2020. július 10. péntek

júl. 10
7:12
Óvatosan bizakodnak a háztartások a sokk után (Infostart)
A május-júniusi emelkedés után júliusban tovább nőtt a fogyasztók bizalma a GKI felmérése szerint.
júl. 10
7:12
Változnak a fogyasztói szokások – velünk maradhat az aggodalom (Márkamonitor)
Az egészségügyi veszélyhelyzet világszerte óvatossá tette a vásárlókat. Az elsőként nyitó kínai piac tapasztalatai azt mutatják, hogy a fogyasztók szorongása a korlátozások feloldása után is megmarad – derül ki az EY nemzetközi kutatásából. A több mint 12 ezer fős felmérés rámutat, kik vesztették el a vevők bizalmát, és miként segíthetnek rajtuk a
júl. 10
7:18
A fél országra kiterjed a NAV új razziája (Infostart)
Ezúttal a fagylaltozókat, a kávézókat, a cukrászdákat ellenőrzik a revizorok.
júl. 10
7:21
Irány az online (KKV Magazin)
Hetven százalékos növekedésre számít a Marketplace-en leadott rendelések számában az eMAG Magyarország . A cég tapasztalatai alapján a netes vásárlás már nem egy erősödő trend, hanem az új valóság: a kiskereskedelem a korábbiaknál is sokkal nagyobb százalékban tolódott el az online irányba.
júl. 10
7:33
A fogyasztók közel fele már csak környezetbarát csomagolású termékeket vásárol (ProfitLine)
A csomagolás az első, amivel a fogyasztók találkoznak egy termék megvásárlásakor, éppen ezért minden gyártó igyekszik a lehető legkreatívabb, legmutatósabb megoldást választani. Egy 2020-as kutatás azonban arra mutat rá, hogy a csomagolások színénél, formájánál és mintájánál kezd sokkal fontosabb lenni az, hogy miből készült, főleg a fiatalabb gene
júl. 10
7:39
Orbán Viktor: újabb korlátozásokra kell számítani Magyarországon (Portfolio)
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádióban beszélt a koronavírus terjedéséről és az arra adott válaszokról. Szerinte újabb korlátozó intézkedések lesznek szükségesek, mert a behurcolás egy nagy kockázat. A környező országokban már most nő a koronavírusos esetek száma, Magyarország azonban biztonságos.
júl. 10
7:42
MET Dunamenti Erőmű: újabb három év partnerség (NRGreport)
Meghosszabbította és megújította együttműködési megállapodását a MET Csoporthoz tartozó Dunamenti Erőmű Zrt. és Százhalombatta Város Önkormányzata. A partneri szerződés által az erőmű újabb három éven át, közel 70 millió forinttal támogatja a helyi közösségeket.
júl. 10
7:42
Páratlan acélszobrok vették birtokba a Reök termeit (Márkamonitor)
Különleges acélszobrászati alkotásokkal nyitja újra kapuit a járványhelyzet után a REÖK. Az „Acélos történetek” című tárlaton – a K-ARTS Művészeti Alapítványnak köszönhetően- az érdeklődők csaknem félszáz különleges, acélból és egyéb fémötvözetből készült művet láthatnak a palota összes kiállítótermében.   A KÉSZ Csoportnál a művészetek felkarolása
júl. 10
7:45
ITM: ismét csökken a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon (GazdaságPortál)
A kormány gazdaságvédelmi intézkedéseinek hatására június második felétől ismét csökken a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon – hangoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Szentgotthárdon, ahol az iparban távfelügyeleti szolgáltatást nyújtó, győri székhelyű, Szentgotthá
júl. 10
7:51
Megugrott a diákmunkát keresők száma (Demokrata)
A regisztrált fiatalok számában érdemi változás nincs tavalyhoz képest, ám a koronavírus-járvány miatt kevesebb a lehetőség.
