A korábbi cáfolatok ellenére Románia mégis módosítani akarja a kötelező magánnyugdíj-rendszert, több változatot is elemez a bukaresti pénzügyminisztérium – jelentette ki Mihai Tudose román miniszterelnök.
Tizenhét milliárd forint értékű beruházást tervez az Auchan Magyarország Kft. 2018-ban Magyarországon, a kereskedelmi cég az elkövetkező években 30 szupermarketet nyit, és erőteljes expanziót tervez. A társaság szupermarket-hálózatának...
Magyarország az elmúlt években igazi regionális fesztiválközponttá nőtte ki magát. A nyári hónapokban szinte minden hétvégére jut egy-egy könnyűzenei fesztivál, és ezek mellett még a kisebb, alternatív rendezvények piaca is egyre...
A NAV 2.0-val az EU legversenyképesebb adóhivatalává válhat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.
Okostelefon helyett egy Kirin 970-es lapkát mutatott be a Huawei a berlini IFA-n, és több mint valószínű, hogy ez kerül bele az október közepén megjelenő Mate 10 mobilba.
A megbékítés politikája Phenjannal szemben nem működik - hangsúlyozta vasárnapi Twitter-üzenetében Donald Trump amerikai elnök a legújabb észak-koreai kísérleti robbantásra reagálva. Trump az Egyesült Államok számára rendkívül...
Magyarország az uniós átlagnál többet költ oktatásra a GDP arányában, a régióban pedig csak Szlovénia fordít többet erre a célra - derül ki az Eurostat napokban közölt adataiból. Vagyis a jelek szerint nem a pénzhiány a fő gond...
Európa jövője akkor áll biztos lábakon, ha a következő generációk tudása támaszkodik a kétezer éves kereszténység humanizmust és nemzetet megtartó erejére; az erőszakos, nemzeti kultúrákat nem tisztelő bevándorláspárti ideológiával szemben a hit, remény és szeretet üzenetét átadó egyházi iskolák a legfontosabb szövetségesek – a Nemzetgazdasági Mini
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap délután az Országházban fogadta Thomas Bachot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökét, aki a cselgáncs világbajnokság eseményeire érkezett Budapestre - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő...
A vasárnap Észak-Korea által végrehajtott kísérleti atomrobbanás immár a hatodik, és minden korábbinál nagyobb erejű volt. Az USA válaszlépéseket tervez. A robbantást néhány nappal azután hajtották végre, hogy Phenjan rakétát lőtt...
A megbékítés politikája Phenjannal szemben nem működik - hangsúlyozta vasárnapi Twitter-üzenetében Donald Trump amerikai elnök a legújabb észak-koreai kísérleti robbantásra reagálva.
Boris Johnson brit külügyminiszter szerint az észak-koreai válságra adható katonai válaszlépések "egyike sem jó", mindenekelőtt azért, mert a phenjani rezsimnek megvan a lehetősége dél-koreaiak tömegeinek elpusztítására, Kína viszont...
Theresa May brit kormányfő ősszel bele fog egyezni abba a politikailag kényes dologba, hogy Nagy-Britannia 50 milliárd fontig terjedő "lelépési számlát" kifizessen az Európai Uniónak azért, hogy fel tudja gyorsítani a kereskedelmi kapcsolatokról...
Magánszemélyként is lehetőség van-e tételes költségelszámolásra, illetve az amortizáció kapcsán a bevételek csökkentésére ingatlan-bérbeadás esetén, akár adószámosként, akár adószám nélküliként, vagy az csak egyéni vállalkozókra élhetnek ezzel a lehetőséggel? – kérdezte olvasónk. Lepsényi Mária adószakértő válaszolt.
Átmenetileg el kellett hagynia az otthonát csaknem 70 ezer embernek vasárnap a németországi Frankfurtban, mert egy építkezésen rábukkantak egy második világháborús bombára. Kora estlére a bombát sikerrel hatástalanították.
Angela Merkel német kancellár hibázott, amikor 2015 szeptemberében beengedte Németországba a menekülteket, mert döntésébe nem vonta be az európai partnereket - mondta Martin Schulz szociáldemokrata (SPD) kancellárjelölt vasárnap este Berlinben a kormányfőjelöltek televíziós vitáján.
Nacionalista civil szervezetek aktivistái csaptak össze vasárnap Odessza központjában a rendőrökkel a dél-ukrajnai város egyik építészeti különlegességének, az Egyfalúnak vagy Boszorkányháznak nevezett műemléképület védelmében, amelynek közvetlen tőszomszédságában egy új építésű házat kezdtek felhúzni.
A magyar gazdasági növekedés alacsonyabb volt a második negyedévben az első negyedévinél, de továbbra is meghaladta az uniós átlagot, a beruházások látványos bővülése pedig folytatódott, ennek alapján a GKI 3,8 százalékra emelte idei GDP-prognózisát a korábbi 3,5-ről - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb előrejelzésében.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) mint a forint kibocsátására törvényi felhatalmazás1 alapján kizárólagosan jogosult intézmény, 2018-ban Magyarország elnevezéssel 20 000 forint névértékű színezüst emlékérme, valamint 3000 forint névértékű színesfém változat kibocsátását tervezi, melynek megtervezésére nyílt pályázatot hirdet.
