2020. november 28. szombat

nov. 28
14:42
Durván fenyegetni kezdte Irán Izraelt (Portfolio)
Az iráni elnök is megszólalt szombaton az előző nap rajtaütésben megölt atomtudós, Mohszen Farizade ügyében; Haszan Róhani - több más iráni vezetőhöz hasonlóan - szintén Izraelt vádolta a fizikus meggyilkolásával.
nov. 28
14:45
Még Észak-Koreában is kísérleteznek: itt a legfrissebb teljes COVID-vakcinalista (Privátbankár)
Itt a legfrissebb, egyedülálló teljes lista a világban folyó COVID-vakcinákról, melyek a kutatás-fejlesztést megelőző, az első, a második, vagy a harmadik fázisában állnak, illetve engedélyeztetésre várnak. Bár a lista hosszú, de érdemes végigböngészni, mert jól látható, hogy az éllovas cégeken túl rengeteg kísérlet folyik, még Észak-Koreában is.
nov. 28
14:51
Bértámogatás: két hete maradt észbe kapni a cégeknek (Piac és Profit)
Még két hétig igényelhető az ágazati bértámogatás, aminek maximális mértéke a minimálbér másfélszerese, személyenként bruttó 241 500 forint - közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
nov. 28
15:00
Kásler: a magyar egészségügy bírni fogja a történelmi nyomást (Portfolio)
A magyar egészségügy bírni fogja a rá nehezedő történelmi nyomást – írja hivatalos Facebook-oldalán Kásler Miklós, emberi erőforrások minisztere.
nov. 28
15:03
Egyre kevesebb a dízelautó az utakon: hogyan érdemes váltani, ha cserére kerül a sor? (Menedzsment Fórum)
Évről évre csökken a dízelautók száma az utakon, kis túlzással ma már csak minden ötödik járműbe tankolnak gázolajat a gépjárművezetők Magyarországon - vagyis egyre többen váltanak a benzines vagy elektromos megoldásokra. A Bank360 pénzügyi szakportál elemzői azoknak segítenek eligazodni a pénzügyi kérdésekben, akik éppen autócsere előtt állnak, de
nov. 28
15:06
Felejtsd el a benzinfalókat, ezek az elektromos gépszörnyek érkeznek az utakra (Portfolio)
Világszerte egyre népszerűbbek az elektromos autók, és természetesen az autógyártóknak mindenféle fogyasztói igényt ki kell szolgálniuk, kezdve a kis európai utcákra tervezett járművektől, egészen a hosszú kilómétereken átívelő amerikai sztrádákat faló bestiákig. Ha az amerikai autópiacra gondolunk, akkor valószínűleg az elsők között ugranak be nag
nov. 28
15:18
Elmondta Donald Trump, mi kell ahhoz, hogy elismerje a vereségét (Portfolio)
Donald Trump hajlandó elismerni a vereségét és elhagyni a Fehér Házat, ha hivatalosan is Joe Bident nevezik meg az amerikai elnökválasztás győztesének – mondta el az elnök egy sajtótájékoztatón a BBC beszámolója szerint. Viszont hozzátette: a versenynek még „távolról sincs vége.”
nov. 28
15:30
Szlávik: karácsony körül tetőzhet a járvány Magyarországon (Portfolio)
A koronavírus elleni vakcinák megjelenése után a lehető leggyorsabban kell beoltani a lakosságot, amihez célszerű oltópontokat felállítani - mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.
nov. 28
15:42
Már kimutatható a mézben lévő rovarirtó szer! (Agroinform)
A háziméhekre veszélyes egyik gyakori rovarirtó szer mézben való kimutatására fejlesztettek ki egyszerű és hatékony módszert kanadai kutatók.
nov. 28
15:48
A BYD hatalmas gyárbővítésre készülhet Magyarországon - Évi 1000 elektromos autóbusz gördülhet le a szalagról (Portfolio)
Érdemben bővíti magyarországi gyártóbázisát a BYD, a kínai vállalat a jelenlegi ötszörösére, durván 1000 elektromos autóbuszra növeli éves gyártókapacitását 2022-re – tudta meg a magyarbusz.info.