júl. 10
7:57
Új csúcson zárt a Nasdaq, az európai tőzsdéken eséssel indulhat a pénteki kereskedés (Portfolio)
Vegyesen zárták a csütörtöki kereskedést a tengerentúli tőzsdék, a hangulatra a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos aggodalmak nyomták rá bélyegüket, azonban a Nasdaq Composite-nak a borús hangulat ellenére is sikerült új csúcson zárnia. Ázsiában estek a tőzsdék pénteken, a magyar tőzsde eséssel vágott neki a pénteki kereskedésnek.
júl. 10
8:03
Fitch: Közép-Európa erős helyzetben van (ProfitLine)
A Fitch Ratings közölte csütörtökön, hogy az általa osztályzattal ellátott feltörekvő térségi bankok többségének besorolásaira már negatív kilátás van érvényben a koronavírus-járvány okozta globális recesszió hatásai miatt, a közép-európai bankrendszerek alapvető mérőszámai ugyanakkor erőteljesek.
júl. 10
8:06
Nagy bírságot kapott az Alza.hu (Infostart)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 892 millió forint bírságot szabott ki az Alza.hu webáruház üzemeltetőjére és cseh anyavállalatára Black Friday akciók tisztességtelen reklámozása miatt - közölte a hivatal.
júl. 10
8:09
Mindent átírt a 2020-as év a bankolásban: felértékelődött a tanácsadók és a privátbankok szerepe (Portfolio)
2020 eddig finoman szólva is mozgalmas évnek nevezhető: a társadalmi és gazdasági folyamatok rengeteg kihívás elé állították a pénzügyi szektor szereplőit, így a Raiffeisen Bankot is. Bálint Attilával, a Raiffeisen Private Banking magyarországi vezetőjével és Kállay Andrással, a pénzintézet nemzetközi Private Banking hálózatának vezetőjével többek
júl. 10
8:11
Lecsapott a GVH: hatalmas bírságot kapott az Alza.hu (Portfolio)
A Gazdasági Versenyhivatal 892 millió forint bírságot szabott ki az Alza.hu webáruház üzemeltetőjére és cseh anyavállalatára Black Friday akciók tisztességtelen reklámozásával kapcsolatban. A versenyhivatal célja a kimagasló bírsággal, hogy a Magyarországon is népszerűvé vált akciós időszakok során tapasztalt megtévesztő reklámokat visszaszorítsa a
júl. 10
8:12
Indul a Xixo új image kampánya (Márkamonitor)
Hazánk egyik vezető italgyártója, a HELL ENERGY Magyarország intenzív kampányokkal és jelenléttel újrapozícionálja XIXO brandjét. A XIXO márka megújulásának első lépéseként készült el az új image film és hozzá kapcsolódó kreatív anyagok, melyeket most megjelentek a televíziókban és social média felületeken.   Az induló kampány célja a XIXO márka új
júl. 10
8:18
Orbán Viktor: áttörés van! (Privátbankár)
A miniszterelnök a munkaerőpiacról is beszélt péntek reggel a Kossuth Rádióban.
júl. 10
8:24
Megugrott a koronavírusos esetek száma világszerte (Menedzsment Fórum)
Huszonnégy óra alatt több mint kétszázezerrel több fertőzöttet azonosítottak.
júl. 10
8:27
Koronavírus: újabb 225 ezer fertőzött a világon, itthon az újabb korlátozásokra várunk (Portfolio)
Újabb 225 ezer koronavírus-fertőzöttet találtak egy nap leforgása alatt a világon, ennek jelentős hányada az Egyesült Államokhoz köthető, ahol rekordot döntött a napi esetszám. A regisztrált fertőzöttek száma már meghaladta a 12,2 millió főt globálisan és több mint 550 ezer haláleset köthető a koronavírushoz a Johns Hopkins Egyetem péntek reggeli a
júl. 10
8:27
A GVH 892 millió forintra büntette az Alza.hu-t (444.hu)
A Black Friday akciók tisztességtelen reklámozása miatt büntettek.
