Liu Shaolin Sándor arany-, öccse, Liu Shaoang pedig ezüstérmet nyert 1500 méteren a hollandiai Dordrechtben zajló rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon.
Szombaton még több olvasónk is arra panaszkodott, hogy nem kapta meg a januári járandóságát, pedig a Magyar Államkincstár azt közölte, rendben elutalásra kerültek az összegek. A Portfolio utánajárt, hogy sok esetben csak arról van szó:...
A vállalatvezetők többsége szerint a blockchain technológia üzleti felhasználása egyértelműen versenyelőnyt jelent, azonban mindössze harmaduk kezdte el alkalmazását, sokan még csak keresik a technológia alkalmazásának lehetőségeit.
Reggelig erősen felhős vagy borult lesz az ég, csupán átmeneti szakadozások lehetnek. Szombaton csak helyenként, főként az északi megyékben lehet gyenge eső, havas eső, kisebb hózápor.
Az északi és az északkeleti országrészben több helyen is romlott a levegő minősége a magas szálló por (PM10) tartalom miatt - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ szombaton az MTI-vel.
Összehangolná az ipari és az egyetemi szféra igényeit a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a MOL által kötött új stratégiai megállapodás. Az együttműködés két fő területre fókuszál: az innovatív szakmai és üzleti együttműködések a kutatások terén, illetve a szakemberek utánpótlása. A MOL, Magyarország egyik legvonzóbb munkahely
Fontos volt bevezetni a nők negyven év munkaviszony, illetve gyermeknevelés utáni nyugdíjba vonulását lehetővé tevő programot, amit az is mutat, hogy a 2011-es bevezetés óta összesen 241 ezren vették igénybe ezt a kedvezményt - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szombaton, Budapesten sajtótájékoztatón.
Átadták a felújított 232 éves református templomot, valamint az új gyülekezeti házat és parókiát pénteken a Bács-Kiskun megyei Solton. A beruházás több mint 100 millió forintból valósult meg.
Az ALTEO Csoport 2019. január elején elindította a Hulladékgazdálkodás Divíziót, az Energiatermelés és Energetikai Szolgáltatások Üzletága keretein belül. Az új divízió így a harmadik profitcenter lesz az üzletágon belül, az Energiatermelés, Üzemeltetés és Karbantartás, valamint a Vállalkozás és Projektfejlesztés Divízió mellett. Az új tevékenységi
Több svéd párt attól tart, hogy ha rendkívüli választásokat tartanának az országban, akkor nem kerülnének be a parlamentbe - mondta Flamm László Svédország-szakértő szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
A szerdai 5 százalék körüli drágulást követően ugyan gyengülnek a nyersolaj-árfolyamok csütörtök reggel, azonban az emelkedést támogató piaci környezet a következő hetekben is fennmaradhat, ami hamarosan az üzemanyagárakat is felfelé küldheti.
Mintegy tízezren csatlakoztak tavaly az ECDL-programhoz, ennyien kezdtek az egységes, európai számítógép-használói jogosítvány megszerzésébe, döntő többségük, közel 75 százalékuk diákként - derült ki a programot koordináló Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) beszámolójából.
Rekordszintű volt Oroszország tavalyi kőolajtermelése és 18 éve legmagasabb a földgáztermelése - számolt be Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter, amikor csütörtökön megbeszélést tartott Vlagyimir Putyin államfővel.
Eredményesnek tartja figyelemfelhívó táblák kihelyezését veszélyes útszakaszokra a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság, ezért folytatják az akciót - közölte a közlekedésrendészeti osztály vezetője az MTI-vel.
Megszavazta a macedón parlament az ország nevének megváltoztatásáról szóló alkotmánymódosítást pénteken, ezzel voltaképpen pont került a Görögországgal 27 évig tartó névvita végére, és a délszláv államot a jövőben Észak-Macedóniának fogják hívni.
Január 1-jével a 20 ezer forint alatti tranzakciókra nem szed tranzakciós illetéket az állam. Megnéztük, átadták-e a bankok ezt a kedvező adóváltozást az ügyfeleiknek, és meglepő eredményre jutottunk. 2019. január 1-jétől változik...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Stabilitási Tanácsa (PST) módosította a forint lejárati összhangra vonatkozó szabályozást, a módosítások két ütemben lépnek életbe - közölte az MNB pénteken a honlapján.
