Feljelentést tett szerdán Kocsis István, a BKV Zrt. vezérigazgatója a HÉV békásmegyeri kijelzőivel kapcsolatos szerződés ügyében - jelentette be Tomasitz István, a közlekedési társaság jogi igazgatója...
Csúnyán pórul járhatnak a válság előtt stabil növekedést mutató görög bankok, ha Európa nem nyújt segédkezet a mediterrán országnak. Míg a nyugati bankok görög államkötvény-kitettségével kapcsolatban...
Bár a tavalyi második félévben jövedelmezősége javult, 2009 egészét mégis veszteséggel zárta a Peugeot-Citroen: a legnagyobb francia autógyártó 199 millió eurós veszteséget ért el a második félévben, az első félévi 926 millió eurós mínusz után, az év egészében nettó vesztesége rekord szintre, 1,16 milliárd euróra nőtt, a 2008-as 363 millió eurós nettó veszteségről. (MTI)
Tartható az idei, 3,8 százalékos GDP arányos, eredményszemléletű államháztartási hiánycél - erősítette meg az MTI kérdésére Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium sajtófőnöke.
Szintén egy kellemes emelekdést láthattunk a Caterpillar árfolyamában a tegnapi kereskedés során, miután a legnagyobb befektetési vállalatok, köztük a Morgan Stanley-vel az élen felminősítették. Ennek örömére több mint 5%-os emelkedést láthattunk. (Solar Capital)
Pénzügyi válságból könnyen lehet adósságválság - vonja le a következtetést Carmen Reinhart és Kenneth Rogoff, a University of Maryland, illetve a Harvard University professzorai az elmúlt évtizedek...
2009 utolsó hónapját a vártnál nagyobb hiánnyal zárta az amerikai külkereskedelmi egyenleg. A decemberi deficit 40.2 milliárd dollár, ami közel 5 milliárddal több annál, mint amire az elmezők...
A Toyota közel fél milliós visszahívása után, most Japán második legnagyobb autógyártója, a Honda is visszahívja 437 ezer autóját, főleg Észak-Amerikában, mivel az azokban található légzsákok életveszélyesnek bizonyultak....
A kormány egyáltalán nem tervezi, hogy újabb vasútvonalakat zár be nyártól - közölte Hónig Péter közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter szerdán
Mostanra ledolgozták az amerikai határidők a napközbeni mínuszokat, jelenleg minimális emelkedést mutatnak. A befektetők elsősorban a Görögországgal kapcsolatos fejleményekre figyelnek (még...
Az amerikai statisztikai hivatal a Kereskedelmi Minisztérium által szolgáltatott adatok alapján ma közzétett adata szerint decemberben az export 142,7 milliárd, míg az import 182,9 milliárd dollár volt. Ennek eredőjenként a deficit 40m2 milliárd dollárra emelkedett a felülvizsgált novemberi 26,4 milliárd dollárról. Az előzetes várakozások ennél kisebb mértékűre, mindössze 35,8 milliárdos hiányra…
Habár nagyon jót jelentett az elmúlt napokban a világ egyik legnagyobb brand-jét magáénak tudható vállalat és az elmúlt néhány napban sokat is tudott emelkedni, nem szabad megfeledkezni arról, hogy a korábbi emelkedő trend elesett és korrigálást láthatunk tőle.
Hamisított láncfűrészek veszélyeivel kapcsolatban adtak ki figyelmeztetést az illetékes brit hatóságok azt követően, hogy a helyi bíróság ezek értékesítésének vádjával megbírságolt egy olasz kereskedőt....
A lízingcégek által finanszírozott eszközök értéke 468,086 milliárd forint volt 2009-ben, ami több, mint 60 százalékos csökkenés 2008-hoz képest, ezzel elérte mélypontját a piac - közölte a lízingszövetség az MTI-vel szerdán.