júl. 10
8:29
A magyarok többsége inkább belföldön fog nyaralni idén (Portfolio)
A magyarok többsége a koronavírus-járvány miatt elrendelt határzár feloldását követő időszakban is óvatosan tervezi utazásait: a Netrisk.hu 6000 fős felmérése szerint a válaszadók 50 százaléka a nyár végére vagy őszre tolta ki következő utazását, 18 százaléknyian pedig csak jövőre terveznek útra kelni. Idén nyáron a nyaralni indulók 56 százaléka a
júl. 10
8:30
Csak nem akar lankadni a koronavírus-járvány (Privátbankár)
Huszonnégy óra alatt több mint kétszázezerrel több fertőzöttet azonosítottak világszerte.
júl. 10
8:31
Mégsem baj, hogy férfi: megszavazta az Európai Parlament Farkas Ádám utódját (Portfolio)
A parlament gazdasági bizottságának nemi egyensúlyra hivatkozó döntését felülbírálva megszavazta az Európai Parlament, hogy Francois-Louis Michaud legyen az Európai Bankhatóság új főigazgatója, Farkas Ádám utódja – számolt be a Financial Times.
júl. 10
8:33
Páciensből fogyasztó - Ilyen lesz az egészségügy húsz év múlva (ProfitLine)
A digitalizáció és az adatalapú szolgáltatások tömeges megjelenése két évtizeden belül alapjaiban változtatja meg az egészségügy működését. A páciensekből fogyasztók lesznek, akik proaktívan viszonyulnak saját egészségügyi állapotukhoz. Utánajárnak milyen szolgáltatásokat vehetnek igénybe, majd orvosukkal együttműködve menedzselik egészségüket. Eze
júl. 10
8:33
Kiderült: a nyaralni tervező magyarok 44%-a külföldre indul (Portfolio)
A magyarok többsége a koronavírus-járvány miatt elrendelt határzár feloldását követő időszakban is óvatosan tervezi utazásait: a Netrisk.hu 6000 fős felmérése szerint a válaszadók 50 százaléka a nyár végére vagy őszre tolta ki következő utazását, 18 százaléknyian pedig csak jövőre terveznek útra kelni. Idén nyáron a nyaralni indulók 56 százaléka a
júl. 10
8:33
Indul a razzia: a fél országot lepik el az ellenőrök júliusban (Pénzcentrum)
A fél országra kiterjed az a razzia, amelyben az adóhivatal emberei a fagylaltozókat, a kávézókat, a cukrászdákat ellenőrzik, a revizorok egyes adózási és munkaerőpiaci szabályok megtartására koncentrálnak. A tavalyi élelmiszer-biztonsági
júl. 10
8:39
Évtizedek óta nem látott gazdasági visszaesést hozhatott Japánban a koronavírus (Portfolio)
Elemzők szerint Japán hazai összterméke (GDP) 5,3 százalékkal zsugorodik a 2021 március végével záródó pénzügyi évben.
júl. 10
8:42
892 millió forint bírságot kapott az Alza.hu a megtévesztő Black Friday-reklámok miatt (Menedzsment Fórum)
A hirdetésekben elektronikai és háztartási gépeket mutogattak azzal, hogy akár 80 százalékos kedvezménnyel kaphatók, a valóságban csak ruhákra, focilabdákra vonatkozott az ilyen mértékű leárazás.
