2010. március 18. csütörtök

márc. 18
8:06
Az EBRD igazgatóhelyettesi posztjára az OTP volt helyettes vezetője kerül (Portfolio)
Március 22-től Urbán László látja el az EBRD-ben a cseh, szlovák, horvát, magyar országcsoport igazgató-helyettesi feladatait - írja a Pénzügyminisztérium honlapján megjelent közleményében. ...
márc. 18
8:07
Ismét van tiszeteletdíj az állami Malévnál (HR Portál)
A korábbi gyakorlattal ellentétben a megújuló, állami tulajdonú Malév igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjai ismét kapnak javadalmazást, mindez havi 1,6 millió forintjába kerül a légitársaságnak, írja a Népszabadság.
márc. 18
8:07
A görögök megint bekavartak, esésben az ázsiai piacok (ProfitLine)
A csökkenés irányában mozdultak az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a görög válság- mely már megoldódni látszott - ismét visszaütött. A hangulatot az a tegnapi hír rontotta, mely szerint Görögország az IMF-hez fordulhat, ha az uniós partnerek nem ajánlanak fel számára "világos támogatást" a jövő heti uniós csúcson.
márc. 18
8:15
Tömény marketing kellene a pálinkának (Privátbankár)
A pálinka ágazat Magyarországon tavaly is eredményes volt, összesen 600 ezer hektoliterfok párlatot állítottak elő a főzdék, marketingre azonban kevés a pénz
márc. 18
8:24
Kína diktálja Ázsiát - Mi lesz ebből? (Portfolio)
A globális kereskedelem és a kelet ázsiai országok szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy milyen árfolyam-politikát követ Kína - véli Mohamed Ariff, a Malaysian Institute of Economic Research...
márc. 18
8:26
Drágák a részvények, jön az újabb zuhanás? (Portfolio)
Az elmúlt héten ünnepelhettük a részvénypiaci fordulat egy éves évfordulóját, így sokakban felmerül a kérdés, hogy meddig tarthat az emelkedés. Még a neves részvénypiaci guruk véleménye is megoszlik...
márc. 18
8:33
Merkel kirúgná az EU-ból a reformképteleneket (Privátbankár)
Egyfajta politikai megrázkódtatást okozott Berlinben is, hogy az euróövezetből való kizárás lehetőségét vetette fel szerdán a német kancellár
márc. 18
8:35
Jávorszarvasra cserélnék királyukat a svédek (Privátbankár)
A svédek szívesebben látnák a jávorszarvast, mint XVI. Károly Gusztáv királyt a megújítandó papírpénzeken és pénzérméken. Peter Althin, a svéd Republikánus Szövetség vezetője szerint jobban illene ...
márc. 18
8:36
Beváltotta a hozzáfűzött reményeket a kincstárnoki rendszer (ProfitLine)
Elégedett a Pénzügyminisztérium a kincstárnoki rendszer működésével; a kincstárnokok tevékenysége sokban hozzájárult ahhoz, hogy 2009-ben és az idei év első két hónapjában a kormány tartani tudta a szigorú kiadási limiteket - írja a Napi Gazdaság a csütörtöki számában a Pénzügyminisztériumra hivatkozva. (MTI)
márc. 18
8:38
A OTP volt vezérigazgató-helyettese, Urbán László lesz az EBRD igazgatóhelyettese (ProfitLine)
Urbán László, az OTP korábbi vezérigazgató-helyettese március 22-től veszi át az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) egyik igazgatóhelyettesi posztját - írja a Népszabadság csütörtöki számában a Pénzügyminisztérium honlapján megjelent közleményre hivatkozva. (MTI)
márc. 18
8:40
17 hónapos csúcson zárt a Dow Jones (ProfitLine)
Emelkedéssel fejezték be a szerdai kereskedési napot a New York-i tőzsde irányadó mutatói, miután februárban a termelői árak a vártnál nagyobb mértékben csökkentek, ez pedig megerősítheti a Fed-et abban a döntésében, hogy historikus szinten tartsa az alapkamatot.