nov. 28
15:54
Az OC is beáll a sorba az online értékbecslésnél (Menedzsment Fórum)
Egyes versenytársaihoz hasonlóan az Otthon Centrum is kiterjeszti online ingatlan értékbecslési szolgáltatását. Várhatóan nemsokára más közvetítő hálózatok is hasonló lépést tesznek.
nov. 28
16:06
Látótávolságon belül van Skócia függetlensége? (ProfitLine)
Nicola Sturgeon skót miniszterelnök szerint immár látótávolságon belül van Skócia függetlensége.
nov. 28
16:06
Technológiai óriások nem csak Amerikában vannak, ezek a feltörekvő piacok sztárjai (Portfolio)
Valószínűleg mindenki ismeri a nagy amerikai technológiai vállalatokat, mint amilyen az Apple, az Amazon, a Google vagy a Facebook. Az is ismerős lehet, hogy idén hatalmas emelkedést produkáltak ezeknek a vállalatoknak a részvényei, és a menetelés még nem ért véget, ugyanakkor már sokan tőzsdelufiról is beszélnek. Ezzel szemben minden bizonnyal sok
nov. 28
16:12
Néhol komolyabb hómennyiségre is számítani kell (Agroinform)
A következő napokban változékony idő várható, több alkalommal számíthatunk csapadékra, eleinte hóra, majd a jövő hét vége felé már inkább esőre. Vasárnap reggelre északkeleten már szánkózható mennyiségű lesz a lehulló hóréteg vastagsága.
nov. 28
17:00
Aki legszívesebben Brad Pittet is kiütötte volna – ismét ringbe lép Mike Tyson (Menedzsment Fórum)
Mike Tyson magyar idő szerint vasárnap hajnalban 54 évesen, másfél évtized kihagyás után újra a kötelek közé lép. A meccs bevételeit ellenfelével, a nála három évvel fiatalabb Roy Jones Jr.-ral jótékony célra ajánlják fel. Érdemes korán felkelni, mivel nem valószínű, hogy még egyszer láthatjuk a boksztörténelem alighanem legnagyobb fenegyerekét, ak
nov. 28
17:06
Továbbra is csökken az új fertőzések napi száma Csehországban (ProfitLine)
Csehországban továbbra is csökken az újonnan azonosított koronavírus-fertőzések napi száma.
nov. 28
17:12
Tudjuk, hogy védeni kell az erdőt, de azt is, hogy miért olyan fontos ez az emberiség számára? (Agroinform)
Kiemelt érdeklődés kíséri a „Mi fán terem az erdő?” elnevezésű, társadalmi célú, közösségimédia-kampányt, amelyet az Országos Erdészeti Egyesület az Agrárminisztérium támogatásával indított. Célja az erdei életközösség szolgáltatásainak széles körű megismertetése. Emellett a kampány arra is felhívja a figyelmet, hogy az erdő megóvása, gyarapítása k
nov. 28
17:21
Honnan jön a mesterséges intelligencia? (Piac és Profit)
Az ember az első gépek megjelenése óta vágyik arra, hogy a technikai eszközöket humán képességekkel ruházza fel. A mesterséges intelligenciát ugyan a ma, de leginkább a jövő technikájának tekintjük, de akár már nagyszüleink is találkozhattak kezdetleges csetbotokkal. A technológia fejlődését Future Talks powered by MVM online talk show kapcsán gyűj
nov. 28
17:27
Visszatér a KO-király, aki magát is kiütötte (Privátbankár)
Mike Tyson magyar idő szerint vasárnap hajnalban 54 évesen, másfél évtized kihagyás után újra a kötelek közé lép. A meccs bevételeit ellenfelével, a nála három évvel fiatalabb Roy Jones Jr.-ral jótékony célra ajánlják fel. Érdemes korán felkelni, mivel nem valószínű, hogy még egyszer láthatjuk a boksztörténelem alighanem legnagyobb fenegyerekét, ak
nov. 28
17:30
Ijesztő fenyegetés: iszlamista terroristák új generációja vette célba Európát (Portfolio)
Az elmúlt hetekben Európa különböző pontjain elkövetett iszlamista merényletek a 2015-2016-ban tapasztalt dzsihadista terrorhullám legsötétebb napjait idézték fel. Nagy különbség azonban a négy-öt évvel ezelőtti csoportosan elkövetett, egyszerre több helyszínre lecsapó lőfegyveres, illetve robbantásos támadásokhoz képest, hogy most magányos – és je
nov. 28
18:06
Az osztrákok több mint fele részt venne az országos tesztelésen (ProfitLine)
Ausztriában a lakosok több mint fele hajlandó részt venni abban a jövő héten induló, az egész országra kiterjedő antigén-tesztelésben, amelynek célja, hogy teljesebb képet kapjanak a lakosság koronavírus-fertőzöttségének mértékéről.