júl. 10
8:42
Új magyar földi kiszolgáló a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren (Márkamonitor)
Az Airport Service Budapest Zrt. közelmúltban megkezdett üzletfejlesztése újabb mérföldkőhöz érkezett. A Társaság 2020. június 24-én kézhez kapta a kiterjesztett földi kiszolgálási engedélyét, amely fővállalkozóként is feljogosítja a teljes körű földi kiszolgálási tevékenységre a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.   A tevékenységi kör bő
júl. 10
8:45
Kiberbiztonsági tanácsadó céget vett a 4iG (GazdaságPortál)
Megvásárolta a 4iG Nyrt. a TR Consult Kft. (TRC) 100 százalékos üzletrészét – tette közzé a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A 4iG közleménye szerint az akvizíció célja az informatikai nagyvállalat meglévő kapacitásainak, illetve a kiberbiztonság területén nyújtott szolgáltatási portfóliójának bővítése. A felvásárlás ho
júl. 10
8:48
Netrisk.hu: A nyaralni készülők többsége idén belföldön tervez pihenni (Biztosító Magazin)
A magyarok többsége a koronavírus-járvány miatt elrendelt határzár feloldását követő időszakban is óvatosan tervezi utazásait: a Netrisk.hu 6000 fős felmérése szerint a válaszadók 50 százaléka a nyár végére vagy őszre tolta ki következő utazását, 18 százaléknyian pedig csak jövőre terveznek útra kelni. Idén nyáron a nyaralni indulók 56 százaléka a
júl. 10
8:48
Két hónapos csúcsra ért a búza árjegyzése (Agrofórum)
Chicagóban a búza árjegyzése 1,4 százalékkal, a kukoricáé 0,9 százalékkal, a szójababé pedig 0,5 százalékkal emelkedett. A repce árjegyzése 0,4 százalékkal mérséklődött. Európánban ma is jó hangulatban telt a kereskedés, mind a négy fontos agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is emelkedett.
júl. 10
8:51
Az OTP már 55 milliárd forintot költött saját részvények vásárlására idén (Portfolio)
Az OTP július 9-én 40 ezer darab saját részvényt vett, a csütörtöki tranzakcióval együtt 55,13 milliárd forintot költött már a bank saját részvény vásárlásra ebben az évben.
júl. 10
8:51
Tőzsdenyitás előtt – Mérsékelt csökkenéssel indulhat a pénteki kereskedés (GazdaságPortál)
Mérsékelt csökkenéssel indulhat a pénteki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elemző szerint. Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában kiemelte, hogy a csütörtöki kis mértékű csökkenés pénteken folytatódhat, a borúsabb nemzetközi befektetői hangulat tarthatja nyomás alatt a hazai tőzsdét. A
júl. 10
8:53
Hamarosan újra pénzt oszthat a lakosságnak az amerikai kormány (Portfolio)
Még júliusban sor kerülhet egy újabb stimulációs csomag bevezetésére az Egyesült Államokban, melynek része lehet többek közt közvetlen pénzosztás is a lakosságnak – mondta el Steven Mnuchin pénzügyminiszter a CNBC-nek.
júl. 10
8:53
2020-07-10 napi árfolyam jelentés (GazdaságPortál)
Erősödött a forint ma reggelre Péntek reggel 8 órára 0.08%-ot erősödött a forint az euróval szemben és így lett 353 forint és 68 fillér az euró, az ÁrfolyamTudós.hu napi jelentése szerint. A dollárhoz képest 0.24%-ot erősödött a hazai fizetőeszköz, ennek megfelelően egy amerikai dollár jelenleg 313 forintba és 83 fillérbe kerül. A frankhoz viszonyí
júl. 10
8:57
A nyaralni készülők többsége Magyarországon belül marad (Demokrata)
Az utasbiztosítások alapján a külföldre indulók több mint fele Horvátországba vagy Ausztriába utazik.
júl. 10
9:09
Ázsiában gyengüléssel zárták a kereskedést a tőzsdék (ProfitLine)
Ázsiában gyengüléssel zárták a kereskedést a tőzsdék pénteken, és a még nyitva tartó néhány térségbeli börze is mind mínuszban állt.
júl. 10
9:09
Koronavírus Magyarországon: megérkezett a péntek reggeli jelentés (Portfolio)
Az elmúlt egy napban 3 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést és két idős beteg elhunyt – derül ki a kormányzati portál ma reggeli tájékoztatásából.
