A Külgazdasági és Külügyminisztérium is elhatárolódott az eTruck Motor Zrt.-től, ezzel a cég vezérigazgatójának, Benke Gábornak megdőlt az az állítása is, hogy a kormány támogatását élvezik. Persze ez egyáltalán nem meglepő azok...
Németország az Európai Unió állami támogatásra vonatkozó szabályai szerint nyújtott áthidaló hitelt az Air Berlin légitársaság számára - közölte az Európai Bizottság hétfőn.
A BRICS-országok csúcstalálkozóján tartózkodó Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn telefonon tárgyalt dél-koreai kollégájával, Mun Dzse Innel az észak-koreai válságról - közölte a Kreml. Az orosz elnöki hivatal közleménye szerint...
Vegyesen alakult a forint árfolyam a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon hétfő estére: a dollárral szemben erősödött, míg az euróhoz, a svájci frankhoz és a japán jenhez képest gyengült.
Hát például az aranybánya. Az arany ára ugyanis az utóbbi időben eléggé belehúzott, főleg az észak-koreai feszültségeknek, a Trump elnökből való kiábrándulásnak, a Fehér Ház körüli politikai csatározásoknak köszönhetően. Ebből pedig a bányák sokat profitálhatnak, amelyek egyébként eddig is általában nyereségesek maradtak.
Németországban az új autó eladások nyolc éves csúcsra ugrottak augusztusban annak ellenére, hogy a dízelmotorral szerelt járművek értékesítése továbbra is meredeken zuhan. A német Szövetségi Közlekedési Hivatal (KBA) legfrissebb...
Csehország és Szlovákia találkozót indítványoz a kettős élelmiszer-minőség ügyében az Európai Unió, illetve a kérdésben érintett tagállamok vezető politikusainak részvételével - jelentette be Robert Fico szlovák miniszterelnök hétfőn a csehországi Lednicében a szlovák és a cseh kormány együttes ülése után.
Eltüntette az ortodox templomok keresztjeit Santorini látképéről a "görög hetet" hirdető szórólapjain a Lidl áruházlánc Csehországban. A katolikus egyház és egyes politikusok is felháborodásuknak adtak hangot. Tiltakozásul hétfőn...
Eltüntette az ortodox templomok keresztjeit Santorini látképéről a "görög hetet" hirdető szórólapjain a Lidl áruházlánc Csehországban. A katolikus egyház és egyes politikusok is felháborodásuknak adtak hangot. Tiltakozásul hétfőn...
A Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. 1,26 milliárd forint keretösszegű támogatást nyert el a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból (NKFI Alap) kutatás-fejlesztési tevékenységéhez, amelynek keretében magyar mérnökök fejlesztenek egyebek mellett autonóm járműfunkciókhoz szükséges technológiákat - tájékoztatta a vállalat hétfőn az MTI-t.
Megalakulhat a kormány Koszovóban, miután a Behgjet Pacolli vezette Szövetség az Új Koszovóért (AKR) hétfőn kilépett az Isa Mustafa eddigi kormányfő vezette koalícióból, majd csatlakozott a júniusi választást megnyerő csoportosuláshoz - közölte honlapján a Koha Ditore című pristinai napilap.
A kiemelt jelentőségű vasutas munkakörökben foglalkoztatottak bérét átlagosan 4 százalékkal emeli a MÁV munkakörtől függően 2017. július elsejéig, illetve 2017. január elsejéig visszamenőleg; az intézkedés 1300 munkavállalót érint, a megemelt bért a szeptemberi fizetéssel október 10-én kapják meg a dolgozók - közölte a MÁV Zrt. hétfőn az MTI érdekl
A tervtanácsi hozzájárulást követően a jogerős építési engedélyt is megkapta a diósgyőri vár rekonstrukciójának második és harmadik üteme, a munka a jövő évben megkezdődik és várhatóan két évig tart, a vár eredeti pompájában újul meg, miként környezete is - közölte Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) Miskolc polgármestere és Rostás László, a város főépítésze
Hétfőn csupán szerény mértékben gyengült a forint az euróval szemben, a piaci szereplők láthatóan kivárnak a csütörtöki EKB-döntés előtt. A csendes kereskedésben az is fontos szerepet játszott, hogy a Labor Day miatt az amerikai piacok...
