Körülbelül 1-2 millió forintos pluszköltséggel számolnak a regisztrációs jegy március elsejei bevezetése miatt a Volán-társaságok és a vasúti cégek. Két Volán-vállalatnál kísérleti jelleggel már bevezették a rendszert, így februárban is kiválthatják a regisztrációs jegyet az ingyenes utazásra jogosultak.
Az iparilag hét legfejlettebb ország pénzügyminiszterei és jegybankelnökei Kanadában, az Északi sarkkörön túli Iqaluit kisvárosban tanácskoztak. A megbeszélés után Jim Flaherty kanadai pénzügyminiszter azt mondta: sok pozitív jel mutatkozik, de a világgazdaság válság utáni helyreállítása még nem áll szilárd lábakon.
Az iparilag hét legfejlettebb ország (G7) pénzügyminiszterei és jegybankelnökei tanácskozásának a résztvevői szombaton arra következtetésre jutottak, hogy a világ kilábalóban van a gazdasági válságból - összegezte az elhangzottak Jim Flaherty az értekezletnek otthont adó Kanada pénzügyminisztere.
Bár a legutóbbi politikai megnyilatkozásokban még mindenki kiállt a magyar termőföld védelmében, kicsi az esélye, hogy az unió engedélyezi a földvásárlási moratórium meghosszabbítását. A foldbroker...
A görög, portugál és spanyol aggodalmak érzékeltették hatásukat a kelet-európai régió piacain is, ám az euróövezetből származó bajok a vártnál kisebb hatást okoztak - olvasható a Financial Times...
Soha nem látott mennyiségű, mintegy 54.5 millió okostelefont értékesítettek 2009 negyedik negyedévében a világ készülékgyártói, 39 százalékkal többet, mint 2008 hasonló időszakában. A prímet az...
Charles Darwin, az evolúciós elmélet kidolgozója az Európába harmincezer éve érkezett cro-magnoni emberek (Homo sapiens fossilis) egyenes leszármazottja
A közép-kelet-európai gyógyszerrészvények számára az idén újra esély kínálkozik arra, hogy visszaszerezzék régi vonzerejüket, a térség gyógyszergyártó cégeitől továbbra is stabil üzleti eredmények várhatóak, bár a növekedés tempója lassúbb lesz, mint a válság előtt - állítják az Erste Csoport részvénypiaci elemzői. (MTI)
Ha valamit nagyon utálnak a brit Bideford városka postásai, akkor az az, amikor Sally Bellamy levelet kap. Az egyik kézbesítő kijelentette, hogy ő nem hajlandó felvinni a nő leveleit, különösen nem nedves és fagyos időben, mert nem kívánja kockáztatni a testi épségét egyetlen küldemény miatt. Az 53 éves hölgy egy kőburkolattal ellátott meredek kaptató végén lakik, a sors iróniája, hogy valamikor…
Kedden dönthetnek a tőkehelyzet rendezéséről a Malév részvényesei a légitársaság folytatódó közgyűlésén, ha addig megegyezés születik az ezzel kapcsolatos magyar-orosz tárgyalásokon. A...
Kína idei bruttó hazai terméke (GDP) 10 százalékkal nő - vélte a vezető kínai gazdasági "agytröszt", a tudományos akadémia mellett működő gazdaság-előrejelző intézet.
A Lehet Más a Politika pártját a Magyar Köztársaság viszonyai miatt érzett elemi erejű, civil felháborodás szülte - mondta Jávor Bence, az LMP országos listájának második helyezettje szombaton Tatabányán, a párt jelöltbemutató sajtótájékoztatóján. (MTI)
Tanyasi áruk boltja nyílt Budapesten szombaton, az üzlet kizárólag tanyákon termelő gazdák által előállított élelmiszerek forgalmazását tűzte ki céljául.
Összegyűjtöttük a 6 leggyakoribb sérülést, amit elszenvedhet a laminált padlója, és a megoldást, amivel ezt a szépséghibát kijavíthatja. De, ha az Ön padlója még tökéletesen ragyog, megtudhatja, mit kell tennie ahhoz, hogy ez évek múltán is így maradjon....
Már-már szokatlannak nevezhető, hogy ezen a hétvégén csak egyetlen bank csődjéről tett jelentést az amerikai betétbiztosító, az FDIC. Az eheti áldozat a 1st American State Bank of Minnesota, melynek...