nov. 28
18:30
Tömeges tesztelés jön Bécsben, több mint egymillió lakost tesztelnének (Portfolio)
Ausztriában több tartományban, és a fővárosban is tömeges tesztelést hajtanak végre, amire már december elejétől sor kerül. Bécsben eredetileg december 2-től teszteltek volna, de az informatikai rendszer problémái miatt két nappal később, december 4-én, pénteken kezdik a tömeges tesztelést.
nov. 28
18:36
Hatalmas bejelentés Orbántól! - Erre tényleg nem sokan számítottak még (Portfolio)
Karácsonyra eltörölnék a korlátozásokat. Bár ma még rekord magas halottat regisztráltak a koronavírus okozta betegségekkel összefüggésben, a kormány már a lehetséges karácsonyi lazításokról posztolt a közösségi oldalán.
nov. 28
18:39
"Szerintem Budapesten nagyon kevés az igazán jó étterem" - interjú a Nobu séfjével (Privátbankár)
A pazar Nobu étterem séfjével, Schreiner Gáborral beszélgettünk arról, hogyan lehet túlélni a pandémia okozta válságot, vannak-e jó vendéglők Budapesten és mit lehet szeretni a japán konyhában.
nov. 28
18:42
Hatalmas bejelentés Orbántól! - Erre a lazításra tényleg nem sokan számítottak még (Portfolio)
Karácsonyra eltörölnék a korlátozásokat. Bár ma még rekord magas halottat regisztráltak a koronavírus okozta betegségekkel összefüggésben, a kormány már a lehetséges karácsonyi lazításokról posztolt a közösségi oldalán.
nov. 28
18:42
Túl a nehezén (KKV Magazin)
Rövid másfél év alatt sikerült a BKIK szolgáltató jellegét megerősíteni, és a tagság visszajelzése alapján látszik, hogy jó felé haladunk – válaszolta Nagy Elek, a BKIK elnöke a K&K kérdésére.
nov. 28
19:00
Hatalmas bejelentés Orbán Viktortól: a korlátozó intézkedések lazítására tényleg nem sokan számítottak még (Portfolio)
Ahogy már pénteken is szóba került a szokásos reggeli Kossuth Rádiós interjún, most újra ráéerősített a kormány a sokak által nagyon várt intézkedésre, miszerint karácsonyra enyhítenék a korlátozásokat. Bár ma még rekord magas halottat regisztráltak a koronavírus okozta betegségekkel összefüggésben, a kormány már a lehetséges karácsonyi lazításokró
nov. 28
19:03
COVID-19-vakcina: az emberélet a legdrágább (Menedzsment Fórum)
Mindenki tudta, hogy egyszer majd megjelenik egy pandemikus vírus rengeteg életet követelve és nagy nehézségeket okozva. De ki gondolta volna egy éve, hogy a SARS-CoV-2 sajátos túlélési stratégiája miatt szinte kifordítja a világot és az életünket a sarkaiból?! Egy ekkora változás pedig hatalmas üzleti lehetőségeket nyit.
