2020. október 27. kedd

okt. 27
6:06
Mérséklődhet Hongkong gazdaságának visszaesése (ProfitLine)
Mérséklődhet a hongkongi gazdaság visszaesése a harmadik negyedévben Paul Chan hongkongi pénzügyminiszter előrejelzése szerint.
okt. 27
6:06
Amerikai elnökválasztás: hogy áll a verseny egy héttel a választás előtt? (Portfolio)
Donald Trump amerikai elnök csökkentette némileg lemaradását demokrata kihívójával, Joe Bidennel szemben az egy hét múlva esedékes választáson. Az országos szavazatok és az elektori kollégium jelenlegi legvalúszínűbb megoszlása alapján akár győztest is hirdethetnénk, a valóságban azonban a verseny sokkal kiélezettebb. Egy héttel az elnökválasztás e
okt. 27
6:12
A diszkontok éve lehet 2020? Mennyire alakultak át a vásárlási szokásaink? (Portfolio)
Jelentősen megváltozott az életünk a COVID-19 megjelenése óta, átalakultak a vásárlási szokások, új krízisekkel kellett szembenézni, más dolgok miatt aggódnak az emberek, mint akár egy évvel ezelőtt. Ez egyértelműen kirajzolódik a GfK Hungária Piackutató Kft. 2020. áprilisában, valamint júniusában készült felméréseiből. Kérdés ugyanakkor, hogy vajo
okt. 27
6:12
Rtl KLub: indul A Konyhafőnök Vip – ki a legpengébb sztár? (Márkamonitor)
November 9-én indul A Konyhafőnök VIP, ahol hazai sztárok mérik össze konyhai tudásukat az RTL Klub gasztro realityjének legújabb évadában!   A Michelin-csillagos séfek, Rácz Jenő és Sárközi Ákos megelégelték Fördős Zé válogatott szívatásait, mint például, amikor bokszkesztyűben vagy éppen megkötözött kézzel kellett főzniük, vagy bekötött szemmel a
okt. 27
6:21
A kiberbűnözés célkeresztjében vannak a magyar iskolák (newtechnology.hu)
A magyar iskolák sincsenek biztonságban a digitális bűnözők akcióival szemben. A rosszindulatú támadások száma az oktatási intézmények esetében is roppant magas, a terhelés pedig a digitális oktatás alatt csak növekedett – hívja fel a figyelmet a Panda Security, az iskolák védelmét biztosító végpontokon regisztrált események alapján. Éppen ezért mi
okt. 27
6:39
Ismerje meg a holnap automatizálás technikáját (newtechnology.hu)
Napjainkban már elképzelhetetlen a világunk robotok nélkül. Egyformán sokrétűek azon felhasználási területek, amelyeknek a robotok folyamatbiztonságára, megbízhatóságára, valamint költséghatékonyságára van szükségük. A Faulhaber hajtásrendszerei (lásd a cégboxot) nagy szerepet játszanak ezeknek a követelményeknek a teljesítésében, robusztus és komp
okt. 27
6:42
Tombol a koronavírus a világban – Sorra szigorítanak az országok (Portfolio)
Közel 43,5 millió főre nőtt a regisztrált koronavírusos esetek száma a járvány kezdete óta globálisan, 1,16 millió koronavírus-fertőzött hunyt el, mióta a fertőzést először diagnosztizálták. A gyógyultak száma 29,2 millió főre nőtt - derül ki mindez a John Hopkins University legfrissebb adataiból. A járvánnyal kapcsolatos híreink percről percre.
okt. 27
6:42
Kiberbűnözés: a magyar iskolák is célkeresztben vannak (Márkamonitor)
A magyar iskolák sincsenek biztonságban a digitális bűnözők akcióival szemben. A rosszindulatú támadások száma az oktatási intézmények esetében is roppant magas, a terhelés pedig a digitális oktatás alatt csak növekedett – hívja fel a figyelmet a Panda Security, az iskolák védelmét biztosító végpontokon regisztrált események alapján. Éppen ezért mi
okt. 27
6:51
Főleg beruházásokra kérnek pénzt a cégek (newtechnology.hu)
Főképp beruházásokra kérik a Növekedési hitelprogram (Nhp) Hajrá!  hiteleit a cégek, a szerződött összegek október végéig már meghaladták a 600 milliárd forintot az MTI-nek nyilatkozó hitelintézetek adatai szerint. A jegybanki program indítása óta az OTP Bank folyósította az Nhp Hajrá! keretének 26 százalékát, a hitelintézet 1400 ügyfelével kötött
okt. 27
6:54
Új alkotmánybírója van az Egyesült Államoknak (Portfolio)
Az amerikai szenátus  megszavazta Amy Coney Barrett konzervatív alkotmánybíró jelöltségét hétfőn az esti órákban, a bíró le is tette a hivatali esküjét.
