Az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóját Kiss Róbert rendőr alezredes kezdte, aki a magyarok a korlátozások idején mutatott magatartásának alakulását elemezgette.
Reggel eséssel indult a nap a Mol piacán, aztán délután néhány perc alatt hirtelen kilőtt az árfolyam, miközben a nemzetközi részvénypiaci hangulat ma inkább borongós, és a szektortársak részvényárfolyama is esik.
Likviditási akadálya nem lesz annak, hogy újabb jelentős ingatlanbefektetési tranzakciók történjenek a következő pár hétben-hónapban. A sok pénzt azonban sokkal szelektívebben fogják elkölteni az intézményi és a magánbefektetők – mondtak ítéletet a helyzetről vezető befektetési szakemberek a Portfolio konferenciáján.
Mivel az elsőfokú bíróság megállapította, hogy jogszerűen sztrájkolnak, folytatják a munkabeszüntetést a Színház- és Filmművészeti Egyetem (Szfe) dolgozói, akik felszólították a fenntartót és a munkáltatót, hogy kezdje meg a tárgyalásokat a sztrájkbizottsággal.
Átlagosan 4% körüli kamatozással vesznek fel manapság lakáshitelt a magyarok, a legtöbben 5 és 10 éves kamatperiódus mellett. Pedig van egy lakáshitel, amely sok banknál elérhető állami kamattámogatással is, ennél jóval kedvezőbb, 3%-os, ráadásul végig fix kamat mellett. A költözésen kívül lényegében csak két gyermek kell hozzá, ennek ellenére soka
Élesedő versenyre szmítanak és bizonytalanságtól tartanak a munkaerőpiacon a magyar munkavállalók - derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából.
Likviditási akadálya nem lesz annak, hogy újabb jelentős ingatlanbefektetési tranzakciók történjenek a következő pár hétben-hónapban. A sok pénzt azonban sokkal szelektívebben fogják elkölteni az intézményi és a magánbefektetők – mondtak ítéletet a helyzetről vezető befektetési szakemberek a Portfolio Property Investment Forum 2020 című konferenci
Folyamatosan vizsgálják a védelmi intézkedések hatékonyságát, és azt, hogy szükség van-e további korlátozásokra - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki
A hazánkban működő német vállalkozások is úgy látják, hogy 2021 már ismét a gazdasági növekedés éve lehet Magyarországon – hangsúlyozta Varga Mihály a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIH) online rendezvényén a Pénzügyminisztérium közleménye szerint.
A koronavírus-válság idehaza több szolgáltatószektort magával rántott, de a kevésbé látható ágazatokat is megviseli a mostani helyzet. Ezek egyike pedig a könyvelői szakma, ahol hatványozottan jelentkezett az idei év - válságkezelés nyomán szükségessé vált - jogszabályalkotói dömpingje. A változó jogszabályoknak való folyamatos megfelelés és alkalm
Megérkezett az Oroszországban gyártott oltóanyag mintája Budapestre, a magyar szakemberek elkezdhetik a vakcina tanulmányozását, hogy a lehető legmegalapozottabb döntést hozzák az esetleges felhasználhatóság és engedélyezés ügyében - jelentette be közösségi oldalán a külgazdasági és külügyminiszter csütörtök délután.
Megérkezett az Oroszországban gyártott oltóanyag mintája Budapestre, a magyar szakemberek elkezdhetik a vakcina tanulmányozását, hogy a lehető legmegalapozottabb döntést hozzák az esetleges felhasználhatóság és engedélyezés ügyében - jelentette be közösségi oldalán a külgazdasági és külügyminiszter csütörtök délután.
Megérkezett az Oroszországban gyártott oltóanyag mintája Budapestre, a magyar szakemberek elkezdhetik a vakcina tanulmányozását, hogy a lehető legmegalapozottabb döntést hozzák az esetleges felhasználhatóság és engedélyezés ügyében - jelentette be közösségi oldalán a külgazdasági és külügyminiszter csütörtök délután.
