Minden bizonnyal kedd délutánig kitart a roham az áruházakban és a termelői piacokon, a családok java most vásárolja meg a friss alapanyagokat az óévbúcsúztató programokra.
Az ukrán kormány elfogadta a Gazprommal kötött megállapodás szerződéstervezetét, melyet a minszki és berlini egyeztetések után tárgyaltak ki a felek. A szerződés aláírója kijevi oldalról az Igazságügyi Miniszter, Denis Malyuka lesz.
Eredményes évet zár a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kiemelt ügyek igazgatósága (Küi). A hatóság szakemberei 582 ellenőrzést végeztek.
Fél a válságtól? Nem tudja, mit hoz a jövő? Azt hallja, hogy új világ köszöntött be, és a régi törvényszerűségek már nem érvényesek? De kételkedik? Gyógyszerként tudjuk ajánlani a sok évtizedes grafikonok nézegetését. De az is lehet, hogy némelyiktől csak még idegesebb lesz. (1. rész.)
Az idei év egyik legnagyobb gazdasági meglepetése a magyar 5%-os növekedés volt. A GDP bővülésének erős kontrasztot adott, hogy a világgazdaságban, de különösen Európában érdemi lassulást láthattunk. Így 2019-ben történelmi csúcsra ugorhatott az eurózónával szemben növekedési előnyünk.
Várhatóan a vevők éve lesz 2020 az ingatlanpiacon - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági elemzője az M1 aktuális csatornán. Beszélt a vidéki és a balatoni ingatlanokról is.
A Lexus annakidején az első RX bemutatásával gyakorlatilag forradalmasította a prémium crossoverek piacát, majd 2005-ben, szintén az RX modellel bevezette a környezetbarát öntöltő hibrid elektromos hajtást is a szegmensben. Az európai vásárlók ma 3 három Lexus SUV közül választhatnak: a márka a kompakt crossover szegmensben az UX, a közepes crossov
Több mint 800 ezer felhasználójának tankolási adatait összesítette a német Spritmonitor.de oldal, így kiderült, melyek a legtakarékosabb autók a valós adatok szerint.
A Magyar Távmunka Szövetség szerint a munkaadók akkor tudják sikeresen bevezetni a távmunkát vagy a rugalmas munkaidőt a munkatársak számára, ha megtalálják azokat az informatikai vagy más egyéb megoldásokat, amelyek segítségével objektívan mérhető a dolgozók teljesítménye.
Sztarenki Dóra fényes győzelmével ért véget A Konyhafőnök VIP – Terítéken a sztárok című gasztro-reality december 20-án, pénteken. A Fináléban, hosszú menetelést követően Róka Adriennenel küzdött meg a Konyhafőnök VIP címért és az ezzel járó 10 millió forintért. A november 11-én indult verseny ezúttal is bizonyított a nézők kedvenceként. Saját, főm
A magyar versenyképesség és termelékenység javítása az elmúlt tizenöt-húsz év egyik központi gazdaságpolitikai kérdése volt és maradt. A különböző gazdaságpolitikai programok ellenére ezen a területen nem sikerült áttörést elérni, termelékenységi szintünk jelentősen lemaradt a nyugati országoktól, de a térségtől is. Ezt a jelenséget sokféleképpen m
Február 27-től látható a mozikban Szabó István új filmje, a Zárójelentés. Az Oscar®-, Golden Globe®-, cannes-i Aranypálma és berlini Ezüstmedve-díjas rendező hosszú szünet után, korábbi sikeres filmjei legfontosabb alkotótársaival, Klaus Maria Brandauerrel, Eperjes Károllyal, és Koltai Lajos operatőrrel alkotott új mozifilmet. A filmben olyan kieme
Páratlan események játszódtak le idén a kötvénypiacokon, ezen belül is leginkább az állampapíroknál. Európában a fejlett országokban megjelent a közgazdaságilag nehezen értelmezhető negatív hozam.
Egymilliárd forintos keretösszeggel megjelent a Professzionális felkészítés a tudatos külpiacra lépéshez kis- és középvállalkozások (kkv) számára elnevezésű kiemelt pályázati felhívás - jelentette be a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-nek nyilatkozva.
