Ismét rekordot döntött az utasforgalom a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, tavaly 14,9 millióan használták a ferihegyi légikikötőt. A repülőtér üzemeltetője 225 milliárd forintos fejlesztést is bejelentett.
Új színházat és közösségi teret nyit Ferencvárosban az Itt és Most Társulat. A Ráday utcai helyszínen elsősorban a színházi improvizáción lesz a hangsúly, de irodalmi programok, környezettudatossággal kapcsolatos workshopok, tréningek, társasjáték-estek, családi mesedélelőttök és filmvetítések is lesznek.
Két évig tartó projektben korszerűsíti miskolci gyárát a Bosch-konszern, a beruházás révén új generációs termékek gyártása és tesztelése válik lehetővé.
A héten debütált a Mabisz új, E-kárbejelentő applikációja, így az autósok már egy egyszerű mobil alkalmazás segítségével is intézhetik a KGFB károk bejelentését. A Groupama Biztosító külön kárrendezési folyamatot alakított ki annak érdekében, hogy az E-kárbejelentőkön keresztül érkező kárbejelentéseket a lehető legrövidebb időn belül tudja rendezni
Az elkövetkező időszakban sokan vágnak neki hosszabb-rövidebb autóutaknak, hogy síléceiket, snowboardjukat felkötve hódíthassák meg az akár több ezer kilométerre lévő magashegyi lejtőket. Ennek apropóján mutatjuk a szakértő ajánlásait...
A hét egyik legérdekesebb sztorija volt, hogy bemutattuk: az online számlázás tavaly júliusi bevezetésének hatására tovább fehéredett a gazdaság. Az általános forgalmi adóbevételek növekedése jelentősen meghaladja azt a mértéket...
A magyar átviteli rendszerirányító (Mavir) egyelőre nem hitelesített bruttó adatai szerint kedden kora délután a rendszerterhelés rövid időre 6900 MW fölé emelkedett, amely a valaha mért legmagasabb rendszerterhelési adat Magyarországon.
A tőzsdei vállalatok közel háromnegyede (72%-a) tesz említést a fenntartható fejlődési célokról az éves vállalati vagy fenntarthatósági jelentésében, ami az elmúlt évhez képest 10%-os növekedést jelent - derül ki a PwC tanulmányából. A konkrét lépések és a célok integrálása azonban számos vállalat esetében még mindig várat magára, mert a szervezete
Míg a 2018. évi rendszerterhelés szinte minden időszakban - legyen szó akár csúcs vagy minimális villamos teljesítményigényű időszakról - meghaladja a 2017-es évben tapasztalt értékeket, a hazai erőműpark által megtermelt bruttó villamos energia mennyisége jelentősen csökkent tavaly 2017-hez képest - hívta fel a figyelmet blogjában Aszódi Attila, a
Fontos volt bevezetni a nők negyven év munkaviszony, illetve gyermeknevelés utáni nyugdíjba vonulását lehetővé tevő programot, amit az is mutat, hogy a 2011-es bevezetés óta összesen 241 ezren vették igénybe ezt a kedvezményt - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szombaton, Budapesten sajtótájékoztatón
Somai Miklós, az MTA KRTK Világgazdasági Intézet tudományos főmunkatársa a védőháló megoldásról, vagy közkeletűen az ír backstoppal foglalkozik legújabb írásában.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elemzést készített az alacsony gazdasági aktivitású társadalmi csoportok aktivitási rátájának növelési lehetőségeiről. Ebben felhívja a figyelmet, hogy bizonyos csoportok aktivitása nem emelkedett érdemben...
2018 harmadik negyedévében 5,2 százalékkal bővült a gazdaság, így a tavalyi első három negyedévben 4,9 százalék volt a GDP bővülése, ami az év egészében 4,6 százalékot érhet el.
A szervezet arról is tájékoztatott: már korábban megküldte a Momentum Mozgalomnak és Párbeszédnek a költségvetési támogatásuk felfüggesztéséről szóló tájékoztatást.
Az alkalmazásfejlesztő, az orvos és a marketinges a jövő legjobb állásai közé tartoznak, magas fizetésekkel és jelentős előrejelzett munkahely-növekedéssel. Eközben a gyári munkások és az óragyártók a következő évtizedben kiesnek...
A Richter a napokban kitört az emelkedő trendcsatornából, ami behevülésre utal. Ennek ellenére hosszabb távú befektetőknek a fundamentumok alapján akár a jelenlegi szinteken is érdemes lehet venni a részvényekből, ugyanakkor az óvatosabbaknak a belépésre történő felkészülést ajánljuk.
