Tegnap még sikerrel verte vissza a medvék támadását a Magyar Telekom árfolyama, ám a 200 napos mozgóátlag továbbra is szilaj ellenállásként magasodik előttünk, többször megfogva az emelkedési kísérleteket.
Júliusban 99 milliárd forint volt Magyarország külkereskedelmi többlete, euróban számítva az export 5,2 százalékkal, az import pedig 11 százalékkal nőtt - közölte péntek reggel a KSH. Ezzel párhuzamosan a külkereskedelmi többlet 359...
A vártnál csak egy hajszállal lett magasabb az augusztusi infláció, az árak átlagosan 2,6%-kal nőttek. Mindez fontos a szeptemberi kamatdöntés szempontjából, az MNB ugyanis a jelek szerint elkötelezett a további lazítás mellett, ez...
Az amerikai tőzsdék stagnálása után Ázsiában vegyesen alakult a részvényindexek mozgása. A vezető európai tőzsdék gyengélkedése részben a nagymértékű euró erősödésnek tudható be, közel 100 pipet erősödött a dollárral szemben...
A Portfolio rendszeres alapkezelői felmérése alapján elmondható, hogy a hazai alapkezelők az augusztusban nagyot emelkedő BUX index értékét jellemzően öt százalékos sávba várják a következő három és 12 hónapban egyaránt, azonban...
Decemberben lép életbe az amerikai pénzpiaci alapokat erősen megkötő szabály, az egymilliárd dollár feletti vagyont kezelő alapoknak négy likviditási kategóriát kell elkülöníteniük a portfólión belül, a cél, hogy ne ismétlődjön...
Mától a H6-os HÉV Közvágóhíd végállomásán találkozhatnak az utasok az elektronikus jegyrendszerhez kapcsolódó első érvényesítőkészülékekkel. Az eszközökkel egyelőre az utasoknak nincs teendőjük, azok az elektronikus jegyrendszer...
Az euróval, a dollárral és a japán jennel szemben erősödött, a svájci frankhoz képest viszont gyengült a forint a nemzetközi bankközi devizapiacon péntek reggel.
A külkereskedelmi többlet 322 millió euró volt 2017. júliusban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) aktuális első becslése szerint. Az export euróban számított értéke 5,2, az importé 11 százalékkal nőtt.
A fogyasztói árak átlagosan 2,6 százalékkal magasabbak voltak augusztusban, mint egy évvel korábban, júliushoz viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkár válaszolt Hadházy Ákos, LMP országos képviselőjének írásbeli kérdésére eszerint a kormányváltástól emelkedésnek indult a végzett ápolók száma, tavaly csaknem 30 százalékkal több volt az újonnan regisztrált ápolók száma, mint 2010-ben - írja az MTI.
Megállíthatatlan az euró, mely péntek reggel új két és féléves csúcsra ment a dollárral szemben, rövid időre az 1,21-es szintet is megközelítette az árfolyam. Közben a forint továbbra sem mozdul a 306-os szint környékéről.Megint...
Egyre nagyobbra híznak az állam bevételei – ez derül ki a legújabb adóügyi összesítésből. Az adatok szerint az öt legnagyobb köztehertípusból – vagyis a társasági és a jövedéki adóból, az áfából, a járulékokból és a személyi jövedelemadóból – január eleje és július vége között 6530 milliárd forint folyt be.
Idén augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 2,6 százalékkal magasabbak voltak, mint tavaly ilyenkor – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Eszerint az elmúlt egy évben a legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk, valamint a járműüzemanyagok és az élelmiszerek drágultak.
A Volkswagen aktívan dolgozik azon, hogy eladjon olyan eszközöket, melyek nem a fő tevékenység részei. Ezek mértéke akár az éves árbevétel húsz százalékát is kiteheti. Matthias Mueller a VW vezérigazgatója arrólszámolt be a Wall...
Nem árulta el az Európai Központi Bank, mi lesz a mennyiségi lazító program sorsa 2018-ban. Az erős euró miatt azonban leszállította inflációs várakozásait.
Teljesen át kell gondolniuk a bankoknak üzleti modellüket, az apokalipszis négy lovasa kopogtat ugyanis az ajtajukon - hangzott el az MKT egri Közgazdász-vándorgyűlésén. A bankokat a tőkeáttétel-csökkentés, a konszolidáció és a digitalizáció...
A Volkswagen aktívan dolgozik azon, hogy eladjon olyan eszközöket, melyek nem a fő tevékenység részei. Ezek mértéke akár az éves árbevétel húsz százalékát is kiteheti. Matthias Mueller a VW vezérigazgatója arrólszámolt be a Wall...
