A befektetők egy része aggódik amiatt, hogy az amerikai elnökválasztás hogyan fogja befolyásolni portfóliója teljesítményét. Donald Trump is arra figyelmeztet, hogy összeomlik a tőzsde, ha Joe Biden nyeri az elnökválasztást, holott a statisztikák szerint a választásoknak ritkán volt tartós hatása a részvényárfolyamokra.
A CNBC Squawk Box nevű műsorában beszélt tegnap Jim Cramer, a guru szerint az elnökválasztás kimenetelétől függetlenül lesz egy rövid megtorpanás a tőzsdéken, amit a befektetőknek ki kell használniuk.
A kórházak, egészségügyi szolgáltatók minden a járvány elleni védekezéshez és a koronavírusos betegek ellátásával összefüggő többletköltségük fedezéséhez szükséges támogatást megkapnak - hangsúlyozza az Emberi Erőforrások Minisztériuma keddi közleményében.
Majdnem balesetet okozott egy siető kamionos a 8-as főúton: csupán métereken múlt, hogy nem történt baj, amikor a kamion szabálytalanul kezdett előzésbe. Métereken, és a vétlen sofőr gyors reakcióján múlt, hogy nem történt
Egy kivétellel bezárják az összes autós szavazóhelységet a Houstont is tartalmazó texasi Harris megyében, épp az elnökválasztás napján - írja a The Hill.
Pénteken hajnalban teszi közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését a Mol, amely az elemzői várakozások alapján az egy évvel korábbihoz képest közel negyedével csökkenő, negyedéves alapon viszont jelentősen emelkedő tisztított EBITDA-ról számolhat be.
Az adózási fejezetek a teljesség igénye nélkül nem a teljes előterjesztést ölelik fel a terjedelem miatt, de a lényegi elemeket tartalmazzák. Ez a tájékoztatás szintén az előterjesztett törvényjavaslatra épül, tehát egy Tervezet!!
Az Ant Group 37 milliárd dolláros tőzsdei bevezetését mind Sanghajban, mind Hongkongban drámai lépés keretében felfüggesztették, alig két nappal a történelem eddigi legnagyobb tőzsdei debütálása előtt.
Donald Trump második ciklusát megválasztása esetén 74 évesen kezdené el. Ezzel az életkorral mindenképpen rangidősnek számítana az indulók között, hiszen még Reagan is "csupán" 73 volt a második terminus alatt. A mostani jelöltek - így a demokrata Joe Biden esetében is - a magas életkor miatt felmerül a kérdés, vajon érdemes-e meghúzni ebben az ügy
A koronavírus-járvány jelentős lökést adott a hazai e-kereskedelem fejlődésének: az idei második negyedévben a teljes kiskereskedelmi forgalomnak már csaknem 10 százaléka az online térben zajlott. Az Olcsóbbat.hu ár-összehasonlító portál tapasztalatai szerint a vásárlók ebben a bizonytalan időszakban tudatosabban szűrnek rá az olcsóbban elérhető te
Az egészségügyi szolgáltatók biztonságos működése és a betegellátás folyamatosságának biztosítása érdekében átlagfinanszírozásra tér át az egészségügy. A kórházak, egészségügyi szolgáltatók minden a járvány
Az egészségügyi szolgáltatók biztonságos működése és a betegellátás folyamatosságának biztosítása érdekében átlagfinanszírozásra tér át az egészségügy - tudatta Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel.
A múltheti jelentős eséseket követően tegnap reggel még bőven lefelé tartott az olajárfolyam és közel 15 százalékos mínuszt ért el a Brent és a WTI típus is egy hét leforgása alatt. Ezt követően azonban délután már megfordult a hangulat és a délelőtti eséseket ledolgozta az árfolyam, a felfelé történő korrekció pedig még ma is folytatódik. Ennek al
Amerikai kutatók által fejlesztett mesterséges intelligencia algoritmusa képes pontosan azonosítani a koronavírus okozta Covid 19 betegségben szenvedőket köhögésük hangzása alapján.
A szervezet immunsejtjei hat hónappal a koronavírusfertőzés után is mutattak válaszreakciót egy új, kis létszámú kutatás szerint. A kulcskérdés az volt, hogy a SARS-CoV-2 vírussal való fertőződés megvédheti-e az embert, ha
Gyönyörű emelkedéssel ünneplik a tőzsdék az amerikai elnökválasztást, a bűvös szám a kettő, a legtöbb tőzsdeindex két százalék körüli emelkedést ért el. A BUX is hasonlóan teljesített, ráadásul a forint is szépen emelkedett ma. Lefújták az Ant-részvénykibocsátást. Egy kutatás kimutatta, hogy a jobboldali szavazók kevesebb kevésbé óvatosak, így hajl
Az amerikai elnökválasztás mellett ma tartják a kongresszusi választásokat, ahol az a tét, hogy a demokraták meg tudják-e szerezni a Szenátust a republikánusoktól. A Kongresszus színezete nagyon fontos, mert az elnök gazdaságpolitikai mozgásterét erősen behatárolja, ha nem az őt delegáló párt tartja kezében a többséget a törvényhozásban.
November 3-án, helyi idő szerint 12.03-kor hálózatra kapcsolták a Belorusz Atomerőmű első 3+ generációs VVER-1200 típusú blokkját, amely betáplálta az első kilowattóra elektromos energiát a Belarusz Köztársaság villamosenergia-hálózatába.
