2010. március 17. szerda

márc. 17
11:26
Tőkeszegény kkv-k - Hol vannak a gazellák? (Portfolio)
Mindössze 52 esetben történt tízmillió forint feletti, új tulajdonostól származó tőkeemelés a magyarországi kkv-knál 2008-ban. Évről évre kutatást végez a Start Tőkegarancia Zrt. a kkv-k...
márc. 17
11:28
Mindössze egy telefonon múlott a megegyezés (Portfolio)
Az ECOFIN végül a keddi ülésén még sem vette napirendre az alternatív befektetési alapok szabályozásáról szóló direktívát, pedig korábban úgy tűnt, hogy hamarosan megállapodás is születhet a francia...
márc. 17
11:42
Gyakornokokat vár a Magyar Telekom (HR Portál)
Ismét gyakornoki programot hirdet a Magyar Telekom a főiskolások és egyetemisták számára, így járulva hozzá a hallgatók gyakorlati tudásának elmélyítéséhez. A szeptemberben induló programra május 1-ig lehet jelentkezni, áll a cég hírlevelében.
márc. 17
11:42
Jócskán meghúzták tegnap is a Citi-t (ProfitLine)
Habár tegnap sikeresen emelkedni tudott, nem is keveset, maradt továbbra is a beszűkülésben, amit a korábbi kereskedési napok során alakított ki magának.
márc. 17
11:42
Nem változtat kitermelési kvótáján az OPEC (Portfolio)
Változatlanul hagyta kitermelési kvótáját az OPEC - ahogy azt a piac széles köre korábban várta - a jelenleg is tartó bécsi ülésén - nyilatkozta az egyik delegált a Wall Street Journalnak. Egyéb...
márc. 17
11:42
Önerő nélkül japán jenre akart Ferrarit lízingelni a showman! (Pénzcentrum)
Az ilyen és ehhez hasonló titkok és érdekességek mellett a hazai autókereskedelem elmúlt 20 évét mutatja be a GÉMOSZ "Guruló történelem" című kiadványa. A Konkoly Eszter szerkesztésében és a Maróti Kiadó gondozásában megjelenő könyvet ünnepélyes keretek között ma mutatták be a Magyar Tudományos Akadémia Vörösmarty-termében....
márc. 17
11:44
Elbocsátották a manipulációt felfedező Lehmann-dolgozót (HR Portál)
Egy Lehmann-alkalmazott már 2008 májusában észrevette, hogy eltűnt ötvenmilliárd dollár, közölte is a céggel és a könyvvizsgáló Ernst&Younggal, de ahelyett, hogy hallgattak volna rá, a hónap végén elbocsátották, írja a The Wall Street Journal alapján a Népszabadság.
márc. 17
11:44
Felfüggesztették a kereskedést a szén-dioxid-kibocsátási kvótákkal (ProfitLine)
Felfüggesztették a kereskedést a szén-dioxid-kibocsátási kvótákkal szerdán délelőtt a párizsi BlueNext tőzsdén. (MTI)
márc. 17
11:46
Zion Bancorp - 4 százalék feletti emelkedést hozott a kitörtés (ProfitLine)
Sikeresen ki tudott törni a széles sávból, melyben már egy jó ideje tartózkodik a jegyzése. Persze a kitörés nem a tegnapi kereskedés során történt meg, azonban a megerősítésben nagyon sokat segített a részvényeknek.
márc. 17
11:48
Csitulnak a görög problémák, optimista a Fed, minden szép és jó! (ProfitLine)
Betekintés a devizapiac, állampapírpiac főbb eseményeibe és a mai napon várható makrogazdasági adatokba. Elemző: Sörös Csaba, Takarékbank
márc. 17
11:51
Felfüggesztették a kereskedést a szén-dioxid-kibocsátási kvótákkal (Infostart)
Felfüggesztették a kereskedést a szén-dioxid-kibocsátási kvótákkal délelőtt a párizsi BlueNext tőzsdén.
márc. 17
12:00
Negyven év múlva kétszer ennyi energia kell (Privátbankár)
A világon 2050-re a mostaninál 100 százalékkal több energiára lesz szükség, miközben a széndioxid-kibocsátást a felére kell csökkenteni - hívta fel a figyelmet Stefan Nordenfors, a Schneider Electric ...
