A kis- és középvállalkozások (kkv) az üzleti folyamatok felhő alapú automatizálásával, a workflow-val mintegy 30 százalékos költségcsökkenést és ehhez hasonló profitnövekedést érhetnek el.
Konszolidált szinten 38 milliárd 213 millió forintos mérleg főösszeggel és 2 milliárd 94 millió forintos adózott eredménnyel zárta 2017 első félévét az Opus Global Nyrt. A társaság igazgatósága kezdeményezi a Budapesti Értéktőzsdénél törzsrészvényei átsorolását a prémium kategóriába, tekintettel arra, hogy ennek feltételeit az előző két vizsgálati
A 65 év feletti magyarok 37 százaléka beszél valamilyen idegen nyelvet, elsősorban németül, angolul vagy oroszul – derült ki a 4Life Direct biztosításközvetítő megbízásából készített felmérésből. Az 50 felettiek körében végzett országos reprezentatív kutatás szerint az egy generációval fiatalabbak körében már alacsonyabb ez az arány, az 50-64 évese
Idén és jövőre is folytatódhatnak a kedvező gazdasági folyamatok, a kormány az ország versenyképességének megtartására, az államadósság további csökkentésére és – a további béremelések érdekében – a növekedési szint emelésére törekszik – mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára a Világgazd
Az online vásárlás és banki ügyintézés mellett a megtakarítások során is egyre inkább teret nyerhetnek a webes felületek és telefonos alkalmazások. A hazai befektetők jelzései alapján egyelőre inkább az asztali eszközöket használják...
Megszűnik közel 50 éves működés után az Európai Unió (EU) cukortermelésének szabályozására szolgáló kvótarendszer szeptember 30-án, szombaton – közölte az Európai Bizottság.
Októbertől a szolgáltatóknak bármilyen új, céges ügyfélkapcsolat létesítésénél rögzíteniük kell a cég mögött álló azon magánszemély (tényleges tulajdonos) adatait, aki a szervezetben 25 százalékos többséggel rendelkezik, vagy aki a szervezet felett egyéb módon tényleges irányítást, ellenőrzést gyakorol - hívja fel a figyelmet a Jalsovszky Ügyvédi I
A kormány elkészült a tavalyi zárszámadással, ami a gazdasági tárca közlése szerint jól tükrözi, hogy az előzetes céloknak megfelelően alakult a 2016-os költségvetés megvalósítása. Tavaly ugyan mérsékeltebb volt a növekedés, azonban így is meghaladta az uniós átlagot.
Konszolidált szinten 8 milliárd 414 millió forint mérlegfőösszeggel és 4 milliárd 185 millió forint teljes átfogó eredménnyel zárta 2017 első félévét a Konzum Nyrt.
A kis- és középvállalkozások (kkv) az üzleti folyamatok felhő alapú automatizálásával, a workflow-val mintegy 30 százalékos költségcsökkenést és ehhez hasonló profitnövekedést érhetnek el.
Konszolidált szinten 8 milliárd 414 millió forint mérlegfőösszeggel és 4 milliárd 185 millió forint teljes átfogó eredménnyel zárta 2017 első félévét a Konzum Nyrt. Tegnap este az Opus számolt be 2 milliárdos eredményről.
A 30-49 év közöttiek vannak a leginkább lesújtó véleménnyel a hazai egészségügyi ellátásról, ám súlyos betegség diagnosztizálása esetén a 18-29 évesek vállalnák be legnagyobb arányban a külföldi gyógykezelést. De miért nem menne minden magyar külföldre gyógyulni?
Több mint 30 százalékkal nőtt a külföldi bankkártyás vásárlások száma nyáron, összegük csaknem 32 százalékkal emelkedett, míg a belföldi bankkártyás vásárlások összege 12,9 százalékos növekedést, száma pedig 15,6 százalékos emelkedést mutatott ugyanebben az időszakban az év többi hónapjához képest - közölte a K&H az MTI-vel az ügyfélkörében mért ad
Már többször is foglalkoztunk olyan vagyonos emberekkel, akik nem a szerencséjüknek, esetleg örökségüknek köszönhették gazdagságukat, hanem önmaguknak. A most bemutatott amerikai férfi is ilyen, az általa ajánlott megtakarítási tippeket...
