2009. január 6. kedd

jan. 6
8:54
Szerdától újraindulhat a ferihegyi sztrájk? (HR Portál)
Akár szerdától folytatódhat a karácsony idejére felfüggesztett sztrájk Ferihegyen, amennyiben továbbra sem sikerül megállapodásra jutni a munkáltató Budapest Airport Zrt. vezetőségével - közli a Népszabadság.
jan. 6
9:03
Latin-Amerika - Mexikó kivételével folytatódott az emelkedés (ProfitLine)
A nyersanyagipari és az energetikai részvények erősödése következtében, melyet az olaj árának emelkedése váltott ki, jól teljesítettek a latin-amerikai részvénypiacok hétfőn. A brazil Bovespa index 3.2 százalékkal 41,518.66 pontra emelkedett, követve a pénteki 6 százalékos szárnyalását. (ProfitLine.hu)
jan. 6
9:03
A nyugdíjasok pénzéből segítik ki a legnagyobb bankokat! (Portfolio)
Az ír kormány korábbi bejelentése szerint 5.5 milliárd eurót kíván a három legnagyobb ír bank feltőkésítésére fordítani, aminek nagy része az állam által még 2001-ben alapított speciális...
jan. 6
9:03
Átszabnák Budapestet: kerületek szűnhetnek meg! (Pénzcentrum)
"A fővárosi közigazgatás lehetetlenné vált működése kényszeríti ki leginkább az önkormányzati reformot, javaslataimat ezzel kapcsolatban fogalmaztam meg" - közölte Tarlós István, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője. Elemzésében, amelyet az ellenzéki párt debreceni polgármestere, Kósa Lajos segítségével készített, négy elképzelést ajánl a Fidesz vezetőinek figyelmébe....
jan. 6
9:05
Olaj - Némiképp enyhül az ár a nyereségrealizálás hatására (ProfitLine)
A mai napon az elmúlt napok drágulását követően enyhültek az árak a kőolaj világpiacán a nyereségrealizálás határára. A tegnapi árdráguláshoz hozzájárult, hogy az OPEC a jelek szerint végrehajtja a napi 4 millió hordós termeléscsökkentést, amiről október óta döntött. Erre utal, hogy iráni bejelentés szerint az OPEC februárban rendkívüli értekezletet tart az árak megvitatására. A szakértők szerint…
jan. 6
9:05
Magyarországra jönnének dolgozni az osztrákok - Nem fúrják tovább az Eurovegast (Portfolio)
Az osztrák hatóságok a továbbiakban nem gördítenek akadályt a bezenyei kaszinóváros építése elé, mindössze a nemzetközi egyezmények és a környezetvédelmi előírások betartását kérik - írja a Napi...
jan. 6
9:05
Mit lépnek idén a magyar cégek: az emberáldozattól óvakodnának! (Pénzcentrum)
A Pécsi Tudományegyetem által, cégek körében készített felmérés eredményei szerint az alkalmazottak elbocsátása csak a legvégső lépés a vállalkozások részéről, helyette belső átalakításokkal, illetve a bérek befagyasztásával próbálják átvészelni a nehéz időszakot....
jan. 6
9:21
Feléled a szentesi Hungerit (HR Portál)
Jövő héten, a szokásos éves karbantartás befejezése után újraindul a hízottliba-vágás a Hungerit Zrt. szentesi üzemében, az ősszel elküldött 200 dolgozó egy részét biztosan visszaveszik.
jan. 6
9:21
Alig emelkedtek novemberben az ipari termelői árak (ProfitLine)
A belföldi ipari termelői árak novemberben havi szinten 1.3 százalékkal mérséklődtek, éves szinten viszont 10.8 százalékkal emelkedtek. Az exportértékesítések árai havi szinten novemberben 1.1 százalékkal, éves szinten pedig 4.4 százalékkal erősödtek. Így összesítve az ipari termelői árak havi szinten 0.1 százalékkal, míg éves szinten 7.1 százalékkal drágultak - olvasható a KSH jelentésében.…
jan. 6
9:21
Gáz: még nem igazoltak vissza az ukránok (Portfolio)
Romániában a szükséges gázmennyiségnek mindössze 25%-át szállítja per pillanat a Gazprom, míg Ausztria alig 10%-át kapja a rendelt mennyiségnek. Magyarországon reggel 7:15-kor már érezhető volt a...
jan. 6
9:21
Az eurónkra hajtanak a bankok (Pénzcentrum)
Ahogy a forint betéti kamatai elszálltak az elmúlt év végén a pénzintézeteknél, most az eurónkra is egyre gálánsabb ajánlatok érkeznek. Annak ellenére, hogy az Európai Központi Bank által meghatározott alapkamat 2,5 százalék, a hazai bankok akár 5-6 százalékos kamatot is fizetnek a lekötött eurónkra - írja a Világgazdaság....
