2009. január 16. péntek

jan. 16
18:11
Továbbra is lejtőn az olajár (Privátbankár)
Csökkent a kőolaj ára pénteken késő délután amiatt, hogy a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) ismét - ez alkalommal 0,6 százalékkal, azaz napi fél millió hordóval - visszafogta az idei globális olajker...
jan. 16
18:27
Amerikai bankok: kifele röpködnek a milliárdok (Privátbankár)
A már a Bank of America (BoA) kezébe került Merrill Lynch vezető amerikai befektetési bank a múlt év negyedik negyedére 15,3 milliárd dolláros veszteséget mutatott ki. A leírandó és a BoA által javaré...
jan. 16
18:29
BKV: a dolgozók 60%-a sztrájkkal fenyeget (Privátbankár)
BKV-sztrájk lehet január utolsó napjaiban, ezúttal azonban nem a buszosok, hanem a cég dolgozóinak, illetve tevékenységének egyaránt 60 százalékát lefedő kötöttpályás szakszervezetek szervezésében
jan. 16
18:30
A legtöbb részvény erősödött a tőzsdén (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 45,40 pontos, 0,38 százalékos emelkedéssel, 12.141,59 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 19,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a MOL kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
jan. 16
18:48
Feltört navigációs szoftverrel nem érdemes vezetni (Piac és Profit)
Megtévesztő, hamis Nav N Go szoftverek jelentek meg Magyarországon - jelentette be a szoftverfejlesztő cég márkavédelmi képviselete. Az elmúlt napokban a Vám - és Pénzügyőrség által szolnoki és veszprémi boltokban tartott ellenőrzések során olyan megtévesztő iGO My way szoftverek kerültek elő, melyeket a fogyasztók könnyen eredetinek gondolhatnak.
jan. 16
19:15
Kiizzadt végül egy kis pluszt Amerika (Portfolio)
A bíztató nyitás után hamar alábbhagyott a lelkesedés a tengerentúlon és az indexek lejtmenetbe kapcsoltak. Aztán a 8,000 körüli szintekről a Dow ismét visszakapaszkodott és végül 60 pontos, vagyis 0...
jan. 16
19:42
Budapest rajta sincs a térképen... (Piac és Profit)
Újabb hasznos funkcióval gazdagodott a Google térképszolgáltatása, a Maps. Ezúttal a már korábban is működő tömegközlekedési útvonaltervezőhöz kapcsolódóan építettek be egy új, opcionálisan bekapcsolható térképréteget a járatok útvonalainak megjelenítésére.
jan. 16
19:48
3.048.817.735 Ft - Elvinné? (ProfitLine)
Tovább fokozódik a lottóláz Szlovákiában. Miután a szerdai húzáson sem vitte el senki a jackpotot, a főnyeremény összege 10,85 millió euróra emelkedett. Ez a pénteki árfolyamon átszámolva, több, mint 3 milliárd forintnak felel meg. (ProfitLine.hu)
jan. 16
20:09
Újabb segítség az amerikai bankoknak (Portfolio)
A Szövetségi Betétbiztosítási Alap (FDIC) bejelentette, hogy a közeljövőben várhatóan kiterjeszti a banki hitelekre vonatkozó garanciavállalást, hogy méginkább segítse a pénzintézetek forráshoz...
jan. 16
20:36
Putyin ígérget, Brüsszel bekeményít? (Piac és Profit)
Pénteken sem érkezett gáz Ukrajna felől Európába, a tárgyalások hét utolsó munkanapján sem jutottak előbbre Oroszország és Ukrajna között. Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök este Berlinben a gázszállítások mielőbbi felújítását ígérte és ehhez Európai Unió, illetve Németország támogatását kérte.
jan. 16
21:12
Tovább gyengül a forint, ha csökken az alapkamat (Infostart)
Az elemzők többsége 50 bázispontos csökkentést vár a Monetáris Tanács hétfői kamatdöntő ülésén. Az ING vezető makroelemzője szerint, ha valóban csökkentés lesz, akkor gyengülni fog forint árfolyama.
jan. 16
21:20
Pénteken sem érkezett gáz Európába (Index)
Ha hétvégén sem rendezõdik a gázvita, az EU újragondolhatja a kereskedelmi kapcsolatokat Ukrajnával és Oroszországgal.
jan. 16
21:48
Gyurcsány: "még lejjebb megy"" (Piac és Profit)
Az elmúlt hatvan év legbonyolultabb gazdasági átalakulása folyik, és fel fog fordulni a világ gazdasága - mondta a miniszterelnök.

