Vegyes kezdésből nagy nyereségbe fordultak zárásra hétfőn a főbb európai tőzsdeindexek, kompenzálva kissé az előző heti, március óta legnagyobb veszteségüket.
Jelentősen megnőhet azon vállalkozások száma, amelyek adónemet váltanak és a kisvállalkozási adót (Kiva) választják az októberben benyújtott adócsomag könnyítései révén. Kiknek lehet előnyös a Kiva és ki választhatja?
Kínával, Oroszországgal és Izraellel is egyeztet Magyarország koronavírus-vakcina vásárlásról - közölte Szijjártó Péter külügyminiszter, aki hangsúlyozta, hogy az oltás áttörést jelenthet a védekezésben. A világ több pontján
Előrejelzések szerint az elektromos, a Plug-in hybrid és a hidrogénüzemű járművek értékesítése a világ legnagyobb autópiacán az összes új autó értékesítésének 20 százalékára nő 2025-re, a mostani mindössze 5 százalékról – jelentette be a Kínai Köztársaság Állami Tanácsa.
A harmadik negyedévben elindult a javulás a tavasszal a koronavírus-járvány miatt mélypontra került lízingpiacon - közölte a Magyar Lízingszövetség hétfőn az MTI-vel.
Az Egyesült Államoknak "elege van" Donald Trump elnökségének káoszából - jelentette ki Joe Biden, a demokraták elnökjelöltje az ohiói Clevelandben hétfőn.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn közölte: támogatja az embereknek azt a jogát, hogy tüntessenek a koronavírus-világjárvány miatt bevezetett korlátozások ellen, de csakis békés és biztonságos módon.
Csökkent a Siemens konszern gyógyászati készülékeket és cikkeket gyártó részlegének forgalma és nyeresége az elmúlt pénzügyi évben a cég honlapján hétfőn közzétett beszámoló alapján. A vállalat a 2021-es pénzügyi évben viszont forgalmának emelkedését várja a koronavírus-tesztek növekvő keresletétől.
Franciaországban az elmúlt 24 órában több mint 52 ezer új koronavírusos esetet tártak fel, ami a napi esetszámban újabb rekordnak számít, miközben a Covid-19 betegségben elhunytak száma 416-tal 37 435-re emelkedett - közölte hétfő este az egészségügyi minisztérium.
A Vodafone Magyarország új cégbe szervezi mobilhálózati infrastruktúráját: november elsejétől elindult Vantage Towers Zrt.-nek Budai J. Gergő lett a vezérigazgatója és az igazgatóságának elnöke - közölte a vállalat az MTI-vel hétfőn.
A Magyar Autóklub álláspontja szerint a gépjármű-felelősségbiztosítás 2021. évi díjainak megállapítása során a biztosítóknak figyelembe kellene venniük, hogy a gépkocsiközlekedés a vírushelyzet folytán jelentősen csökkent.
Franciaországban az elmúlt 24 órában több mint 52 ezer új koronavírusos esetet tártak fel, ami a napi esetszámban újabb rekordnak számít, miközben a Covid-19 betegségben elhunytak száma 416-tal 37 435-re emelkedett - közölte hétfő este az egészségügyi minisztérium.
A vártnál lényegesen kisebb mértékben csökkent az okostelefonok eladása globálisan a harmadik negyedévben, részben annak köszönhetően, hogy megnőtt a kereslet a koronavírus-járvány első hullámának enyhülésével - áll az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat jelentésében.
A Lidl Magyarország hosszútávon elkötelezett a műanyaghulladék csökkentése mellett, így e szemlélete mentén 2020. november 5-től újrahasználható zsákot kínál vásárlóinak a gyümölcsök, zöldségek és a pékáruk csomagolására, szállítására mind a 185 áruházában. Azok a vásárlók, akik ezt a környezetkímélő megoldást választják, nagymértékben hozzájárulna
Az elmúlt tíz évben nemcsak Budapesten, hanem a főváros környéki agglomerációban is jelentősen drágultak az ingatlanok. A Takarék Index elemzőinek vizsgálata szerint az árakat leginkább a megközelíthetőség befolyásolja, tíz perccel gyorsabb bejutás a fővárosba akár nyolcvanezer forintot jelenthet négyzetméterenként a lakásárakban.
