2010. február 8. hétfő

febr. 8
8:07
Tiltakoznak a bércsökkenés ellen a vegyipari szakszervezetek (HR Portál)
A Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VDSZ) tiltakozik a saját munkavállalói körében tapasztalt nettó bércsökkenés ellen, és az Országos Érdekegyeztető Tanács rendkívüli összehívását kezdeményezi az ügyben - közölte a VDSZ az MTI-vel.
febr. 8
8:07
Ma is az eladók uralják az euró piacát (ProfitLine)
Az euró árfolyama már negyedik napja csökken a dollárra szemben, miután az európai országok költségvetési deficitjei miatti aggodalmak, melyek érintik Görögországot, Spanyolországot és Portugáliát távol tartják a befektetőket az eszközvásárlásoktól.
febr. 8
8:08
Újra eljött a gyógyszerrészvények ideje (Privátbankár)
A közép-kelet-európai gyógyszerrészvények számára az idén újra esély kínálkozik arra, hogy visszaszerezzék régi vonzerejüket - állítják az Erste Csoport elemzői
febr. 8
8:09
Ferenczi Andrea, a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség elnöke (HR Portál)
Ferenczi Andrea a '90-es évektől tevékenykedik a női esélyegyenlőség előmozdítása érdekében, 2003-ban alapította meg a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetséget.
febr. 8
8:09
Ukrajna az elnökválasztás után (Portfolio)
Mérget vehetünk rá, hogy választási csalásokról szóló vehemens vádaskodások, késhegyig menő viták, sőt tüntetések követik majd a vasárnap lebonyolított második fordulót. Hiába, ez már csak a...
febr. 8
8:11
Segítsetek! Felhívás HR-eseknek (HR Portál)
Szakács Melinda, a Hankook Tire Hungary munkatársa a közelmúltban súlyos autóbalesetet szenvedett, akire hamarosan egy nehéz és drága koponyaműtét, majd hosszú gyógykezelések sorozata vár. A vállalat nevében Bányai Tibor HR igazgató tett közzé felhívást, amelyben ehhez kérnek segítséget.
febr. 8
8:27
Eséssel indította a hetet Ázsia (Portfolio)
Erősödik a kockázatkerülés a világban, ennek hatására pedig az ázsiai részvénypiacok lefelé vették az irányt a ma reggeli kereskedésben. Az aggodalmak fő forrását továbbra is a görögországi helyzet...
febr. 8
8:36
'Semmi haszna a G7 szervezet fenntartásának' (ProfitLine)
Súlyos válság" van az euróövezeten belül, és ez nemcsak a legtöbbször emlegetett Görögországra terjed ki - mondta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt főközgazdásza, aki szerint az euróövezeten kívüli Nagy-Britanniát is a válságövezethez kell sorolni. (MTI)
febr. 8
8:36
A februári fizetéseken már érződnek az adóváltozások (HR Portál)
A kormányszóvivő szerint közel hárommillió ember kapja kézhez a következő napokban az első olyan fizetését, amelynél - az új adótörvényeknek köszönhetően - "több marad a borítékban", mint korábban.
febr. 8
8:38
Nem aggódik az amerikai pénzügyminiszter (ProfitLine)
Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter kijelentette, hogy az amerikai kormányzat "soha" nem fogja elveszíteni a jelenlegi hitelminősítését, annak ellenére hogy a költségvetési hiánya jelentős, és az adósságállománya már eléri a14 billió dollárt.
febr. 8
8:40
Most Európából indult a piacok sújtó métely (ProfitLine)
A számokból – részben a pénteki amerikai emelkedésnek köszönhetően – főleg az európai piacok esése olvasható ki az elmúlt héten, de az is igaz, hogy a főbb negatív hírek egyértelműen Európát sújtották. Ez a tőzsdei mutatókon kívül a dollár további jelentős erősödésén is meglátszik, amit áttételesen jól érzékeltet a forint/euró, forint/dollár jegyzések jelentősen eltérő mértékű változása is. A…
febr. 8
8:42
Megkapta a cukor is a magáét (ProfitLine)
A tavaly őszi oldalazás után tovább száguldó cukrot is elérte a negatív nemzetközi hangulat és a többi instrumentummal együtt jelentősen tudott esni a héten. Pénteken a 26 dolláros támasz megfogta, miután ugyan kissé alávágott, de zárásra visszakapaszkodott. (Solar Capital)
febr. 8
8:42
Zuhanás a tőzsdéken - a válság harmadik fázisa (Privátbankár)
Nehéz és aggasztó hetet zártak a héten a világ értéktőzsdéi és pénzpiacai. Az euró árfolyama közel éves mélypontra zuhant a dollárral szemben
febr. 8
8:45
A végére pluszba húzták Amerikát (Portfolio)
A pénteki nap nagy részében negatív hangulat uralkodott az amerikai részvénypiacokon, azonban a kereskedés vége felé megjelentek a vevők, aminek hatására mindhárom tőzsdeindex pluszba tudott...
