Bár erős túlzás lenne azt állítani, hogy hazánkban virágzik az elektronikus kereskedelem, de tény, hogy dinamikusan nő azok száma, akik kipróbálták már az online vásárlást, és ezzel párhuzamosan az internetes boltok is egyre nagyobb forgalmat bonyolítanak. A legfrissebb kutatási adatok szerint az interneten legalább alkalmanként vásárlók száma ma már meghaladja a bűvös egymilliót.
Híres és befolyásos emberek egy csoportja közös kezdeményezést indított útjára kedden Párizsban azzal a céllal, hogy 25 éven belül elérjék a világ összes atomfegyverének leszerelését és megsemmisítésé...
Brazília gazdasági növekedése négy éve nem látott mértékben éves szinten 6.8 százalékra emelkedett az előző három hónapban mért 6.2 százalék után, mely az építőipar, a feldolgozóipar teljesítményének és a lakossági fogyasztásnak volt köszönhető. A második negyedévhez képest a GDP 1.8 százalékkal növekedett. (ProfitLine.hu)
Az ombudsman szerint javítani kell az ügyfelek pénzügyi ismereteit, vissza kell szorítani a magas kamatú gyorskölcsönöket és az uzsorahiteleket, be kell vezeti a magáncsőd intézményét
A tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskolája a felsőoktatáson túl feladatának tekinti a kapcsolattartást a város középfokú intézményeivel, illetve a főiskolán meglévő, oktatói és hallgatói tudás átadását, valamint a végzős diákok felsőoktatásban való továbbtanulásának segítését. Ennek érdekében a főiskola együttműködik az intézményekkel, elsőként a Bárdos László Gimnáziummal írtak alá…
Az SZDSZ elnöke, Fodor Gábor arra kéri Kóka Jánost, pártja parlamenti képviselőcsoportjának vezetőjét, hogy mindketten lépjenek vissza a frakcióvezető-jelöltségtől és egyezzenek meg egy harmadik szemé...
Három héttel az euróra való átállás előtt Szlovákia követte az Európai Központi Bank múlt heti lépését, és nem kamatmeghatározó ülésén 75 bázisponttal 2.5%-ra csökkentette irányadó rátáját. A...
Történelmi mélypontra, 19,2 százalékra csökkent a pénzügyi megtakarításokkal rendelkező népesség aránya 2008 novemberében. Inkább váratlan kiadásokra vagy hosszú távra takarékoskodunk, új lakás vásárlása helyett pedig felújítjuk a régit
A pénzügyminiszter szerint sikeres a költségvetési kiigazítás, amelynek eredményeként a tárca számításai szerint az idén az eredményszemléletű államháztartási hiány 3,4 százalék lesz a GDP-hez mérten, a nyugdíjkorrekcióval viszont 3 százalék alá süllyed: 2,8 százalékos deficit várható.
Az Egyesült Államokban a függőben lévő használtlakás értékesítések a vátnál jóval kisebb mértékben csökkentek októberben, mely némi optimizmusra adhat okot a kaotikus állapotokat tükröző amerikai ingatéanpiacon. (ProfitLine.hu)
Októberben a vártnál kisebb mértékben, 0.7 százalékkal csökkent az amerikai függőben levő lakásértékesítések mutatója (az előző hónaphoz viszonyítva). A Bloomberg által készített konszenzus ugyanis...
A Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) és a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) 2008. december 10-én, szerda reggel 6 órától általános és határozatlan idejű sztrájkot hirdet Ferihegyen....
Általános és határozatlan idejű sztrájkot hirdet két szakszervezet is Ferihegyen szerdán reggel 6.00 órától, a munkabeszüntetés alatt járatok késésére, törlésére lehet számítani - közölte a Budapest Airport.
A magyar válaszadók 41 százaléka teljesen hatástalannak, 29 százaléka pedig hatástalannak minősítette a kormány korrupció-ellenes törekvéseit - derül ki a korrupció ellen küzdő nemzetközi szervezet, a Transparency International (TI) kedden Londonban közzétett elemzéséből.