márc. 18
8:42
Európára is rátelepedhet a korrekció szelleme (ProfitLine)
Londoni értékforgalmazók szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, a FTSE-100 öt pont körüli visszaeséssel, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 változatlanul nyithat csütörtökön. Óvatosságot jeleznek a New York-i határidős jegyzések is. (MTI)
márc. 18
8:42
Tovább kúszik felfelé Amerika - Új csúcson a Dow is (Portfolio)
Nem akadt el az amerikai részvénypiacok emelkedése tegnap sem, az indexek 0.5% körüli pluszban zártak. Ez persze önmagában nem sok, de mindhárom vezető részvényindex esetében újabb lokális csúcsot...
márc. 18
8:42
2-2 millió forintos PSZÁF-bírságot kaptak a Budapest Nyugdíjpénztárak (Pénzcentrum)
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 2-2 millió forintos bírságot szabott ki a Budapest Önkéntes Nyugdíjpénztárra és a Budapest Magánnyugdíjpénztárra. A büntetések a cégekre kiszabható bírság alsó tartományába esnek....
márc. 18
8:44
63.5 milliárd forintnyi pluszpénzt vár idén a MÁV (Portfolio)
Összesen 63.5 milliárd forintnyi többletpénzre van szüksége a MÁV Zrt-nek 2010-ben, ami indoklásuk szerint azonnali kormányzati beavatkozást tesz szükségessé - írja a Népszabadság csütörtöki számában...
márc. 18
8:46
Bekanyarodtak az ázsiai indexek (Portfolio)
Többségében lefelé vették az irányt a ma reggeli kereskedésben az ázsiai részvényindexek annak ellenére, hogy az amerikai tőzsdék fél százalék körüli erősödéssel zárták a tegnapi napot. A Nikkei...
márc. 18
8:48
Júniusi határidőre görgetett tovább az econet.hu (Portfolio)
Az econet.hu a saját részvényeire 2010. márciusi határidőre nyitott 210 darab (2,100,000 darab törzsrészvénynek megfelelő) vételi kontraktust 2010. március 17-én 129 Ft-os részvényenkénti átlagáron...
márc. 18
8:50
Az innováció harmadik kategóriájában Magyarország (Portfolio)
A súlyos gazdasági válság következtében megtorpanhat az új tagállamok innovációs teljesítményének elmúlt években tapasztalt gyors ütemű felzárkózása Európa elitjéhez - állapítja meg a 2009-as...
márc. 18
8:51
Kis kockázat mellett is megcélozhatóak a kétszámjegyű hozamok (Privátbankár)
Míg a világgazdaság egyértelműen elindult a kilábalás útján és eluralkodott az optimizmus, addig Magyarország lassan tér csak magához. Nem meglepő, hogy a befektetők inkább a biztonságosabb befektetések után érdeklődnek
márc. 18
8:53
EBRD: hiba lenne gyengíteni a kelet-európai valutákat (Privátbankár)
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank szerint hiba lenne, ha a kelet-európai országok pénzügyi hatóságai aktívan gyengítenék a helyi valutákat - mondta a bank elnöke
márc. 18
8:55
USA: másfél évig nem lesz kamatemelés (Privátbankár)
Londoni elemzők szerint legkorábban másfél év múlva kezdődhet az amerikai pénzügypolitika érdemi szigorítása, tekintettel a jegybanki aggodalmakra
márc. 18
9:00
Fele királyság - feleség az üzletben (Portfolio)
"De hát én nem vonom be a feleségemet az üzletbe! Semmi köze hozzá vagy úgyis mindegy neki hogy mit csinálok !" Gyakran hangzik el a fenti mondat nagy értékű vagyontárgyak (általában cégek,...
márc. 18
9:00
Vége! Megbukott nálunk a német sikercég! Tunéziába települnek (Pénzcentrum)
Tizennyolc év után megszűnik a korábban kétszáz dolgozót foglalkoztató Falke Hungária Textilipari és Kereskedelmi Bt. A német tulajdonosok Tunéziába telepítik a harisnyagyárat....
márc. 18
9:02
Csendes korrekció jöhet ma (Portfolio)
Két hete tart a nagy rali, így ma egy csendes korrekcióra számít a hazai piacon Tikász Zoltán, a Solar Capital üzletkötője. Idehaza tegnap már megfigyelhető volt, hogy a külföldi emelkedésre nem...
márc. 18
9:04
Csoportszintű döntések kötelező ereje - a vezető tisztségviselő utasíthatósága (Portfolio)
Elvonható-e a leányvállalat menedzsmentjének hatásköre és utasítható-e a menedzsment? Főként kiterjedt struktúrával rendelkező multinacionális vállalkozásoknál, de magyar cégek belföldi...
