Az ABB által szállított, világ leggyorsabb villámtöltési csatlakoztató technológiájával töltik majd a 24 méter hosszú, teljesen elektromos üzemű buszokat a franciaországi Nantes-ban.
Az SSC-re jellemző, hogy a könyvelési feladatok nem egy kézben, vagy csapatban központosulnak, hanem tételektől függően külön csapatokra bomlik. A könyvelés típusa mellett szintén meghatározó szokott lenni, hogy melyik ország / régió könyvelését támogatja az adott csapat, így az angol nyelvtudás mellett előfordulhat második idegen nyelv használata
Egy évtizeden belül megháromszorozza gépeinek számát a Wizz Air és ugyanilyen ütemben nő a dolgozók aránya is, évente pedig már százmillió utast fognak szállítani - mondta a Világgazdaságnak Váradi József, a diszkont-légitársaság...
Jövőre ezermilliárd dollárnyi kötvényállomány jár le Európában, a Közel-Keleten és Afrikában, és nem tudni, hogyan és egyáltalán megújítják-e a magas kamatozású kötvényeket a befektetők - számol be a hírről a Financial Times....
Az Alkotmánybíróság kimondta, hogy bár az állam elég nagy szabadsággal határozhatja meg, hogy pontosan kinek mi jár, azért nem önkényesen – írja a HVG.
“Nem lehetsz más, mint ami vagy! Ezért kell foglalkoznod embereid véleményével” - jelentették ki előadásuk során a CX-Ray Kft. munkatársai. Gyurics Gergely adatelemző szakember és Németh Dóra business developer a munkáltatói márkák fejlesztésének szakszerű módszertanát mutatták be közönségüknek a Personal Hungaryn. Ha kíváncsi vagy meglátásaikra és
-A munkanélküliségi ráta októberben 4 % volt. -A termelői árindex októberben 4,5 %-kal növekedett. -A beruházások volumene a magyar gazdaságban, a harmadik negyedévben 18 %-kal nőtt.
Szinte biztos, hogy sztrájkba lépnek az önkormányzati dolgozók, mivel elégedetlenek, ráadásul még több ezer hiányzó dolgozó is súlyosbítja a közigazgatási munkaerőkrízist - írja ma reggel a Magyar Nemzet. A közszférában...
Örülnek a piacok annak, hogy a képviselőház után az amerikai szenátus is megszavazta szombat hajnalban az adórendszer átalakítását, a vezető nyugat-európai börzék 0,8-1,4 százalék közötti emelkedést mutatnak. Kilőttek a tőzsdék...
Több mint másfél éve nem látott ütemben vásároltak állampapírt a hitelintézetek októberben, így a hónap végére majdnem 8400 milliárd forintos új csúcsra emelkedett az állományuk - derül ki az MNB hétfőn megjelent adataiból. Októberben...
A University of Oxford, a világ egyik legrégebbi egyeteme 750 millió font (1,01 milliárd dollár) értékben adott el kötvényt extra hosszú, 100 éves lejáratra. Az egyetem történetében először dobott piacra adósságpapírt, amelynek a kamata...
Szinte biztos, hogy sztrájkba lépnek az önkormányzati dolgozók, mivel elégedetlenek, ráadásul még több ezer hiányzó dolgozó is súlyosbítja a közigazgatási munkaerőkrízist - írja ma reggel a Magyar Nemzet. A közszférában...
Nem adott a várható költségekre és így a megtérülés idejére vonatkozó számszerű becslést a Világgazdaságnak nyilatkozva a Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. Azt viszont elárulta, hogy az egy évvel ezelőtti hivatalos...
A balatoni bulivárosban 1 millió forint az új építésű, lakóparki ingatlanok átlagos négyzetmétere. Aztán jön Csopak, és csak a harmadik legdrágább Budapest.
A Magyar Nemzet szerint a kormány igyekszik eltitkolni, hogy a közszférát is elérte a munkaerőhiány. a Központi Statisztikai Hivatal már 2016 első negyedéve óta nem tud friss adatot közölni, mert nem érkeznek be hozzájuk az erről szóló adatok. A lap megvizsgálta, hogy az állásportálokon mennyi üres pozíciót találni a közszférában - írják.
A nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forint értékű étkezési Erzsébet-utalványok gyártási folyamata a végéhez közeledik. A szükséges 2,7 millió darab utalványból az utalványforgalmazó Zrt. eddig több mint 2,5 milliót már elkészített és azokat el is juttatta a Magyar Postához, a hiányzó mennyiség gyártása a napokban befejeződik - mondta Uhrinyi Tamás, az E
Örülnek a piacok annak, hogy a képviselőház után az amerikai szenátus is megszavazta szombat hajnalban az adórendszer átalakítását, a vezető nyugat-európai börzék 0,8-1,4 százalék közötti emelkedést mutatnak. Itthon a Richter papírjai...
Az európai gyógyszerügyi hatóság (EMA) vizsgálatot rendelt el a Richter egyik zászlóshajójával, az Esmyával kapcsolatban miután a hírek szerint négy, a készítménnyel kezelt betegnél is akut májgyulladást fedeztek fel, hármuknál májátültetésre...
Javult a háztartások jövedelmi helyzete, mind színvonala, mind szerkezete pozitív irányban változott tavaly – derül ki a frissen megjelent, A háztartások életszínvonala 2016 című KSH-kiadványból.
Hétfőn alig fél órával a tőzsde nyitása után közel 6 százalékos mínuszban tartózkodik a Richter árfolyama. A háttérben egy most indított vizsgálat áll az egyik fő gyógyszerkészítményükkel kapcsolatban.