2020-ban jelentős változás nem várható a hazai dohánypiaci szabályozásban, így továbbra is a NAV mondja meg, hogy hány forintba kerül egy doboz cigi aktuálisan. A jövedéki törvény 2017 január 1-én életbe lépett szabályozása alapján a dohánytermékek adózárjegyéről lekerült a kiskereskedelmi eladási ár, így azok csak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV
Egymilliárd forintos keretösszeggel megjelent a Professzionális felkészítés a tudatos külpiacra lépéshez kis- és középvállalkozások (kkv) számára elnevezésű kiemelt pályázati felhívás - jelentette be a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-nek nyilatkozva.
2019-ben tovább folytatódott a Huawei elleni amerikai hadjárat. Már tavaly is voltak csúnya ügyek, Huawei-vezetőket tartóztattak le, az Egyesült Államok pedig folyamatosan nyomást gyakorolt szövetségeseire, hogy tiltsák ki a Huawei-t az 5G hálózatokból. Idén azzal folytatódott a történet, hogy májusban Trump kereskedelmi feketelistára helyezte a kí
Az Accor bejelentette, hogy kötelező érvényű megállapodást írt alá az AccorInvesttel az Orbisban lévő 85,6%-os részesedésének értékesítéséről, részvényenként 115 PLN áron. A tranzakció értéke összesen 1,06 milliárd euró. Az eladási folyamat az Orbis részvényekre tett nyilvános ajánlattételen keresztül zajlik. Az AccorInvest 2019. december 17-én ér
A kormány döntése értelmében szerdától emelkedik a biológiai eredetű összetevők bekeverendő aránya az üzemanyagokban, az intézkedéssel Magyarország is csatlakozik a környezetbarát E10-es üzemanyagot használó államokhoz. A régi típusú autót használóknak célszerű ellenőrizni, hogy lehet-e kocsijukba az új üzemanyagból tankolni.
Az egy főre jutó éves bruttó jövedelem 2018-ban elérte az 1 millió 815 ezer forintot, 10,4 százalékkal volt magasabb, mint 2017-ben – írja a Világgazdaság a Ksh adataira hivatkozva.
Megváltozik az összetétel: szerdától emelkedik a biológiai eredetű összetevők bekeverendő aránya. Az intézkedéssel Magyarország is csatlakozik a környezetbarát E10-es üzemanyagot használó államokhoz. A régi típusú autót használóknak célszerű ellenőrizni, hogy lehet-e kocsijukba az új üzemanyagból tankolni.
Több száz tonna ismeretlen eredetű és veszélyes árut vont ki a forgalomból ebben az évben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kiemelt ügyek igazgatósága (KÜI) - olvasható a Magyar Nemzet hétfői lapszámában.
Érezhető gyengüléssel kezdte a karácsony utáni kereskedést a forint az euróval szemben. Vagyis az év utolsó napjai hasonlóan telnek, mint 2019 egésze, a magyar deviza gyengüléséről szólt az egész év. Közben a dollár is gyengül az euróval szemben az év végi illikvid kereskedésben.
Figyelmeztette a Koreai Munkapárt főbb vezetőit Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, hogy országa súlyos gazdasági helyzetben van, és azonnali intézkedéseket szorgalmazott a helyzet javítására.
Az 2020-as évnek mindannyian új tervekkel futunk neki, ennek gyakran része az egészséges táplálkozás, az új étrend. Horváth Kata, a Duna Medical Center dietetikusa górcső alá veszi azokat az ételeket, amelyeket napjainkban „szuperételekként” emlegetünk, és elmondja, hogyan illeszthetjük be őket be a mindennapjainkba. Divatos a széles körben nem ism
A közel egy hetes karácsonyi szünet után újra kinyitott ma a magyar tőzsde, majd a mai zárást követően legközelebb csütörtökön lesz kereskedés, már 2020-ban. A fontosabb külföldi tőzsdéken szintén lehet ma kereskedni és lesz, ami még holnap is kinyit.
A pályázat célja a hazai vállalkozások nemzetközi piacokon való megjelenésének előkészítése, támogatása – hangsúlyozta Rákossy Balázs, a pénzügyi tárca államtitkára.
