2012. január 1-től ismét lehetséges a bérelt, lízingelt személygépkocsik havidíjára eső forgalmi adó visszaigénylése. Ez akár jelentős - 27%-os - megtakarítást is eredményezhet a vállalkozások...
Magyar Telekomra vonatkozó ajánlását a korábbi felülsúlyozásról egyenlő súlyozásra rontotta a Concorde, mivel megítélésük szerint a negyedik mobilszolgáltató megjelenése a piacon komoly kockázatot...
Az Európai Bizottság elnöke leveleiben a jegybank függetlenségének biztosításának fontosságát nyomatékosította a magyar kormányfőnek - nyilatkozta keddi sajtótájékoztatóján egy uniós szóvivő a...
Már reggel érződött a forint leszakadása, miután a kedvező nemzetközi környezetben sem tudott magára találni. Délelőtt pedig komolyabb eladói hullám érte el a hazai fizetőeszköz piacát....
Már reggel érzõdött a forint leszakadása, miután a kedvezõ nemzetközi környezetben sem tudott tartósan erõsödni. Délelõtt pedig komolyabb eladói hullám érte el a hazai...
Már reggel érzõdött a forint leszakadása, miután a kedvezõ nemzetközi környezetben sem tudott tartósan erõsödni. Délelõtt pedig komolyabb eladói hullám érte el a hazai...
Három különböző élelmiszeripari gyártelep kivitelezését kezdi el a napokban a KÉSZ Csoport Ukrajnában. A 2 éven belül megvalósuló beruházások összértéke meghaladja a 28 millió eurót - közölte a KÉSZ...
Jelentős kötvényhozam emelkedéssel párhuzamosan gyengült kedden a forint. A Portfolio.hu-nak nyilatkozó devizakereskedők szerint a befektetők azok után kezdtek eurót venni a forinttal szemben, mikor...
Jelentősen erősödött a hazai alapkezelők részvénypiaci kilátásokkal kapcsolatos pesszimizmusa rövid és hosszabb távon egyaránt, ami megmutatkozik a részvények saját benchmarkhoz képesti súlyozásában...
Németországban történelmi mélypontra süllyedt a munkanélküliség 2011-ben az országos munkaügyi ügynökség (BA) kedden megjelent adatai szerint, az év egészét tekintve átlagosan 2,976 millió volt a munkanélküliek száma, ami a legalacsonyabb érték Németország 1990-ben történt újraegyesítése óta.
Az angliai munkaügyi és nyugdíjügyi minisztérium (DWP) legfrissebb adatai szerint elkeserítően alacsony a megtakarítási hajlandóság, ha a nyugdíjról van szó, a DWP szerint mindössze a munkaképes korú...
Jelentős, 6% feletti esést mutat az E-Star árfolyama, a részvények ma a 4000 forintos szint alá is benéztek, bár ott csak rövid ideig tartózkodtak. A papírok forgalma átlag felettinek mondható, eddig...
Alulteljesítette az S&P 500 indexet 2011-ben a világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb sztárbefektetője, Warren Buffett. Erre az elmúlt 21 év alatt mindössze kétszer volt példa. A rossz...
Az Európai Bizottság ragaszkodik ahhoz, hogy őrizzék meg Magyarországon a nemzeti bank függetlenségét - hangsúlyozta kedden újságíróknak Olivier Bailly, a központi uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény szóvivője.
Szeretném megkérdezni Önöktől a következőt: Az ELVÁRT BÉREMELÉST a cégeknek az alapbér és a rendszeres bérpótlékok, azaz a RENDSZERES BÉR tekintetében kell végrehajtani - a 299/2011. (XII. 22.) kormányrendeletben és a Nemzetgazdasági Minisztérium Útmutatójában leírtak szerint -, azonban a cég a kompenzációt (adókedvezményt) a tárgyhónapban kifizetett összes bruttó munkabér alapján veheti igénybe…
A 2012. évi elvárt béremelést végrehajtó munkáltató milyen mértékű adókedvezmény figyelembe vételére jogosult arra a munkavállalójára, akinek a munkaviszonya hónap közben megszűnik?Pl. munkavállaló havi munkabére 150 000 Ft, de január 15-én megszűnik a munkaviszonya. Egész hónapra 5 625 Ft a kedvezmény, de a tört időszak bruttó kifizetése 75 000 Ft, ennek adókedvezménye pedig 16 125 Ft.
A Financial Times, a The New York Times, a BBC és a Der Spiegel az ellenzéki tiltakozásokról, a Wall Street Journal az adósságszámítási módszer körüli vitáról, a Le Figaro a magyar államadósságról, az Neue Zürcher Zeitung az alkotmányról és a bírálatokról, a NYT, román és cseh lapok az új magyar alaptörvényről és a magyar kormányról közöltek cikket, a Frankfurter Allgemeine Zeitung Sólyom…
Már reggel érzõdött a forint leszakadása, miután a kedvezõ nemzetközi környezetben sem tudott tartósan erõsödni. Délelõtt pedig komolyabb eladói hullám érte el a hazai...