2009. január 17. szombat

jan. 17
1:12
Újratöltve! Megint visszarántották az amerikai piacokat (ProfitLine)
A pénteki napon a héten már másodszorra rántották vissza az amerikai piacokat a pozitív tartományba. Így végül mérsékelt emelkedéssel zárták a kereskedési napot a főbb részvényindexek, melyeket a nap folyamán még a banki iparág körüli bizonytalanság taszította a negatív tartományba. (ProfitLine.hu)
jan. 17
7:36
Hiába a garancia, hoppon maradt a kultúra (Privátbankár)
A 2009-es gazdasági évben az Opera saját számításai szerint több mint 300 millió, a Nemzeti Színház 85 millió forinttal kap kevesebbet
jan. 17
7:42
Abramovics kiszáll? (Piac és Profit)
Visszahívták a Malév igazgatóságából Borisz Abramovicsot, az igazgatóság elnökét és Alexander Abramovics igazgatósági tagot, a tulajdonos AirBridge Zrt. javaslatára a légitársaság pénteki rendkívüli közgyűlésén.
jan. 17
8:09
Cserben hagyta partnerét az Immoeast (Portfolio)
European Future Group (EFG) pénzügyi helyzetének ellehetetlenülése miatt minden ingatlanfejlesztését leállította Romániában, miután legfőbb fejlesztőpartnere, az utóbbi időben gigászi veszteségeket...
jan. 17
8:09
Miért divat a nők körében a túlköltekezés? Van rá magyarázat! (Pénzcentrum)
Miért van az, hogy míg a huszadik százan elején élő nők mesteri voltak a családi kassza beosztásának, és az utolsó fillérig tudták, hogy mit mire költöttek el, addig a gyengébbik nem mai képviselői nem hogy szégyellnék, még kérkednek is pénzszórásra való hajlamukkal? Erre a kérdésre keresi a választ egy nemrégiben megjelent amerikai könyv is....
jan. 17
9:03
Jobb lesz most tankolni! - Közeleg az újabb áremelés... (Portfolio)
Komoly volatilitás mellett újra emelkedtek a mögöttünk álló hét folyamán a tőzsdei üzemanyagárak, ráadásul a forint is gyengült a dollárral szemben. Mindezek fényében a Portfolio.hu szerint nem lenne...
jan. 17
9:48
Élelmiszertartalék kell! (Piac és Profit)
Az élelmiszerárak drasztikus növekedése és az élelmiszerkészletek jelentős megcsappanása miatt az EP globális élelmiszertartalék-hálózatot hozna létre és készletezési kötelezettséget írna elő. A képviselők növelnék a mezőgazdaságra szánt fejlesztési segélyek összegét, és biztosítanák a fejlődő országok kistermelői számára a mikrohitelekhez és hitelgarancia-programokhoz való hozzáférést.
jan. 17
10:12
Nem érzik vesztüket a devizahitelesek (ProfitLine)
Nem tolonganak a devizahitelesek a szerződésük módosításért, amelyre a kereskedelmi bankok és a Pénzügyminisztérium közötti megállapodás értelmében kedvezményesen, több esetben térítésmentesen élhettek 2008 december 31-ig, mégis van olyan bank, amelyik meghosszabbította a határidőt. (ProfitLine.hu)
jan. 17
10:15
Most még mindenkit leelőztek a románok (Portfolio)
Szemrevaló pozitív reálhozamot könyvelhettek el 2008-ban a második negyedévben felállt román nyugdíjalapok, amelyek így az egész régióban az elsők lettek a mindenhol tapasztalható negatív hozamok...
jan. 17
10:15
Gyorshír Dubaiból! Leállították a világ legmagasabb felhőkarcolójának építését! (Pénzcentrum)
A nagyratörő fejlesztéseiről elhíresült Nakheel ingatlanfejlesztő vállalat bejelentette, hogy legalább egy évre felfüggesztik a világ legmagasabbra tervezett felhőkarcolójának az építési munkálatait. A döntés váratlanul érte az ezer méteres magasságával minden korábbi építményt magasan felülmúló építményen dolgozókat, alig három hónappal az első kapavágást követően....
jan. 17
10:17
Még mindig nem jön a gáz, de nincs gond (Portfolio)
Pénteken az ország gázfogyasztása 57 millió m3 volt, Ukrajna irányából nem érkezett földgáz - tette közzé az FGSZ. Ausztria irányából 4,7 m m3-t vettünk át hazai célra, valamint 2,7 m m3-t...
jan. 17
11:12
Kaptak még egy lehetőséget a devizahitelesek (Privátbankár)
Nem tolonganak a devizahitelesek a szerződésük módosításért, amelyre a bankok és a PM közötti megállapodás értelmében kedvezményesen, több esetben térítésmentesen élhettek
jan. 17
11:27
Figyelmeztet a "jós professzor": kifulladt a medvepiaci rali (Portfolio)
A részvénypiaci befektetők további mélyrepülésre kell felkészüljenek, miután egyértelműen kifulladt az elmúlt hetekben tapasztalt medvepiaci rali. Mindezek hátterében az áll, hogy a piac nem tudja...
