Rosszul indult a hét, a terjedő vírus, az újabb korlátozások, ezek gazdasági következményei és az amerikai csomag elmaradása erős esést okoztak. Hasonló okok miatt zuhan az olaj is. A BUX is beállt a sorba, főleg a Mol húzta le. A Volkswagen eladási számokat közölt első elektromos autójáról, az Ant pedig szervezi minden idők legnagyobb tőzsdei beve
Nagy indexveszteséggel fejezték be a hétfői kereskedést az európai értékpapírpiacok a fertőzöttek növekvő száma és a szigorodó korlátozásokkal párhuzamosan romló gazdasági kilátások miatt.
Sok a bizonytalanság a tekintetben, hogy képesek-e elkapni a koronavírust házikedvenceink, s jelenleg úgy tűnik, hogy a kutyák alig, de a macska- és nyestfélék, valamint a hörcsögök fogékonynak bizonyulnak.
Több mint 60 millióan szavaztak már az amerikai elnökválasztáson kilenc nappal az indulás előtt, ami rekordnak számít, és az előzetes várakozásokat is meghaladja. Egyes államokban levélben és személyesen is leadhatják előre a szavazók szavazataikat.
A szeptemberben zárult negyedévében 4%-kal 6,54 milliárd euróra csökkent az SAP bevétele, a működési eredmény pedig 1%-kal 2,07 milliárd euróra esett vissza.
Megkezdődött Szlovákiában a teljes lakosság tesztelése. Az első három nap során, vasárnapig 137 ezer személyen végezték el az antigéntesztet, ebből 5 298 lett pozitív. Ez közel 4 százalékos fertőzöttséget jelent. Ha a tesztelés során végig ilyen arányban lennének pozitívak a minták, akár 200 ezer fertőzött is lehet az 5 milliós országban.
Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésben állítja: az Egyesült Államokban az esetszámok csupán azért emelkednek, mert sokat tesztelnek, és valójában csak a Fake News összeesküvés zajlik ellene.
Az újbóli általános karantén egyre inkább elkerülhetetlennek látszik Franciaországban a koronavírus-járvány "brutális" második hulláma miatt, amely az elsőnél is erősebbnek ígérkezik - mondta hétfőn Jean-Francois Delfraissy, a kormány mellett működő tudományos tanács vezetője.
Európának komolyan erősítenie kell a koronavírus elleni harcot, a kontaktuskövetési képesség hiánya miatt pedig sötét kilátásai lehetnek a betegségnek - mondta hétfőn Genfben Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti igazgatója.
A szokásos téli termelési szünetet várhatóan december 18 és 2021. január 17-e között tartja a kecskeméti Mercedes-gyár és előre tervezetten októberben is szünetel néhány napra a gyártás - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. hétfőn az MTI-vel.
Egy bukaresti kórházban már dolgozik az a Victor nevű robot, amely UV-C sugárzás segítségével megöli a kórokozó mikroorganizmusokat, beleértve a koronavírust is. A gyártócég, a Modulab nagyobb sebességre kapcsolta a gyártást.
A legtöbb autós számára ma már evidens, hogy amennyiben fizetős útszakaszra - autópályára vagy autóútra - hajt fel, rendelkezzen a járműve típusához illeszkedő autópálya-matricával. Azonban utánfutók esetén sokan hajlamosak megfeledkezni az útdíjfizetési kötelességről és a vontatmánnyal történő közlekedésre vonatkozó eltérő szabályokról.
Ahány ember, annyi szokás, tartja a közmondás. A szokásaink közé tartozik a mindennapi rutin, a reggeli előkészületek, az öltözködés, az ékszerek kiválasztása is. Bizonyos dolgokhoz ragaszkodunk, másokat időnként leteszünk, majd újra előveszünk. Így vagyunk az ékszerekkel is. Egyeseket minden nap hordunk, másokat hosszú hónapok után viselünk csak ú
Az újbóli általános karantén egyre inkább elkerülhetetlennek látszik Franciaországban a koronavírus-járvány brutális második hulláma miatt, amely az elsőnél is erősebbnek ígérkezik - mondta hétfőn Jean-Francois Delfraissy, a kormány mellett működő tudományos tanács vezetője.
A szomszédos országokban sem lassul a koronavírus-járvány - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a hétfői online sajtótájékoztatón.
Több az államilag támogatott lakáshitel, de kevesebb az átlagos hitelösszeg és csökkent az igényelt hitelek száma is. Kiderült, mire költötték a legtöbben a csok-ot.
Romániai exportértékesítését fejlesztő marketingkommunikációjához kapott kormányzati támogatást az Univer Product Zrt. A kecskeméti társaság ételízesítőit, sűrített paradicsomát és bébiételeit több mint 15 országba exportálja. Legnagyobb mennyiségben, az idei tervek szerint 3,2 milliárd forint értékben a romániai piacra. A támogatásról szóló okleve
A költségvetés módosítása után a horvát állam 1,8 milliárd kuna (86,7 milliárd forint) értékben kifizeti a kórházak és gyógyszertárak gyógyszer-nagykereskedők felé fennálló adósságának egy részét - jelentette be hétfőn Zdravko Maric pénzügyminiszter.
Vizsgálatot rendelt el a fővárosi önkormányzat a Baross utcai idősek otthona Csokonai utcai telephelyén, mert az elvégzett koronavírustesztek magas arányú fertőzöttséget mutattak. Az intézmény vezetőjét a vizsgálat lezárásig felfüggesztették - közölte a Főpolgármesteri Hivatal hétfőn az MTI-vel.