Elveszítették január 1-től a kiegészítő tevékenységhez kötődő adó- és járulékkedvezményeket a múlt évben még rokkantsági nyugdíjban, baleseti rokkantsági nyugdíjban részesülő vállalkozók is, mivel már nem számítanak saját jogú nyugdíjasnak - tájékoztatta a Pénzcentrum.hu-t a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A rehabilitációs járadék viszont saját jogú nyugellátásnak minősül, így az ebben a…
Tovább nőtt decemberben a spanyol munkanélküliség, és ezzel az egy évvel korábbihoz képest 332.266 fős emelkedéssel új rekordra, 4,42 millióra ugrott. A havi munkanélküliségi adatok nyilvántartásának kezdete, 1996 óta még soha nem állt ilyen magasan a munkanélküliek száma, és öt hónapja folyamatos a növekedés.
Az európai gázkereslet középtávon nem mutat majd érdemi emelkedést a SocGen elemzői szerint. A francia bank várakozásai szerint a válság előtti fogyasztási szint 2017-ben mutatkozhat meg, így a...
Meg kell állapodni a második nemzetközi hitelprogramról Görögország számára, ellenkező esetben ugyanis az ország az euróövezetből való kilépés kényszerével szembesül - jelentette ki egy ma délelőtti...
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) cáfolta, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) devizatartalékainak egy részét a kormány gazdaságélénkítő tőkeinjekcióra használná fel.
Vaskos pluszban kezdhetik a 2012-es évet a Wall Street-i indexek. A tegnapi emelkedésből kimaradó határidős indexek jóval 1% feletti emelkedést valószínűsítenek, a Dow futures pontos 183 pluszbam, a...
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az Új Széchenyi Terv keretében megjelent, több pályázat esetében a pályázatok beadási határidejét 2012. december 31-ig meghosszabbítja:
Jelentős drágulással ismét rekord közeli szintekre emelkedett a magyar államadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazása kedden a londoni piacon.
A Nemzetgazdasági Minisztérium határozottan cáfolja az Index ma megjelent állítását, miszerint a Magyar Nemzeti Bank devizatartalékainak egy részét a kormány gazdaságélénkítő tőkeinjekcióra használná...
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) cáfolta, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) devizatartalékainak egy részét a kormány gazdaságélénkítő tőkeinjekcióra használná fel.
Egy új diákhitel-konstrukcióval próbálja kivédeni a kormány, hogy az átalakított felsőoktatás önköltséges és részösztöndíjas szakjainak elvégzését csak jó anyagi háttérrel rendelkező családok...
Egy új diákhitel-konstrukcióval próbálja kivédeni a kormány, hogy az átalakított felsőoktatás önköltséges és részösztöndíjas szakjainak elvégzését csak jó anyagi háttérrel rendelkező családok gyermekei tudják finanszírozni. Szerdán tárgyalja a kormány a fejlesztési tárca előterjesztését, amely lehetővé tenné, hogy a hallgatók a mostani 400 ezres szabad felhasználású keret mellé évente legfeljebb…
Eltérően ítélik meg elemzők a 2011-es pénzforgalmi hiány alakulását, a Századvég Gazdaságkutató szerint 5,9, míg a Kopint -Tárki előrejelzése szerint 2,94 százalék körül lehet a múlt évi államháztartási deficit - mondták a szakértők az MTI-nek a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.
Az Európai Bizottság ragaszkodik ahhoz, hogy őrizzék meg Magyarországon a nemzeti bank függetlenségét - hangsúlyozta kedden újságíróknak Olivier Bailly, a központi uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény szóvivője.
A magyar állam csődkockázatát jelző mutató kedd délután a korábbi történelmi csúcsától hajszálnyira járt. A magyar 5 éves CDS-felár emelkedése kiemelkedő volt az adatszolgáltató CMA összeállítása...
Egy új diákhitel-konstrukcióval próbálja kivédeni a kormány, hogy az átalakított felsőoktatás önköltséges és részösztöndíjas szakjainak elvégzését csak jó anyagi háttérrel rendelkező családok gyermekei tudják finanszírozni. Szerdán tárgyalja a kormány a fejlesztési tárca előterjesztését, amely lehetővé tenné, hogy a hallgatók a mostani 400 ezres szabad felhasználású keret mellé évente legfeljebb…
Az Európai Bizottság jövő heti ülésén valószínűleg szóba kerülhetnek a Magyarországgal kapcsolatos aggályok - számolt be az MTI brüsszeli forrásokra hivatkozva. Ma az is kiderült, hogy Fellegi Tamás,...