2020. november 17. kedd

nov. 17
16:09
Ezekkel a gyógyszerekkel és alternatívákkal kezelik a COVID-betegeket (Privátbankár)
Kezdetben úgy tűnt, csak légzőszervi problémákat okoz a Vuhanból vándorútra kelt koronavírus. Ma már azt is tudjuk, hogy olyan szervi elváltozásokat, maradandó szövődményeket generál egyeseknél, ami ellen az orvostudomány minden erejével próbálja felvenni a harcot. Laikusok számára is érhető lista, hogy jelenleg mely gyógyszerekkel és egyéb mó
nov. 17
16:15
Adieu, Hilton – új szálloda nyílik a Westendben (Infostart)
Megszűnik a főváros pesti oldalán, a Westendben működő Hilton, jövő nyáron egy üzleti szálloda, a Crowne Plaza Budapest márka veszi át a helyét.
nov. 17
16:15
Régen látott magasságokban a bitcoin, elérhető távolságban a korábbi csúcs (Portfolio)
A bitcoin árfolyama a mai kereskedésben átlépte a 17 ezer dolláros szintet, amire már több, mint két éve nem volt példa. Egyes piaci szereplők véleménye szerint már akár jövő év elején megdöntheti a korábbi csúcsokat az árfolyam, és a következő nagyobb akadály a 20 ezer dolláros szint lehet. Ha pedig ez is sikerül, akkor a határ a csillagos ég, leg
nov. 17
16:18
Fontos lépésre szánta el magát az Eu a 2020 utáni Erdészeti Stratégiával kapcsolatban (Agroinform)
Magyarország üdvözli a fenntartható erdőgazdálkodás előmozdítása és javítása érdekében tett uniós intézkedéseket.
nov. 17
16:21
Szokatlan helyen ért el sikert a magyar gazdaság (Piac és Profit)
Szijjártó Péter a karanténból ünnepelte a dél-kelet-ázsiai sikert.
nov. 17
16:27
Apple Pay: újabb pénzintézet ügyfelei örülhetnek (Infostart)
A Takarékbank a keddi nappal elérhetővé tette Visa-kártyás ügyfeleinek az Apple Pay mobilfizetési szolgáltatást – olvasható a bank közleményében.
nov. 17
16:27
Koronavírus: ételt, italt, maszkot osztanak az önkormányzatok (Portfolio)
A koronavírus-járvány első hullámához hasonlóan segítik a rászorulókat a vidéki nagyvárosok önkormányzatai: védőfelszerelést osztanak, ételt visznek az időseknek, és van, ahol anyagi támogatást is nyújtanak.
nov. 17
16:33
Robot felügyeli a maszkviselést és a távolságtartást egy japán üzletben (Portfolio)
Egy robot felügyeli a koronavírus-járvány miatt elrendelt maszkviselési és távolságtartási előírások betartását egy üzletben Japánban.
nov. 17
16:39
Megduplázta a kkv-k hitelkeretét az MNB (Privátbankár)
A Monetáris Tanács mai döntése értelmében újabb 1000 milliárd forintnyi forrást tett elérhetővé az NHP Hajrá! hitelprogramban, miután annak még az áprilisi induláskor ugyancsak 1000 milliárdban megállapított összege kimerült.
nov. 17
16:42
Napos, száraz idő, gyenge széllökésekkel (Agroinform)
Szerdán többnyire napos, száraz időjárásra számithatunk, de néhol marad a borult, ködös idő.
nov. 17
16:51
Örülhetnek a magyar cégek – újabb 1000 milliárdot biztosít a jegybank (Piac és Profit)
A monetáris tanács nem nyúlt az alapkamathoz, viszont a kamatdöntő ülés után kiadott közlemény a cégek számára fontos információt tartalmazott.
nov. 17
16:51
Ezek a legjobb új autók nyugdíjasoknak: 7 ideális modell 7 millió alatt (Pénzcentrum)
A járvány miatt rengetegen váltanak tömegközlekedésről autózásra, és bizony ez az igény megfogalmazódhat az idősebb korosztályban is. Ám nekik egyáltalán nem mindegy, milyen kocsit vesznek, a kritériumok pedig lényegesen eltérnek
nov. 17
17:03
Ezeken a településeken tesztelik a Posta-Takarékbank összebútorozást (Menedzsment Fórum)
Az első tapasztalatok szerint kellemetlenségekkel jár a Magyar Posta és a Takarékbank összeköltözése, de kisvárosban és viszonylag tehetős nagyközségben is dübörög tovább az integráció.
nov. 17
17:03
Csökkenéssel nyitottak a New York-i indexek (ProfitLine)
Csökkenéssel nyitottak kedden a New York-i tőzsde irányadó indexei, a befektetők kockázatvállalási kedvét rontja, hogy egyre nő a koronavírussal fertőzőttek száma, miközben a fejlesztési sikerek ellenére még hónapokra van szükség ahhoz, hogy tömegesen elérhetőek legyenek a védőoltások.