Az elemzői konszenzusnál nagyobb mértékben vágta irányadó rátáját a kanadai jegybank, és további kamatcsökkentéseket helyezett kilátásba. Mai ülésén ugyanis 75 bázisponttal 1.5%-ra csökkentette az...
A Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) és a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) 2008. december 10-én, szerda reggel 6 órától általános és határozatlan idejű sztrájkot...
Azok után, hogy az év elején az MVM megvette a Budapesti Önkormányzat tulajdonában lévő 10%-os Elmű részvénycsomagot, most a tőzsdén 8.6%-ot vásárolt össze az Émászból is. Bármilyen furcsa is, hogy...
A Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete (RDSZSZ) és a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) 2008. december 10-én, szerda reggel 6 órától általános és határozatlan idejű sztrájkot hirdet Ferihegyen.
Demszky Gábor üdvözli, hogy felvetését megfogadva a BKV vezérigazgatója azonnali hatállyal felmondta a cég által bérelt, személyi használatú Audi A6-os luxus gépkocsijának a bérletét. A főpolgármester...
Orbán Viktor és még négy fideszes képviselő is megszavazta a kormány módosító javaslatait. A Fidesz szerint téves szavazatokról van szó, az MDF bocsánatkérést vár
Inkább a tegnapi 50 bázispontos MNB kamatvágás után kibontakozó hozamcsökkenés mutatkozik a mai referenciahozamokban, ma már kisebb mértékben kerültünk lejjebb - kommentálta a keddi másodpiaci...
A meglepetésszerű jegybanki kamatvágás után egy nappal erősödött a forint. Az eurót 262,70/85 forinton jegyezték kedd délután négy órakor a budapesti bankközi kereskedelemben, 0,54 százalékkal erősebb...
December 16-ától mérsékli az üzemanyagfelárat a Lufthansa, a kerozin olcsóbbodása miatt. A belföldi és az európai járatokon a felár 3 euróval 21 euróra csökken egy útra, a hosszú távú járatokon 10 eur...
A lett és a magyar gazdasági gondok a cseh gazdaságba is begyűrűzhetnek a nagyobb befektetői kockázatkerülés révén, véli Zdenek Tuma, a cseh jegybank kormányzója. Egy londoni konferencián nyilatkozva...
Ma is látványosan elvált egymástól a forint és a lengyel zloty euróval szembeni teljesítménye: előbbi 1%-kal erősödött, míg utóbbi hasonló mértékben gyengült. A magyar fizetőeszköz már bő két hete...
Százmilliárd forintos forgóeszközhitel-program indul jövő év elejétől, illetve a Széchenyi-kártya állami kamattámogatása 2 százalékra emelkedik - mondta el a gazdasági- és fejlesztés miniszter. Bajnai Gordon hozzátette: a kormány támogatni kívánja azokat a vállalkozásokat, amelyek a válság ideje alatt beruháznak, ezért 50 százalékra emelik a vissza nem térítendő állami támogatás mértékét.
Hazánkban még gyerekcipőben jár a CSR, azaz a vállalatok társadalmi felelősségvállalása. Jó hír azonban, hogy lassan bár, de évről-évre egyre többen fordulnak ebbe az irányba. A cégek jelentős többsége továbbra is nagyvállalat, de egyre több kkv is szerez érdemeket a CSR területén. Most összegyűjtötték a legjobb példákat.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 226,10 pontos, 1,80 százalékos emelkedéssel, 12.799,18 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,8 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödte...
Budapesten egyeztetnek a héten a Nemzetközi Valutaalap szakértői. A távirati iroda úgy tudja: a küldöttség a Magyarországnak nyújtott készenléti hitelkerettel összefüggő vállalásokat tekinti át.
Akár több napra is megbénulhat a ferihegyi reptér szerdától a sztrájkot szervező szakszervezetek szerint, amelyek akár éjszaka is készek folytatni a tárgyalásokat.
Bár erős túlzás lenne azt állítani, hogy hazánkban virágzik az elektronikus kereskedelem, de tény, hogy dinamikusan nő azok száma, akik kipróbálták már az online vásárlást
London mostanra a hetedik helyre csúszott vissza a legdrágább városainak listáján korábbi előkelő második helyéről - írja a PriceRunner.com internetes vásárlói-piackutatói portálra hivatkozva a The Daily Telegraph című brit lap.
