2017. szeptember 16. szombat

szept. 16
12:06
Ismét indul a PénzSztár (Adózóna)
Október 9-éig jelentkezhetnek 4 fős csapatok magyarországi és határon túli magyar középiskolákból a 2017. évi PénzSztár versenyre, amelyet idén ötödik alkalommal rendeznek meg – közölte Kerekes György István, a PénzSztár Versenyközpont vezetője.
szept. 16
12:24
Trump kioktatta Nagy-Britanniát (Privátbankár)
Az amerikai elnök a Twitteren nyilatkozott tömören a maga stílusában a londoni terrortámadással kapcsolatban, nem túl diplomatikusan.
szept. 16
12:27
Több száz millióval húzták le a szemétszállítók a magyar embereket (Portfolio)
Idén az első fél évben több mint 274 millió forintot fizettek vissza a szemétszállító cégek a fogyasztóknak jogszabálysértő díjak alkalmazása miatt. A szolgáltatást végző vállalkozások díjszabását a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási...
szept. 16
12:54
Az oroszoknál is fogyóban az infláció, vágtak is a kamaton (Privátbankár)
Az orosz jegybank 9-ről 8,5 százalékra csökkentette az alapkamatot, miközben a két éve még 17 százalékos infláció immár 3 százalékra csökkent.
szept. 16
13:03
Vírus terjed Olaszországban (ProfitLine)
Negyvenhétre emelkedett Olaszországban szombatra a chikungunya-láz betegeinek száma, közülük a legtöbbet a közép-olaszországi Lazio tartományban regisztrálták, de a vírus már Itália más részein is megjelent.
szept. 16
13:03
Az alapszámla nem hozott sok változást (AQUA)
Az eltelt egy évben csekély volt a kereslet a minden hitelintézet által kötelezően nyújtandó alapszámla iránt – derül ki a Magyar Idők piaci körképéből. A banki beszámolók szerint az arányaiban drága alapszámla helyett ügyfeleik könnyen találnak jóval kedvezőbb ajánlatot is a mindenkori kínálatban.
szept. 16
13:09
Kriptopénz: lecsaptak a hatóságok a pekingi székhelyű tőzsdékre (Adózóna)
A kínai hatóságok pénteken utasították a pekingi székhelyű kriptodeviza tőzsdéket, hogy állítsák le a kereskedést, és azonnal értesítsék meglévő ügyfeleiket a bezárásról. A legnagyobb piaci kapitalizációjú kriptopénz, a bitcoin árfolyama rendkívül erős kilengéseket mutatott az előző napokban elszenvedett meredek esés után.
szept. 16
13:21
Többet számlázhatnak Mészárosék a Nemzeti Lovardáért (Menedzsment Fórum)
Egyszer már módosították a Nemzeti Lovarda átalakítására és bővítésére vonatkozó szerződést, most ismét szükség volt rá, és ez újfent több pénzt jelent Mészároséknak.
szept. 16
13:45
Szaporodnak a problémák az amerikai hitelkártyáknál (Portfolio)
A lassuló növekedés és a továbbra is alacsony kamatkörnyezet mellett a hitelkártyás ügyfelek fizetőképességével is egyre több a probléma az amerikai bankoknál - írja a Reuters. Több nagy amerikai bank és hitelkártya-társaság...
szept. 16
13:48
Sokkal több Mol részvény lesz, mint eddig (Privátbankár)
Minden Mol részvényes 8 másikat kap jelenlegi részvénye helyett, persze ettől a cég értéke nem változik, egy új részvény árfolyama nagyjából a régi nyolcada lesz.
szept. 16
13:54
Rejtély, mi lesz két vizes vb-s medence sorsa (Menedzsment Fórum)
A szervezőktől nincsenek információk és sem a szinkronúszó, sem az úszószövetség nem tud semmit a medencék sorsáról - írja a 444.hu.
szept. 16
14:03
Európai Bordalfesztivált rendeznek Magyarországon (ProfitLine)
Öt ország nyolc együttese mutatkozik be szeptember 22. és 24 között az Európai Bordalfesztiválon, amelyet immár huszonegyedik alkalommal rendeznek meg Villányban és Pécsett.
szept. 16
14:30
Komoly bírságot kaptak a közterület-fenntartók (Menedzsment Fórum)
4 millió forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-t - írja a napi.hu.