márc. 18
9:06
Megtorpant reggel a forint - csak erőt gyűjt? (Portfolio)
Ma reggel megtorpant a forint felértékelődésének folyamata, miután az euróval szembeni jegyzések a 262-es szint felett is jártak. A nemzetközi piacokon is úgy tűnik elakadt a lendület, a délutáni...
márc. 18
9:09
Telenor lesz a Pannonból? (Privátbankár)
Telenorra változtatja nevét a Pannon mobilszolgáltató - értesült az MTI piaci forrásokból. A Pannon az MTI érdeklődésére semmilyen módon nem kommentálta az értesülést. A Pannon GSM Távközlési Zrt. ...
márc. 18
9:09
Uniós szinten kellene finanszírozni az orvosképzést (HR Portál)
Az orvosi képzés költségeinek visszafizetettése nem megoldás, a szabad munkaerővándorlás az Európai Unióban amúgy is erős jog. Ha viszont az orvosok hiánya európai probléma, akkor uniós megoldást kell találni, véli a Fidesz egykori szakminisztere.
márc. 18
9:09
Tegnap is nagy volt az öröm a piacokon (ProfitLine)
Az előző napi Fed kamatdöntésnek örvendtek a befektetők világszerte, más különösebb makroadat nem zavarta meg a parkettet, mégis jelentősnek mondható emelkedést láttunk a legtöbb indexben.
márc. 18
9:11
A keszthelyi OBI 66 embernek ad munkát (HR Portál)
Új OBI barkácsáruházak nyílnak hazánkban. A keszthelyi OBI 66 embernek ad munkát, írja a Napi Gazdaság.
márc. 18
9:11
Új csúcsra nem, de 85 dollárig erősödhet az olaj (ProfitLine)
Az olaj árfolyama hetek óta ostromolja a 82 dolláros ellenállást, amelyet most látszólag át is lépett. Így érkezik meg a 85 dollár alatt található legkomolyabb ellenálláshoz, amelyet megközelíteni is csak egyszer tudott eddig.
márc. 18
9:12
Lefelé indult a BUX (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 198,21 pontos csökkenéssel, 23.582,49 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,83 százalékkal gyengült. A keddi és a szerdai nagy roham után csütörtökön visszaléptek a vezető nyugat-európai értéktőzsdék is.
márc. 18
9:13
Elfáradt a BUX a nagy lendületben (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde vezető indexe szédületes tempóban múlta felül a 21800 pontos ellenállást és robogott új éves csúcsra. A túlvettség rémképét a BUX azonban nem is tudta elvonatkoztatni magától, ráadásul az éves csúcs megdöntéséhez sem fűződik komolyabb erőgyűjtés.
márc. 18
9:14
Januárban folytatódott az építőipar visszaesése (Infostart)
Januárban folytatódott az építőipari visszaesés: a termelés volumene mind kiigazítatlan adatok szerint, mind munkanaptényezővel kiigazítva 13,5 százalékkal csökkent a 2009 januárihoz képest, míg szezonálisan kiigazítva a termelés - a decemberi 6,6 százalékos emelkedést követően - januárban 12,3 százalékkal alacsonyabb volt az előző havinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
márc. 18
9:15
USA - Az ipari árak után ma a fogyasztói árak alakulására derülhet fény (ProfitLine)
Az amerikai fogyasztói árak februári alakulásával kapcsolatos adatokat közli ma 13.30 órakor az amerikai munkaügyi minisztérium. Az elemzői várakozásokban 0,1 százalékos februári infláció szerepel a januári 0,2 százalék után.
márc. 18
9:18
Figyelmeztet az APEH - Még ne neki fizesd az iparűzésit! (Pénzcentrum)
Még az önkormányzati adóhatósághoz kellett teljesíteni a 2010. március 15-én esedékes helyi iparűzési adóelőleg kötelezettséget az állandó telephelyhez kötött tevékenységet folytató adózóknak az önkormányzat által kibocsátott fizetési meghagyás alapján....
márc. 18
9:18
Itt a vége, fuss el véle? - Technikai elemzés (Portfolio)
Tegnap már megtört a lendület a magyar piacon, de a tengerentúlon még kitartott az optimizmus. Amilyen pechünk van, az amerikai korrekció, aminek napról napra nő a valószínűsége még lejjebb...
