Drágulhatnak az üzemanyagok Magyarországon, miután a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) a héten úgy döntött, hogy meghosszabbítja kitermelési önkorlátozását, s ez magasan tartja a nemzetközi piacokon a nyersolajárakat – mondta a Magyar Nemzetnek Pletser Tamás, az Erste Bank olajipari elemzője.
Növekvő forgalomban csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 38 188 ponton zárt, az előző heti értékénél 1520 ponttal, 3,83 százalékkal alacsonyabban.
A magyar vállalati szektorban igen nagy különbségeket láthatunk: a kisebb cégek termelékenysége továbbra is alacsony, miközben a nagyobb vállalatoké tartósan magas. Az exportértékesítésben és annak növekedési ütemében is vezetnek...
Folyamatosan csökken a munkanélküliség Magyarországon, és nő a foglalkoztatottak száma - mondta Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Kossuth Rádió vasárnap reggeli műsorában.
Irán közel 80 milliós piaca komoly lehetőségeket rejt a magyar vállalkozásoknak, míg Magyarország fontos belépőpont lehet Irán számára Európába - jelentette ki Varga Mihály Massoud Karbasian iráni gazdasági- és pénzügyminiszterrel...
A novemberi fekete pénteki leárazáskor sokan előrehozták az év végi vásárlást, de ez még nem fogja vissza a decemberi költekezést - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ)főtitkára vasárnap az M1 aktuális csatornán....
A nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forint értékű étkezési Erzsébet-utalványok gyártási folyamata a végéhez közeledik. A szükséges 2,7 millió darab utalványból az utalványforgalmazó Zrt. eddig több mint 2,5 milliót már elkészített...
Az MNB ezen a héten megjelent Pénzügyi stabilitási jelentéséből kiderült, hogy bár élénkül Magyarországon a projekthitelezés, messze vagyunk még a válság előtti szinttől. Legalábbis a projektfinanszírozás nagy részét kitevő...
Kérdéses, meghosszabbítják-e a hazai építkezések felfutásában óriási szerepet játszó kedvezményes, 5%-os lakás áfa határidejét 2019 után. Az adókedvezmény miatt várhatóan a beruházók és vásárlók tömegei fogják kihasználni az elkövetkezendő alig több mint két év lehetőségeit. Az újépítésű lakások eddig is népszerűek voltak a piacon, de az igazán nag
1992. december 3-án küldte el egy 22 éves brit-kanadai informatikus mérnök a világ első rövid szöveges üzenetét (SMS) személyi számítógépéről az angol Vodafone vállalat igazgatója, Richard Jarvis Orbitel 901 típusú GSM telefonkészülékére.
Irán csaknem 80 milliós piaca komoly lehetőségeket rejt a magyar vállalkozásoknak, míg Magyarország fontos belépőpont lehet Irán számára Európába – mondta a nemzetgazdasági miniszter Maszud Karbaszián iráni pénzügyminiszterrel folytatott megbeszélését követően Teheránban a tárca tájékoztatása szerint.
Munkavállaló fizetés nélküli szabadságot igényel. Járulékbevallási és -fizetési szempontból milyen kötelezettségei vannak a munkáltatónak és a munkavállalónak? Biztosított jogkörbe tartozik-e, vagy milyen feltételekkel tartozik biztosított körbe? Ha kell maga után fizetnie egészségbiztosítási járulékot, akkor azt hogyan teheti meg? Visszamenőlegesen lehet-e, kell-e járulékot fizetni? Milyen…
Vasárnapi londoni sajtóértesülés szerint február végén várják Donald Trump amerikai elnököt Londonba, de az eredeti tervekkel ellentétben nem állami látogatásra, vagyis nem az uralkodó vendégeként.
Tovább emelkedett az OECD-országok átlagos adócentralizációs mutatója, vagyis az adóbevételek GDP-arányos szintje. A magyar mutató meghaladja az átlagot – mondta az InfoRádiónak a Portfolio elemzője.