nov. 17
17:09
Kiderült, milyen befektetésekbe menekült a magyar lakosság a koronavírus elől (Portfolio)
Felerősödött a magyar lakosság tartalékolási igénye a koronavírus-válságban, így a jövedelmi nehézségek ellenére 5%-kal nőtt tavaly év vége óta a háztartások pénzügyi vagyona. 2020 első három negyedévének nyertese a folyószámla, az állampapír és a készpénz volt a szélesebb értelemben vett megtakarítási piacon, 100 új forintból ugyanis 76 forint eze
nov. 17
17:33
Hadszíntéri szállító repülőgépeket vásárol a Magyar Honvédség (ProfitLine)
Hadszíntéri szállító repülőgépeket vásárol egy brazil vállalattól a Magyar Honvédség - tájékoztatta Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos titkársága kedden az MTI-t.
nov. 17
17:39
Itt vannak az adatok: elárulták, hogy áll a paksi atomerőmű bővítése (Pénzcentrum)
Egy év alatt jelentős előrehaladások történtek a paksi atomberuházás terén az építésért felelős miniszter szerint. Mai meghallgatásán azt mondta, legkésőbb jövő ősszel meglehetnek az engedélyek. A határidőket betartva
nov. 17
17:51
Jövőre kedvezőbben adóznak a mezőgazdasági kisvállalkozások (Privátbankár)
A korábbinál kedvezőbb módon kell majd adózniuk az agráriumban tevékenykedő kisvállalkozásoknak. Az új jogszabály életszerű változásokat is hozott.
nov. 17
17:51
Ezentúl egy cseresznyefajtára is rákerül az eredetmegjelölés (Piac és Profit)
Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a szomolyai rövidszárú fekete cseresznye felkerüljön az oltalom alatt álló eredetmegjelölések listájára - közölte az uniós bizottság.
nov. 17
17:54
Nem minden kisvállalkozó adózását szigorítják (Menedzsment Fórum)
Az elmúlt hónapokban az egyik legnépszerűbb kisvállalkozói adó, a kata szigorítása kapcsán alakult ki polémia. Úgy tűnik azonban, nem minden szektor képviselői kapnak a nyakukba plusz terhet, a mezőgazdasági termelők kifejezetten jól jártak a kedden elfogadott új törvénynek köszönhetően.
nov. 17
18:03
Milyen informatikai területen tudok elhelyezkedni diploma nélkül? (ProfitLine)
Szoftvertesztelő, scrum master, szoftverfejlesztő - nagyon különböző informatikai szakmák, de egy valami mindegyikre igaz: nem kell egyetemi végzettséged legyen ahhoz, hogy jó szakemberré válj. De akkor mégis hogyan tudod elindítani IT karriered? A cikkben választ kapsz erre a kérdésre.
nov. 17
18:09
Szinte hihetetlen: ennyivel nőtt a magyar családok vagyona 2020-ban (Pénzcentrum)
A háztartások nettó pénzügyi megtakarításai 432 milliárd forinttal, a GDP arányában 3,5 százalékkal nőttek a harmadik negyedévben. A pénzügyi eszközök 719 milliárd forinttal, a kötelezettségek 287 milliárd forinttal emelkedtek -
nov. 17
18:12
„Minket kihagyott a kormány, sok ezren csődközelbe kerülhetnek” – azonnali segítséget várnak a szálláshely-szolgáltatók (Menedzsment Fórum)
Az eddigi állami gyakorlat megváltoztatását és sürgős állami segítséget várnak a magánszálláshely-szolgáltatók is. Különben több ezren elveszítik egyetlen bevételi forrásukat.
nov. 17
18:15
Németországban gyártanak akkumulátorokat a kínaiak (Portfolio)
Akkumulátorgyárat épít elektromos autókhoz Németországban a kínai Svolt Energy Technology vállalat - jelentette be kedden a kínai vállalat képviselője és a beruházásnak otthont adó németországi Saar-vidék tartományi kormányzója.
nov. 17
18:21
Putyin Kínában és Indiában is gyártatná a koronavírus oltóanyagot (Piac és Profit)
Az orosz elnök egyúttal méltatta a kínai fellépést is.
nov. 17
18:21
Koronavírus: megszólalt Putyin az orosz vakcinákról (Portfolio)
A BRICS-országoknak a Covid-19 elleni vakcinagyártási kapacitásainak egyesítésére szólított fel kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök, egyúttal bejelentve, hogy Szputnyik V orosz oltóanyagot Kínában és Indiában is gyárthatják majd.