A több hónapos emelkedő trend után októberben kissé visszaestek a nemzetközi részvénypiacok, ami ebben a hónapban eleve gyakori jelenség, ugyanakkor most a koronavírus-járvány második hulláma is aggasztja a befektetőket. A Budapesti Értéktőzsdén is csökkentek az árak, de jellemzően kisebb mértékben, mint a főbb európai piacokon. A BUX 32 924 pontró
Az FDM a legelterjedtebb 3D nyomtatási technológia a világon, ismertsége dinamikusan növekszik. Bizonyos alkalmazásokban azonban a Stratasys által szabadalmaztatott PolyJet technológia jobb teljesítményt nyújt. Ezzel a hatékony, additív gyártási módszerrel komplex formák, sima felületű, pontos alkatrészek, szerszámok és valósághű prototípusok 3D ny
A Duna House közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint 2020 októberében, országosan 12 200 ingatlan adásvétel bonyolódott, valamint 75 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
Az elmúlt hetekben-hónapokban többször is megírtuk, hogy a fővárosból kiköltözni vágyók, vagy az ott munkát szerzett nem budapestiek a nyugati, az északnyugati, az északpesti és a délpesti körzetekben találkoznak a legmagasabb lakásárakkal, a drágulás is itt a leggyorsabb. Most a Takarék Index is megerősítette ezt, s közvetve azt az állításunkat is
A SPAR Magyarország nagyot nőtt 2019-ben is, az igen éles piaci versenyben 10 százalékkal tudta növelni a forgalmát az előző évhez képest. Maczelka Márk kommunikációs vezető röviden bemutatta lapunknak a vállalat tavalyi eredményének főbb összetevőit, majd beavatott minket a SPAR példamutató fenntarthatósági programjának részleteibe. A SPAR – árb
Biztos, hogy a titokzatos tanácsadó nem a Színes Tinták Bt.-ből él meg, a vállalkozás ugyanis 61 ezer forintos negatív adózott eredményt ért el 2019-ben.
A koronavírus okozta járvány következtében a gazdaságot érintő működési zavarok mérséklése érdekében a munkáltatók gyakran éltek a munkaidő-csökkentés eszközével.
Az EU tervei szerint 2020 végéig minden tagállamban el kellett volna indulnia az 5G szolgáltatásnak, eddig azonban ez csak 17 országban történt meg, köztük Magyarországon. Az 5G kiberbiztonságára vonatkozó uniós javaslatcsomag elfogadását ugyan lassítja a Covid-19 világjárvány, de több tagállam már fontos szabályokat léptetett életbe, többek között
Az Európai Unió (EU) stratégiája szerint 2020 végéig minden tagállamban el kellett volna indulnia az 5G szolgáltatásnak, eddig azonban ez csak 17 országban történt meg, köztük Magyarországon – hívta fel a figyelmet az Ericsson Magyarország elemzésében. Az Ericsson MTI-nek küldött hétfői elemzése felidézi: a 3G lehetővé tette a mobilinternet elterje
2021. január 1. után már csak olyan új ingatlan kaphat használatbavételi engedélyt, amely legalább „közel nulla energiaigényű”. Peredi József, a Faktor Vállalkozási Iroda Kft. ügyvezetője szerint az új szabályok miatt sokan az elektromos fűtés felé fordulnak, pedig a hőszivattyús megoldás üzemeltetési költsége jóval alacsonyabb. Hozzátette, egy bel
A magyar-amerikai diplomáciai kapcsolatok szempontjából egyértelmű, hogy Donald Trump megválasztása lenne a kedvezőbb forgatókönyv. A hazai és a republikánus politikai vezetés közötti összhang látványosan javult Trump elnöksége során, évek óta nem volt ilyen jó a viszony. Gazdasági szempontból homályosabb a kép, de a külkereskedelmi lehetőségeink s
November 2-án újabb évaddal érkezettt a Comedy Central képernyőjére A Goldberg család. A széria hetedik évfolyama is a már jól bevált receptet követi; vagyis a sorozat szellemi atyja, Adam F. Goldberg továbbra is a saját gyermekkori élményeiből merít, és forgatja ki a mindannyiunk számára ismerős, őrülten vicces, gyakran már-már groteszk családi sz
Chicagóban 1,7 százalékkal csökkent a búza ára, a kukorica ezzel szemben 0,45 százalékkal, a szójabab pedig 0,5 százalékkal drágult tegnap. Párizsban is a mínuszok domináltak, a malmi búza, a repce és a takarmánybúza ára is csökkent, a kukorica viszont kivételt jelentett a maga 25 eurócentes tonnánkénti drágulásával.