A Winklevoss fivérek az elsők, akik a bitcoin nevű virtuális devizába való befektetéseiknek köszönhetően váltak milliárdossá - írta a The Sunday Telegraph című brit napilap.
Egy korábbi jogszabályi kötelezettség nyomán Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes javaslatára hétfőn, december 4-én újra az EU-pénzekről, a 2014-2020-as fejlesztési források eredményeiről és felhasználási tapasztalatairól lesz vitanap...
Az izraeli Bar Ilan Egyetem tudósai szerint 140 évre is kitolható az emberélet hossza, ha sikerül lassítani az öregedés folyamatát - jelentette a Háárec című újság.
A legfrissebb felmérés szerint a britek jelentős része tart a brit EU-tagság megszűnésének következményeitől, és a választók fele népszavazást szeretne a kilépés feltételrendszeréről szóló majdani megállapodásról. Az egyik...
A következő két-három évben akár 50 százalékkal nőhet a japán működőtőke-befektetések (FDI) értéke Magyarországon - jelezte az MTI-nek Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára azután, hogy...
Összességében nincs oka kételkedni a kormánynak abban, hogy az Európai Bizottság meg akarja védeni a Közös Agrárpolitikát, Magyarország pedig ebben partner lesz - hangzott el a 2017-es Agrárszektor Konferencián, Siófokon. A kormány úgy látja, hogy a vidékfejlesztési politika jelenleg kellő szabadságot ad a tagállamoknak.
A legfrissebb felmérés szerint a britek jelentős relatív többsége tart a brit EU-tagság megszűnésének következményeitől, és a választók fele népszavazást szeretne a kilépés feltételrendszeréről szóló majdani megállapodásról.
Erős verseny van a kínai beruházásokért a régiónkban, Magyarországon a kínai cégek különböző ágazatokban vannak jelen - mondta Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató közgazdásza vasárnap az M1 aktuális csatornán.
Bemutatták a GYSEV Zrt. új generációs FLIRT motorvonat-flottájának első járművét Szombathelyen. Az új, jelentős részben hazai gyártású Stadler villamos motorvonatok a hatósági engedélyeztetési eljárás után, várhatóan jövő év közepétől állhatnak forgalomba a vasúttársaság vonalhálózatán. A mostani beszerzésnek köszönhetően összesen 20 darab FLIRT mo
A novemberi fekete pénteki leárazáskor sokan előrehozták az év végi vásárlást, de ez még nem fogja vissza a decemberi költekezést - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ)főtitkára vasárnap az M1 aktuális csatornán.
Évről évre egyre több hazai vállalkozás él társasági adója egy részének kulturális vagy sportcélú felajánlásával, hiszen azon kívül, hogy ő maga határozhatja meg, milyen célra fordítsák az adóként befizetett összeget, a rendelkező társaságot adójóváírás is megilleti. Érdemes a következő hetekben, a 2017-es társasági adó feltöltésének december 20-i
Jövőre több mint 70 ezer vállalkozás spórolhat meg jelentős közterhet a kisvállalati adóra (kiva) váltással az adóhatóság számításai szerint, erről az érintetteket tájékoztatják is – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.
Több pénzt költhetnek a magyarok, emiatt megváltoztak a vásárlási szokásaik: már nem az árengedmény nagysága, hanem a termékek minősége, az élményszerű szolgáltatások motiválják a választást. Az elmúlt két évben megduplázódott az átlagos kosárérték a szolgáltatásokra épülő közösségi vásárlásban Magyarországon – mondta lapunknak Kaprinay Zoltán, az
A GKI szerint egyre kevésbé tűnik reálisnak a kormány által várt 4 százalék feletti növekedés elérése, a gazdaságkutató az idén és jövőre is 3,8 százalékos bővülést vár, és azt hangsúlyozza, egyre több nemzetközi intézmény hívja fel a magyar kormány figyelmét arra, hogy a mostani, viszonylag jó években kellene megalapozni a tartósan fenntartható n
Egy hónappal azután, hogy Oroszországban győzött a kommunista forradalom, a birodalom egyik gyarmata szaván fogta Lenint, aki szabadságot ígért a népeknek, és ma 100 éve deklarálta függetlenségét, melyet két nappal később parlamentje is megszavazott. Ma Finnország a világ leggazdagabb és legbékésebb országainak egyike.