okt. 27
6:54
540 milliárd forintot nem tudott tavaly behajtani a NAV (444.hu)
Az adóhivatal teljes követelésállománya ugyanakkor csökkent.
okt. 27
6:57
A kecskeméti cégek nemzetközi szinten is megállják a helyüket (newtechnology.hu)
A Nemzeti Exportvédelmi Program keretében a BIM Design Kft., a Kész Metaltech Kft. és az Univer-Product Termelő és Kereskedelmi Zrt. nyert el támogatást külpiaci tevékenységük megerősítésére, hogy az új világgazdasági korszak lehetőségeit kiaknázva versenyelőnyre tehessenek szert a nemzetközi piacokon. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszte
okt. 27
7:06
Olasz vendéglátósok tiltakoznak a korlátozások ellen (ProfitLine)
Az olasz vendéglátósok az utcára vonultak a legutóbbi korlátozások ellen. Nápolyban a polgármester is a kora esti zárás miatt tüntető étteremtulajdonosokkal együtt menetelt, miközben Milánóban az utcákra kitett üres asztalokkal tiltakoztak a hétfőn életbe léptetett szigorításokkal szemben.
okt. 27
7:06
Rengetegen tartoznak a NAV-nak (Portfolio)
Tavaly csaknem 540 milliárd forintot nem tudott behajtani a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - értesült a Világgazdaság.
okt. 27
7:08
Kikviditást pumpált a bankközi piacába Kína (Portfolio)
Likviditást pumpált a pénzpiacokra nyíltpiaci műveletek révén kedden a kínai jegybank, hogy megakadályozza a likviditáshiány kialakulását.
okt. 27
7:12
Keményebb bírságra számíthat, aki nem visel maszkot a boltokban (Menedzsment Fórum)
Emelkedhet a vásárlókra kiróható ötezer forintos bírságösszeg a kötelező bolti maszkviselés szabálysértése esetén - írja a Magyar Nemzet.
okt. 27
7:12
Likviditást pumpált a bankközi piacába Kína (Portfolio)
Likviditást pumpált a pénzpiacokra nyíltpiaci műveletek révén kedden a kínai jegybank, hogy megakadályozza a likviditáshiány kialakulását.
okt. 27
7:12
Orfk-Obb: „Látni és látszani 2020” kampány októbertől december elejéig (Márkamonitor)
Az ORFK-OBB idén október 19. és december 6. között rendezi meg „Látni és látszani 2020” kampányát, amellyel szeretnék felhívni a figyelmet az őszi időjárás okozta vezetésbiztonsági kihívásokra. Ebben az időszakban a járművezetők felelőssége járművük felkészítése a megváltozott út- és fényviszonyokra. Az őszi-téli átállással kapcsolatos felkészülés
okt. 27
7:15
Felvásárolhatják a fánkozóláncot (Agrofórum)
Ajánlatot tettek a Dunkin’ Brands nevű vállalatra. A New York Times értesülései szerint a Dunkin’ Donuts franchise-ot is tulajdonló vállalatot az Inspire Brands veheti meg.
okt. 27
7:18
Koronavírus: éjszakai kijárási tilalmat vezetnek be Csehországban (Portfolio)
Éjszakai kijárási tilalmat vezetnek be szerdán Csehországban - döntött hétfőn este a cseh kormány. Roman Prymula egészségügyi miniszter szerint az új óvintézkedés egyelőre november 3-ig, a jelenlegi szükségállapot lejártáig érvényes.
okt. 27
7:39
Négyéves csúcson is járt a szójabab (Agrofórum)
Chicagóban a búza ára 1,9 százalékkal esett hétfőn, a kukorica piacán is korrekció történt, de csak 0,12 százalékos. A szójabab kurzusa 0,3 százalékkal emelkedett. Párizsban a négy kiemelten fontos agrártermék közül a malmi búza, a repce és a takarmánybúza ára is csökkent, csak a kukorica ára nem változott.
okt. 27
7:42
Közel kétezer milliárddal tartoznak a NAV-nak a magyarok (Privátbankár)
Igaz, minimálisan, de mérséklődött az adóhivatal követelésállománya.