A Liga Szakszervezetek kezdeményezi, hogy a kötelező tananyagba kerüljenek be a munkavállalói, ezen belül is a munkajogi, szakszervezeti ismeretek, mivel úgy vélik, hogy az ifjúság és a fiatal munkavá...
176 milliárd dollárnyi kitettséggel rendelkeznek Görögországban, Írországban, Portugáliában és Spanyolországban az amerikai bankok, a kockázatok a tíz legnagyobb banknál 96%-os mértékben...
Hagyó Miklós egy kereskedő mentalitásával irányított, de "nagy volt rá a kabát", Mesterházy Ernő politikai tanácsadó volt, nagyon jó kapcsolatokkal - mondta közvetlen munkatársairól Demszky
Ismételten kizárta a székesfehérvári Alfa Busz Kft.-t a közbeszerzési eljárásból a Volánbusz Zrt.; a buszgyártó a döntés miatt 150 dolgozójától kénytelen megválni - közölte szerdán az MTI érdeklődésére a buszgyártó cég tulajdonosa.
A Fidesz támogatottsága kissé erősödött, az MSZP-é és a Jobbiké érdemben nem változott, és a többség még mindig Orbán Viktort választaná meg kormányfőnek - derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb...
Az elmúlt napokban 1.060 és 1.120 dollár/uncia közötti árfolyamsávban zajlott a kereskedés, és bár az év eleje óta lefelé vette az irányt az árfolyam, a hosszútávú trend továbbra is felfelé mutat
Néhány héten belül megkezdik a munkaerő felvételét és a termelést a Kanizsa Trend Kft. új varróüzemében, amelyet mintegy 100 millió forintos beruházással indít el a nagykanizsai bútorgyártó cég - közö...
A hagyományosan galambnak sorolt három döntéshozó, Bánfi Tamás, Csáki Csaba és Neményi Judit támogatta a bátrabb kamatdöntést a januári kamatdöntő ülésen, a monetáris tanács másik hat tagja azonban...
Egyes eurózóna tagországokban, mint Olaszország, Spanyolország, Portugália 20-25% körüli lenne az egykori nemzeti valuta, azaz a líra, a peseta, az escudo túlértékeltsége, ha az euróbevezetésre nem...
A Malév Vagyonkezelő Kft.-nek a Vnyesekonombankkal szemben azonnal meg kell tennie a szükséges intézkedéseket a 2009. április 9-én lehívott 32 millió euró hiteltörlesztési bankgarancia érvényesítése érdekében - döntött a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács szerdán.
Veszteséggel nyitottak a New York-i értéktőzsdék vezető mutatói szerdán, majd a kereskedés első perceiben nyereségbe fordultak. Ennek oka az, hogy befektetők részletesebb információkat várnak a Görögország megmentésére irányuló EU-s lépésekről.
A Malév Vagyonkezelő Kft.-nek a Vnyesekonombankkal szemben azonnal meg kell tennie a szükséges intézkedéseket a 2009. április 9-én lehívott 32 millió euró hiteltörlesztési bankgarancia érvényesítése é...
A Portfolio.hu három napos tőzsdetanfolyamot szervez, amelyen az alapoktól indulva ismerhetik meg a résztvevők a tőzsdézés fortélyait, és tanulják meg a technikai elemzés eszköztárának használatát....
Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester szerint korábbi, a BKV-t felügyelő helyettese, Hagyó Miklós (MSZP) szeretett a cég irányítójaként megjelenni, ám a konfliktusos ügyek elől többször elmenekült. ...
Elindult a "Tanulj meg játszva tőzsdézni!" tőzsdejáték sorozat második féléves játéka, az Erste NetBroker Hozamláz. Az egyetemi és főiskolás hallgatók részére meghirdetett játékban a versenyzők a...
A fideszes Bagó Zoltán honlapján is megtalálható volt az a szöveg, amely miatt az ellenzéki párt azzal vádolt meg egy MSZP-s képviselőjelöltet, hogy Orbán Viktor halálát kívánja. A két szöveg közötti ...