10 ezer forint névértékű ezüst emlékérmét és annak 2000 forintos színesfém változatát bocsátotta ki a Magyar Nemzeti Bank a Pécsi Tudományegyetem alapításának 650. évfordulója alkalmából. Az emlékérme-kibocsátással a jegybank a magyar felsőoktatás 650 éves történelme előtt tiszteleg.
2009-ben a Legfelsőbb Bíróság egyértelműen kimondta, hogy az ingatlanfejlesztésekhez kapcsolódó közcélú beruházások áfája levonható, ha ezek nélkül a fejlesztés nem lenne megvalósítható. A közelmúltban azonban nem várt izgalmakat okozott az Európai Unió Bírósága főtanácsnokának egy hasonló, bolgár ügyben adott előzetes véleménye, amely megtiltotta
Nagyon feszült a helyzet Spanyolország Katalónia tartományában, ahol most vasárnap függetlenségi népszavazást tartanak. Ennek ellenére a piacokon egyelőre nincs nyoma az aggodalomnak, a spanyol kötvényhozamok és csődkockázati felár meg...
Míg a világpiacon javíthatja az európai vasútijármű-ipar pozícióit a Siemens és az Alstom összeolvadása, addig a kontinensen belül nehéz helyzetbe kerülhetnek azok a cégek, amelyek kívül maradtak a német–francia frigyen – mondták el lapunk kérdésére az ügyet jól ismerő források. A piac átrendeződése érintheti az utóbbi évtizedben jelentősen megerős
Mark Zuckerberg azt szerette volna, ha a Facebook alkalmazottai filantróp célú alapítványának, a Chan Zuckerberg Initiative-nek (CZI) is dolgoznak, ám a Facebook felsővezetői ezt megakadályozták.
Szeptember 30-ig a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni törvénynek megfelelően a cégek többségének új belső szabályzatot kell készítenie. Van olyan felügyeleti szerv azonban, amelyik még nem tette közzé a részletszabályokat, így a könyvelők, az adótanácsadók és az ingatlanközvetítők esetében csúszik ez a határidő - mondta az InfoRádióna
Várhatóan 20 százalékkal bővülhet idén az internetes kereskedelem Magyarországon, forgalmának összértéke elérheti a 370 milliárd forintot az év végére - mondta Vámos György, a Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.
Az Opus kezdeményezte a BÉT Prémium kategóriájába való felvételt, mivel a társaság megfelelt az ehhez szükséges feltételeknek. Tegnap piaczárást követően az Opus kezdeményezte a törzsrészvényeinek átsorolását a Budapesti Értéktőzsde...
2 Celsius-fok alatti globális felmelegedés? Világszinten 50 százalékkal csökkentett szén-dioxid-kibocsátás 20 éven belül? Nem csalás vagy ámítás. A „Better Energy, Greater Prosperity” (Tisztább energia, látványosabb fejlődés) címmel megjelent tanulmány szerint az energiarendszer átalakítása a fejlett és a fejlődő országokban egyaránt kivitelezhető,
A spanyol kormány katalóniai megbízottja közölte, hogy kiiktatták a vasárnapra tervezett függetlenségi referendum szavazó- és szavazatszámláló rendszerét, "teljesen lehetetlenné" téve a népszavazás megtartását. Enric Millo, a madridi...
2,6 milliárd forint adózott eredményt ért el a Konzum az idei első félévben Az Opus átértékelésével együtt közel 4,2 milliárd forint lett a teljes átfogó jövedelem Milyen lett az első félév eredménye? Első ránézésre furcsa...
Nagyot nőtt az Opus bevétele, a vállalat most már nyereséges, csak az első félévben több mint 2 milliárd forint volt a profit. A Konzumhoz hasonlóan az Opus is hasított az idei első félévben, szinte minden fontosabb eredménysoron elképesztő...