szept. 16
14:30
Az orosz-szír légierő amerikai támogatású harcosokat talált el (Privátbankár)
Feltehetően tévedésből, de az Iszlám Állam ellen harcoló másik erőt érte támadás egy olyan területen, ahol roppant nehéz megkülönböztetni a harcoló feleket, miután a frontok igen közel vannak egymáshoz, a területek pedig sűrűn cserélnek gazdát.
szept. 16
14:39
Hatékonyabb az uniós források felhasználása (AQUA)
Hatékonyabb a mostani ciklusban az uniós források felhasználása, a megítélt és leszerződött támogatások kétszeres javulást mutatnak a ­2014–2020-as időszakban az előző, 2007–2013-as fejlesztési periódushoz képest – mondta a Miniszterelnökség európai ­uniós fejlesztésekért felelős államtitkára pénteken a HG Media-csoport Fókuszban rendezvénysorozatá
szept. 16
14:48
Merkel Orbánnak is üzent: ha nincs szolidaritás, nincs EU-támogatás! (Menedzsment Fórum)
Nem marad következmények nélkül az európai uniós tagállamok közötti szolidaritás megtagadása - mondta Angela Merkel német kancellár szombati lapinterjúkban a menekültek tagországok közötti elosztásával kapcsolatban, utalva a tagállamoknak juttatott közösségi támogatásokra.
szept. 16
15:03
Többen házasodnak, és a válások száma is csökkent (ProfitLine)
Az elmúlt hét évben, 2010-hez képest, 40 százalékkal nőtt a házasságkötések száma, míg a válásoké 20 százalékkal csökkent - hívta fel a figyelmet az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár szombaton a Három királyfi, három királylány mozgalom családi napján, Budafok-Tétényben.
szept. 16
15:03
Fusi melók helyett ezzel kereshetnéd rommá magad: te sem mersz lépni? (Pénzcentrum)
Vonzó a passzív jövedelem, de kevesen aknázzák ki a benne rejlő lehetőséget. A legtöbben még csak elméleti szinten foglalkozik a lehetőséggel és csak kevesen számolnak azzal, hogy kizárólag ebből biztosítja a megélhetését. Az így...
szept. 16
15:39
Rommá keresik magukat a punkok az új őrületen (Portfolio)
Ami a kilencvenes és a kétezres években Che Guevara volt, az lett mára a Ramones: nem tudunk úgy végigmenni az utcán, hogy ne jöjjön szembe valaki az ikonikus pólóban. Pedig az amerikai punkbandától semmi nem állt távolabb, mint az a kommercializmus...
szept. 16
16:03
Dinamikusan bővül az internetpiac (ProfitLine)
Folytatódott az internetpiac dinamikus bővülése a második negyedévben; az előfizetések száma túllépte a 9,1 milliót, és 8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - írta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai Tükör című kiadványában.
szept. 16
16:09
Retteghetsz, ha ez a szakmád: ők fogják tőled elvenni a melót (Pénzcentrum)
Egyre több munkahelyen helyettesítik robotokkal az emberi munkaerőt. Összeszedték melyek a leginkább érintett ágazatok. Ha bárki megkérdez egy jövőkutatót, hogy mi a helyzet a robotokkal, akkor biztos azt fogja válaszolni, hogy...
szept. 16
16:12
Csúnya túlszámlázás, milliók járnak vissza az ügyfeleknek (Infostart)
Jogszabálysértő díjak alkalmazása miatt 2017. első felében összesen több mint 274 millió forintot kellett visszautalniuk a szemétszállító cégeknek a fogyasztók számára.
szept. 16
16:18
Fókuszban az internetes nagyvállalatok adóztatása (Adózóna)
Az új piaci szereplőnek számító digitális pénzügyi szolgáltatók, a fintech cégek európai szintű szabályozásáról, a Gazdasági és Monetáris Unió (GMU) mélyítéséről és az internetes óriáscégek adóztatásáról is tárgyaltak az észtországi Tallinnban rendezett uniós tanácskozáson.
szept. 16
16:30
Új fronton támadják az Iszlám Államot (Privátbankár)
A szír kormánnyal szövetséges erők az iraki határ mentén tervezik visszaszorítani a terrorszervezetet az Eufrátesztől délre fekvő területen.
