unió régi 15 tagjánál, miközben az új EU-tagoknál csökkent - mondta Pitti Zoltán, a Corvinus Egyetem tanára, az APEH egykori elnöke az Európa Klub keddi rendezvényén. A szakember szerint túl magasak a munkáltatókat terhelő adók, amelyek egy részét a munkavállalókra kéne terhelni, miközben névre szóló járulék…
Rosszkor és rosszul készítik elő a digitális átállást a TV2 kereskedelmi televíziós csatorna vezérigazgatója szerint; Kereszty Gábor erről kedden beszélt Tihanyban, a Media Hungary konferencián.
Valamivel több mint tizennyolcezer regisztrációs adó (regadó) visszatérítési kérelem érkezett be a vámhatósághoz a múlt hét végéig - tájékoztatott a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP). Ennek felét már el is bírálta a szervezet.
Az első három - várhatóan ez év ősztől - megpályázható frekvenciatartomány (multiplex) egyaránt 75 százalék feletti lefedettséget biztosít majd; a kiírás pedig ösztönözni fogja egy új kereskedelmi csatorna indítását - tudta meg a Világgazdaság a kedden kezdődött Media Hungaryn.
2007. május 1-től az ingatlan vásárlással, fejlesztéssel és üzemeltetéssel foglalkozó AIG/Lincoln pr-feladatainak ellátására a B&D ComMedia Kommunikációs Irodával kötött fél éves együttműködési szerződést.
A rádiók vezetői úgy érzik, jóval kevesebb figyelem irányul a digitális átállás során erre a piacra, mint a televíziósra - derült ki a Media Hungary konferencia több szerdai fórumán is.
Több fogyasztói panasz is érkezett a Reklámszövetség Etikai Bizottságához a Media Markt születésnapi kampányával kapcsolatban. A hülye szót már öt éve használja a vállalat, ám eddig a "Mert hülye azért nem vagyok" egyes szám első személyű formával élt, senkinek sem szúrt szemet. A bizottsági döntés még nem publikus. Mfor.hu körkép.
Április óta ötvenezren jelezték az adóhatóságnak, hogy egészségügyi szolgáltatási járulékot fognak fizetni, mert nincs biztosítási jogviszonyuk. Emellett a potyautasok kiszűrése is halad: másfél hónap alatt 160 ezerszer kezeltek az orvosok biztosítási jogviszonnyal nem rendelkező személyeket. Mfor.hu háttér.
Az idei első negyedév végén 1908 magánszemélynek (egyéni vállalkozónak) volt 180 napon túl, folyamatosan 10 millió forintot meghaladó, és 476 egyéb adózónak 180 napon túl, folyamatosan 100 millió forintnál magasabb adótartozása - derül ki az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) honlapján közzétett új adóslistákból.
Az amerikai külügyminiszter közbenjárt a Világbank elnöke érdekében, miközben egyes lapok már arról cikkeznek, hogy kik jöhetnek szóba Wolfowitz udódaként.
Az Union Biztosító internetes licitálással értékesíti az ügyfelei totálkáros autóit. Ha az ötlet beválik, hosszabb távon akár a biztosítási díjak is csökkenhetnek - közölte a biztosító.
Oroszország sem akart kimaradni az Európai Unió jubileumi programjából: Vlagyimir Putyin elnök "évfordulós cikket" publikált a The Sunday Times című angol lapban, és ismét hitet tett a kapcsolatok fejlesztése, a stratégiai együttműködési szerződés megkötése mellett. Ennek kidolgozásában még tavaly májusban Szocsiban egyeztek meg az orosz és az uniós vezetők. Ez a szerződés váltja majd föl a lassan…
Minden olyan embernek érdemes tisztáznia egészségbiztosítási jogviszonyának meglétét, aki nem munkaviszonyban dolgozik, hanem valamilyen szociális ellátásában részesül, munkanélküli, vagy éppen háztartásbeli - mondta el Vadász Iván adószakértő az InfoRádióban. Bár decemberig még türelmes az egészségbiztosító, nem árt időben rendezni ezt a problémát.
Sztrájkkészültségbe lépnek keddtől a szlovákiai orvosok, miután szakszervezeti vezetőik hiába várták, hogy Robert Fico kormányfő fogadja őket és a béremelésekről tárgyaljon velük.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) az áprilisi társadalmi egyeztetést követően várhatóan május első felében jelenteti meg az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) regionális operatív programjainak (ROP) újabb pályázati kiírásait.