nov. 17
18:23
A járvány átírta a munkahelyválasztási szempontokat is (Piac és Profit)
Megnőtt az alapbér jelentősége a munkavállalók szemében, amely így a rugalmas és kiszámítható időbeosztással együtt vezeti a mostani legfontosabb munkahelyválasztási tényezők rangsorát. A koronavírus-járvány hatására újként került be a legfontosabb tényezők közé a biztonság szempontja.
nov. 17
18:33
A Mol húzta fel a BUX-ot (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 55,90 pontos, 0,15 százalékos emelkedéssel, 37 470,50 ponton zárt kedden.
nov. 17
18:39
Lezárult korunk egyik legdurvább háborúja - Elszabadultak az indulatok, tömegek menekülnek (Portfolio)
Örményország vereségével zárult a hat héten át dúló Hegyi-Karabah konfliktus, az örményeknek jelentős területeket kell átengedniük a régióból az azeri erőknek. Az örmény lakosság dühös a megállapodás miatt, megostromolták a parlamentet, politikusokat vertek és megpróbálták megölni a miniszterelnöküket is. A vitatott hovatartozású Hegyi-Karabah örmé
nov. 17
18:45
Költségvetési vétó: megy a gondolkodás, hogyan lehetne kikerülni a magyarokat és a lengyeleket (Portfolio)
Kedvezmények vagy "no deal" alapon a vétózó országok megkerülése - ez a két forgatókönyv rajzolódik ki az Európai Unió súlyos válságának elkerülésére azok után, hogy a magyar és a lengyel kormány a vétójával elakasztotta a kövktező évekre szóló uniós költségvetési terveket. A Bruxinfónak megszólaló szakértők megosztottak egy esetleges megkerülés le
nov. 17
18:51
Egy hatékony trükk, hogy még olcsóbban vegyünk ingatlant, de ne essünk el a jövő évi támogatásoktól (KKV Magazin)
A magyar kormány által bejelentett új otthonteremtési kedvezmények miatt még azok is kivárnak januárig az ingatlanvásárlással, akikre várhatóan nem is vonatkoznak majd az engedmények. Jövő év elején jelentős keresletnövekedés jelenhet meg a piacon, ami a lakásárakat is megdobhatja. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint
nov. 17
19:03
Egyre több jele van az új bitcoin-őrületnek, jelent a Tesla-rivális (Privátbankár)
A hétfői rekordok után kedden enyhe visszaesés volt a tőzsdéken, amit részben a romló járványhelyzettel, részben az amerikaiak csökkent fogyasztási kedvével magyaráznak. Budapesten minimális plusz jött össze, amit a Mol ugrása okozott. A forint viszont nagyot gyengült, a 362 forintos szintet is érintette az euró. Száguld a bitcoin, jelent a Nio.
nov. 17
19:03
Jobban megy a Walmart-nak mint várták (ProfitLine)
A Walmart bevétele is megverte az elemzői várakozásokat, a 3.8%-os konszenzus helyett év per év alapon 6.4%-kal emelkedett a bevétel Amerikában.
nov. 17
19:27
Amerikai elnökválasztás 2020: Alakul Joe Biden csapata (Portfolio)
Újabb leendő fehér házi munkatársakat nevezett meg Joe Biden: kampánymenedzsere, Jen O'Malley Dillont lesz a kabinetfőnök-helyettese.  A közlemény szerint Biden két régi tanácsadója, Mike Donilon és Steve Richetti szintén helyet kap majd a Fehér Ház tanácsadói csapatában. Cedric Richmond louisianai demokrata párti képviselőt, aki a választási kampá
nov. 17
19:33
17 millió forintos adományt kapott a Semmelweis Egyetem koraszülött osztálya a Generalitól (ProfitLine)
November 17-én minden évben a pici hősök felé fordul a figyelmünk: a koraszülöttek világnapja az idő előtt érkezett babákról és az őket ellátó fáradhatatlan szakemberekről szól. Magyarországon minden 11. baba jön világra a terhesség 37. hetét megelőzően, az esélyeiket pedig nagyban befolyásolja, hogy az első hetekben hozzájutnak-e a túléléshez szü
nov. 17
19:51
Karácsonyi Amazon-bojkottra szólítottak fel Franciaországban (Portfolio)
Zöld-párti és baloldali francia városvezetők, élükön Anne Hidalgo párizsi főpolgármesterrel, valamint a kulturális élet szervezetei és közszereplők petícióban kérték kedden a franciáktól, hogy ne az Amazon internetes oldalon intézzék a karácsonyi vásárlásaikat.