márc. 17
12:00
Csak az export által ugorhat ki a kkv-szektor (Portfolio)
Az exportteljesítmény volt a legjelentősebb magyarázó tényezője a kis- és középvállalkozások (kkv) sikerességének 2003 és 2007 között - derül ki a Kopint Konjunktúrakutatási Alapítvány egy ma...
márc. 17
12:02
Ha meg is torpan a költségvetési egyensúly javulása, 2015-ben lehet eurónk (Portfolio)
A költségvetési egyensúly javulása valószínűleg megtorpan 2010-2011-ben, ami hátráltatni fogja az euró bevezetését, az euró "előszobájának" is nevezett ERM-2 árfolyamrendszerbe Magyarország 2013-ban...
márc. 17
12:15
Csökkent a brit munkanélküliség (HR Portál)
Csökkent a munkanélküli segélyt igénylők száma az Egyesült Királyságban, nem erre számítottak az elemzők, írja a Napi Gazdaság külföldi lapokra hivatkozva.
márc. 17
12:15
Vígan 24.000 pont felett ücsörög a BUX (ProfitLine)
A kirobbanóan jó nemzetközi hangulatot meglovagolva parádézik a BUX index, mely a 186,26 pontos nyitás után ugyan mérséklődött, azonban továbbra is 24.000 pont felett tartózkodik.
márc. 17
12:17
Elemzők - További emelkedés várható az ipari termelésben (ProfitLine)
A következő hónapokban tovább nőhet az ipari termelés Magyarországon, részben az előző évi alacsony bázis, részben a nyugat-európai gazdaságok erősödése miatt - vélték az MTI által megkérdezett elemzők szerdán.
márc. 17
12:18
"Remeg a rendszer a Jobbik miatt" (Privátbankár)
A választások előtti magyar belpolitikai helyzettel foglalkozott szerdán a Süddeutsche Zeitung
márc. 17
12:18
Ma is az OTP viszi a pálmát (Portfolio)
Hiába tart már jóideje a részvénypiacok emelkedése, egyelőre semmi jele annak, hogy a közeljövőben ebben változás lenne. A tőzsdék Európa szerte pluszban tartózkodnak, a régió pedig ma is...
márc. 17
12:18
Frankhitelesek figyelem! Kamatot vág az Erste Bank! (Pénzcentrum)
Az Erste Bank tájékoztatja ügyfeleit, hogy a bank 2010.március 12-i hatállyal csökkentette a meglévő svájci frank alapú hitelek kamatát....
márc. 17
12:19
Nem okozott meglepetést az OPEC (ProfitLine)
Az OPEC tagországok olajipari miniszterei az előzetes várakozásoknak és kommentároknak megfelelően a kitermelési előirányzat szinten tartásáról döntöttek bécsi ülésükön szerdán.
márc. 17
12:20
Elözönlenek majd vajon a gasztroturisták? (Privátbankár)
Szerdától kapható a 2010-es Európai Michelin kalauz, amelyben a Costes étterem csillaga és további négy budapesti vendéglátóhely Bib Gourmand elismerése révén Budapest külön említést érdemelt.    ...
márc. 17
12:21
Csökkent az Unicredit profitja (ProfitLine)
Tavaly csökkent az Unicredit profitja: az olasz nagybank szerdai közlése szerint a profit több mint a felével lett kevesebb az egy évvel korábbinál. (MTI)
márc. 17
12:36
Stabilra javult Ukrajna (Privátbankár)
Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról Ukrajna mélyen spekulatív szuverén adósi besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings, arra a véleményére hivatkozva, hogy az ...
márc. 17
12:36
Új köntöst kap a Commerzbank (Portfolio)
Erőteljes márkapozícionálást hajt végre a hazánkban vállalati bankként ismert Commerzbank. Partnerség és teljesítmény a megújult brand kulcsszavai, a hazai régióközpontok portáljai nyár végétől már...