A demokraták szerint a Kongresszus két napon belül elfogadhatja a 15 milliárd dolláros mentőcsomagot az autószektor számára, ugyanakkor a republikánusok szerint még vannak hiányosságok - írja a...
Ellentmond a Tesco az élelmiszerbiztonsági hivatalnak, és általános megdöbbenésre nem veszi le a polcokról az írországi sertéshúsból készült ételeket, holott azok elvileg tartalmazhatnak rákot okozó dioxint. Az áruházlánc vezetése ezt máshogy látja, miközben a versenytársak gőzerővel tüntetik el a polcokról a több tucat érintett terméket....
Virágkorát éli a hazánkban, de egész Kelet-Európában egyedülálló szabad felhasználású munkanélküliség-biztosítás. A termék májusi debütálása óta 8 ezren kötöttek szerződést, a válság kiéleződése pedig négyszeresére növelte a napi ajánlatkérések számát - tudtuk meg Rácz Istvántól, a Biztosítás.hu ügyvezetőjétől....
Az autóipar megpróbáltatásai a válság hatására egyre mélyülnek, ezért elérkezetté vált az idő, hogy a hazai autópiac irányításában vezető szerepet betöltő Magyar Lízingszövetségnek, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szervezetének és a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének képviselői tárgyalóasztalhoz üljenek és megvitassák a piac legégetőbb kérdéseit....
Az amerikai rémálom még nem ért véget, Kaliforniában augusztusban az ingatlanok 45%-a árverés révén cserélt gazdát. Közgazdászok szerint a piac akár csak 2011 vagy 2012-ben érheti el az alját, s...
A magas élelmiszerárak az idén további 40 millió embert taszítottak éhezésbe a világon - közölte az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), amely szerint ezzel globálisan mintegy 963 milliós az éhezők tábora.
Csökkentette bruttó 9 forinttal a 95-ös benzin és 12 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. A csökkentéssel a benzin átlagára 233 forint körülire, a gázolajé 255 fo...
Hiányosságokat észlelt a magyar tokaji boroknál a szlovák élelmiszeripari ellenőrzés. A borok megjelölését, minőségét, egészségre való hatását és a földrajzi származás feltüntetését vizsgálták
A mobil kommunikáció folyamatos fejlődésével együtt jár a mobil üzleti tranzakciók széles körű elterjedése is. A tranzakciók egyik legnépszerűbb formája az emelt díjas SMS-alapú fizetés, annak ellenére, hogy ez a módszer számos biztonsági problémát felvet. A piaci tendenciák mégis azt mutatják, hogy az egyszerű használat ma még a felhasználók és a szolgáltatók szemében is fontosabb a magasabb…
Az év végén lejár az a határidő, ameddig Magyarország felmentést kapott az Európai uniótól az alól, hogy alkalmassá tegye közútjait a 11,5 tonna tengelyterhelés elviselésére, azonban csak a munka tize...
Leállt a közlekedés a Ferihegyi repülőtéren szerdán reggel nyolc órára két szakszervezet tagjainak sztrájkja miatt. Az utasbiztonsági ellenőrzés teljesen szünetel, a 2A terminál indulási csarnoka megtelt a várakozó utasokkal.
Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) december 8-án adta át az "Egészséges Munkahely Amcham Díj" pályázat díjait a Hilton Budapest WestEnd szállodában megrendezett ünnepségen. A MOL az óriásvállalat kategóriában nyerte el az első helyezést, áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Elvi konszenzusra megállapodásra jutott a Kongresszus és a Fehér Ház a három nagy amerikai autógyártónak juttatandó 15 milliárd dolláros áthidaló hitelről. (ProfitLine.hu)
Tegnap tartotta rendkívüli közgyűlését a Fotex, mely többek között az európai részvénytársasággá alakulás miatti teendők következtében került megrendezésre. Az elfogadott határozati javaslatok a...