A hírek szerint 60 millió forintos kikiáltási áron elárverezik a szovjet hadsereg kivonulása után elnéptelenedett, 70 épületből álló lettországi szellemvárost. Az egykori szovjet védvonalhoz tartozó radarállomás köré épült Skrunda-1 településhez a lakóépületek mellett iskola, szálloda és egy kórház is tartozott....
Kína idei bruttó hazai terméke (GDP) 10 százalékkal nő - vélte a vezető kínai gazdasági "agytröszt", a tudományos akadémia mellett működő gazdaság-előrejelző intézet. (MTI)
Az idén már ismét számíthatnak prémiumra az Opel csúcsvezetői - közölte az üzemi tanács elnöke. Emellett a vezetők az idén már megkapják teljes fizetésüket, miután tavaly a válság miatt 10 százalékkal megnyirbálták alapbérüket is.
A hírek szerint 60 millió forintos kikiáltási áron elárverezik a szovjet hadsereg kivonulása után elnéptelenedett, 70 épületből álló lettországi szellemvárost. Az egykori szovjet védvonalhoz tartozó radarállomás köré épült Skrunda-1 településhez a lakóépületek mellett iskola, szálloda és egy kórház is tartozott....
Jelentős eséssel zárta a múlt hetet a Budapesti Értéktőzsde, a BUX 1.606 ponttal, 7,36 százalékkal gyengült, 20.224,74 ponton zárt pénteken. Az index a 2009. december végi 21.227,01 pontos értékénél jelenleg 1.003 ponttal, 4,8 százalékkal alacsonyabban áll. (MTI)
Bokros Lajos szerint az MDF az egyetlen párt, amelynek megvalósítható programja van, és annak végrehajtása azt az eredményt hozza, amit a párt ígért; az MDF miniszterelnök-jelöltje vasárnap,...
Crédit Agricole Corporate and Investment Bank néven folytatja tevékenységét Magyarországon a Calyon Bank magyarországi fióktelepe - közölte a pénzintézet az MTI-vel.
Rekord magasságokba emelkedtek az euróövezet leggyengébb makroláncszemeinek tartott Görögország, Spanyolország és Portugália államadósság-törlesztési kockázatának árazásai pénteken a londoni piacon, jelezve e három, súlyos költségvetési és adóssággondokkal küszködő valutauniós gazdaság adóskockázati megítélésének folyamatos romlását és a görög "járvány" terjedését. A piac azonban zárásra…
Bokros Lajos szerint az MDF az egyetlen párt, amelynek megvalósítható programja van, és annak végrehajtása azt az eredményt hozza, amit a párt ígért; az MDF miniszterelnök-jelöltje vasárnap, Budapesten mondott programadó és évértékelő beszédében azt is hangsúlyozta, hogy okos államra van szükség, amely tisztakezű. (MTI)
Bár az idei költségvetési évet előreláthatólag óriási (1600 milliárd dolláros) hiánnyal zárja majd az amerikai államkassza, az Egyesült Államok adósságminősítése nincs veszélyben - nyilatkozta...
Nehéz és aggasztó hetet zártak a héten a világ értéktőzsdéi és pénzpiacai. Jelentősen gyengült az euró helyzete, árfolyama közel éves mélypontra zuhant a dollárral szemben, az eurózóna értéktőzsdéinek irányadó mutatói több hónapja nem látott mélypontra kerültek, az Egyesült Államokban továbbra sem stabilizálódott a munkaerőpiac, Kína pedig kénytelen visszafogni gazdaságát, nehogy túlfűtötté…
Tovább terjeszkedne a brit piacon a spanyol Santander, a társaság az állami tulajdonban lévő Royal Bank of Scotland 300 bankfiókját vásárolná meg - írja a Times. A Royal Bank of Scotland 300...
Kína idei bruttó hazai terméke (GDP) 10 százalékkal nő - vélte a vezető kínai gazdasági "agytröszt", a tudományos akadémia mellett működő gazdaság-előrejelző intézet. (MTI)
Meghozta a gyümölcsét a tavaly fizetésképtelenné vált Märklin átszervezése: a német modellvasút- és játékgyár már nyereséget tud felmutatni a csődgondnokság közel egy évének elteltével. (MTI)
Tovább haladtak a lejtőn a világ tőzsdéi és több támasz is megadta magát a múlt héten. Mint a következő grafikoninkon láthatjuk, pénteken éles fordulat következett be az amerikai piacokon, ami akár...