A télies időjárás a mindennapos közúti közlekedés során is megváltozott feltételeket teremt: az utak csúszósabbak és a látási viszonyok a gyakrabban leszálló köd miatt rosszabbak. Korábban is sötétedik, ráadásul a közelgő karácsonyi...
Az atomenergia fontos szerepet tölt be az energiaellátás biztonságában, ezért is jó döntés a paksi atomerőművi blokkok üzemidejének hosszabbítása - mondta Kovács Antal, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója a Magyar Energetika valamint VGF víz, gáz fűtéstechnika épületgépészeti szaklapok kiadója szakmai konferenciáján.
A Sunday Mirror egyik munkatársa 5 hétig vállalt munkát az Amazon Tilbury-i telephelyén. A csomagolórészlegen kapott munkát, napi 10,5 órában, 8,2 fontos órabérért. Rettentő körülmények között dolgozta le a 55 órát, és a cikkből az is kiderült mennyit keres ezalatt a vezetőség. A cikk után az Amazon azt találta ki, hogy hét penny-s csokitallérokkal
Négy fő stratégiai területen is képes tenni azért egy vállalat, hogy hatékonyabb legyen az eszközkihasználtsága – mutatnak rá legújabb kutatásukban a Roland Berger szakértői.
A fogyasztóbarát lakáshitelek piacán is megindult a verseny a bankok között: komolyabb különbségek vannak a különböző ajánlatok között. A legolcsóbb fogyasztóbarát lakáshiteleknél a thm 4 százalék alatt marad, ám ezek csak 3 évre garantálnak fix törlesztőrészletet. A legolcsóbb 10 vagy 20 évig fix törlesztést garantáló fogyasztóbarát lakáshitelekn
Két egyidős dolgozó egy napon megy nyugdíjba, egyszerre kezdték a munkaviszonyukat is. Az egyik az utolsó öt évben munkanélküli volt. a másik végig dolgozott. Mennyi lesz az OSZTÓSZÁM amivel a nyugdíjaikat kiszámolják?
Az év utolsó hónapjára fordulva már nem kell aggódni az állam finanszírozása miatt, lassan elkezdheti előkészíteni jövő évi terveit az ÁKK - olvasható az Erste Bank hétfő reggeli elemzésében. A pénzintézet szakembereinek fejében...
A Credit Suisse-nél a compliance költségek hosszú évek óta emelkedtek, egy big data platform illetve szoftverrobotok alkalmazásával azonban fordítottak a trenden. A Credit Suisse 2015-ben új részleget alapított, melynek faladata, hogy külön...
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatókat összefogó PRIMUS Egyesület, valamint a hazai önkéntes pénztárakat, azon belül az egészségpénztárakat tömörítő legjelentősebb érdekképviselet, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége. A szervezetek közös célja, hogy növeljék a magánegészségügyi piac átláth
Bár Donald Trump kormányának célja az adóreform elfogadtatásával az USA gazdaságának felpörgetése volt, könnyen meglehet, hogy például Kínának és Németországnak sokkal nagyobb szívességet tettek az amerikai döntéshozók, mint saját...
A sikeres magyar NER-cégeket látványosan összeköti a közös szenvedély: a sport. Az államkassza helyett inkább ide utalják a társasági nyereségadójukat.
Igyekeznek tisztára mosni magukat a szaúd-arábiai korrupciós és pénzmosási ügyekből a svájci bankok, így minden gyanús pénzmozgást jelentenek a svájci hatóságoknak - számol be a hírről a Financial Times. A szaúd-arábiai ügyfelek...
Igyekeznek tisztára mosni magukat a szaúd-arábiai korrupciós és pénzmosási ügyekből a svájci bankok, így minden gyanús pénzmozgást jelentenek a svájci hatóságoknak - számol be a hírről a Financial Times. A szaúd-arábiai ügyfelek...
Bár Donald Trump kormányának célja az adóreform elfogadtatásával az USA gazdaságának felpörgetése volt, könnyen meglehet, hogy például Kínának és Németországnak sokkal nagyobb szívességet tettek az amerikai döntéshozók, mint saját...
Avorado néven fejlesztett videós mobilmarketing alkalmazást egy magyar startup. A mobilhirdetések 2016-ban közel 109 milliárd dollár árbevételt generáltak világszinten, mely 2017 végére várhatóan további 25%-al növekszik majd. Ezt a piacot célozza a tejesen egyedi magyar megoldás, melynek lényege, hogy a felhasználók reklámvideók megtekintését köve
Elküldte első felvételeit az Európai Űrügynökség október 13-án felbocsátott Sentinel (Őrszem)-5P műholdja a Föld légkörének szennyezettségéről, köztük a nitrogén-dioxid-koncentráció nagyságáról az európai kontinens térségében, az indiai erőművek okozta légszennyezésről a dél-ázsiai térségben, a szén-monoxid globális eloszlásáról és az indonéziai Ag
Egy évtizeden belül megháromszorozza gépeinek számát a Wizz Air, és ugyanilyen ütemben nő a dolgozók száma is, évente pedig már száz millió utast fognak szállítani – mondta a Világgazdaságnak Váradi József, a diszkont légitársaság vezérigazgatója.
Habár tavaly csökkent a szegénységben élők száma Magyarországon és nőttek a jövedelmek a Központi Statisztikai Hivatal friss kiadványa szerint, a hivatal táblázatait böngészve megállapíthatjuk, hogy igazán jól a magasabb jövedelműek...