Több mint 1,2 millió nyugdíjast érintett, hogy egy technikai probléma miatt az Államkincstár késve utalta el a januári nyugdíjakat. A legfrissebb információk alapján már az érintettek 60 százaléka kéri bankszámlára a folyósítást...
Az amerikai-török katonai tárgyalások a jövő héten folytatódnak - jelentette be John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó pénteken egy rádióinterjúban.
Megnyílt a Tokiói Autószalonon, ahol túlnyomórészt japán tuning cégek és nemzetközi autógyártók innovatív technológiáit, dizájnjait csodálhatják meg a látogatók.
A legkényesebb magánéleti problémáinkról – így a környezetünkben előforduló súlyos betegségekről, függőségekről és kapcsolati válságokról – is inkább beszélgetünk, mint arról, hogy teszünk-e félre nyugdíjas éveinkre. Az NN Biztosító reprezentatív kutatásának eredményei szerint szinte tabutémaként kezeljük a megtakarításokat.
Az NNG alapítójaként ismerik legtöbben Balogh Pétert, aki 11 év után hagyta ott a céget. Azóta feleségével, Balogh-Mázi Máriával megalapította a BaConsult Kft.-t, amelyen keresztül fiatal startupokat segítenek.
Megalakult a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) sztrájkbizottsága annak érdekében, hogy a sztrájktörvény keretei között kényszeríthessék egyeztetésre a kormányt - értesült a Népszava. Szűcs Tamás PDSZ-elnök úgy nyilatkozott:...
A magyarok kétharmada UHT tejet vásárol, ez a tej tartható el a legtovább hűtés nélkül. A boltokban emellett friss, pasztőrözött tejet és ESL tejet is lehet vásárolni.
A legkényesebb magánéleti problémáinkról – így a környezetünkben előforduló súlyos betegségekről, függőségekről és kapcsolati válságokról – is inkább beszélgetünk, mint arról, hogy teszünk-e félre nyugdíjas éveinkre. Az NN Biztosító reprezentatív kutatásának eredményei szerint szinte tabutémaként kezeljük a megtakarításokat.
Az energiatakarékos háztartási nagygépekhez való hozzájutást segítő állami hűtő-, és mosógépprogramra sikerrel jelentkezők január első napjaiban kapták meg a támogatói okiratukat, amelynek birtokában a kiválasztott új készülék energiahatékonyságától függően 25 ezer, 40 ezer vagy 45 ezer forintos támogatást kaphatnak.
A néhány éve még csődben lévő hazai húsipar mostanra talpra állt, a cégek fejlesztenek és eredményesen tudnak működni. A válságos évek azonban nem múltak el nyomtalanul, a magyar agrárium nem tud annyi nyersanyagot előállítani, amennyire a gyártóknak szükségük lenne, mostanra pedig ezt az ágazatot is a képzett munkaerő hiánya sújtja.
A Magyar Államkincstár végül pénteken elutalta a bankszámlákra érkező nyugdíjakat, van ahová megérkeztek az utalások, de sokak számlájára nem érkezett meg a havi járandóságuk. Ők hétfőn, azaz holnap számíthatnak az utalásra.
A kínai Xi’an és az indiai Ahmedabad után Budapesten nőttek legnagyobb mértékben az ingatlanárak az elmúlt évben, derül ki a Knight Frank globális lakáspiaci indexéből. A tanulmány szerint Budapesten 19 százalékos volt az áremelkedés...
A hagyományokhoz hűen az Axiál Kft. 2019. január 23. és 26. között ismét megrendezi 5-let Show névre keresztelt színpadi produkcióját, melyet naponta kétszer, 11:00 és 13:30 órai kezdettel tekinthetnek meg a látogatók a Hungexpo D pavilonjában.
Emelkedő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 40 886,06 ponton zárt, 740,88 ponttal, 1,85 százalékkal magasabban az előző heti záró értékénél.
Még mindig sok a kérdőjel az új magyar nyugdíjkötvény körül. Nem tudjuk például, hogy milyen futamidejű és milyen kamatozású lesz a papír, de az már így is biztos, hogy jelentős versenytársat jelent majd a magyar piacon elérhető...
Venezuela 28 éve a legkevesebb kőolajat, napi 1,245 millió hordót exportált tavaly, mivel a gazdasági válság visszavetette az olajtermelést. A Bloomberg jól értesült forrásokra hivatkozva azt közölte továbbá, hogy a dél-amerikai ország...