jan. 17
11:30
Megint megtámadták a Microsoftot (Privátbankár)
Ezúttal az a baj, hogy versenytorzító hatású az Internet Explorer böngésző program hozzákapcsolása a Windows operációs rendszerhez.
jan. 17
11:32
Újra lecsapott a csepeli gyújtogató (Privátbankár)
Szombatra virradóra ismét autókat gyújtottak fel Csepelen; a gyújtogatásban két helyszínen összesen négy autó sérült meg - jelentette az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója. Két autó az egyik Árp...
jan. 17
11:36
Mercedes GLK: Szex és New York után (Piac és Profit)
Szembemegy az aktuális trendekkel az új, kompakt méretű Mercedes-Benz szabadidő-terepjáró, a GLK. Szögletes formájával szinte sokkolja a lekerekített, kecses fémtestekhez szokott közönséget. Masszívnak tűnik, és az is; off-road csomaggal felvértezve a keményebb tereptől sem riad vissza.
jan. 17
11:48
22 centis hó várja a síelőket Bánkúton (Privátbankár)
Huszonkét centiméteres hó, mínusz 5 fokos hideg és immár négy működő felvonó várja szombattól a sízőket a bükki síparadicsomban, Bánkúton - tette közzé honlapján a Bánkút Síklub. Szombattól a B, a D, ...
jan. 17
12:03
Honda-kényszerszünet: két hónapos válság-vakáció! (Pénzcentrum)
A Honda kéthónapos kényszervakációra küldi a Civic egyik legnagyobb külföldi fellegvárának számító swindoni üzem dolgozóit. A rémálomba illő eladási statisztikák a brit és a japán üzemekben egyaránt a termelés drámai csökkentésére kényszerítik az összeomlás szélén álló Hondát....
jan. 17
12:06
Nagyon durva koktél készül a Parlament előtt (Privátbankár)
Értelmetlennek tartják a szegedi vendéglősök a napi leltárkötelezettséget, ezért tiltakozásul csak egy-, legfeljebb kétféle rövidet tartanak majd az itallapon.
jan. 17
12:18
Szex vagy BUX? (ProfitLine)
Az ELTE Pszichológiai Intézete és a Marketing Centrum reprezentatív kutatást végzett a magyarok szexuális életéről. A kutatás szerint jelentős összefüggés van a szexuális aktivitás és a vagyoni helyzet között. (ProfitLine.hu)
jan. 17
12:30
Adóbevallás egyszerűbben és gyorsabban (Infostart)
Az egyszerűsített adóbevallással jóval könnyebbé és gyorsabbá válik az adóbevallás az önadózók számára - mondta Mogyorósiné dr. Gábor Hajnalka, az APEH elnökhelyettese. A lehetőséggel élők azonban leghamarabb május 20-ától kaphatják meg adó-visszatérítésüket.
jan. 17
12:36
Kamatvágás Mexikóban - 2006 óta először (ProfitLine)
A mexikói központi bank 2006 óta először, a pénteki napon csökkentette az irányadó kamatszintjét, hogy megóvja gazdaságát a recesszióba süllyedéstől. A bank döntése szerint a kamatszint 50 bázisponttal 7.75 százalékra csökkent. (ProfitLine.hu)
jan. 17
12:42
Elég gáz - másnak is jut a miénkből (Privátbankár)
Szombaton Magyarországon a várható földgázfelhasználás 56-58 millió köbméter lesz, míg a források nagysága 66 millió köbméter; a nap folyamán semmiféle korlátozás nem várható -  közölte az FGSZ Földgá...
jan. 17
12:57
Nagyobb horderejű lépések is lesznek Gyurcsány válságkezelő csomagjában? (Portfolio)
Szja- és járulékcsökkentés, jelentősebb áfa-emelés, illetve bizonyos szociális kiadások lefaragása is benne lehet abban a formálódó válságkezelő csomagban, amelyet a recesszió miatt megbillenő...
jan. 17
13:30
Megvan az első idei bankcsőd az USA-ban! (ProfitLine)
A pénzügyi válság elhozta az idei év első bankcsődjeit az USA-ban, mely a szövetségi betétbiztosítási alapnak (FDIC) több mint 200 millió dollárjába kerül. Az FDIC pénteken bejelentette, hogy a National Bank of Commerce, és a Bank of Clark County lehúzta a redőnyt. (ProfitLine.hu)
jan. 17
13:33
Az egy kilométeres torony, amit elsodort a válság (Portfolio)
Egyre nyilvánvalóbb, hogy Dubai sem ússza meg a pénzügyi válságot, a pálmaszigetet fejlesztő Nakheel leállította a terveiben szereplő egy kilométer magas torony építését, ugyanakkor nem marad magas...