jan. 6
9:23
Lassabb tempóban folytatódik a gyártás a Suzukinál (HR Portál)
A december 19-i leállást követően hétfőn újraindult a munka a Magyar Suzuki esztergomi gyárában, a korábbinál kisebb létszámmal.
jan. 6
9:23
Kipukkadt az olaj- és élelmiszerlufi (Portfolio)
Tavaly novemberben látványosan zuhanni kezdtek az ipari termelői árak. A belföldi értékesítések esetén 1,3 szzáalékos havi árszintcsökkentést mért a Központi statisztikai Hivatal, a feldolgozóiparban...
jan. 6
9:24
Meglódult a tőzsde (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX csökkenéssel nyitott kedden reggel, majd pluszba került: fél 12 után 13.072 ponton állt, ami a hétfői záró értékéhez képest 2 százalékos erősödést jelent.
jan. 6
9:25
Átfogó piaci körkép (Buda-Cash) (Portfolio)
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: A GYENGÜLŐ PROFITKILÁTÁSOK MIATT CSÖKKENTEK AZ INDEXEK -a múlt heti felfutás után kisebb korrekcióval indult az e heti kereskedés a tengerentúlon -elsősorban a...
jan. 6
9:27
Már egy csepp gázt sem kapunk Ukrajnából (Privátbankár)
Kedden 15.30 órakor leállt a gázszállítás Ukrajnából - jelentette be Molnár Csaba energiaügyekért felelős miniszter. A Balkánon krízis fenyeget, van akinek egy napra elegendő gáza sincsen. Kijev és Moszkva csak két nap múlva tárgyalna
jan. 6
9:27
Újabb ezrek maradnak állás nélkül (Portfolio)
Profit warningot és 15%-os leépítést jelentett be a Logitech a mai napon, amit a globális gazdasági lassulással indokolt, tovább a piaci pletykák szerint a Marks & Spencer is 1,000 fős elbocsátást...
jan. 6
9:29
Megugrottak az ipari termelői árak (Privátbankár)
Az előző év novemberében az ipari termelői árak az előző havinál 0,1 százalékkal, míg az egy évvel korábbiaknál 7,1 százalékkal voltak magasabbak - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A közlem...
jan. 6
9:31
Többet költ a kormányzat, mint amennyi a bevétele (Privátbankár)
A kormányzati szektor 2008 III. negyedévi hiánya 65,5 milliárd forint volt, a negyedéves GDP 1,0 százaléka - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A 2008 harmadik negyedévi hiány az egy évvel ko...
jan. 6
9:39
Több adót fizettünk 2008 I-III. negyedévében mint egy évvel korábban (ProfitLine)
A kormányzati szektor 2008. III. negyedévi hiánya 65,5 milliárd forint volt, a negyedéves GDP 1,0%-a, éves szinten ez 150,0 milliárd forinttal, GDP-arányosan 2,4 százalékponttal alacsonyabb. 2008 I-III. negyedévében a hiány 409,8 milliárd Ft volt, a GDP 2,1%-a, mely az előző évihez képest 355,4 milliárd forinttal, GDP arányosan 2,0 százalékponttal alacsonyabb - olvasható a KSH jelentésében.…
jan. 6
9:39
Pletyka gyújtotta be a rakétát - 50 százalék egyetlen nap alatt! (Portfolio)
Jelentős, közel 50 százalékos emelkedéssel zárták a tegnapi kereskedést az amerikai piacokra elsőként bevezetett hedge fund társaság, a Fortress Investment Group részvényei, miután a piacon elterjedt...
jan. 6
9:39
Milliókat kaszálnak a bankok a tönkrement Woolworths romjain (Pénzcentrum)
A hosszú ideje pénzügyi gondokkal küzdő Woolworths év végi csődje után a hitelezői fontmilliókat kaszálhatnak egy szerződésbe foglalt ellentmondásos kikötés nyomán. A cég beszállítói eközben óriási összegeket buktak el a ki nem fizetett készleteken....
jan. 6
9:41
200 felé araszol a dollár/forint! (Portfolio)
Miközben az euróval szemben lényegében stabil, addig a világpiacon tovább erősödő dollárral szemben egyre gyengül a forint a ma reggeli kereskedés alapján. A régiós devizák közül a lengyel zloty a...
jan. 6
9:43
Kína sem menekülhet a válság elől (Portfolio)
A kínai központi bank elemzőrészlegének legfrissebb előrejelzése szerint a kínai gazdaság idén várhatóan 8%-ra lassul a 2008-as (becsült) 9.3%-os érték után. Az előrejelző iroda prognózisa szerint az...