Egymilliárd forintos keretösszeggel megjelent a Professzionális felkészítés a tudatos külpiacra lépéshez kis- és középvállalkozások (kkv) számára elnevezésű kiemelt pályázati felhívás - jelentette be a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.
Minden banknak egységes, részletes díjkimutatást kell küldeni az ügyfeleinek január 31-ig a bankszámlához kapcsolódó összes díjról a megelőző öt hónapra vonatkozóan, írja a Portfolio. A részletes kimutatásra ezen túl minden...
Frissen érkezett a bejelentés, hogy az Opus értékesítette a Mátrai Erőműben levő többségi részesedését az MVM-nek, és megtudtuk, hogy energetikai beruházásokra kívánják elkölteni a beérkező ellenértéket. A korábbi pletykák ellenére az Émász nem szerepel szorosan az akvizíciós célpontok között, az áram- és gázkereskedelembe is belépést tervez az tár
A fiatalok 26 százaléka él jelenleg is bérelt lakásban, 30 százalékuk már kipróbálta, 44 százalékuknak azonban sosem volt albérlete – derül ki a K&H ifjúsági indexéből. A többség – a megkérdezettek 63 százaléka – gyakorlatilag pénzkidobásnak tartja a lakásbérlést és mihamarabb saját otthonba menne. Mindössze 11 százalékuk tudja elképzelni az egész
Több száz tonna ismeretlen eredetű és veszélyes árut vont ki a forgalomból ebben az évben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kiemelt ügyek igazgatósága (KÜI) - olvasható a Magyar Nemzet hétfői lapszámában.
Egymilliárd forintos keretösszeggel megjelent a Professzionális felkészítés a tudatos külpiacra lépéshez kis- és középvállalkozások (kkv) számára elnevezésű kiemelt pályázati felhívás - jelentette be a Pénzügyminisztérium (PM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.
Átadta az első Kínában gyártott autóját a Tesla, mindössze egy évvel azután, hogy elkezdték építeni a gyárat. Egy Model 3 elektromos autó gördült le a gyártósorról a 2 milliárd dollárból felépült sanghaji gyárban.
Budapestre érkezett a Mercure hotelmárka új kezdeményezése, a Local Days by Mercure. A hotellánc Fedezd fel a helyit! (Discover Local) programja nagy hangsúlyt helyez adott városhoz kötődő kultúra és gasztronómia bemutatására, ezzel mélyítve el az utazók városélményét. Ennek keretében a Mercure Budapest City Center lengyel influencereket látott ven
Hétfőn lesz a leghidegebb, utána ismét enyhül a hideg. A következő napokban száraz lesz az idő, a hétvégén lehet havas eső, hózápor - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az Mti-nek.
Az MNB az ügyfelekkel való elszámolás igazolt lezárásakor, de legkésőbb 2020. február 28-án visszavonja a VirPay Pénzforgalmi Szolgáltató Kft. tevékenységi engedélyét. A jegybank kötelezte a társaságot, hogy arányosan fizesse ki a rendelkezésre álló ügyfélpénzeket a jogosult ügyfeleknek. A VirPay nem rendezte tőkehelyzetét, nem biztosított az ügyfé
Három különösen balesetveszélyes, halálútnak nevezett gyorsforgalmi szakasz bővítése készült el az év végére, amelyeken ezután biztonságosabb lesz a közlekedés.
"Ilyen még nem volt: az év utolsó napjaiban sem került szóba a jövő évi béremelés a BKV-nál és több nagyvárosi közösségi közlekedési cégnél sem, holott a szakszervezet az elmúlt hónapokban többször is sürgette a tárgyalások megkezdését" - közölte az Egységes Közlekedési Szakszervezet, amelynek tapasztalata szerint főleg ott feledkeztek meg a dolgoz
A jövő év elején, január 15. és 28. között igényelhető az úgynevezett szerkezetátalakítási, vagyis a szőlőültetvények modernizálását megcélzó támogatást - mondta a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Az IKEA a világ összes olyan országában, ahol jelen van, 2020. január elsejétől teljesen kivonja választékából az egyszer használatos műanyag termékeket. Így a vásárlók nem fognak már olyan termékekkel találkozni, mint az egyszer használatos műanyag szívószálak, tányérok, poharak, evőeszközök, italkeverők, fagyasztótasakok, szemeteszsákok, valamint