Hat hektáron ég a Budaörs, Budakeszi és Budapest határán található erdő aljnövényzete pénteken – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Évről évre egyre többen döntenek úgy, hogy embertársaik segítését választják hivatásuknak. Teszik ezt annak ellenére, hogy a bajbajutottakkal szembeni közöny és az empátia hiánya erősen jelen van a mindennapokban – vagy éppen ezért. Az olyan klasszikus segítő szakmák, mint a szociális gondozó és ápoló például évek óta hiányszakmának számítanak Magyarországon, pedig a jövőben még nagyobb szükség…
A várakozásoknál kisebb mértékben gyorsult a feldolgozóipar növekedése az Egyesült Államokban augusztusban az IHS Markit piackutató intézet pénteken közölt végleges adatai szerint.
Összesen hárommilliárd forinttal járul hozzá 112 önkormányzati óvoda- és konyha megújításához idén a költségvetés - tudatta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken az MTI-vel.
A magyar tőzsde szembemegy az európai tőzsdék trendjével, a BUX index értéke közel fél százalékot esett, ami a blue chipek gyengélkedésének tudható be. Délután fontos munkanélküliségi adatokat tettek közzé Amerikában, a munkanélküliségi...
A nyár utolsó hónapját meghajtották a befektetők, a Budapesti Értéktőzsdén 34 százalékkal nőtt a forgalom év/év alapon, de az is elmondható, hogy az elmúlt öt évben nem volt ekkora forgalom augusztusban. Több hónap után a Concorde...
Augusztusban a magyar tőzsdeindex (BUX) több alkalommal is 37 ezer pont körül járt, a hónap második felében átlépte a 38 ezer pontot - közölte a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) pénteken az MTI-vel.
A magyar tőzsde szembement az európai tőzsdék trendjével, a BUX index értéke közel egy százalékot esett. Délután fontos munkanélküliségi adatokat tettek közzé Amerikában, a munkanélküliségi számok várakozáson aluliak lettek. Közel...
Közzétette az MNB a hitelfedezeti lakóingatlanok értékesítéséről szóló friss statisztikáit. Ezek alapján a második negyedévben 2947 család veszítette el lakásának a tulajdonjogát, de közülük 1763 a Nemzeti Eszközkezelőnek köszönhetően...
A vizsgált termékek több mint felénél találtak különbséget Horvátországban a nagy nemzetközi cégek által forgalmazott élelmiszerek minősége között - jelentette be Biljana Borzan horvát európai parlamenti képviselő pénteken, Andrea Gross-Boskovic, a horvát élelmiszer intézet igazgatójával tartott közös sajtótájékoztatóján.
Lezárult a Dow Chemical és a DuPont 130 milliárd dolláros akvizíciója és mától új néven, DowDuPont néven fut a vállalat. A Dow Chemical és a DuPont részvényeivel tegnap felfüggesztették a kereskedést és ma az egyesült vállalat papírjaival...
Egy volt horvát államtitkár szerint a volt kisebbik kormányzó párt, a Híd Függetlenek Listája (Híd) titkos támadásra készült a magyar Mol Nyrt. ellen azzal a céllal, hogy a horvát kormány a lehető legkedvezőbb tárgyalási pozícióba kerüljön az INA visszavásárlását illetően, de a nagyobbik kormányzó párt, a jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HD
Már nem csak a cégek uralják az újautó-piacot: a magánvásárlók aránya megközelítette a negyven százalékot: az előző év azonos időszakához képest 24,2 százalékkal több, 8912 új személyautót helyeztek forgalomba augusztusban.
Egy volt horvát államtitkár szerint a volt kisebbik kormányzó párt, a Híd Függetlenek Listája (Híd) titkos támadásra készült a Mol ellen azzal a céllal, hogy a horvát kormány a lehető legkedvezőbb tárgyalási pozícióba kerüljön...
A várt növekedés helyett csökkentek, kilenchavi mélypontra estek az építőipari kiadások az Egyesült Államokban júliusban, amikor elsősorban a kereskedelmi ingatlanberuházásokra költöttek kevesebbet.
Ügyfélbarát fejlesztéseket hajtott végre az e-útdíj rendszerben a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt., az alacsonyegyenleg értesítési funkció minimum értékét 6000 forintra emelte, továbbá a regisztrált felhasználók minden egyes gépjárműhöz telefonszámot rendelhetnek.
Egy volt horvát államtitkár szerint a volt kisebbik kormányzó párt, a Híd Függetlenek Listája (Híd) titkos támadásra készült a magyar Mol Nyrt. ellen azzal a céllal, hogy a horvát kormány a lehető legkedvezőbb tárgyalási pozícióba kerüljön az INA visszavásárlását illetően, de a nagyobbik kormányzó párt, a jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HD
A vártnál kevésbé javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban augusztusban – derült ki a Michigan Egyetem szokásos havi felméréséből, amelynek végleges eredményét pénteken tették közzé.