Olaszországban 20 százalékkal megnövekedett a vásárlók száma az élelmiszerüzletekben hétfőn, a koronavírus-járvány miatti újabb korlátozások bejelentésére készülve - közölte a Coldiretti termelői szövetség, amely a hazai termékek vásárlására szólította fel az olaszokat.
Úgy tűnik még mindig nem dőlt el, hogy mennyire ragad be a home office a járvány lecsengésével, de az biztos, hogy a második hullám még egy lapáttal rátesz arra, hogy felértékelődjön az otthon szerepe és a lakásban kialakított munkaállomás milyensége. Már több hazai cég kötelezte el magát amellett, hogy a vírus miatti félelmek elmúlásával is engedi
Csökkent a Siemens konszern gyógyászati készülékeket és cikkeket gyártó részlegének forgalma és nyeresége az elmúlt pénzügyi évben a cég honlapján hétfőn közzétett beszámoló alapján. A vállalat a 2021-es pénzügyi évben viszont forgalmának emelkedését várja a koronavírus-tesztek növekvő keresletétől. Pénzügyi éve szeptemberrel zárt negyedik negyedév
A koronavírus-járvány ellenére fokozott év végi keresletre számítanak az áruházláncok. Van olyan bolthálózat, amely az éves forgalma 40 százalékát várja a negyedik negyedévtől - írja keddi számában a Világgazdaság.
Novembertől Kovács Viktória vezeti a HR igazgatóságot Magyarország egyik vezető kintlévőség-kezelő vállalatánál. A szakember közgazdászként végzett és több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik a HR területén. Karrierje során számos magyarországi és nemzetközi nagyvállalatnál dolgozott vezető szakmai pozíciókban. Pályáját fejvadászként kezdte,
Kampányt indít a baromfi és a tojás fogyasztásának ösztönzése érdekében az Agrárminisztérium (Am), az Agrármarketing Centrum (Amc) és a Baromfi Termék Tanács (Btt).
Romániában vitatják, hogy érdemes-e az igazolt új koronavírusos megbetegedések helyi értékéhez igazítani a korlátozásokat, amikor nagyon eltér az egyes megyék tesztelési gyakorlata.
Már több mint 150 kihívó bank működik a világban, amelyek a teljes pénzügyi szolgáltatás portfóliót lefedve, gyökeresen új működési modellben versengenek a banki ügyfelekért. Sokkal alacsonyabb operációs költséggel és lényegesen hatékonyabb és gyorsabb ügyfélszerzési folyamattal, radikálisan új termék-megközelítésekkel támadják a bankok piacát. A C
A Lidl Magyarország hosszútávon elkötelezett a műanyaghulladék csökkentése mellett, így e szemlélete mentén 2020. november 5-től újrahasználható zsákot kínál vásárlóinak a gyümölcsök, zöldségek és a pékáruk csomagolására, szállítására mind a 185 áruházában. Azok a vásárlók, akik ezt a környezetkímélő megoldást választják, nagymértékben hozzájárulna
Megvásárolta a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. a Zimbo Perbál Húsipari Termelő Kft. üzemét, amelyet tovább modernizál - közölte a Spar hétfőn az MTI-vel, hozzátéve, hogy a tranzakció részletei nem nyilvánosak.