Egymilliárd forintos hazai forrásból, kiemelt beruházásként épült meg Fertődön a Soproni Szakképzési Centrum Porpáczy Aladár Szakképző Iskolájának tíz tantermet, természettudományos szaktantermet és egy tornacsarnokot is magában foglaló épülete, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára avatott fel a h
Megalakulhat a kormány Koszovóban, miután a Behgjet Pacolli vezette Szövetség az Új Koszovóért (AKR) hétfőn kilépett az Isa Mustafa eddigi kormányfő vezette koalícióból, majd csatlakozott a júniusi választást megnyerő csoportosuláshoz - közölte honlapján a Koha Ditore című pristinai napilap.
Emeli bruttó 9 forinttal a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült az MTI hétfőn piaci forrásokból.
Több mint fél tonna olyan aranyat foglaltak le külföldön az ukrán hatóságok, amit az Oroszországba menekült Viktor Janukovics volt államfő közvetlen környezete lopott el és vitt ki Ukrajnából - hozta nyilvánosságra Jevhen Jenyin főügyész-helyettes az Insider című ukrán hírportálnak adott hétfő interjújában, amiből az UNIAN ukrán hírügynökség közölt
A Bank of England akár két évig, a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folyó tárgyalások végéig is várhat történelmi mélyponton lévő alapkamatának első emelésével - erre számít a legfrissebb felmérés szerint a londoni elemzői közösség tagjainak zöme.
Útfelújítási munkák kezdődtek a XIV. kerületi Nagy Lajos király útján: a várhatóan október végéig tartó felújítások során az érintett szakaszokon új szervizutak épülnek, a villamos útátjárók rendszere átalakul, valamint parkolósávok, gyalog- és kerékpárutak is létesülnek - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal hétfőn az MTI-t.
Letölthető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) internetes honlapjáról a 17EGYREG jelű adatlap, amelyet előzetes regisztráció céljából, 2017. október 2-áig azon civil szervezeteknek kell – kizárólag elektronikus úton, az ügyfélkapun keresztül – benyújtaniuk a NAV-hoz, amelyek a 2018. rendelkező évtől igényt tartanak a rendelkező magánszemélyek által felajánlott szja egy százalékos összegekre, és még…
A Deutsche Telekom és a Huawei működésbe helyezte az első szabvány előtti 5G (ötödik generációs) telekommunikációs kapcsolatot a német szolgáltató kereskedelmi hálózatán, Berlin belvárosában - közölte a Magyar Telekom hétfőn az MTI-vel.
Kevesen tudják, de a világ egyik legnagyobb bankfüggetlen ATM-hálózatát üzemeltető cégét 1994-ben Magyarországon alapította két amerikai, mégpedig azért, mert akkoriban a készpénzközpontú közép- és kelet-európai régióban alig...
Alig kezdődött el az iskola, máris irathatod be a gyerekedet a különböző különórákra. A Pénzcentrum annak járt utána, hogy miért érdemes a gyereksportra is áldozni, és havonta mennyibe kerülhetnek a legnépszerűbb sportok. Egy...
Hatalmas összeget, mintegy 554 milliárd forintot hagyott 2013 óta a vállalkozásoknál a kormány a munkahelyvédelmi akció keretében – tudta meg a Magyar Idők. A Nemzetgazdasági Minisztérium adatai szerint ma már minden ötödik munkavállaló után érvényesíthetnek kedvezményt a cégek, amennyiben 25 év alatti fiatalokat, 55 év felettieket, kisgyermekesek
Tovább olvadnak a lakossági hitelek kamatai a pénzügyi szolgáltatóknál: a fokozatos csökkenés a lakáscélú és a fogyasztási kölcsönökre is igaz. A lassú ütemű mérséklődés még folytatódhat, de öldöklő árversenyt már senki nem vár a piacon - írja keddi számában a Világgazdaság.