okt. 27
7:42
Az Accenture az évtized legnagyobb márkaátalakítását hajtja végre a változás jegyében (Márkamonitor)
Az Accenture az évtized legnagyobb márkaátalakítása jegyében dinamikus márkakampányt indított el, és új vállalati célkitűzéseket határozott meg, amelyek nagyobb érték megteremtésére ösztönzik a vállalatot. Az Accenture Interactive részeként működő Droga5 kreatív ügynökség által kidolgozott, „Let there be change!” szlogennel indított márkakampány kö
okt. 27
7:45
Több mint 500 milliárdot nem tudott behajtani a magyarokon a NAV (Menedzsment Fórum)
Tavaly csaknem 540 milliárd forintot nem tudott behajtani a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
okt. 27
7:45
Az alkoholmentes sör drágább, mint a hagyományos (Agrofórum)
A statisztikai adatokból kiderül, hogy az alkoholmentes sör drágább, mint a hagyományos, alkoholt tartalmazó sör.
okt. 27
7:48
Változtatott gyakorlatán a NAV, sok magánszemély is érintett (Infostart)
Tavaly csaknem 540 milliárd forintot nem tudott behajtani a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
okt. 27
7:51
Komoly gondban a burgonyatermesztés a koronavírus miatt (Agrofórum)
A burgonyatermesztés területe Európában több mint tíz százalékkal csökkenhet a visszaeső kereslet és az alacsony árak miatt.
okt. 27
8:03
Rugalmas Ellátási Láncok (Transpack)
A 28. Mlbkt Kongresszuson 3 nap alatt mintegy 100 vezető szakember előadásán, valamint panelbeszélgetéseken vehet részt.
okt. 27
8:09
4 500 Ft-os árbevétel négyzetméterenként (videóval) (Mezőhír)
Megéri tv-paprikát termeszteni! – Az eredményes gazdálkodás titkát László Ignác, szentesi termelő foglalja össze exkluzív interjúnkban olvasóinknak.
okt. 27
8:12
Rengeteg bizonytalanságot szül a járvány a karácsony körül (Infostart)
Lesz felfutás az őszi Black Friday akciókon és a karácsony előtt is a kiskereskedelemben, de a járványhelyzet miatt sok a bizonytalanság – mondta az InfoRádiónak az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.
okt. 27
8:12
A koronavírus-immunitás pár hónap alatt elpárologhat (Portfolio)
Egy nagyszabású, 365 ezer brit körében elvégzett több körös kutatás szerint a covid-19 ellen termelt antitestek idővel eltűnnek a vérből, ez pedig azt jelentheti, hogy a vírussal szembeni immunitást is elveszítjük.
okt. 27
8:12
Starbucks: egyre többen választják a házhozszállítást (Márkamonitor)
A 2020-as év bebizonyította, hogy egyedül a változás állandó, és a kiszámíthatatlan környezetben kizárólag azok a szervezetek képesek a fejlődésre, amelyek észreveszik a benne rejlő lehetőségeket, és képesek alkalmazkodni az új kihívásokhoz. A Starbucks a váratlan és szokatlan helyzetre gyorsan reagált, így a kávézólánc 29 hazai üzletéből már van l
okt. 27
8:14
A tegnapi zuhanás után próbálnak magukhoz térni a tőzsdék (Portfolio)
Elsősorban a járványhelyzet romlásának betudhatóan csúnya esést láttunk tegnap az európai tőzsdéken, a DAX kifejezetten gyengén teljesített, jelentős eséssel zárt a magyar tőzsde is, a BUX 1,9 százalékkal került lejjebb.  A rossz nemzetközi hangulat Amerikára is átragadt, a nyitástól távolodva pedig egyre csúnyább esést látunk a tengerentúli tőzsdé
okt. 27
8:21
Megjelent az aszályközlemény (Agrofórum)
Az agrárminiszter a 2020. kárenyhítési évre az ország egész területére aszályhelyzetet hirdetett.
okt. 27
8:21
Amazonen-Werke Kft. – Munkatársat keresünk! (Agrárágazat)
Szervizszerelő kollégát keres az Amazone.
okt. 27
8:30
Túlélő üzemmódba kapcsolt az EU a járvány miatt: alig lesz személyes találkozó Brüsszelben (Portfolio)
Mivel Belgiumban és Németországban is erős a koronavírus-járvány második hulláma, ezért az EU soros elnökségét vivő németek úgy döntöttek, hogy csak az unió működőképességének fenntartása szempontjából elengedhetetlenül fontos témákról és a járványkezelés koordinálásáról lesznek ezentúl személyes találkozók, így a legtöbb eseményt online, videókonf
okt. 27
8:32
Saját részvényeit vette a Megakrán (Portfolio)
35 ezer darab saját részvényt vásárol a Megakrán Nyrt. – tájékoztatta a vállalat a BÉT-et.