Horvátországban a vizsgált termékek több mint felénél találtak különbséget a nagy nemzetközi cégek által forgalmazott élelmiszerek minősége között – jelentette be Biljana Borzan horvát európai parlamenti képviselő pénteken, Andrea Gross-Boskovic, a horvát élelmiszer intézet igazgatójával tartott közös sajtótájékoztatóján.
A Lenovo számítógépgyártó cég anyavállalata, a kínai Legend Holdings többségi, 90 százalékos részesedést szerzett a luxemburgi BIL bankban. A 161 éves Banque Internationale a Luxembuorg (BIL) 90 százalékos részesedését 1,48 milliárd...
Péntek délutántól hétfő hajnalig bizonyos időszakokban forgalomkorlátozások, forgalmi változások lesznek a 22. kerületben a Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál miatt - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ pénteken közleményben.
Néhány abszolút hozamú alap, de főleg a hosszú kötvényalapok bizonyultak a legjobb befektetésnek azok számára, akik 2006 nyarán úgy döntöttek, nem akarnak adót fizetni a hozamok után.
Újabb forgalmi változásokra kell számítani hétfőtől Budapesten a nyugati térnél a 3-as metró felújításának előkészítéséhez kapcsolódó munkák miatt – közölte a BKV pénteken az MTI-vel.
Magyarország megerősítette szándékát, hogy folytatja a paksi erőmű Oroszországgal közös bővítési projektjének megvalósítását - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken a Projektorija elnevezésű tudományos-technikai diákfórumon....
Nagy hegyek tövében, patak partján, ősfás parkkal körülvéve áll a bozsoki Sibrik-kastély, amely a vándornak fedelet, ágyat kínál. Ezen túl mást is: vércsevijjogást, lódobogást, történelmi levegőt – és éjjelente különös jelenségeket.
A Harvey hurrikán alaposan összezilálta az amerikai energiapiacot, például sok finomító leállásra kényszerült. Ez a tőzsdei árakban is megmutatkozott, egyrészt nagyra nőtt az egyes olajfajták ára közötti különbség, másrészt megdrágult a benzin. Hogyan lehet ezt kihasználni?
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított augusztusi értéke 56,6 pont, az index nagyobb a júliusi 54,2 pontnál, és az 1995 óta mért második legmagasabb augusztusi érték - közölte pénteken a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) az MTI-vel.
Csaknem kétmillió embernek kellett elhagynia otthonát a Harvey trópusi vihar miatt Texasban és Louisianában – jelentette be pénteken az amerikai szövetségi katasztrófa-elhárítási hivatal (FEMA).
Magyarország megerősítette szándékát, hogy folytatja a paksi erőmű Oroszországgal közös bővítési projektjének megvalósítását – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken a Projektorija elnevezésű tudományos-technikai diákfórumon.
Magyarország megerősítette szándékát, hogy folytatja a paksi erőmű Oroszországgal közös bővítési projektjének megvalósítását - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken a Projektorija elnevezésű tudományos-technikai diákfórumon.
Újabb forgalmi változásokra kell számítani hétfőtől Budapesten a Nyugati térnél a 3-as metró felújításának előkészítéséhez kapcsolódó munkák miatt - közölte a BKV pénteken az MTI-vel. Hétfőtől vasárnapig több ütemben...
Jó lett a nemzetközi tőzsdei hangulat a rossz amerikai makroadat ellenére. Budapesten azonban rossz napot zárt a tőzsde, a BUX index egy százalékkal esett, mind a négy fő részvény süllyedt.
Csalás miatt emeltek vádat három férfi ellen, akik több mint 18 millió forintot csaltak ki egy zalaegerszegi vállalkozó pártól arra hivatkozva, hogy ismert politikusok közbenjárásával európai uniós támogatást szereznek nekik – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség az MTI-t.
Az amerikai gazdasági élet befolyásos szereplői nyílt levélben kérték Donald Trump elnököt, hogy ne utasítsa ki az országba gyermekként érkezett illegális bevándorlókat. A levelet több mint 350 gazdasági vezető írta alá, köztük...
Az orosz embargó miatt a bajor gazdák vesztesége elérte a 200 millió eurót, országos szinten pedig a német gazdák egymilliárd eurónál is többet vesztettek, mióta Oroszország importtilalmat vezetett be a legtöbb európai ország termékeire - a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) pénteki közleménye szerint ezt közölte a Münchenben tárgyaló Budai G
Előreláthatóan újabb 10-15 cég csatlakozik a Londoni Tőzsdecsoport ELITE programjához – mondta lapunknak Michaletzky Márton, a Budapesti Értéktőzsde Kibocsátói Akvizíciók Igazgatóságának igazgatója. A hatszáz tagot számláló elit csapathoz még áprilisban hét magyar cég csatlakozott.
Emelkednek a hét utolsó kereskedési napján az irányadó amerikai indexek annak ellenére, hogy egy csalódást okozó munkaerőpiaci adat érkezett. Különösen a bankok teljesítenek jól az amerikai tőzsdén.Hiába a gyenge adat, emelkednek...