szept. 16
17:03
Megkezdődött a 10. Nemzet Vágta Budapesten (ProfitLine)
Hagyományőrző lovas díszegységek felvonulásával, a Hősök emlékkövének megkoszorúzásával és a versengő 72 település lovasainak ünnepélyes fogadalomtételével szombaton megkezdődött a 10. Nemzet Vágta Budapesten, a Hősök tere körül kialakított különleges pályán.
szept. 16
17:21
Így helyezhető ki rendezvényre a pénztárgép (Adózóna)
Mi a teendő a pénztárgéppel, ha az azt használó vendéglátóhely az étterem üzemeltetése mellett kitelepülne egy rendezvényre is? Magos Zoltánné adószakértő válaszol.
szept. 16
17:30
Fogadja meg a katasztrófavédelem tanácsát! (Menedzsment Fórum)
A hivatalos fűzési szezon megkezdése, vagyis október 15. előtt mindenki ellenőriztesse fűtőberendezését, illetve szerezzen be szén-monoxid-érzékelőt a balesetek megelőzése érdekében - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szombaton a honlapján.
szept. 16
17:48
Kint ború, bent derű: csúnya idő lesz vasárnap (Menedzsment Fórum)
Felejtsük el egy időre a napsütést.
szept. 16
18:00
Egy 18 éves fiú lehet a londoni merénylet elkövetője (Privátbankár)
Őrizetbe vettek szombaton Dover kikötőjében egy 18 éves férfit a londoni metróban előző nap elkövetett merénylettel összefüggésben.
szept. 16
18:03
Megnövekedett a migráció Dél-Spanyolországban (ProfitLine)
Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő szerint Dél-Spanyolországban nagyon megnövekedett a migráció, a sok migránssal a rendőrök sem nagyon tudnak mit kezdeni.
szept. 16
18:06
Hiába a szabály, ellepik a légiósok a magyar NBI-et (Menedzsment Fórum)
Két évvel ezelőtt még rekordalacsony volt a nálunk focizó légiósok száma, azóta újra jelentősebb mértékben ugrott meg - derül ki az nso.hu összesítéséből.
szept. 16
18:15
Merkel pénzügyi retorzióval fenyegeti Magyarországot, Szijjártó visszaszólt (Portfolio)
Nem marad következmények nélkül az európai uniós tagállamok közötti szolidaritás megtagadása a 2020 utáni uniós támogatásokról szóló tárgyalások során - mondta Angela Merkel német kancellár szombati lapinterjúkban a menekültek...
szept. 16
19:03
Oktoberfest számokban - egy ábrán (ProfitLine)
Oktoberfest számokban, 1980-2016 látogatók száma; elfogyasztott sör
szept. 16
19:24
Kidurranhatott a Bitcoin-lufi - vége a csodavalutának? (Infostart)
Egyes elemzők szerint kidurrant a Bitcoin-lufi, amit a kriptovaluta árfolyama is alátámaszt. A Bitcoin két hét alatt 5000 dollárról 3000-ig zuhant, több tízmilliárd dollárt veszítve így értékéből.
szept. 16
20:03
A fűtési szezon előtt mindenki ellenőriztesse fűtőberendezését (ProfitLine)
A hivatalos fűzési szezon megkezdése, vagyis október 15. előtt mindenki ellenőriztesse fűtőberendezését, illetve szerezzen be szén-monoxid-érzékelőt a balesetek megelőzése érdekében - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szombaton a honlapján.
szept. 16
20:48
Mélypont: 811-en látták, hogy Mészárosék leverik Tállai csapatát (Menedzsment Fórum)
Két TAO-támogatásokkal alaposan kitömött csapat mérkőzött meg egymással szombaton késő délután.
szept. 16
21:03
Elindult a jelentkezés az idei Kaleidoszkóp VersFesztiválra (ProfitLine)
Elindult a jelentkezés az idei Kaleidoszkóp VersFesztiválra, amelyet november 23. és 26. között a Váci Dunakanyar Színházban rendeznek majd meg - tájékoztatta a szervező Magyar Versmondók Egyesülete szombaton az MTI-t.