2019-ben is megrendezik hazánk legjelentősebb vadászati rendezvényét. Február 7. és 10. között a Hungexpo ad otthont a FeHoVa - Fegyver, Horgászat és Vadászat Nemzetközi Kiállításnak, amely ismét számos újdonsággal várja az érdeklődőket.
Jól sikerült 2018 a Volkswagen csoportnak, pedig kihívás volt bőven: dízelbotrány, perek, WLTP-átállás, kereskedelmi háború, hogy csak néhányat említsünk. Az eladások új csúcsra mentek, rekordot ért el a Volkswagen, a Seat, a Skoda...
Orbán Viktor február 10-én, várhatóan a Várkert Bazárban tartja 21. évértékelőjét, amelyen ismerteti a kormány legújabb családtámogatási döntéseit, és az európai parlamenti választás tétjéről is beszélni fog. Az évértékelőt...
A Futureal-csoport jelenleg 35 párhuzamosan futó projektben és összesen egymilliárd eurónyi értékben épít irodaházakat, bevásárlóközpontot, illetve a Cordia név alatt közel 50 projektje van különböző fejlesztési szakaszokban három...
Bár az euróövezeti gazdaság teljesítménye a vártnál gyengébben alakul, de az Európai Központi Bank által decemberben felvázolt növekedési forgatókönyv továbbra is érvényes.
Ritkán fordul elő, hogy egy cég monopolhelyzetben legyen termékeivel, különösen, ha van konkurencia, de mégsem alakul ki verseny. Ennek köszönhette az Apple különleges helyzetét, így lett a világ legnagyobb nyereségű cége, de egyik legfőbb piacán, ahol igen magasra árazta az iPhone-t, most elpártoltak a vevők. A Privátbankár.hu cikke.
Az idei esztendő rég nem látott havat hozott az országba, sok helyen napok óta fehér takaró borítja a tájat. Bár pénteken nyugaton már sokfelé olvadt, az éjszakai órákban újabb havazás hozta vissza az igazi téli időjárást. Örül ennek minden gazdálkodó, hiszen hideg van, ami a károsítókat megtizedeli, de a hónak köszönhetően a kultúrnövényeknek nem
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) 2017 tavaszán nyomozást indított Donald Trump elnök ellen, mert az volt a benyomása, hogy orosz érdekeket szolgál - állította a The New York Times című napilap az internetes oldalán szombat hajnalban....
Babos Tímea és Fucsovics Márton továbbra sem lép pályára a magyar válogatottban, így előbbi a teniszezők Fed Kupa, utóbbi pedig a Davis Kupa februári mérkőzéseit hagyja ki.
A Magyar Államkincstár szombat déli közleménye alapján minden járandóság elutalása megtörtént pénteken. Más kérdés, hogy minden nyugdíjas számlájára határidőben megérkezett-e az összeg. Kíváncsian várjuk olvasóink legfrissebb...
Az utóbbi években nőtt a forgalomban lévő készpénz mennyisége Magyarországon - mondta Németh Dávid, a K&H elemzője szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
Megtarthatja otthonát a Neoton egykori sztárja. Pál Éva még 13 évvel ezelőtt vett fel devizahitelt, de hiába fizetett vissza a 10 millió forintból már 8,9-et, 13 millió forint felett jár az adósság. Most úgy tűnik, megállapodtak a bankkal...
A Huawei kínai informatikai és mobil távközlési konszern felbontotta annak az alkalmazottjának a munkaszerződését, akit őrizetbe vettek Lengyelországban.
Hamarosan indulhat világ legerősebb árapályerőművének sorozatgyártása, ez pedig igazolni látszik azon várakozásokat, melyek szerint egy új iparág jöhet létre a technológia tömeggyártására. A klímaszempontok erősödésével a tengerek...
Hosszabb időre kaphatnak vízjogi engedélyt a gazdálkodók, a földforgalmi törvény finomhangolásával pedig a helyben élő földműveseknek nagyobb szerep juthat a birtokpolitika alakításában.
Veszel egy új mosógépet, amely tönkremegy pár hónappal azt követően, hogy lejár a jótállási ideje. Szerelőt nem találsz, vagy csak olyat, aki méregdrágán javítaná meg. Ismerős? Talán túlzás, hogy bárkivel megeshet, de a statisztikák szerint egyre gyakrabban fordul elő ilyesmi. A G7 cikke.