jan. 6
9:54
Kik úszhatják meg a különadót? (Adózóna)
Bármily hihetetlen, mégsem marad el a személyi jövedelemadó (szja) sávhatárának emelése, de az intézkedés ezúttal sem az alacsony jövedelműeknek kedvez. A minimálbér emelése nemcsak a foglalkoztatónak, hanem a munkavállalónak is többe kerülhet. A munkahelyváltásnál nem árt alaposan megfontolni, kire bízzuk bevallásunk kitöltését. Elemeztük a januári adóváltozásokat.
jan. 6
9:57
Köszönjük a bizalmat! (ProfitLine)
Köszönjük olvasóinknak a 2008-as évben kifejtett aktivitását, mellyel olvasótáborunk immár a havi 100.000 főhöz közelít, mellyel a ProfitLine.hu a gazdasági hírportálok élmezőnyébe került. (ProfitLine.hu)
jan. 6
9:57
Magukat jutalmazták év végén a mentőszolgálat vezetői! (Pénzcentrum)
Miközben az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) idei bérkerete csaknem félmilliárd forinttal kevesebb a tavalyinál, a vezetőség úgy döntött, jutalomra fordítja a 2008. évi bérmegtakarítás jelentős részét - írja keddi számában a Magyar Nemzet....
jan. 6
9:57
A Richter a legsúlyosabb, az OTP még dobogón (Portfolio)
Trónfosztásra került sor a BUX index kosarában, ugyanis tegnap már nem a MOL-nak, hanem a Richter-nek jutott a legnagyobb súly a benchmarkon belül. A részvénypiaci árfolyamesés következtében az...
jan. 6
9:59
Rendkívül mozgalmas délutánunk lesz! (USA-előzetes) (Portfolio)
Ma délután három fontos makrogazdasági jelentést tesznek közzé az USA-ban: négy órakor az ipari megrendelések, a szolgáltatói ISM és a függőben levő lakásértékesítések legfrissebb értékei jelennek...
jan. 6
10:01
Lemondott a FlyBalaton ügyvezető igazgatója (Portfolio)
Gubicza Ágoston, a FlyBalaton repülőteret üzemeltető Cape Clear Aviation Kft. ügyvezető igazgatója lemondott ügyvezetői megbízatásáról, aki 2004 decemberétől, a cég alapítása óta látta el ezt a...
jan. 6
10:03
A fiatalok az online híreket olvassák (Privátbankár)
Az Európai Unió 16-74 éves korú internet-felhasználóinak 25 százaléka online hírekből tájékozódott 2008 második felében
jan. 6
10:03
Akciós vételek Spanyolországban! (Portfolio)
Újabb ingatlanain adott túl a Martinsa-Fadesa, ezúttal a hitelezői számára értékesített egy 443 millió eurót érő portfóliót. A cég további eladásokat is tervez, az általa értékesítésre kínált...
jan. 6
10:15
A miniszter szerint csak tűzoltásra elég a pénz! (Pénzcentrum)
Több mint 1300 kistelepülés szorult rendkívüli támogatásra tavaly, ám az idén néhány nagy is bajba kerülhet. Soha nem volt sürgetőbb az önkormányzati szféra megújítása, ezért januárban konkrét javaslatokkal állunk elő. Összeomlik az önkormányzati rendszer - emlegetik évek óta. Ám tizenkét év alatt csak 27 önkormányzatnál volt adósságrendezési eljárás - mondta Gyenesei István önkormányzati…
jan. 6
10:21
Az álomgyárban is túlélésre kapcsoltak (Privátbankár)
Hollywood abban bízik, hogy nagyszabású produkcióinak hátán ki tud kapaszkodni a válság és a fenyegető színészsztrájk mélyítette gödörből
jan. 6
10:33
Fagyos lett a hangulat a gázárvita hevében (ProfitLine)
Oroszország csökkentette az Európa felé irányuló földgázszállításait, mely Ukrajnán keresztül bonyolódik, valamint elzárta a román határnál a Balkán felé történő szállításokat is. (ProfitLine.hu)
jan. 6
10:33
Kína sem menekülhet a válság elől (Portfolio)
A kínai központi bank elemzőrészlegének legfrissebb előrejelzése szerint a kínai gazdaság idén várhatóan 8%-ra lassul a 2008-as (becsült) 9.3%-os érték után. Az előrejelző iroda prognózisa szerint az...
jan. 6
10:33
Szokatlan Hyundai akció: felkészültek a létszámleépítésekre (Pénzcentrum)
Egy autó megvásárlása sokak számára több éves hiteltörlesztéssel jár, amihez nem árt, ha az ember fix jövedelmet is fel tud mutatni. Mivel év vége óta meglehetősen sokan veszítették el állásukat világszerte, a Hyundai ezt a fenyegetettséget felismerve újfajta marketingakcióba fogott, amivel embereket csábíthat be szalonjaiba....