Folytatja a menetelést az új történelmi csúcsa felé a bitcoin, mindössze közel 6 százalékra van a korábbi rekordtól a kriptodeviza árfolyama, így érdemes megvizsgálni, hogy mégis minek tudható be ez a nagy emelkedés. Az látszik, hogy számos tényező közrejátszik az árfolyam emelkedésében, egyrészt egyre népszerűbbé válik az eszköz, nem csak a kisbef
Pénteken egy erős hidegfront vonul át fölöttünk, amely mögött átmenetileg igen hideg levegő árasztja el a Kárpát-medencét, a hétvégén jelentős éjszakai lehűléseket okozva, de a felszín csak átmenetileg fagy meg.
A legnagyobb hazai ingatlanpiaci szereplők vízióit is hallhatták a Property Investment Forumon résztvevők. Jól leírja a jelen helyzet bonyolultságát és bizonytalanságát, hogy nincs mindenben egyetértés a két nagy hazai ingatlanfejlesztő, a Futureal és a WING vezetői jövőre vonatkozó várakozási között. Vajon eljött a fordulópont az irodapiacon? Medd
Csökkenéssel nyitottak csütörtökön a New York-i tőzsde irányadó indexei. A koronavírus-járvány erős terjedése mellett rontja a hangulatot az is, hogy két hónapja először, a múlt héten már emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma, ami a gazdaság lendületének megtörését jelezheti.
Ötmilliárd eurós élénkítő csomagot állított össze Németország a bajban lévő német autóipar megmentésére. A szektor a német GDP közel 5 százalékát adja, és közvetlenül 830 ezer embert foglalkoztat.
Az amerikai vezető részvényindexek hétfői csúcsaik óta folyamatos esésben vannak, bár még nem kerültek azoktól túlságosan messze. A mostani kisebb korrekció oka elsősorban az, hogy hiába jött több kedvező hatékony koronavírus elleni oltóanyaggal kapcsolatos hír, de megbetegedések közben tovább emelkednek és világszerte már 56 millió felett jár ez a
Szerdán 289 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a kijárási tilalom megsértése miatt, de a szankciók száma folyamatosan csökken, egyre többen tartják be a szabályokat - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a csütörtöki online sajtótájékoztatón.
A vezető brexit-ügyi tárgyalók felfüggesztették a közvetlen tárgyalásokat, miután az EU tárgyalódelegációjának egy tagja megfertőződött a koronavírussal, de a tisztviselők folytatják a munkát - számol be a Reuters.
A Budapesti Corvinus Egyetem az egyedüli magyar felsőoktatási intézmény, amely bekerült a nagy presztízsű, üzleti iskolákat besoroló Eduniversal kelet-európai rangsorába. Az egyetem már negyedik éve szerepel dobogósként a neves rangsoron, idén 21 ország 86 iskolája közül lett a második.
Az MNB új ajánlása szigorú elvárásokat fogalmaz meg a pénzügyi intézmények és - a járvány miatt egyre nagyobb számú - távmunkázó munkavállalóik, illetve szerződéses partnereik közti digitális kommunikáció kialakítására, hitelesítésére
Rendhagyó formában, online közönség előtt zajlott idén a Portfolio által megrendezett Property Investment Forum, a hagyományoknak megfelelően azonban nem maradhatott el az idei év legjobb projektjeinek a díjazása. Tizenegyedik alkalommal osztottuk ki a Portfolio Property Awards díjait, 2020-ban összesen 13 kategóriában, melyből 12-t a nyolc főből á
A maszkviselés és a társadalmi kapcsolatok csökkentése szükséges a Covid–19 terjedésének modellezését végző csoport szerint ahhoz, hogy mielőbb megfékezzük a koronavírust.
Megszavazta csütörtökön a lengyel parlamenti alsóház, a szejm az Európai Unió költségvetési csomagjáról szóló, az uniós tárgyalások során a varsói kormány álláspontját támogató határozatot.