Nappali- és éjszakai villamos energia árak 2020-ben. A SzámoldKi.hu kalkulátorportál által készített 'villamos energia árak 2020' kalkulátor segítségével most megtudhatod és kiszámolhatod a várható költségeket és megtudhatod, hogy mekkora különbség vagy az egyes szolgáltatók ára között. Mennyibe kerül az áram 2020-ban az ELMŰ-Émász, E.ON és az NKM
Több mint 24 millió forintot tud felhalmozni egy huszonéves nő a nyugdíjba vonulásáig, ha a nettó átlagfizetésének körülbelül 10 százalékát havonta félreteszi. Egy tíz évvel idősebb férfi pedig 26 millió forintra tehet szert - derül ki a K&H Biztosító összeállításából. A társaság tapasztalatai szerint az öngondoskodás és a nyugdíjas évekre történő
A gyártótérben mozgó automata eszközökről, robotokról általában megoszlik a szakemberek véleménye, hiszen telepítésük nagy átalakítást kíván és költséges, a biztonsági előírásoknak megfelelni bonyolult lehet, illetve kevés még az információ róluk. Az AGV-k azonban közkedvelt eszközeivé váltak az intralogisztikának – lássuk, miért! Az automatizált i
Október utolsó dekádjában továbbra is az évszaknak megfelelő őszi időjárás az uralkodó. Az időjárási frontok most csupán a hónap utolsó napjaiban érintették az országot, kevés csapadékkal. Az időszak többségében sokat sütött a nap, a nappali hőmérséklet időnként a 20 Celsius fokot is elérte, éjszakánként pedig 5-10 fokot lehetett mérni. A talajok v
Megkerülhetetlen szerepet játszik a kreatívipar a gazdaságilag és környezetileg is fenntartható termelésben – a megfelelően tervezett, gazdaságba visszaforgatható termékek globálisan akár évi 1 trillió dollárnyi megtakarítást is jelenthetnek a piaci szereplők számára – derült ki a Budapest Design Week körforgásos gazdaság témájú szakmai eseményein.
Ingyenmilliókat osztogat a kormány a lakásvásárlóknak és felújítóknak. De csak januártól érhetők el ezek a támogatások. Rossz hír a vásárlóknak, hogy az eladást nem sürgető tulajdonosok is kapcsolnak, és már idén feljebb vihetik a keresett romos családi házak árát, főleg az agglomerációban. Így a sok friss pénz biztosan nem ér majd annyit, mint ami
Azt követően, hogy október 31-én az Erste is felfüggeszti lakástakarék-termékei értékesítését, egy évvel követve az OTP-t, már csak két intézménynél lehet lakáscélra takarékoskodni. Ebből az egyik lakástakarékpénztár, a Fundamenta. A másik pedig a Central NOK, amely ugyancsak egyedül reprezentálja a nemzeti otthonteremtési közösségeket, noha ez utó
Dagmara Szulce, az International Advertising Association (IAA, Reklám Világszövetség) globális ügyvezetője és Incze Kinga, a Mediaspace.global alapító-ügyvezetője egy Zoom-hívásban kötött stratégiai partnerséget 2020 szeptember 16-án. Az együttműködés az IAA globális virtuális konferenciájával indul: a Creativity4Better 2020 október 27-28-án zajlik
Közel 600 millió forintos keretösszegben pályázhatnak még nulla százalékos kamatú hitelre az egészségügy, a köznevelés és a családügy területén működő mikro-, kis és középvállalkozások - tájékoztatta az MTI-t közleményben az MFB hétfőn.
Ha Stratasys FDM (Fused Deposition Modeling) 3D nyomtatót használ, az alapanyaglehetőségek végtelennek tűnhetnek. A berendezés gyors megtérülése, és az idő-/költségmegtakarítás szempontjából fontos, hogy az adott alkalmazáshoz legmegfelelőbb Stratasys anyagokat használja. Előző cikkünkben röviden ismertettük az ABS, az ASA és a PLA alapanyagokat. M
Azok a növények, amelyek baktériumkészítményes kezelésben részesültek, láthatóan aktívabban reagáltak a kijuttatott műtrágyákra és az egyéb levéltrágyákra is.
Több mint 24 millió forintot tud felhalmozni egy huszonéves nő a nyugdíjba vonulásáig, ha a nettó átlagfizetésének körülbelül 10 százalékát havonta félreteszi. Egy tíz évvel idősebb férfi pedig 26 millió forintra tehet szert – derül ki a K&H Biztosító összeállításából. A társaság tapasztalatai szerint az öngondoskodás és a nyugdíjas évekre történő
Finoman szólva sem nevezhető szokványosnak, ami idén a világban történik, ez pedig a részvénypiacokon is lecsapódott. A járvány hatására a tőzsdék beszakadtak, ám március végén a nemzetközi piacokon fordulat jött, és volt olyan tőzsdeindex, amely nemcsak hogy ledolgozta a veszteségét, de egyenesen történelmi csúcsra jutott azóta. Így tehát nem csup
A lakásvásárlás egy nagyon komoly elköteleződés, különösen akkor, ha lakáshitelt is igényelne a család. Éppen ezért érdemes előzetesen minél többet megtudni a lakáshitelekről és a saját hitelképességünkről is. Az egyik ilyen
A NAWA Technologies francia cég, amely energiaátalakító berendezéseket és rendszereket állít elő, egy szén nanocsövön alapuló elemelektródot mutatott be, amely állításuk szerint a világon a leggyorsabb a maga nemében. Az úgynevezett ultragyors elektróda ereje tízszeres, az energiatárolási képessége háromszoros, az élettartama akár ötszörös is lehet