márc. 17
12:36
Örülhetnek a Scania dolgozói: ismét öt napot dolgozhatnak! (Pénzcentrum)
A Scania növeli termelését, és ebből kifolyólag kivételt tesz a jelenleg érvényben lévő, a svédországi gyári munkások számára 2010 első félévében heti négynapos munkarendet előíró megállapodás alól és visszaállítja számukra az ötnapos munkahetet. A megegyezés értelmében áprilistól a szellemi dolgozók is újra heti ötnapos munkarendben dolgoznak....
márc. 17
12:38
Hagyó nem megy el a meghallgatásra (Privátbankár)
Hagyó Miklós mégsem vesz részt a BKV-nál történt szabálytalanságok kivizsgálására alakult fővárosi bizottság ülésén, de péntekig írásban válaszol a számára feltett 23 kérdésre
márc. 17
12:38
Oblath Gábor: Ki, miben felelős? (Portfolio)
Surányi György Téves diagnózis, téves terápia címmel megjelent írásában "a jegybankot" tette felelőssé a hazai gazdaság 2008 őszén megtapasztalt sebezhetőségéért, a nemzetközi válság...
márc. 17
12:40
A Fidesz kiszámíthatatlan magatartása a legnagyobb veszélyforrás (Portfolio)
Az ország súlyos külső adóssága és a folyamatban lévő költségvetési megszorítások kiszolgáltatottá teszik a magyar gazdaságot a külső sokkokra, főként az ukrán fejleményekre, ahol a magyar...
márc. 17
12:48
Tudta? Többet keres egy kőműves, mint egy diplomás (HR Portál)
Úgy tűnik, nem sokat ér a munkaerőpiacon a diploma. Egy kőműves még mindig többet keres, mint egy diplomás - írja a Fejér Megyei Hírlapra hivatkozva a Világgazdaság.
márc. 17
12:48
Sorsfordító napok előtt a Motorola részvények! (ProfitLine)
Habár tegnap nagyon szépen tudott emelkedni a részvény, egészen pontosan 4,98%-ot, még mindig nincs túl azon a kritikus időszakon, hogy kijelenthető legyen egy esetleges trendforduló.
márc. 17
12:50
Hagyó Miklós mégsem megy el a BKV-bizottság ülésére (ProfitLine)
Hagyó Miklós mégsem vesz részt a BKV-nál történt szabálytalanságok kivizsgálására alakult fővárosi bizottság szerdai ülésén, de péntekig írásban válaszol a számára feltett 23 kérdésre. Erről a volt főpolgármester-helyettes tájékoztatta az MTI-t, megerősítve korábbi közlését, miszerint semmilyen bűncselekményt nem követett el és áll minden független vizsgálat elé.
márc. 17
12:52
Semmit sem vesztett lendületéből a Wells Fargo (ProfitLine)
A bankpapírokkal azért csak óvatosan szabad kereskedni, ugyanis a pozitív eredmények nincsenek pontosan eltisztázva, hogy mégis milyen intézkedéseknek köszönhetőek. Tehát tényleges profit termelés áll a dolgok mögött, vagy csak költségoptimalizálás és leépítések, esetleg divízió eladásokból származó bevételek.
márc. 17
12:54
Intenzív állampapírállomány-szűkítést hajt végre tavasszal az ÁKK (2.) (Portfolio)
A következő három hónapban a diszkontkincstárjegyek terén 38, míg az államkötvények terén 87 milliárd forinttal kevesebb értékpapírt tervez kibocsátani az Államadósság Kezelő Központ annál, mint...
márc. 17
12:56
Gázár: a politika ismét közbelép?! (Portfolio)
Akár 4 forinttal is csökkentheti a gázár április elsejei emelésének szükséges mértékét a gázár képletének március 15-i változtatása az MTI által megkérdezett piaci szakértő szerint. A távirati...
márc. 17
13:12
Már a válság előtt bajban voltak a magyar vállalatok (Privátbankár)
A kiemelkedően növekvő vállalatok a magyar gazdaság olyan szegmensét képezik, amelyre mindenképpen oda kell figyelni
márc. 17
13:12
OBI: kéthetente egyúj áruház (Pénzcentrum)
Idén még egy áruház megnyitásával szeretné növelni piaci részesedését Magyarországon a német tulajdonú OBI barkácsáruház lánc, amely huszonnegyedik magyarországi üzletét szerdán nyitotta meg Keszthelyen....