nov. 17
20:03
Az MNB megduplázta az Nhp Hajrá! keretösszegét (ProfitLine)
A monetáris tanács szerint a kialakított rövid oldali monetáris kondíciók fenntartható módon támogatják az árstabilitást, a pénzügyi stabilitás megőrzését és a gazdasági növekedés helyreállítását - közölte a testület kamatdöntő üléséről kiadott közleményben kedden. A tanács döntött a Növekedési hitelprogram (Nhp) Hajrá! keretösszegének ezermilliárd
nov. 17
20:15
Koronavírus: az általunk ismert gazdaságnak vége van, mondja a Fed elnöke (Portfolio)
A koronavírus-járvány végével nem térünk vissza a régi gazdasági rendszerhez, hanem új világ jön - mondta egy online előadáson a Jerome Powell, a Federal Reserve elnöke.
nov. 17
20:21
Megvannak az idei év legszerethetőbb munkahelyei (Piac és Profit)
A Dreamjo.bs negyedik alkalommal is meghirdette a Szerethető Munkahelyek Díjat, hogy megtalálják Magyarország legvonzóbb munkahelyeit.
nov. 17
20:33
Gyengült a forint estére (ProfitLine)
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon kedden.
nov. 17
20:42
Vírusszállítmányozók (Agrárágazat)
Vándormadarak húzzák végig Európán a H5 vírustörzseket, Magyarország teljes területe érintett.
nov. 17
20:44
Adómentesség 9,7 millióig az őstermelőnek, bólintott az Országgyűlés (Agrárágazat)
A méhész őstermelő majd 20 millió forintig nem adózik!
nov. 17
21:03
17 ezer dollárt a bitcoin árfolyama! (ProfitLine)
Áttörte a 17 ezer dollárt a bitcoin árfolyama kedden, amivel 2018 januárja óta nem látott szintre emelkedett az értéke. Befektetők a bitcoin antiinflációs hatásával, valamint a szélesebb körű elfogadásához és használatához fűzött várakozásokkal magyarázzák az árfolyam idei meglódulását.
nov. 17
21:06
Rendezvény-Stop a gépeknek is (GépMax)
Az új időpontok már megvannak, csak kérdés, hogy tavasszal, hol fog tartani a vírus.
nov. 17
21:09
Hoppá: kiderült egy érdekes dolog a tüdő és az arcmaszk kapcsolatáról (Pénzcentrum)
Az orrot és szájat fedő maszk akadályozza az új típusú koronavírus terjedését, azonban nincs alapjuk azoknak az aggodalmaknak, hogy megnehezítené a légzést. Tehát nem terheli meg a testünket mozgás közben sem. Egy kivétel akad, de
nov. 17
21:15
Hoppá: kiderült egy érdekes dolog a tüdő és az arcmaszk kapcsolatáról (Pénzcentrum)
Az orrot és szájat fedő maszk akadályozza az új típusú koronavírus terjedését, azonban nincs alapjuk azoknak az aggodalmaknak, hogy megnehezítené a légzést. Tehát nem terheli meg a testünket mozgás közben sem. Egy kivétel akad, de
nov. 17
21:30
Kicsit büdös, viszont jó megoldás lehet: ammóniát tankolnak a hajókba (NRGreport)
Míg a legtöbb figyelem az autók, vonatok és repülőgépek szén-dioxid-kibocsátását kíséri, addig az igazi problémát a hajózás jelenti: a forgalmazott áruk csaknem 90% -át ugyanis vízzel szállítják világszerte. A hatalmas üzemanyag-igényű hajók komoly CO2-terhelést jelentenek a környezetre, melynek kezelésére egyre többen az ammóniát tesztelik lehetsé
nov. 17
21:33
Donald Trump kivonja az amerikai katonákat Afganisztából és Irakból (Portfolio)
Donald Trump amerikai elnök csapatkivonást rendelt el Afganisztánból és Irakból - jelentette be Christopher Miller az Egyesült Államok ügyvezető védelmi minisztere kedden, helyi idő szerint a kora délutáni órákban. A bejelentés szerint az Egyesült Államok január 15-ig 2500-2500 főre csökkenti a két országban állomásozó katonái létszámát.
nov. 17
21:51
Magyar vétó: Varga Judit interjút adott a FAZ-nek és elmondta, milyen megállapodást szeretne a kormány (Portfolio)
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap "Zsarolásról van szó" címmel közölt interjút a hírportálján kedden Varga Judittal. Ebben az igazságügyi miniszter kifejti, hogy a jogállamisági mechanizmus helyett a magyar kormány támogatni tudna "egy tagállamok közötti, egyenlőségen és párbeszéden alapuló mechanizmust, amely figyel
nov. 17
22:27
Megszólaltak az elemzők: így értékelik az MNB döntését (Pénzcentrum)
Mint megírtuk, az elemzők számítottak rá, hogy a jegybank változatlanul tartja a kamatszinteket. A kamat változására egyelőre nem kell számítani ezután elemzők szerint. Szigorításra a következő két-három évben sem kell számítani

Keresés