júl. 10
9:12
Apple, Amazon, Netflix: megint csúcsdöntés! (TőzsdeFórum)
361 pontos esés a DOW 30 indexben, 18 pontos esés az SP500 indexben tegnap.
júl. 10
9:12
Corolla alapú SUV-ot mutatott be a Toyota (Márkamonitor)
A Toyota leleplezte a népszerű Corolla-család új tagját, a Corolla Cross kompakt SUV-modellt. Az autó globális premierjét Thaiföldön rendezték, ahol már meg is kezdődött a jármű értékesítése. A közeljövőben az autógyártó tervei szerint a Corolla Cross további piacokon is megjelenhet, európai bemutatásáról azonban egyelőre nincs hír. A Corolla 1966-
júl. 10
9:14
Továbbra is gyengélkedik a forint (TőzsdeFórum)
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest.
júl. 10
9:15
Újabb két áldozatot szedett a koronavírus itthon (Menedzsment Fórum)
Találtak három új fertőzöttet is.
júl. 10
9:18
Meteorológia: Magas volt az Uv-B sugárzás az elmúlt hetekben (Biztosító Magazin)
Az elmúlt hetekben magasabb volt az Uv-B sugárzás, amelynek elsődleges oka, hogy a légkör ózontartalma az ilyenkor átlagosnál alacsonyabb - nyilatkozta az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa az Mti megkeresésére.
júl. 10
9:21
Új csúcson zárt a Nasdaq, az európai tőzsdéken eséssel indul a pénteki kereskedés (Portfolio)
Vegyesen zárták a csütörtöki kereskedést a tengerentúli tőzsdék, a hangulatra a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos aggodalmak nyomták rá bélyegüket, azonban a Nasdaq Composite-nak a borús hangulat ellenére is sikerült új csúcson zárnia. Ázsiában estek a tőzsdék pénteken, a magyar tőzsde eséssel vágott neki a pénteki kereskedésnek.
júl. 10
9:24
Időjárás: Péntek estig kánikula várható az ország területén (Biztosító Magazin)
Az északkeleti, északi tájakon is csökken a felhőzet. Pénteken túlnyomóan derült, napos, száraz idő várható. Eleinte még néhol élénk nyugati, délnyugati szél mérséklődik, majd pénteken helyenként megélénkül a déli, délkeleti.
júl. 10
9:26
Hétvégi időjárás: Hamarosan hidegfront érkezése várható (Biztosító Magazin)
Hidegfront érkezik a hétvégén, vasárnapra mintegy 10 Celsius-fokkal mérséklődik a meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az Mti-hez.
júl. 10
9:27
A járványügyi aggodalmak közepette lejjebb kerültek az európai tőzsdék (Portfolio)
Eséssel indult a pénteki kereskedés Európában, a kontinens irányadó részvényindexei lejjebb kerültek ma délelőtt, miután a hangulatra a járványügyi aggodalmak vetnek árnyékot. A hazai részvényindex esik, a blue chipek felemásan teljesítenek.
júl. 10
9:30
Tavalyi árakkal operálnak a tengerpartok, egyre sikeresebben (Infostart)
Az utasok óvatosak, de a belföldiekkel versenyképes vagy helyenként még azoknál is kedvezőbb mediterrán tengerparti árak egyre többeket győznek meg arról, hogy éppen most érdemes utazni - írja a Világgazdaság.
júl. 10
9:33
Enyhül Észak-Korea, de nem ülnek még le tárgyalni Amerikával (Portfolio)
Nem tartja reálisnak Kim Jodzsong, Kim Dzsongun húga, hogy az észak-koreai diktátor összeüljön tárgyalni az Egyesült Államokkal még idén – írja az észak-koreai KCNA hírügynökségre hivatkozva a CNBC. Ennek ellenére retorikájában sokat enyhült most a diktátor-testvér.

Keresés