febr. 8
8:47
Érik a banki különadó (Portfolio)
A pénzügyi intézményeknek kell állniuk az adófizetők pénzéből végrehajtott bankmentések költségeit - értettek egyet hétvégi kanadai találkozójukon a legfejlettebb országokat tömörítő G7 csoport...
febr. 8
8:49
Május végéig aktív marad a Bajnai-kormány (Portfolio)
Május végéig számol folyamatos működéssel a kormány, és bár törvényalkotást már nem tervez, a rendeletalkotásban igyekszik behozni lemaradását - olvasható a Magyar Közlönyben pénteken megjelent, a...
febr. 8
8:51
Túlszárnyalta a várakozásokat az Aviva (Portfolio)
Európából származó élet- és nyugdíjbiztosítási árbevételét 39 százalékkal növelte a tavalyi év utolsó negyedévében az AVIVA Csoport, míg globális szinten összességében 21 százalékos növekedést ért el...
febr. 8
8:51
Uniós százmilliárdok a magyar idegenforgalomnak (Pénzcentrum)
A legnépszerűbb pályázati kiírások közé tartoznak turisztikai fejlesztéseket támogató konstrukciók. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv regionális operatív programjai keretében 2007-től több mint 96 milliárd forint európai uniós támogatáshoz jutottak a szerencsés pályázók, összesen 254 projekt esetében....
febr. 8
8:53
Nem kukoricáznak: felgyorsítják a bioetanolgyár építését (Pénzcentrum)
A kormány február 5-ei rendeletében kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a Pannonia Ethanol (PE) Zrt. Dunaföldváron felépíteni tervezett bioetanol-előállító üzem projektjével összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket. A beruházással kapcsolatos hatósági ügyek soron kívül intézhetőek, ezáltal hónapokkal gyorsulhatnak az engedélyezési eljárások....
febr. 8
9:00
Kamerákkal kísérleteznek a bíróságokon (Privátbankár)
Kamerákat szerelnek fel még az idén, kísérletképpen, tíz-húsz bírósági tárgyalóteremben - mondta Baka András, az LB elnöke
febr. 8
9:02
Újra lesz Opel-bónusz (Privátbankár)
Az idén már ismét számíthatnak prémiumra az Opel csúcsvezetői - közölte az üzemi tanács elnöke. Emellett a vezetők az idén már megkapják teljes fizetésüket, miután tavaly a válság miatt 10 százalékkal...
febr. 8
9:03
Idegesek a piacok - tétovázik az euró (Portfolio)
Bizonytalanul indítja a hetet az euró miután péntek este erőteljes veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. A befektetőket nem nyugtatták meg a G7 találkozón elhangzott, az európai költségvetési...
febr. 8
9:05
Kiemelt beruházás lett a dunaföldvári bioetanol-üzem (Portfolio)
Egyszerűsödik és gyorsul a Dunaföldvárra tervezett bioetanol gyár közel 100 millió eurós beruházása, miután a kormány rendeletben kiemelt jelentőségűvé nyilvánította - írja az MTI híre a Magyar...
febr. 8
9:07
Megegyezett az Orco a hitelező bankokkal (Portfolio)
Az Orco még nem tudhat maga mögött minden problémát, azonban képes a nehézségeket túlélni - nyilatkozta az igazgatóság független tagja, Alexis Juan az E15.cz-nek. A társaság a csődvédelem...
febr. 8
9:09
"A félelmek még itt vannak" (Portfolio)
A félelmek még itt vannak, azonban egyfajta túladottságot is lehet már látni a piacokon. Ma reggel még vélhetően lefelé megyünk, aztán ha nem lesz tartós az irány, jöhet némi visszapattanás - véli...