Különböző felmérések alapján egyértelmű, hogy a többség számára Angela Merkel hivatalban lévő kormányfő volt a "szimpatikusabb, stabilabb, megbízhatóbb" a kancellárjelöltek vasárnap esti televíziós vitájában Martin Schulz német szociáldemokrata kancellárjelölttel szemben - mondta Pócza István, a Századvég Alapítvány kutatója hétfőn az M1 aktuális c
Számottevő kereslet mutatkozik az építési telkek iránt, bár a családi otthonteremtési kedvezmény kiváltotta hullám már csillapodott az ingatlanpiaci szakértők szerint. Az árak az elmúlt évben jelentősen nőttek, további drágulás viszont már nem várható. Az állami kedvezmények adminisztrációja és a szigorodó előírások miatt ugyanakkor egyértelműen fe
Lázár János levélben biztosította a Tescónál sztrájkkészültséget hirdető szakszervezetet: a kormány támogatja a dolgozók törekvéseit, és szükségesnek tartja a bérek, illetve a létszám megfelelő rendezését – értesült a Magyar Idők. A kancelláriaminiszter levele szerint ősszel újra a parlament elé kerülhetnek olyan javaslatok, amelyek a kormány 2010-
A koreai válság addig a szintig fokozódott, amíg Kína is alaposan belekerült, pedig szeretett volna lehetőség szerint távol maradni tőle. Megoldás ugyanakkor nem látszik, már csak az segíthetne, ha a nagyhatalmak, de legalább Kína és Amerika meg tudnának állapodni egymással, erre azonban egyelőre nem sok remény van.
Míg 2013-ban még 13,16 milliárdos veszteséget mutatott az éttermi szolgáltatásnyújtással, illetve mozgó vendéglátással foglalkozó magyarországi cégek üzemi eredménye, addig a tavalyi évre 134 millió forintra csökkent a ráfizetésük, ami trendfordulót jelez - írja a Világgazdaság keddi számában.
Spanyolországban több mint 46 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma augusztusban - közölte a spanyol munkaügyi minisztérium a munkaügyi hivatalok adatai alapján készült összesítését hétfőn.
Lázár János levélben biztosította a Tescónál sztrájkkészültséget hirdető szakszervezetet: a kormány támogatja a dolgozók törekvéseit, és szükségesnek tartja a bérek, illetve a létszám megfelelő rendezését - írja a Magyar Idők. A laphoz eljutott levél szerint ősszel újra a parlament elé kerülhetnek olyan javaslatok, amelyek a kormány 2010-ben megkez
A tavalyi, 86 áldozatot követelő nizzai gázolásos terrortámadás óta fellendült a gépkocsiknak a városközpontok lezárt területeire történő behajtását megakadályozó betontömbök iránti kereslet Franciaországban.
Míg 2013-ban még 13,16 milliárdos veszteséget mutatott az éttermi szolgáltatásnyújtással, illetve mozgó vendéglátással foglalkozó magyarországi cégek üzemi eredménye, addig a tavalyi évre 134 millió forintra csökkent a ráfizetésük, ami trendfordulót jelez - írja a Világgazdaság
Észak-Korea feltehetően egy interkontinentális ballisztikus rakétát (ICBM) szállít a nyugati partvidékére - jelentette kedden az Asia Business Daily című szöuli napilap meg nem nevezett hírszerzési forrásra hivatkozva. A rakéta szállítása...
Már több hazai vállalatnak engedélyezte az energiahivatal, hogy elektromos töltőállomást üzemeltessen. Az év hátralévő részében ilyen engedélyek sorát kérhetik a MEKH-től - írja a Világgazdaság. Hétfőig 24 engedélyt adott elektromos...
Kőbevésettek-e nyugdíjbiztosítóval folytatott adategyeztetési eljárás során határozatban megállapított adatok? – merül fel rendre a kérdés a nyugdíj összegét megállapító eljárásokkal kapcsolatban.
Lázár János levélben biztosította a Tescónál sztrájkkészültséget hirdető szakszervezetet: a kormány támogatja a dolgozók törekvéseit, és szükségesnek tartja a bérek, illetve a létszám megfelelő rendezését - írja keddi számában...
A kiemelt jelentőségű vasutas munkakörökben foglalkoztatottak bérét átlagosan 4 százalékkal emeli a MÁV munkakörtől függően 2017. július elsejéig, illetve 2017. január elsejéig visszamenőleg; az intézkedés 1300 munkavállalót érint, a megemelt bért a szeptemberi fizetéssel október 10-én kapják meg a dolgozók - írja az MTI.
Rick Scott Florida állam kormányzója szükségállapotot hirdetett ki hétfőn este a közelgő Irma hurrikán miatt. A 4-es erősségűre fokozódott vihar most a karibi térségben pusztít, helyenként 220 kilométer/órás sebességgel süvítő...