A Magyar Nemzeti Bank meghatározta a héten az anticiklikus tőkepufferráta 2017. október 1-jétől alkalmazandó mértékét. A ciklikus rendszerkockázatok szintje továbbra is alacsony, ezért a Pénzügyi Stabilitási Tanács - a hitelezés támogatása...
Bővültek a bevételek, a költségek emelkedése miatt viszont csökkent az adózott eredmény a Duna House-nál az idei első félévben. Működési környezet Ingatlanpiac A magyarországi lakóingatlan piac erős félévét zárt 2017. júniusában....
A szüreti időszak a hazai borvidékek ingatlanpiacára is ráirányítja a figyelmet. Számos az eladó hobbitelek és pince, és van vidék, ahol duplájára emelkedtek az árak az elmúlt években. A kereslet is élénkül irántuk, noha a szigorúbb szabályok miatt nehezebb építkezni ide. Az alacsonyabb árkategóriában keresgélőknek a legmagasabb, ám egyre kevesebb
Akár karácsony utánig is elhúzódhatnak a kormányalakítási tárgyalások Németországban - jelezte egy pénteki interjúban Peter Altmaier kancelláriaminiszter.
A kormányzati szektor idei első féléves többlete az előzetes adatok szerint 270,5 milliárd forint, az össztermék másfél százaléka volt, 2016 azonos időszakához képest 183,9 milliárd forinttal, GDP-arányosan egy százalékponttal magasabb – közölte tegnap a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Közismert, hogy a magyarok egészségi állapota az elmúlt évek javulása ellenére elmarad a régiós országokétól, azonban az országon belüli, egyenlőtlenséget tükröző adatok adnak csak igazán megrázó képet. Az egyenlőtlenségek...
Immár a 12. egymást követő negyedévben csökkentették külső eszközalapokban lévő vagyonukat a világ legnagyobb állami vagyonjait kezelő szuverén alapok (SWF), a kivont vagyon összege három év alatt elérte a 182 milliárd dollárt -...
"Egyetlen másodperccel sem" tarthat két évnél tovább a brit EU-tagság megszűnése utáni átmenet - jelentette ki Boris Johnson külügyminiszter a The Sun című brit lapnak adott, szombaton megjelent nyilatkozatában, egy nappal a kormányzó Konzervatív Párt kongresszusa előtt.
Október 2-ával néhány kivétellel valamennyi, az Uniós Vámkódex hatálya alá eső engedélyt a korábbi papír alapú ügyintézés helyett kizárólag elektronikus úton intézhetnek a gazdálkodók. A benyújtott kérelmekkel és az engedélyezési eljárással kapcsolatosan ettől kezdve csak a rendszeren keresztül kaphatnak információt a vállalkozások – figyelmeztetne
Néhány hete egy téves értelmezés folytán a hazai médiában napvilágot látott az a félrevezető információ, hogy szeptembertől a villany- és vízvezeték-szerelő mesterek által okozott, illetve azok hanyagsága folytán bekövetkező károkat...
Előadások, workshopok és gyermekprogramok is várják az érdeklődőket a IV. Sütnicake, Sütemény- és Tortafesztiválon október 7-én és 8-án a budapesti Gellért Hotelben.
Megszüntette a válság nagy túlélőjének számító AIG biztosítóórás "rendszer szinten jelentős" besorolását az illetékes jegybanki testület - számolt be a Financial Times. Más néven a "túl nagy ahhoz, hogy csődbe menjen" típusú...
Jelenleg 446 újlakás projekt található a fővárosban, ami összesen 28.443 lakást jelent – derül ki az ujotthon.hu szeptemberi felméréséből. Ezek közel 58 százalékát, azaz 16400-at még nem adtak el. A legtöbb új ingatlant a XI. és a XIII. kerületben építik a beruházók. Szakértők szerint a projektek közel harmada nem fog határidőre elkészülni.
Pályázatot írt ki a Borászok Borásza Alapítvány fiatal borászok számára: az egymillió forintos ösztöndíj nyertese külföldi szakmai gyakorlaton vehet részt és szüreti tapasztalatot szerezhet valamelyik Borászok Borászánál vagy a díj jelöltjeinél.