okt. 27
8:33
Ne ássuk fel a kiskertet mindenáron! (Agrofórum)
Október utolsó napjaiban továbbra is a csendes, időjárási frontoktól jobbára mentes idő uralkodott hazánkban. A derült napszakokat csak ritkán zavarta meg felhősödés, melyből kevés eső azért esett. A csapadék mennyisége azonban sehol sem haladta meg a néhány millimétert. A korábbi esőzések miatt a talajok vízkapacitása 80-90 százalék körüli, ami ne
okt. 27
8:36
Erősödött kedd reggelre a forint (ProfitLine)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben keddre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben.
okt. 27
8:36
Jöhet a gigabírság: arra, aki nem visel maszkot még nagyobb pénzbüntetés szabnának ki (Pénzcentrum)
Emelkedhet a vásárlókra kiróható ötezer forintos bírságösszeg a kötelező bolti maszkviselés szabálysértése esetén. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára elmondta: kezdeményezték a kormánynál, hogy a maszkviselési
okt. 27
8:39
Újdonságaink kukoricában (Agrárágazat)
Jövedelmezőbb kukoricatermesztés? A Saaten-Union megújult vetőmagkínálata minden igényre megoldást nyújt.
okt. 27
8:42
A koronavírus első hulláma csak bemelegítés volt - Oltás esetén is marad a maszk és a kézmosás minimum egy évig (Portfolio)
Lisziewicz Julianna az ATV Egyenes beszéd című műsor vendégeként elmondta, hogy a járvány első hulláma csak bemelegítés volt, a második hullámban már most sokkal nagyobb a fertőzöttség szintje. A riportban a virológus azt is hangsúlyozta, hogy oltás esetén is legalább egy évig marad még a maszk és a kézmosás.
okt. 27
8:42
A nappaliból az Mtv Ema vörös szőnyegére? Nem lehetetlen! (Márkamonitor)
Alig néhány hét van hátra az év egyik legnagyobb zenei eseményéig, az MTV EMA-ig, melynek virtuális vörös szőnyegére bárki felléphet, aki részt vesz a zenecsatorna játékán, és a kiválasztottak közé kerül.     A MTV Europe Music Awards idén rendhagyó eseménynek ígérkezik a hazai rajongók számára, hiszen 2020-ban Magyarország is a gála hivatalos part
okt. 27
8:44
Kurzarbeitet sürgetnek a vállalkozók a koronavírus második hulláma ellen (Portfolio)
A vállalkozói bizonytalanságot érdemben csökkentené, ha a kormány újra elérhetővé tenné a munkahelyvédelmi bértámogatást - nyilatkozta Perlusz László VOSZ-főtitkár a Magyar Nemzetnek.
okt. 27
8:54
Nem játszom olyan játékot, amit nem értek – 10 milliárd dollárnyi vagyont ad vissza egy alapkezelő (Portfolio)
Ted Aronson, az AJO Partners vezetője úgy döntött, hogy bezárja alapját és inkább visszaadja a 10 milliárd dollárnyi kezelt vagyont a befektetőknek, a mostani piaci körülményekre hivatkozva. Hasonlót lépett hajdanán Warren Buffett is – írja a Business Insider.
okt. 27
9:06
Bizonytalan a befektetői hangulat (ProfitLine)
A közeledő amerikai elnökválasztás miatt bizonytalan maradhat a befektetői hangulat a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is a következő napokban az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.
okt. 27
9:09
Haszongépjárműre van szüksége? Itt a személyre szabott megoldás. (Agrárágazat)
Mezőgazdaságban is Duna Autó: nagy választék minden gazdálkodói igényre!
okt. 27
9:12
Bámulatosan jól tartja magát a forint – Mi lehet mögötte? (Portfolio)
Meglepően stabil a forint az utóbbi napokban az euróval szemben amellett is, hogy a vezető tőzsdék tegnap mélyrepülést mutattak, a török líra új történelmi mélypontra bukott és a koronavírusos esetszámok felfutása a gazdasági kilátásokat is rontja. Mindez egyébként nem egyedi eset: a régióban a cseh korona és a lengyel zloty is stabil, noha ott már
okt. 27
9:12
Házassági leckék középhaladóknak: egy hét múlva ősbemutató (Márkamonitor)
Október 30-án újabb hazai ősbemutatóval várja a közönséget a budapesti Centrál Színház. Az immár évek óta nagy sikerrel játszott Házassági leckék középhaladóknak „folytatásában” Florian Zeller francia író újragondolta az eredeti előadás alaphelyzetét és egy frenetikus este erejéig újra összehozta ugyanazt a négy szereplőt. Így Puskás Tamás rendezés
okt. 27
9:18
Koronavírus Magyarországon: nagy ugrást követően új rekordon az elhunytak száma (Portfolio)
2079 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel  63 642 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 63 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 1535 főre emelkedett, 16 646-an pedig már meggyógyultak. 2891 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 243-an vannak lél

Keresés