jan. 17
13:36
Itt a Fidesz listája (Privátbankár)
Schmitt Pál - aki jelenleg is EP-képviselő - vezeti a Fidesz jelöltlistáját a júniusi európai parlamenti választáson - jelentette be Orbán Viktor, a Fidesz elnöke azt követően, hogy a párt országos vá...
jan. 17
13:42
Fenn van a Facebook-on? Befolyásolhatja Obamát! (Piac és Profit)
Az Egyesült Államok elnökei a televízión keresztül beszéltek a választóikhoz, akik négyévente, a szavazás napján válaszoltak nekik. Obama kampányában meghatározó szerepe volt az internetnek, ami megválasztását követően a kormányzati kommunikáció legfontosabb eszközévé válhat.
jan. 17
14:00
Újabb félmilliárd eurós bírság a Microsoftnak (Infostart)
Jogszerűtlennek tartja a Microsoft amerikai szoftveróriás eljárását az Európai Bizottság. A brüsszeli testület szerint versenytorzító hatású az Internet Explorer böngésző program hozzákapcsolása a Windows operációs rendszerhez.
jan. 17
14:06
Bevallási határidők és a 0853-as nyomtatvány: mi változik 2009-ben? (Adózóna)
Az idei évtől lesz bevallást helyettesítő nyilatkozat, (09Ny), össze lehet vonni az áfa bevallásokat és egyszerűbb lesz adóigazolást igényelni. Az 1+1 % felajánlások célbaérkezéséről elektronikus értesítést kap az adózó, a köztartozás nyilatkozatok pedig megszűnnek a bevallásokban - áll az APEH honlapján. Mi változik még?
jan. 17
14:06
Hatalmas leépítés a General Electric pénzügyi üzletágánál (ProfitLine)
A General Electric pénteki bejelentése szerint a GE Capital költségcsökkentés miatt legalább 11,000 fős elbocsátást tervez, mellyel éves szinten 2 milliárd dolláros megtakarítást remél. (ProfitLine.hu)
jan. 17
14:09
Itt a világ legdrágább belépője: jómódú fanatikusok előnyben! (Pénzcentrum)
A Real Madrid közel negyedmillió forintnak megfelelő euróért kínál belépőket a február 25-én megrendezésre kerülő Liverpool elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntőre. A borsos vételár még a történelmi futballmérkőzéseknek otthont adó Bernabeu stadionban is rekordnak számít. A vételár hallatán a sokat látott jegyüzéreknek is leesett az álla....
jan. 17
14:45
Újabb két bankcsőd az USA-ban - jól indul az év (Portfolio)
Újabb két bank dobta be a törölközőt pénteken, amellyel már 27-re rúg a válság kirobbanása óta bedőlt bankok száma az Egyesült Államokban. Ennyi bankcsődre az elmúlt 15 évben nem volt példa. A...
jan. 17
15:00
0%-os hitelre kínál autót a Chrsyler, a 1.5 milliárdos szövetségi mentőcsomag után (ProfitLine)
Az amerikai pénzügyminisztérium pénteki bejelentése szerint 1.5 milliárdos hitellel bővíti a Chryslernek nyújtott pénzügyi támogatást, melyet órákkal követően az autógyár 0%-os hitelre kínálja a Dodge és a Jeep típusokat, öt évnél rövidebb futamidőre. (ProfitLine.hu)
jan. 17
15:06
Továbbra is mocskot lélegzünk: tart a riadó (Privátbankár)
Nem várható a légszennyezettségi helyzet jelentős javulása a következő két napban Észak-Magyarországon - Miskolcon még mindig szmogriadó van
jan. 17
15:18
Válságtanácskozás volt a briteknél, miután elhasaltak a banki papírok pénteken (ProfitLine)
Gordon Brown brit miniszterelnök, a Bank of England kormányzója és a pénzügyi felügyelet vezetője rendkívüli megbeszélést tartott péntek este, miután a banki részvények elhasaltak a kereskedési nap folyamán. (ProfitLine.hu)
jan. 17
15:48
"Ne most adja a borítékot! Figyel a kamera!" (Piac és Profit)
Videokamerákat szerelnek fel az ukrán főváros kórházaiban, hogy az egészségügyi személyzet ne fogadhasson el hálapénzt a betegektől - jelentette be csütörtökön Leonyid Csernoveckij kijevi polgármester.

Keresés