Az elektromos autók várható terjedése, a mobileszközök nagy száma óriási a kereslet a lítiumra, ami egyelőre nélkülözhetetlen a hatékony akkumulátorok gyártásához.
Választhatóvá teszik a kötelező magánnyugdíjat Romániában, így a biztosított személy döntheti el, hogy nyugdíjjáruléka teljes egésze az államnál marad, vagy egy része továbbra is átkerül a magánbiztosítókhoz – közölte Mihai Tudose román miniszterelnök.
Tudomásul venni kifejezést használom, amikor a bíróság kvótaügyben hozott döntésére reagálok. Ezt Fico miniszterelnök úrtól veszem át - vélekedett a Kossuth Rádió reggeli műsorában Orbán Viktor. Az ítéletre adott reakció ...
A Volkswagen aktívan dolgozik azon, hogy eladjon olyan eszközöket, melyek nem a fő tevékenység részei. Ezek mértéke akár az éves árbevétel húsz százalékát is kiteheti. Matthias Mueller a VW vezérigazgatója arrólszámolt be a Wall...
A magyar gazdaság nem konvergál a fő külkereskedelmi partnernek tekinthető Németország fejlettségéhez, az utóbbi 10 év csalódása részben a termelékenység alacsony növekedési üteme, részben a válság előtti szinthez képest szigorúbb...
Minimum féltucat jelöltje van a Fehér háznak Janet Yellen helyére jövő februártól, amikor lejár a Fed elnökének mandátuma - tudta meg a Bloomberg. A hírügynökség a lehetséges jelölteket is sorra vette. Yellen elvileg jövő februárban...
A BMW-nek is komoly tervei vannak az elektromos vonal felfuttatásával kapcsolatban, ugyanis a szerdai bejelentésük alapján 2025-ig új 12 új teljesen, és 13 részben elektromos modellt fognak a piacra dobni. Már a jövő héten megérkezik...
Eddig 19 nyugdíjasszövetkezetet jegyeztek be, de legalább ugyanennyi van cégbírósági bejegyzés alatt - árulta el Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a Világgazdaságnak. A kormány a nyugdíjasok visszafoglalkoztatásának adócsökkentésén...
Legutóbbi DAX vételi ötletünknek sajnos keresztbe tettek az észak-koreai rakétakísérletek. Ez egy globális eladói hullámot váltott ki, mely utolérte a DAX indexet is. A hétvégi észak-koreai hidrogénbomba robbantási teszt ismét megrázta a piacokat, de látható, hogy az újdonság ereje múlóban van. A piacok egyre gyorsabban, lényegében már napon belül
Csökkent Németország külkereskedelmi többlete júliusban, miután az export a vártnál kisebb mértékben, ráadásul az importénál jóval szerényebb ütemben bővült. Várhatóan Németország könyvelheti el a világon a legnagyobb fizetési mérleg aktívumot.
A magyar gazdaság termelékenységével komoly problémák vannak – állítja Kónya István, az MTA-KRTK tudományos főmunkatársa. Úgy látja, hogy a felzárkózás nagyon lassú lesz a következő évtizedekben.
A BMW-nek is komoly tervei vannak az elektromos vonal felfuttatásával kapcsolatban, ugyanis a szerdai bejelentésük alapján 2025-ig 12 teljesen, és 13 részben elektromos modellt fognak a piacra dobni. Már a jövő héten megérkezik az első...
A magyar chocoMe Kft. kávés-mogyorós Raffinée terméke bekerült a világ legjobb 50 élelmiszere közé a héten zárult Great Taste Award versenyen Londonban - közölte az édességgyártó cég az MTI-vel. A Donum Terrae Kft. tökmagolaja szintén nyert a verseny honlapja szerint.
Beágyazott szereplők a magyar pénzforgalmi piac játékosai, foggal-körömmel védik a pozícióikat. Akkor történik fejlesztés, ha valaki rákényszeríti erre őket - mondta Bartha Lajos, az MNB igazgatója az egri Közgazdász-vándorgyűlés...
Nemzetgazdasági szinten is jelentős az az exportpotenciál, amelyet a hazai kis, közepes és nagy agrárvállalkozások hordoznak magukban, és amelynek elsődleges célpiacai a környező országok lehetnek. A sikeres külkereskedelemhez azonban az agrárvállalkozásoknak három fő kihívásnak kell megfelelniük: a célpiacok beható ismerete, kiterjedt kapcsolatren