febr. 8
9:09
Tíz ok, amiért érdemes a kiszervezés mellett dönteni (HR Portál)
Egyre több vállalat vesz igénybe bérszámfejtési szolgáltatást, ami nem véletlen, hiszen számos előnye van az outsourcingnak. Az alábbi tíz szempont segítséget nyújt abban, hogy megértsük, miért is érdemes a kiszervezés mellett dönteni.
febr. 8
9:09
7,2 százalékos is lehet az indiai gazdaság bővülése (ProfitLine)
Az indiai kormányzat szerint a márciussal záródó pénzügyi évben a gazdasági növekedés mértéke elérheti a 7,2 százalékot, mely javulást jelent a korábbi előrejelzésben foglalt 6,7 százalékhoz képest.
febr. 8
9:09
Kaiser Food: elbocsátás ellenére növekedés (Pénzcentrum)
A Kaiser Food Élelmiszer-ipari Kft. ötmilliárd forint árbevétellel zárta a 2009-es évet. A húsipari cég a rekordbevétel ellenére küzdelmes éven van túl....
febr. 8
9:11
Erősebben indítja a hetet a forint (Portfolio)
Minimális külföldi hangulatjavulás látszik az európai részvénypiaci nyitáshoz közeledve, így a forint is erősödni tudott péntek esti szintjéhez képest. Bár a hétvégi G7-ülés sok újdonságot nem...
febr. 8
9:11
Újra 1100 közelébe kerülhet az S&P; 500? (ProfitLine)
Erős rövidtávú fordulós jelzést látni a grafikonon péntekről, aminek segítségével visszakerülhet 1100 közelébe, bár jelentősebb emelkedésre ennyiből még nem érdemes készülni. (Solar Capital)
febr. 8
9:13
Átfogó piaci körkép (Buda-Cash) (Portfolio)
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: NAP VÉGÉRE FELHÚZTÁK A PIACOKAT, ÍGY IS NEGYEDIK HETE ESÉSBEN -a pénteki nap legnagyobb részében fennmaradt az erősen pesszimista hangulat, ám a kereskedés...
febr. 8
9:13
11 milliárd dolláros beruházás! Sting, a püspök és az indiánok összefogtak - ellene. (ProfitLine)
A világ harmadik legnagyobb vízierőművének megépítésére adott engedélyt a brazil kormány. A beruházás 11 milliárd dollárba kerül. A baj az,hogy a projektnek óriási ellentábora van.
febr. 8
9:15
"A banktitoknak nincs jövője" (Portfolio)
Élesen kritizálta egy hétvégén megjelent interjúban a svájci banktitkot a német pénzügyminiszter, aki szerint egyszerűen el kellene felejteni a határon átnyúló adócsalás eszközének tekintett...
febr. 8
9:18
Orbán mégsem nyúlna a nyugdíjakhoz (Privátbankár)
Orbán Viktor szerint április 11-éig a jobboldalnak, a magyar középerőknek nem szabad mással foglalkozniuk, mint a választások megnyerésével. A Fidesz elnöke hétfőn a Magyar Televízió Ma reggel című...
febr. 8
9:18
Társadalombiztosítás 2010: összefoglaltuk a változásokat (Adózóna)
A társadalombiztosítási járulékok terén a legfontosabb a tevékenységre jellemző kereset fogalmának megértése és a hézagos rendszer átlátása. A járulékrendszer farvizén evező egészségügyi hozzájárulás új, „potenciális” osztalékra vonatkozó szabályaival kapcsolatban pedig feszült várakozás zajlik azok alkotmányos vizsgálatáig.
febr. 8
9:20
Kenőpénzek miatt vették a Gripeneket (Privátbankár)
Megvesztegetési kampányt folytatott Közép-Európában a Gripen vadászgépek értékesítését végző brit BAE Systems - írta a brit The Observer jogi forrásokat idézve
febr. 8
9:21
Felszállóágban a sármelléki reptér (Portfolio)
Magyar befektetőknek köszönhetően újraindulhat a forgalom a FlyBalaton repülőtéren, írja a Magyar Nemzet. Az egykori ír tulajdonos, Cape Clear Aviation (CCA) Repülőtér-üzemeltető és Fejlesztő Kft.,...