márc. 17
13:12
A Fitch is enyhül az ukránokkal szemben (Portfolio)
A Fitch Ratings ma bejelentette, negatívról stabilra változtatja az ukrán devizaadósság besorolásához tartozó kilátásait. A hitelminősítő tavaly novemberben rontotta Ukrajna besorolását, a hosszú...
márc. 17
13:14
Kis kockázat mellett is megcélozhatóak a kétszámjegyű hozamok (Privátbankár)
Míg a világgazdaság egyértelműen elindult a kilábalás útján és eluralkodott az optimizmus, addig Magyarország lassan tér csak magához. Nem meglepő, hogy a befektetők inkább a biztonságosabb befektetések után érdeklődnek
márc. 17
13:14
Kétoldalú hitelelek formáját öltené a görög mentőcsomag (Portfolio)
Kétoldalú hitelek formáját öltené a görög mentőcsomag Az euróövezet tagjai szükség esetén kétoldalú alapon nyújtanak majd pénzügyi segítséget Görögországnak - erről körvonalazódott a megállapodás...
márc. 17
13:21
A Fitch stabilra javította az ukrán osztályzat kilátását (ProfitLine)
Stabilra javította a leminősítés lehetőségére utaló eddigi negatívról Ukrajna mélyen spekulatív szuverén adósi besorolásainak kilátását szerdán a Fitch Ratings, arra a véleményére hivatkozva, hogy az új ukrán kormány megalakulásával csökkent az elhúzódó gazdaságpolitikai bizonytalanság kockázata.
márc. 17
13:23
Újra emelkedhet a Cisco! (ProfitLine)
Miután bejelentésre került egy újabb fejlesztésű router bevezetése, mely megsokszorozza a teljesítményét az internet alapú, illetve mobil rendszerekre épülő kommunikációs hálózatoknak és azok szolgáltatóinak, a Cisco részvények is, habár nagyon gyenge nekifutással, de emelkedni kezdtek.
márc. 17
13:25
Szigorodik a thm számítása (ProfitLine)
Szigorodnak a teljes hiteldíjmutató (thm) számításának szabályai, a jövőben figyelembe kell venni a hitellel kapcsolatban felmerülő összes költséget. (MTI)
márc. 17
13:27
Kissé erőtlennek tűnik a Goldman Sachs emelkedése (ProfitLine)
Miután sikeresen kitört a bullish jelzésnek számító alakzatból, egy nagyon enyhe emelkedési pályára álltak a részvények.
márc. 17
13:30
Van mit javítanunk az innováción (Privátbankár)
Magyarország a 22. helyen áll a 27 európai uniós tagország között az innovációs teljesítményt illetően - derült ki az Európai Bizottság által szerdán közzétett átfogó elemzésből. Az innovációs ered...
márc. 17
13:32
Nem értjük, hogy mi van a betegtájékoztatón (Privátbankár)
A gyógyszeripari vállalatoknak általánosságban nehézségei vannak a betegszervezetekkel való kapcsolattartásban
márc. 17
13:48
Nem értjük, hogy mi van a betegtájékoztatóban (Privátbankár)
A gyógyszeripari vállalatoknak általánosságban nehézségei vannak a betegszervezetekkel való kapcsolattartásban
márc. 17
13:48
Más lesz a THM (2.) (Portfolio)
Szigorodnak a teljes hiteldíjmutató (THM) számításának szabályai, a jövőben figyelembe kell venni a hitellel kapcsolatban felmerülő összes költséget. Szollár Domokos kormányszóvivő a THM-szabályok...
márc. 17
13:48
Rajzzal lehet pályázni a nagy értékű APEH nyereményekre (Pénzcentrum)
Az adóval, az adózással való ismerkedést nem lehet elég korán kezdeni - állítja az állami adóhatóság, és az adótudatosság fejlesztése érdekében rajzpályázatot hirdet általános iskolásoknak, melyre április 30-ig várja az APEH a rajzokat....
márc. 17
13:54
Innováció: Magyarország jóval az uniós átlag alatt (Infostart)
Magyarország a 22. helyen áll a 27 európai uniós tagország között az innovációs teljesítményt tekintve - derült ki az Európai Bizottság által közzétett átfogó elemzésből.

Keresés