Mindössze az aktuális gazdasági és pénzügyi feltételektől függ, hogy az alacsony kamatok korszakának mikor érhet vége - derül ki Ben Bernanke közleményéből. Bernanke szerint nem kizárt, hogy az...
Akár már 2015-ben bekövetkezhet, hogy az olajhiánynak köszönhetően megugranak a közlekedés költségei, a szállítmányozás drágulása miatt pedig az élelmiszer- és energiaárak szállnak el Nagy-Britanniában - állítja egy tanulmány, melyet többek közt Sir Richard Branson, a Virgin teljhatalmú ura is jegyez....
Sikertelennek nyilvánította a taszári volt katonai repülőtér ingatlan-együttes adás-vételi szerződésének megkötését a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT), miután a vevőjelölt UGARDE Kft. nem fizet...
A Toyota közel fél milliós visszahívása után, most Japán második legnagyobb autógyártója, a Honda is visszahívja 437 ezer autóját, főleg Észak-Amerikában, mivel az azokban található légzsákok életveszélyesnek bizonyultak.
Oszkó Péter határozottan cáfolta a Magyar Nemzet internetes kiadásában megjelent, az IMF delegációnak tulajdonított állításokat, az MTI-nek szerdán azt mondta:"ezt egy politikai álhírnek tudom értelmezni".
A Jones Lang LaSalle közzétette legújabb, 2009 utolsó negyedévére szóló “European Property Clock Q4 2009" című kiadványát, melyben az európai irodabérleti piacok tendenciát összegezték. A...
A Magyar Közút Zrt. megkezdte apadó sókészletének utánpótlását. Vörös riasztást adtak ki, órák kérdése az újabb nagy havazás, erős északkeleti szél várható
A gyanú szerint több mint 600 millió forint adóbevétel-kiesést okozott az a mintegy hatvan cégből álló bűnszövetkezet, amely számlák előállításával akarta adófizetési kötelezettségét elkerülni - írja...
Viktor Janukovics, a vasárnap megválasztott új ukrán államfő ma bejelentette, az ukrán államadósság újra strukturálására készül. A választási bizottság február 17-én jelenti be a hivatalos eredményt,...
A befektetők figyelmét továbbra is a Görögország megmentésével, illetve meg nem mentésével kapcsolatos hírek kötik le, de ma a Fed elnöke, Ben Bernanke közleménye is nyilvánosságra került a jegybank...
Az oltópontok bezártak, járvány már nincs, és eddig csak 3 millió oltást adtak be a kormány által 4,4 milliárd forintért megrendelt 4 millió dózisból és a patikáknak szánt további 2 millióból. Az...
Bár a legtöbb gyerek szereti az édességet, kutatók most arra hívják fel a figyelmet, hogy a túlzott édességfogyasztás később depresszióssá teheti őket, sőt, megnöveli az alkohol-problémák esélyét is....
Az üzleti szektorban átlag 20-25 százalékos megtakarítást jelent, ha egy vállalat az autóit GPS alapú nyomkövetéssel látja el. Az állami szféra óvatos becslések szerint is legalább ennyit spórolhatna, ha a közpénzből fenntartott autók esetében is kötelezően bevezetnék a flottafelügyeletet. Bár előfordul, hogy néhány állami intézmény tendert ír ki ilyen rendszerekre, a jelenség még messze nem…
A meteorológiai előrejelzések szerint a dunántúli területekre havazás és erős északkeleti szél várható a következő órákban, melyhez hófúvás is társulhat. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. gépei szigorú ütemterv alapján folyamatosan dolgoznak. A közútkezelő kéri a közlekedők együttműködését is: csak akkor keljenek útra, ha halaszthatatlan dolguk van, indulás előtt mindenképpen tájékozódjanak az utak…