jan. 6
10:35
Napokra leállnak a Toyota gyárai (Portfolio)
Újabb 11 napra függeszti fel a gyártást a Toyota februárban és márciusban japán gyáraiban, miután az amerikai autóértékesítések zuhanása miatt az értékesítőknél felhalmozódtak az eladásra váró...
jan. 6
10:36
KSH: nőttek az ipari termelői árak (Infostart)
Novemberben az előző havinál 0,1 százalékkal, az egy évvel korábbiaknál pedig 7,1 százalékkal voltak magasabbak az ipari termelői árak - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
jan. 6
10:36
Egyelőre töretlen az újévi optimizmus (Piac és Profit)
Enyhe esésben zártak a börzék az Egyesült Államokban tegnap. Az ázsiai kereskedésben csökkenésbe kezdett az olaj ára, nagyot esett az arany árfolyama. Intenzíven erősödött a dollár az euróval szemben, de jelentősen felértékelődött a jen ellenében is. Emelkedésben van a távol-keleti indexek többsége, a gyenge jen kedvezően hatott az exportőrök árfolyamára. Kissé tovább gyengült a forint az euróval…
jan. 6
10:37
Gázkrízis: miért Magyarország a legkiszolgáltatottabb? (Portfolio)
Kritikusan fontos Magyarország számára az Oroszországból Ukrajnán keresztül importált gáz annak ellenére, hogy hazánk hatalmas tartalékokkal rendelkezik a föld alatti tározókban. A lakosság...
jan. 6
10:39
Ma van a karácsonyfák utolsó napja (Privátbankár)
Az ünnepek után 500-600 ezer karácsonyfát gyűjt össze a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt., a kidobott fenyők a rákospalotai hulladékégetőbe kerülnek - mondta el Horti Zsófia, a társaság szóvivő...
jan. 6
10:51
Drasztikusan leépít a Logitech (ProfitLine)
A számítógépes egereiről híres Logitech International visszavonta a 2009-es évre vonatkozó pénzügyi célját és várhatóan 15 százalékkal csökkenti fizetett munkaerejének létszámát a mélyülő globális recesszió miatt. (ProfitLine.hu)
jan. 6
11:00
Tizenegy napra leállítja gyárait a Toyota (HR Portál)
A legnagyobb japán autógyártó a visszaeső keresletre való tekintettel februárban és márciusban 11 napra felfüggeszti japán gyáraiban a termelést.
jan. 6
11:09
Bajban az orosz szolgáltatóipar is (ProfitLine)
Rekord mértékben csökkent az orosz szolgáltató iparág decemberi beszerzőmenedzser-indexe, mely azt mutatja, hogy a kiadásokat erőteljesen visszavetette a recesszió. (ProfitLine.hu)
jan. 6
11:27
Nincs mese, le kell állni (ProfitLine)
A Toyota Motor, mint a legnagyobb japán autógyár februárban és márciusban kénytelen 11 napra leállítani a termelését a belföldi üzemeiben a visszaeső kereslet miatt felhalmozódó készletek miatt. Az alkalmazottait a leállás idejére fizetett szabadságra küldi. (ProfitLine.hu)
jan. 6
11:27
Inflációs mélypont az eurozónában - Erősödnek a deflációs veszélyek (Portfolio)
A jelentős olajáresés és konjunktúragyengülés következtében bő kétéves mélypontra, 1.6 százalékra csökkent az eurozóna fogyasztói árindexe. Ilyen alacsony inflációs rátáról legutóbb 2006 októberében...
jan. 6
11:29
Eurozóna - picit javult a végleges szolgáltatási menedzserindex (ProfitLine)
Az eurózóna szolgáltatási szektorának beszerzőmenedzser-indexe a végleges adatok szerint decemberben rekord mértékben 42.1 pontra esett a novemberi 42.5 pontról. A végleges adat egy halszálnyival jobb lett az előzetes várakozásban foglalt 42 pontnál. (ProfitLine.hu)
jan. 6
11:29
Nagy egyetértés a profik körében! - Mit vegyünk? (Portfolio)
A Portfolio.hu által havi rendszerességgel megkérdezett profi befektetők nagytöbbsége továbbra is inkább optimista az elkövetkező hónapok magyar részvénypiaci mozgását illetően, bár a felmérésben...
jan. 6
11:30
Japán üzemeiben leállítja a termelést a Toyota (Infostart)
Februárban és márciusban 11 napra leállítja termelését japán üzemeiben a Toyota Motor Corporation; az alkalmazottakat fizetett szabadságra küldik. A cég azzal indokolta a döntést, hogy az alacsony értékesítés miatt amerikai márkakereskedőinél felhalmozódtak a készletek.

Keresés