febr. 8
9:23
A szakszervezetek az utcára vonulnak - Nem a korhatáremelésre (Portfolio)
Spanyolország az elmúlt hetekben egyre többet szerepelt a híradásokban, a szorongatott helyzetben pedig a kormány szerint szükség lenne a nyugdíjkorhatár emelésére. A munkaügyi és bevándorlási...
febr. 8
9:25
Egykor átkozták, most visszakívánják a befektetők - Mi az? (Portfolio)
Megnehezíti egyes pénzügyi óriások dolgát, hogy az értékpapírosítási piac még mindig nem tért magához a válságban kapott sokkból. Olyanoknak, mint a Citigroup vagy az AIG, nehéz így megválniuk egyes...
febr. 8
9:27
Meglepetésszerűen távozik az SAP vezetője (Portfolio)
Távozik az SAP vezérigazgatója, amelynek bejelentése nagy meglepetést okozott. A hírre a társaság részvényei 1%-ot estek a ma reggeli kereskedésben. A cég nem indokolta meg döntését, de elemzői...
febr. 8
9:27
Bérpapíron a szuperbruttó - A különbség szembetűnő (Pénzcentrum)
Hárommillió munkavállaló kap több fizetést a napokban függetlenül attól, hogy emelkedett-e a bruttó bére vagy sem. Az ok a bonyolult, de az adózókra nézve kedvező szuperbruttósításban keresendő....
febr. 8
9:29
Lába kélt másfél milliárd dollárnak - Célkeresztben a görögök (Portfolio)
A feltörekvő piaci részvényindexek esése most hozta meg az igazi tőkekivonási hullámot, a részvényalapokból egyetlen hét alatt 1.6 milliárd dollár párolgott el az ügyfeleknek köszönhetően. A...
febr. 8
9:36
KSH: tavaly 10 százalékkal csökkent a szálláshelyek bevétele (Infostart)
A kereskedelmi szálláshelyeken 2009-ben a vendégek és a vendégéjszakák száma egyaránt 8 százalékkal maradt el az előző évitől, a szálláshelyek árbevétele pedig folyó áron 10 százalékkal mérséklődött - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
febr. 8
9:36
A világ csak pislog a kínai számokon (Privátbankár)
Kína idei bruttó hazai terméke 10 százalékkal nő - vélte a vezető kínai gazdasági "agytröszt", a tudományos akadémia mellett működő gazdaság-előrejelző intézet
febr. 8
9:38
Jövőkép nélkül nincs fejlődés (Privátbankár)
Magyarországnak jelenleg nincs az egész országra kiterjedő fejlesztéspolitikája - mondta az MTI-nek Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke
febr. 8
9:39
Csökkentette az Erste az OTP és az FHB célárát (2.) (Portfolio)
Az OTP részvényeire vonatkozó felhalmozási ajánlás megtartása mellett a korábbi 6,550 forintról 6,100 forintra csökkentette a bank célárfolyamát az Erste ma közzétett elemzésében. Az FHB részvényeit...
febr. 8
9:41
Kisebb fellélegzés a múlt heti zakó után (Portfolio)
Az amerikai tőzsdéken látott pénteki fordulat mellett a túladottság játszhat leginkább szerepet abban, hogy a BUX ma emelkedéssel nyitott, a benchmark jelenleg 0.8%-os pluszban tartózkodik. Mivel ma...
febr. 8
9:42
BÉT - Mire lesz elég a pluszos nyitás? (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 209,67 pontos emelkedéssel, 20.434,41 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 1,04 százalékkal erősödött.
febr. 8
9:42
A teljesítményértékelő beszélgetés, mint különleges helyzet (HR Portál)
Az elmúlt évtizedek motiválási problémáinak egy része az emberi értékek devalválódására vezethető vissza. Azzal is számolni kell, hogy az értékelés csak akkor működhet jól, ha azt nem egy elszigetelt tevékenységként végzik. Hasznos tanácsok értékelőknek az értékelő beszélgetésen való sikeres részvételhez.
febr. 8
9:44
Már 2012-re 3 százalék alá szorulhat a lengyel költségvetési hiány? (ProfitLine)
Lengyel kormányzati források szerint amennyiben a gazdasági bővülés tovább gyorsul, úgy Lengyelország képes lesz leszorítani a költségvetési hiányt 3 százalék alá, így az euró bevezetésére akár 2012-ben is sor kerülhet - tudósít a Bloomberg hírügynökség

Keresés