márc. 18
9:20
Ma adják át a legújabb magyar élményfürdőt + fotók (Pénzcentrum)
Ma adják át az Aqua-Palace Fedett Élményfürdőt Hajdúszoboszlón. A kivitelezés 20 hónap alatt zajlott....
márc. 18
9:20
Fennmaradhat a kincstárnoki rendszer a kormányváltás után is? (Portfolio)
A kincstárnoki rendszernek köszönhetően idén januárban és februárban semmiféle elfutás nem volt a költségvetés kiadási oldalán - tudta meg a Napi Gazdaság a pénzügyminisztériumtól. A napilap írása...
márc. 18
9:22
Pannonosok, figyelem! Hatalmas változás jöhet (Pénzcentrum)
A Pannon GSM Távközlési Zrt. felveszi a norvég anyavállalata, a Telenor nevét, s ezzel összekapcsolja a 3,6 millió magyar előfizetőt a 13 európai és ázsiai országban jelen lévő Telenor 174 milliós ügyfélkörével - mondta Anders Jensen, a magyar cég vezérigazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón....
márc. 18
9:22
Megint lett kormányválság (Portfolio)
A lett koalíció legnagyobb tagja - az Emberek Pártja - kilépett a kormányból. Kisebbségi kormány működik tovább Lettországban, az ellenzék nem szólította fel a kormányfőt, Valdis Dombrovskist...
márc. 18
9:24
Telenorra cserélik a Pannon nevét? (Portfolio)
Telenorra változtatja nevét a Pannon mobilszolgáltató - értesült az MTI piaci forrásokból. A Pannon nem kommentálta az értesülést. A Pannon GSM Távközlési Zrt. jelenleg a norvég Telenor 100...
márc. 18
9:26
Idén már nyereséges lehet a General Motors (Portfolio)
2010-ben már nyereséges lehet a General Motors a cég pénzügyi igazgatója szerint, bár a vezető nem közölte, hogy a működési eredmény vagy a nettó eredmény szintjén számít-e profitra. A GM hozzátette,...
márc. 18
9:27
Mindenkit átvert a Kraft - vagy a Cadbury? (Privátbankár)
Nem tartotta szavát a Kraft: a Cadbury felvásárlása előtt ugyanis megígérte, hogy nem zárják be a somerdale-i telepet, ám erre mégis sor került
márc. 18
9:29
Magunknak is köszönhetjük, hogy ennyi rákos beteg van (Privátbankár)
A rák hamarosan vezető halálok lehet világszerte, mivel az emberek visszautasítják, hogy felhagyjanak a rossz szokásokkal, és mert öregszik a népesség
márc. 18
9:36
Demográfiai fordulópont az Európai Unió munkaerőpiacán-2010 (Portfolio)
A változások már az időskorúakat is érintik Az elmúlt néhány évtized alacsony születési rátája miatt a történelemben először fordul az elő 2010-ben, hogy az európai munkaerőpiacon kevesebb a...
márc. 18
9:36
Költségcsökkentéssel próbálnak túlélni a hazai vállalkozások (Pénzcentrum)
Gazdasági válságkor a vállalatok vezetői elsősorban a költségcsökkentést és a külső körülményekhez minél gyorsabb alkalmazkodást tartják a legfontosabbnak - derül ki egy, az IBM által készített tanulmányából....
márc. 18
9:38
Bernanke szerint rossz az irány (Portfolio)
Élesen bírálta az amerikai jegybank felügyeleti jogkörének átalakítására vonatkozó demokrata javaslatokat Ben Bernanke, a Fed elnöke. Érvelése szerint amennyiben a legnagyobb bankokra korlátoznák a...
márc. 18
9:40
Lefelé nyitott a BUX - Bőven van mit visszaadni (Portfolio)
Tegnap is emelkedni tudtak az amerikai tőzsdék, azonban ma reggel már bizonytalanabb a hangulat, Ázsiában tönbbnyire csökkenés volt megfigyelhető, é az amerikai határidők is enyhén mínuszosak....
márc. 18
9:42
Telenor lesz a Pannonból (HR Portál)
Telenorra változtatja a nevét a Pannon mobilszolgáltató. Az MTI értesülését a cég nem kommentálta.

Keresés