Továbbra is az európai élvonal markáns tagja a hazai ingatlanpiaci árszint, de a második negyedévben az előző negyedévhez képest csökkenés volt tapasztalható.
A Pfizer a hatósági engedélyezés után néhány órával megkezdheti az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett vakcina forgalmazását - mondta csütörtökön a gyógyszeripari óriásvállalat vezérigazgatója. Albert Bourla a Sky
Ma megérkezett az első 10 ampulla orosz vakcina Magyarországra. Ez pedig ráirányítja a figyelmet arra, amire a szakemberek régóta figyelmeztetnek, miszerint a vakcinák feltalálása és legyártása után legalább ekkora, ha nem nagyobb kihívás lesz az oltóanyagok szállítása és hűtése. Itt lehet az orosz vakcina előnye a többivel szemben.
Bár a napokban még rekordot döntöttek, mára kifulladt a tőzsdék emelkedése, a befektetők számára súlyosabb a rövidtávon romló járványhelyzet, mint az oltások jelentette távolabbi ígéret. Ismét veszik a “maradjotthon–részvényeket”, az online és technológiai ászokat. A BUX is süllyedt, viszont a forint erősödni tudott. Ritkán látni akkora kamatemelés
A 2021. január elsejétől használt lakásokra felhasználható otthonfelújítási támogatás a hitelpiacon is növekedést jelenthet, hiszen utólagos elszámolása miatt várhatóan sokan hitelből fogják elkezdeni a felújítási munkálatokat. A Duna House Pénzügyek szakemberei kiszámolták, hogy a teljes támogatási összeg hitelből történő előfinanszírozása esetén
Az amerikai gazdaság ugyan a vártnál nagyobb visszapattanást mutatott a harmadik negyedévben, de a koronavírus-esetszámok növekedése aggasztó, a vállalatok és a háztartások számára újabb költségvetési támogatást kéne nyújtani - mondta a clevelandi Fed igazgatója, Loretta Mester.
A 29 ezer hektáron termelt kukorica csaknem 80 százalékát betakarították Zala megyében, a hektáronkénti termésátlag 8,6 tonna - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke csütörtökön az MTI-vel.
A maszkviselésre vonatkozó ajánlások újragondolását javasolja a Nobel-díjakat odaítélő svéd Királyi Tudományos Akadémia, hogy megakadályozzák a koronavírus terjedését a járvány második hullámában - jelentette be csütörtökön a tudományos testület. A svéd járványügyi hatóságok továbbra sem támogatják a maszkviselést - és a svéd akadémikusok ezt nem t
Londonban, Párizsban és Berlinben éles politikai viták robbantak ki Joe Biden várható kurzusa kapcsán. Budapest mintha nem érzékelné, hogy egy új Washington-Berlin tengely jelentősen szűkítheti a kormány politikai mozgásterét. Káncz Csaba jegyzete.
A koronavírus-járvány első hulláma jelentős visszaesést okozott az áramfogyasztásban, de a nyár folyamán a villamosenergia-felhasználás csökkenése mérséklődött, a szeptemberi fogyasztás pedig szinte azonos volt a 2019-es adattal - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) csütörtökön az MTI megkeresésére.
Napjaink egyik legnépszerűbb pénzügyi terméke az un. Babaváró Hitel, nem véletlenül, hiszen az állami támogatott konstrukció révén nagyon kedvezményesen és gyorsan juthatsz akár 10 millió forinthoz, amit szabadon költhetsz lakásra, autóra, gyermeked nevelésére stb. És felejtsd el a tévhitet, hogy 3 gyerek kell a hitelhez! Nézzük át röviden, miért i
Nincs semmilyen észszerű magyarázat arra, hogy Szlovákia számára miért lennének elfogadhatatlanok az uniós feltételek, amelyek a jogállamisághoz kötnék a támogatások lehívását - idézi a szlovák külügyminisztert az Új Szó.