A vártnál nagyobb mértékben gyorsult az amerikai feldolgozóipar bővülése augusztusban az Institute for Supply Management (ISM) által pénteken közzétett adatok szerint, az elemzők mérsékeltebb gyorsulásra számítottak.
A nyári szünetben a magyarországi cserkészcsapatok tagjai közül 7800 iskolás korú gyerek töltötte szabadidejét különböző cserkésztáborokban az ország több pontján - tájékoztatta a Magyar Cserkészszövetség pénteken az MTI-t.
Egy angol lap újságírója laboratóriumi körülmények között feltörette a mobiltelefonját, a labor szakemberei ujjlenyomata lemásolásával utaltak el pénzt a bankszámlájáról. Ennyivel veszélyesebb lenne jelszavak helyett ujjlenyomatot...
Egyre több ország tervezi jövőbeli energiaellátását tiszta energiaforrásokból megoldani, az egyes országok közötti különbséget pedig gyakorlatilag az jelenti, hogy szánnak-e szerepet a nukleáris energiaforrásnak. A magyar kormány kitart...
Várhatóan az ország délnyugati sarkában lesz a leglátványosabb a fogorvosok hétfőn kezdődő tiltakozó akciója. Csaknem 2800 közfinanszírozott praxisból 700-ban vállalták, hogy három napon át csak a sürgős beavatkozásokat végzik el a tb-támogatott rendeléseken - olvasható a Népszava hétfői számában.
Ha a diplomácia kudarcot vall, elkerülhetetlen az amerikai csapásmérés Észak-Korea rakétarendszerére - hangsúlyozta egy televíziós interjúban Lindsey Graham republikánus szenátor.
Ahogy pár napja a hadmozdulatok alapján gyanítható volt, csapdát állítottak az orosz irányítású szír kormányerők az Iszlám Államnak, hogy elvonják őket Deir ez-Zor városától, melyet így egy másik irányból felszabadítanak, a dzsihádistákat pedig katlanba zárják. Úgy tűnik, minden a terv szerint halad, a bekerítés majdnem kész.
A magyar gazdasági növekedés alacsonyabb volt a második negyedévben az első negyedévinél, de továbbra is meghaladta az uniós átlagot, a beruházások látványos bővülése pedig folytatódott, ennek alapján a GKI 3,8 százalékra emelte idei GDP-prognózisát a korábbi 3,5-ről - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb előrejelzésében.
Az Európába és Németországba irányuló migráció nem fenyegetés, hanem nagy feladat - mondta Angela Merkel német kancellár vasárnap Berlinben a kormányfőjelöltek televíziós vitáján.
Újra és újra felmerülő kérdés, hogy a hivatali, üzleti utazás költségeinek közvetlen viselése vagy megtérítése miatt mikor és hogyan keletkezik adókötelezettség a magánszemélynél vagy a kifizetőnél? Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.
A hét legfontosabb eseménye egyértelműen az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntő ülése, illetve az azt követő sajtótájékoztató lesz. A szakemberek szerint Mario Draghi végre bejelenthet valamit az eszközvásárlási program végéről...
Az Auchan Magyarország Kft. jövőre tizenhét milliárd forint értékű beruházást tervez,a cég az elkövetkező években 30 szupermarketet nyit, növelik a dolgozók számát - írja az MTI.
Újabb egyeztetést tartanak hétfőn a Tescónál felállított sztrájkbizottságok, amelynek egyetlen témája az, hogy mely napon és milyen menetrend szerint bonyolítsák le az első országosra tervezett munkabeszüntetést a multivállalat egységeiben...
Élesen bírálta egyebek mellett bevándorlási- és menekültpolitikája, továbbá a nyugdíjrendszer állapota miatt Martin Schulz német szociáldemokrata kancellárjelölt Angela Merkel hivatalban lévő kormányfőt a kancellárjelöltek vasárnap...
Az országos lefedettségű közérdekű nyugdíjas-szövetkezetek mellett regionális szinten is számos közösség alakult az utóbbi néhány hétben, a hiteles cégadatok szerint ma már több mint tíz ilyen társulást jegyeztettek be. A jelenleg is dolgozó nyugdíjasok fizetése akár 10-12 százalékkal is nőhet az új szövetkezeti formában. A hazai tulajdonú, elsősor
Csath Magdolna közgazdász az M1 aktuális csatornának szombaton az Eurostat legfrissebb adataira hivatkozva elmondta az EU-s munkanélküliségi átlag kétszerese a magyarnak - írja az MTI.
Ballisztikus rakétával hajtott végre hadgyakorlatot hétfőn Dél-Korea, válaszul az előző napi észak-koreai kísérleti atomrobbantásra - közölte a dél-koreai hadsereg vezérkara. A közlemény szerint a hadgyakorlaton légi és szárazföldi...
Vegyesen mozgott, de a péntek esti szinthez képest csak minimálisan mozdult el a forint a főbb devizákhoz képest hétfő reggelig a bankközi devizapiacon.