Az euróövezetben is siralmas állapotok uralkodnak, ha készpénzről van szó: a fizetési tranzakciók közel 80 százaléka, érték szerint pedig 53,8 százaléka zajlik még mindig készpénzben. Németország és a déli államok szeretik leginkább...
Nem lesz hiány lényeges makroadatokban a héten, jön a harmadik negyedéves részletes GDP-statisztika, illetve a novemberi infláció is. Külföldön az amerikai munkaerőpiaci adatokat érdemes kiemelni, mellette több fontos német adat is érkezik....
Hamarosan esedékes a naptári évvel azonos adóéves vállalkozásoknál az adó (járulék)előleg kiegészítése, a köznapi szóhasználatban feltöltése. Cikkünk sorra veszi, milyen közterhekre vonatkozik és milyen módon kell eleget tenni e kötelezettségnek.
Kölcsönösen előnyös megállapodásokat kötött Iránnal a magyar kormány, a cél az, hogy tovább erősödjenek a gazdasági kapcsolatok a két ország között. A magyar vállalkozások előtt számos lehetőség nyílik meg a közel-keleti ország piacán.
A nyugdíjas szövetkezetekben munkát végzőktől nem vonnak nyugdíjjárulékoA nyugdíjas szövetkezetekben munkát végzőktől nem vonnak nyugdíjjárulékot, így a 0,5 %-os emelés sem jár gondolom!?t, így a 0,5 %-os emelés sem jár gondolom!?
A hazai jelzáloglevél-piac élénkül, a kibocsátások volumene emelkedik, és mindezen kedvező tendenciák a következő években tovább folytatódhatnak. Erre az élénkülő piacra reagálva a BÉT az MNB-vel együttműködve három új, régiós szinten is egyedülálló jelzáloglevél-indexet vezet be 2017 decemberétől. Mindez jelentősen hozzájárul a jelzáloglevél-piac
Az ököcímke alkalmazása egyelőre nem kötelező, de jó marketingeszköz lehet, mely növelheti a jó besorolású ingatlanok értékét – mondta az NRGreportnak Orbán Tibor, a Budapesti Távhőszolgáltató Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese. Interjú.
A munkaerő-kölcsönzést, az apának járó pótszabadságot, a harmadik országból érkező munkavállalók foglalkoztatását érintő változások léptek életbe december 1-én. Ezeket vesszük sorra, összefoglaló jelleggel, a 2017. november 16. napján megjelenő 187. számú Magyar Közlöny alapján.
Az elmúlt hónapokban is folytatódtak a magyar gazdaságban az első félévre jellemző trendek. A gazdasági növekedés meghaladta az európai unió 2,5 százalékos átlagát, ugyanakkor a régióban a sereghajtók közé tartozunk, ennek ráadásul a hitelminősítők sem örülnek. Mi betonozhatná be a növekedést? A GKI jelentéséből kiderül.
Az elmúlt egy év során 13 százalékkal növekedett azok aránya, akik munkával töltenék a nyugdíjas éveket – derül ki az OTP Öngondoskodási Index legfrissebb eredményeiből. Az adat rávilágít az időskorral szembeni elvárások és a valóság közötti méretes szakadékra és megmutatja, hogy átalakulóban van az erről az időszakról alkotott kép. Az OTP Nyugdíjp
Örülnek a piacok annak, hogy a képviselőház után az amerikai szenátus is megszavazta szombat hajnalban az adórendszer átalakítását, így a határidős részvényindexek állása alapján jelentős pluszban nyithatnak a tőzsdék. Mik...
A múlt héten egy százalékkal gyengült a forint az euróval szemben, így péntek délutánra közel került idei mélypontjához a magyar deviza. Innen próbálhat meg visszakapaszkodni, miközben a dollár egyre jobban erőre kap, a török líra...