nov. 28
19:06
Ha 1980-1999 között született hölgy vagy, akkor kaphatsz 10 millió Ft-ot (ProfitLine)
Napjaink egyik legnépszerűbb pénzügyi terméke az un. Babaváró Hitel, nem véletlenül, hiszen az állami támogatott konstrukció révén nagyon kedvezményesen és gyorsan juthatsz akár 10 millió forinthoz, amit szabadon költheszt lakásra, autóra, gyermeked nevelésére stb. És felejtsd el a tévhitet, hogy 3 gyerek kell a hitelhez! Nézzük át röviden, miért i
nov. 28
20:06
Újabb 61 milliárd forintos támogatást kaphatnak a cégek fejlesztésekre (ProfitLine)
Újabb 61 milliárd forintos támogatási keretet nyújt a kormány azoknak a cégeknek, amelyek vállalják, hogy úgy fejlesztenek, hogy nem bocsátják el a dolgozóikat - jelentette be szombaton a külgazdasági és külügyminiszter.
nov. 28
20:12
Jelzés Orbán Viktortól: a korlátozó intézkedések lazítására tényleg nem sokan számítottak még (Portfolio)
Ahogy már pénteken is szóba került a szokásos reggeli Kossuth Rádiós interjúban, most újra ráerősített a kormány a sokak által nagyon várt intézkedésre, miszerint karácsonyra enyhítenék a korlátozásokat. Bár ma még rekord magas halottat regisztráltak a koronavírus okozta betegségekkel összefüggésben, a kormány már arról posztolt a közösségi oldalán
nov. 28
20:14
Itt az új rekord, iszonyú pénzt költöttek az amerikaiak Fekete Pénteken (Portfolio)
Az elmúlt években egyre erősebb volt az online értékesítés Fekete Pénteken az Egyesült Államokban, és a várakozások szerint idén új csúcsot dönthettek az eladások. Az Adobe Analytics becslése szerint meg is van az új rekord.
nov. 28
20:30
Nagy-Britannia lehet az első nyugati ország, ahol koronavírus-vakcinát engedélyeznek (Portfolio)
Nagy-Britannia lehet az első olyan nyugati ország, amely engedélyezhet egy koronavírus-vakcinát, írja a Financial Times.
nov. 28
20:54
Magyarország szempontjából is fontos gázvezeték első szakaszát adták át Romániában (Portfolio)
Romániában befejeződött a BRUA gázvezeték építésének első szakasza. A Krassó-Szörény megyei Zsuppán (Jipa) tartott szombati átadó ünnepségen Klaus Iohannis államfő és Ludovic Orban miniszterelnök és a kormány több tagja is részt vett.
nov. 28
21:00
Egyéves szünet után újrakezdik a munkát az Északi Áramlat-2 gázvezetéken (Portfolio)
Egyéves szünet után decemberben újrakezdik a munkát a vitatott Északi Áramlat-2 gázvezetéken - jelentette be egy illetékes szóvivő szombaton.
nov. 28
21:36
Gyors zuhanás után ma hirtelen felpattant a bitcoin (Portfolio)
A bitcoin piacán hétvégén sem áll meg az élet, folyik a kereskedés, az árfolyam pedig a hét közepi zuhanás után újra emekedik.
nov. 28
21:42
340 millió adag koronavírus-vakcinát rendeltek a britek (Portfolio)
Külön államtitkárságot hozott létre szombaton a brit kormány az egészségügyi minisztériumon belül a koronavírus-járvány elleni oltási kampány megszervezésére és irányítására.
nov. 28
22:00
Holnap lehet utoljára használni a Mol Bubit a tavaszig tartó felújítás előtt (Portfolio)
November 29-én, vasárnap tekerhetünk utoljára a Mol Bubi bringáival, mielőtt a közbringarendszert vasárnap éjfélkor leállítják. A felújítás a tervek szerint tavaszig tart, ekkor egy modernebb, az elmúlt hat év alatt fokozatosan megváltozott felhasználói igényekhez illeszkedő közbringarendszer indul el.