A kormány ma éjféltől bevezeti a rendkívüli jogrendet, jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök. Rendezvényeken, sportrendezvényeken, mozikban, színházakban csak minden 3. széken lehet ülni. Kivétel nélkül minden rendezvényen maszkot kell hordani, ezt a hatóságok ellenőrizni fogják. A szórakozóhelyeket bezárják Magyarországon, éjfél és reggel 5 ór
Ahogy azt a délelőtti Operatív törzs sajtótájékoztatóján elmondták, Orbán Viktor újabb, az utóbbi hónapokban tapasztaltaknál súlyosabb korlátozásokat jelentett be. Így pédául éjszakai kijárási korlátozás lép életbe 00:00
2020. november 3-án helyi idő szerint 12.03 órakor hálózatra kapcsolták a Belorusz Atomerőmű első 3+ generációs VVER-1200 típusú blokkját, amely betáplálta az első kilowattóra elektromos energiát a Belarusz Köztársaság villamosenergia-hálózatába.
Észak-Korea két olyan tengeralattjáró kifejlesztésén dolgozik, amely képes ballisztikus rakéták kilövésére - közölte kedden a dél-koreai parlament hírszerzési bizottságának egyik tagja.
Nincs jelentős hatással az időjárás - legyen meleg vagy hideg - a koronavírus terjedésére, az szinte kizárólag az emberi magatartástól függ - állapították meg a Texasi Egyetem kutatói új tanulmányukban.
Magyar fiatalok előállítottak egy, a világon egyedülálló baktériumkoktélt, amely 7 hét alatt bármilyen egyszerhasználatos műanyagot képes lebontani. A felfedezés jelentőségét jól mutatja, hogy a Poliloop már alá is írt egy Fortune 500-as céggel, így az ipari tesztelés is küszöbön áll. A biotech startupba a budapesti Vespucci Partners fektetett be a
Két nagyléptékű, a közelmúltban elkészült tanulmány szerint március óta jelentősen javultak a Covid-19 miatt kórházba kerülő páciensek gyógyulási esélyei New Yorkban és Angliában: az augusztusban kórházba kerültek közül harmadannyian hunytak el, mint a márciusban kórházi kezelésre szorulók közül.
November 19-én az európai uniós tagállamok vezetői ismét tanácskozást folytatnak informális videokonferencia keretében a koronavírus-járványra adandó válaszokról - jelentette be Barendt Leyts, a tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács szóvivője kedd este a Twitteren.
Szabálytalanul viselte a maszkot egy budapesti, XX. kerületi élelmiszerbolt öt alkalmazottja, ezért a rendőrség 3 napra bezáratta az üzletet - erősítette meg az MTI információját az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője kedd este.
Lassulni látszik a koronavírus-járvány Németországban, de továbbra is szükség van az új korlátozó intézkedésekre - mondta a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) elnökhelyettese kedden Berlinben.
Klaus Iohannis román államfő szerint Románia az egészségügyi ellátórendszer hiányosságai miatt tartozik azon európai országok közé, amelyekben a legnagyobb arányban halnak meg az emberek a koronavírus-fertőzés következtében.
A munkálatok egyik központi elemeként, a nyár második felében megkezdték a Deák Ferenc téri állomás megközelítését elősegítő 26 méteres liftakna és a 23 méteres alagút (közlekedő vágat) kialakítását, amely a későbbiekben közlekedő folyosóként működik. A bányászati műveletek akadálytalan megvalósítása érdekében a kivitelezők gyorskötésű lőttbetonos
A munkavállalók elszállásolásával foglalkozó Staff House Zrt. beruházásában elkészült a Suzuki szálló, melyben 126 embernek biztosítanak lakhatást - közölte a Magyar Suzuki Zrt. kommunikációs vezetője kedden az MTI-vel.
Orbán Viktor miniszterelnök a koronavírus-járvány elleni védekezés szigorításának bejelentése után kedd estére a Karmelita kolostorba összehívta a megyei kormánymegbízottakat, akik a helyi védelmi bizottságok vezetői is egyben - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A koronavírus-járvány miatt szükségessé vált újabb korlátozásokról egyeztetett kedden az olasz kormány a tartományok képviselőivel, az olasz sajtó ezzel kapcsolatban azt írta, hogy csütörtöktől a kritikus helyzetűnek ítélt tartományok lezárására és országos éjszakai kijárási tilalom bevezetésére lehet számítani.
Lengyelországban jelenleg lassul a koronavírus-járvány dinamikája, további alakulása az egészségügyi szabályok betartásán múlik - mondta keddi sajtóértekezletén Adam Niedzielski lengyel egészségügyi miniszter.
Rendkívül magas a részvétel az amerikai elnökválasztáson, több államban már most megdőlt a részvételi rekord. Joe Biden demokrata jelölt szerint erre az egész országban megvan az esély, és arra kéri a szavazóit, hogy állják ki a hosszú sorokat.
Hollandiában tovább szigorították a járvány terjedését lassítani hivatott intézkedéseket, ennek keretében bezárnak a múzeumok, a koncerthelységek, a kultúrházak, valamint az állatkertek, a színházak, a mozik, az uszodák és a kaszinók. A korlátozások két hétig maradnak érvényben.
Cegléd polgármestere szerint a város kórházának megteltek a koronavírus-fertőzöttek ellátására kijelölt ágyak, közben Egerbe is érkeznek a betegek, mert a miskolci kórház erre kijelölt részlege is betelt.