Magyar idő szerint vasárnap este fél hétkor, az eddigi információk szerint gázszivárgás nyomán felrobbant egy 620 megawattos gázerőmű a connecticuti Middletownban az Egyesült Államokban. Az első...
Előzetes felmérések alapján biztosnak látszik, nyert az elnökválasztás mai, második fordulóján Viktor Janukovics a Régiók Pártjának jelöltje Julia Tyimosenkoval szemben. Janukovics 48-52%-ot, míg...
Cikksorozatunk segítségével minden hónapban megtudhatja, hogy mikor és milyen kötelezettségei vannak az állam felé. Közöljük azokat a dátumokat és eseményeket, amelyekre érdemes lehet figyelni, ha nem akarunk különböző bírságot és pótlékot átutalni az APEH számlájára. Kimutatásunk az egyéni vállalkozók, magánszemélyek és gazdasági társaságok legfőbb adónemeire tér ki....
Magyarországon gyorsan szaporodik az idős nyugdíjasokra specializálódott csalók száma. A híradásokból jól látszik, hogy nem múlik el nap, hogy az ország valamelyik pontján a magukat villanyóra leolvasónak, gázóra ellenőrnek kiadó bűnözők ne rabolnának ki idős embereket. A megtévesztési módszerek kelléktára végtelen, a napokban például egy áramszolgáltató ál-munkatársai 730 ezer forintot vittek el…
Bár a piaci szereplők elsősorban valószínűleg továbbra is arra kíváncsiak, hogy a görög ügyben lesz-e valamilyen előrelépés, nem árt a hazai eseményeket is nyomon követnünk, hiszen ezen a héten olyan...
Merre megy ma a BUX index? Mi lesz a forinttal? A piacnyitást megelőzően összegyűjtjük, hogy pénzügyekben jártas olvasóink hány százaléka fogad arra, hogy a mai kereskedés során a BUX index emelkedni...
Mintegy 400 millió eurót nyerhet a német állam a közelmúltban kirobbant adócsalási botrány érintettjeinek leleplezésével - Merkelék most egy lopott adatokat tartalmazó DVD megvásárlásával szorítják sarokba az adócsalókat
Ezen a héten kézbesítik az érintett több mint 8 millió választópolgárnak az áprilisi országgyűlési választásról szóló értesítőt és az immár biztonsági elemekkel ellátott ajánlószelvényt
A Madách Színház Nonprofit Kft. jegyértékesítő programra kiírt egyszerű közbeszerzése kapcsán 500 ezer forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) a színházat, mivel az ellentmondásosan határozta meg a közbeszerzés tartalmát - a február 2-án kelt határozat a Közbeszerzések Tanácsa honlapján jelent meg. (MTI)
Bokros Lajos szerint az MDF az egyetlen párt, amelynek megvalósítható programja van, és annak végrehajtása azt az eredményt hozza, amit a párt ígért; az MDF miniszterelnök-jelöltje vasárnap, Budapesten mondott programadó és évértékelő beszédében azt is hangsúlyozta, hogy okos államra van szükség, amely tisztakezű. A Fidesz Bokros-csomagról, az MSZP kirekesztésről beszélt az évértékelés kapcsán -…
A Fidesz elnökének évértékelője nagy, de nem elsöprő figyelmet keltett: elhangzásának másnapján az emberek négyötöde értesült róla, húsz százalékukhoz a híre sem jutott el
Az idén már ismét számíthatnak prémiumra az Opel csúcsvezetői - közölte az üzemi tanács elnöke. Emellett a vezetők az idén már megkapják teljes fizetésüket, miután tavaly a válság miatt 10 százalékkal megnyirbálták alapbérüket is.
Továbbra is csökkennek az ázsiai részvénypiacok, miután az európai pénzügyminisztereknek nem sikerült részletes tervvel előállniuk, arra vonatkozóan, hogy miképp csökkentés a régió szerte magas deficitet. A piac ezek után nem kímélte az euró árfolyamát sem, mely 1,3630-as szintre esett a dollárral szemben.
Elmaradt kereset-kiegészítésükért, valamint az egészségügy szektorsemleges finanszírozásáért demonstrált a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Nonprofit Zrt. mintegy kétszáz dolgozója pénteken Nyíregyházán.
Londoni értékforgalmazók szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 harminc pont körüli, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 huszonöt pont körüli emelkedéssel nyithat hétfőn. (MTI)
Bajnai Gordon miniszterelnök, Mesterházy Attila szocialista kormányfő-jelölt és Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is járja az országot a kampány idején - tudta meg az MTI