szept. 16
22:03
Így nyerhettél az ötös lottón (ProfitLine)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 37. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
szept. 16
22:36
Ellenőriztesse fűtőkészülékét a szezon előtt! (Adózóna)
A hivatalos fűzési szezon megkezdése, vagyis október 15. előtt mindenki ellenőriztesse fűtőberendezését, illetve szerezzen be szén-monoxid-érzékelőt a balesetek megelőzése érdekében – közölte honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).
szept. 16
23:03
Putyin és Macron: Megengedhetetlen a feszültség további fokozódása a Koreai-félszigeten (ProfitLine)
Az Észak-Korea körül kialakult válság politikai és diplomáciai eszközökkel történő rendezésének kizárólagosságát hangsúlyozta, valamint a közvetlen párbeszéd felújítását sürgette pénteken Vlagyimir Putyin orosz és Emmanuel Macron francia elnök.
szept. 16
23:30
Pattanásig feszül a hangulat: Amerika tényleg nekimehet Észak-Koreának? (Privátbankár)
Washington szerint elértek a diplomáciai erőfeszítés határáig, innen már nem lehet szép szavakkal tovább menni.
szept. 16
23:32
Egy 18 éves fiú lehet a londoni merénylet elkövetője (Privátbankár)
Őrizetbe vettek szombaton Dover kikötőjében egy 18 éves férfit a londoni metróban előző nap elkövetett merénylettel összefüggésben.

2017. szeptember 17. vasárnap

szept. 17
0:09
Nőtt az orosz ipari termelés (ProfitLine)
Nőtt az orosz ipari termelés augusztusban éves szinten - áll az orosz statisztikai hivatal pénteken ismertetett jelentésében.
szept. 17
2:03
Díjat kapott az adóhivatal e-szja fejlesztése (ProfitLine)
Az adóhivatalé az idei legjobb információs és kommunikációs fejlesztés az informatikai piac csúcscégei és szakemberei szerint; az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) szerint az év legjobb projektje a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) saját fejlesztésű programja, az e-szja - tájékoztatta Tállai András, a Nemzetgaz
szept. 17
3:03
Többen kitiltanák az Orosz Olimpiai Bizottságot a téli olimpiáról (ProfitLine)
Összesen 17 antidopping ügynökség írta alá azt a közleményt, melyben az Orosz Olimpiai Bizottság (ROC) kitiltását kérik a februári, phjongcshangi téli olimpiáról.
szept. 17
4:03
Kimagasló teljesítményre képes a magyar élelmiszeripar (ProfitLine)
A magyar élelmiszeripar és élelmiszerkereskedelem kimagasló teljesítményre képes, ezt támasztotta alá az idei Coop Rally is - mondta a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára pénteken az MTI-nek Hajdúszoboszlón a XII. Coop Rally zárónapján.
szept. 17
5:03
Szijjártó: nem hagyjuk magukra az Erdélyben és Kárpátalján élő magyarokat (ProfitLine)
Nem hagyjuk magukra az Erdélyben és Kárpátalján élő magyarokat, a végsőkig elmegyünk az őket érintő konfliktusokban - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
szept. 17
6:03
Szakértő szerint szabálytalanságok történtek az új ukrán oktatási törvény elfogadásakor (ProfitLine)
Az új oktatási törvény elfogadásakor az ukrán parlament alapvetően sértette meg a jogalkotás szabályait, a szavazás nem is a konkrét normaszövegről, hanem a képviselők hazafiasságának "szintjéről" szólt - jelentette ki Tóth Mihály, az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Koreckij Állam- és Jogtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, az Ukrajnai
szept. 17
7:00
Fel lehet mondani kismamának próbaidő alatt, táppénz miatt? (Adózóna)
Negyven évesen kismama lettem. Az orvos teljes pihenésre "ítélt" több korábbi műtét és a korom miatt. Most váltottam munkahelyet, ahol fél év a próbaidőm. Felmondhat a cég próbaidő alatt egy terhes kismamának? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogász válaszolt.
szept. 17
7:03
Ősi indián kenu került elő az Irma hurrikánnak köszönhetően (ProfitLine)
Ősi, fatörzsből vájt kenu maradványait hozta felszínre az Irma hurrikán a floridai Brevard megyében a tengerparti lagúnarendszer mélyéről.

Keresés