nov. 28
22:06
Gyors zuhanás után hirtelen felpattant a bitcoin (Portfolio)
A bitcoin piacán hétvégén sem áll meg az élet, folyik a kereskedés, az árfolyam pedig a hét közepi zuhanás után újra emekedik.
nov. 28
22:08
Vasárnap lehet utoljára használni a Mol Bubit a tavaszig tartó felújítás előtt (Portfolio)
November 29-én, vasárnap tekerhetünk utoljára a Mol Bubi bringáival, mielőtt a közbringarendszert vasárnap éjfélkor leállítják. A felújítás a tervek szerint tavaszig tart, ekkor egy modernebb, az elmúlt hat év alatt fokozatosan megváltozott felhasználói igényekhez illeszkedő közbringarendszer indul el.
nov. 28
23:00
Egészségügyi rendelet: szombat este megjelentek a legfontosabb részletszabályok (Portfolio)
Megjelent a közlöny szombati számában az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló kormányrendeletet, amely tartalmazza az új munkaügyi feltételeket és béremelésre vonatkozó részletszabályokat is.
nov. 28
23:06
Folytatódott a növekedés az OTT-ONE Nyrt.-nél (ProfitLine)
2020 harmadik negyedévében több mint 4 milliárd forintos árbevételt, illetve mintegy 60 millió forintos Ebitda értéket ért el az OTT-ONE Nyrt. – derült ki a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett társaság mai napon közzétett, a 2020-as év első három negyedévére vonatkozó üzleti gyorsjelentéséből. A koronavírus-járvány okozta gazdasági lassulás továbbra se
nov. 28
23:48
Itt a lista: ennyit kereshetnek az orvosok 2021-ben, 2022-ben és 2023-ban (Portfolio)
Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény végrehajtási rendeletével párhuzamosan megjelentek a következő évek orvosi bértáblái is.

2020. november 29. vasárnap

nov. 29
0:03
Új szabályok jönnek, ha javíttatni kell (Infostart)
A vásárló érdekét szolgáló módosítások lépnek életbe januártól.
nov. 29
0:07
Még két hétig igényelhető az ágazati bértámogatás (Infostart)
A támogatás maximális mértéke a minimálbér másfélszerese, személyenként bruttó 241 500 forint.
nov. 29
0:11
Negyed óra alatt 363 cég jelentkezett az újabb beruházási támogatásra (Infostart)
A 61 milliárd forintos keretből beruházásra kaphatnak támogatást, ha vállalják, hogy nem bocsátanak el dolgozót.
nov. 29
0:12
Továbbra is a vakcina a legolcsóbb és a leghatékonyabb megoldás a koronavírus ellen (ProfitLine)
Továbbra is a vakcina a legolcsóbb és a leghatékonyabb megoldás a koronavírus ellen - mondta Duda Ernő virológus, immunbiológus szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
nov. 29
0:15
Nem a 2020-as lesz az autógyártók nagy éve (Infostart)
A koronavírus-járvány második hulláma még a tavaszinál is nagyobb károkat okozhat az autógyártóknak egy oxfordi cég előrejelzése szerint. A járműeladások száma csak Európában 22 százalékkal eshet vissza idén.
nov. 29
2:06
Bővíti szoftverfejlesztő-részlegét a Lufthansa Systems Hungária (ProfitLine)
Bővíti a légiközlekedéshez nélkülözhetetlen szoftvereket fejlesztő és tesztelő részlegét Szegeden a Lufthansa Systems Hungária Kft. - tájékoztatta a cég az MTI-t.
nov. 29
3:06
Beleszámít-e a javítás ideje a jótállási időbe? (ProfitLine)
A kötelező jótállásra vonatkozó új szabályok azt szolgálják, hogy a vevő a lehető legkevesebb hátrányt szenvedje el elromlott terméke miatt. A jövő évtől alkalmazandó rendelkezések egyértelműsítik, hogy a szavatossági, jótállási igények érvényesítése nem köthető az eredeti csomagolás meglétéhez - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (

Keresés